Arcunkon csorog a nyál. Zsebkendőért alig nyúl valaki. Nem számít. Hadd csorogjon! Megszoktuk? Jól is esik? A nyál a miniszterelnök-pártelnök szájából fröcsög. Áttör a mikrofonon, a képernyő üveg falán. Jut belőle annak is, aki hallja, annak is, aki nem figyeli, annak is, aki lesi szavait, annak is, aki csak tudomásul veszi, annak is, aki nem is tud róla. Közös a sorsunk. A végrehajtó hatalom legfőbb ura, az országot egy személyben irányító hadúr szavai mindenkit beszennyeznek, akár akarja, akár nem, akár tetszenek az elhangzottak, akár nem. Közös a sorsunk, mert itt élünk és emberek vagyunk. Emberek vagyunk, akiknek lennének jogai. Jogai, amelyek abból a tényből erednek, hogy megszülettünk. Jogaink, amelyek nem a hatalom adományai. Természet adta jogok. A hatalomnak csupán annyi lenne a dolga, hogy tiszteletben tartsa és szükség esetén védelmezze azokat. (more…)

Krisztus sorsa is igazolja, hogy szeretetre építve kevés a remény egy közösség tartós összekovácsolására. Ezzel ellentétben a gyűlöletre sokszor lehetett sikeresen, akár hosszú időre szólóan is politikát alapozni. (more…)