Kételkedem, tehát vagyok

Nem tündérmese. Nem délibáb győzte meg a magyarokat arról, az a jó, ha szegénységben és félelemben élnek, az a jó, ha esélyük sincs a boldogulásra. Elhitték a mesét, az ország jobban teljesít.

Kételkedem, tehát vagyok

A kételkedés kényszere az emberré válás és az emberiség fejlődésének folyamatos motorja. Hiszen, ha valamelyik ősünk, nem kételkedik abban, hogy természetes dolog a faágak között hintázva haladni, sosem próbálja ki a földön járást. Nem tudjuk ki volt az a kétkedő, aki először gondolt arra, mellső lábait érdemes felemelni a földről, de köszönet jár érte. Köszönet jár annak az ősünknek is, aki nem hitte el, hogy földünk lapos. A kételkedésre épülő vizsgálódás döntött meg számos, korábban megkérdőjelezhetetlen tételt, változtatott meg ősi gyakorlatot, hozott újabb és úabb megoldásokat.

A világ felosztása

A világnak azon részein vannak komoly bajok, ahol az ott élők csoportja jelentős részéből kihalt, ami még rosszabb ki sem alakult a hatalommal szembeni kételkedés igénye. Ennek következménye, nem vitatják a kialakult állapotokat, elfogadják a rájuk osztott szerepet, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Nevezzük a világnak ezen részeit kételkedésmentes övezetnek, még akkor is, ha biztos, mindig, mindenkor, mindenütt vannak olyanok, akik kilógnak a sorból, és akkor is, ott is kételkednek a hatalom szavahihetőségében, ahol ez tilos, ahol ezért üldözés lehet a sorsuk. Az ilyen övezetekben élők áldozatává válnak egy kis csoportnak, amelyik megkaparintva az irányítást, a maguk hasznára fordítják a megtermelt javakat, éppen csak annyit engedve át a többségnek, amennyi szükséges és elégséges a helyzet fenntartásához. Emellett működtetik azt a rendszert, amelyik konzerválja a kialakult állapotot, illetve adott pillanatban megvédi a hatalmon lévőket. A kételkedésmentes övezet sorsa az elsorvadás. Ennek üteme lehet gyorsabb, lehet lassúbb. A vég megjósolható. Eljön az a pillanat, amikor bekövetkezik a felocsúdás, és az ott élők átveszik sorsuk irányítását. Ennek a folyamatnak a kimenetele sokféle lehet: békés és kevésbé békés. Nagyon sok függ attól, hogy a kételkedésmentes övezetben élnek-e kételkedők és számuk milyen ütemben és mértékben emelkedik. [A teljesség kedvéért: azokban, akik nem kételkednek a hatalomban, hitté válik ez a bizalom. Mindent – saját tapasztalataikat is - elutasítanak ezért, ami nem egyeztethető össze hitükkel.]

Ott, ahol a kételkedés társadalmi szokássá válik, nincsenek többé megkérdőjelezhetetlen igazságok, megtámadhatatlan tekintélyek, természetessé válik a véleménynyilvánítás szabadsága, az információk mindenki számára rendelkezésre állnak, az iskola felkészít a megismerésre, a megértésre. Ahol a kétkedés társadalmi szokássá válik, ott szokássá válik az egymásra figyelés, a problémák közös megoldása. Ehhez az állapothoz általában hosszú út vezet el.

Helyünk a világban

A választási eredmények alapján Magyarország is a kételkedésmentes övezetbe sorolható? Nehéz lenne erre a kérdésre más választ adni, mint igen. Ellenkező esetben nem lehetne viták és program nélkül győzelmet aratni a migráns és a Soros szavakkal. Hosszú és költséges kormányzati munka eredményeképpen alakult ki ez a „félszavakból is megértjük egymást” állapot, amely nem előzmény nélküli hazánkban, sőt mondhatjuk ez a hagyományos viszony urak és alárendeltjeik között. A hatalom mindig tudta, mikor kell behunynia a fél szemét a béke kedvéért.. Az idősebbek még emlékezhetnek a „békeharcra”. Mindenki tudta ki az ellenség, mit akar az állampárt. Sok mindent megúszhatott, aki ismerte a helyét és a szerepét a hadijátékban. A harc – a 2010-ben végrehajtott alkotmányos puccs után – ott folytatódik, ahol 1990-ben félbeszakadt. változás a szereplőkben van. Kádár helyére Orbán lépet, az MSZMP helyébe a Fidesz. Az ellenség is változott. A módszer, amellyel a társadalmat harcba hívják – bár az eszközök sokkal hatékonyabbá váltak – alig. Az államapparátus közpénzen beleveri a fejekbe mire kell asszociálni a hívó szavakra. Működnek a pavlovi reflexek. Ehhez nem kell ismerni a szavak tartalmát. Elég hallani, hogy megjelenjen a hallgatóság szeme előtt a köztévé által naponta többször sugárzott kép az emberáradatról, amelytől félni kell. Félni kell, mert elveszi a munkát, a segélyt, a lakást. Megerőszakolja a nőket. Fosztogatnak. Jaj annak aki kendővel takarja el a fejét. Jaj annak aki turbánt hord. Jaj annak akinek sötét a bőre. A híres magyar vendégszeretet csak annak jár, aki nem tartozik az említett körbe. A gyanúsak örüljenek, ha csupán rendőrért kiállt az, aki szentül hiszi Magyarország csak a magyaroké. A közpénzen folyó plakátkampány is meghozta a gyümölcsét. Az idős bankkár neve hallatán ökölbe szorulnak a kezek, görcsbe rándulnak a gyomrok. Azoké is, akik – az óriásplakátok alapján – legfeljebb annyit tudnak e név viselőjéről, zsidó.

Mindent megőrizni, ami rossz

Törvényszerű-e, hogy hazánkban milliók fogadják be, hiszik el minden kételkedés nélkül, amit a hatalom mond, közvetít, üzen? Erre a kérdésre sem lehet más választ adni: igen. Ennek legfőbb oka a társadalmi kapcsolatrendszereket át, meg átszövő tekintélyelvűség. Jól kifejezik ezt a szemléletmódot „a gyermek neve hallgass”, „.. az asszony verve jó”, „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „felfelé nyal, lefelé tapos” mondások. A történeti alkotmány igazi vívmánya a párbeszédkészség, a kapcsolatteremtő akarat nagyfokú hiánya. Akinek vélt vagy valós pozíciója van az él, és visszaél is él vele.

A magyar iskolarendszer minden korban a hatalmat szolgálta ki. Legfontosabb feladata a fennálló társadalmi viszonyok megőrzése, fenntartása volt. Ennek az iskolarendszernek a megújítására – a nyitott, befogadó, a szülő-tanuló-pedagógus mellérendeltségére épülő iskola létrehozására – tett kísérletek nem vezettek eredményre. A tekintélyelvűséget nem sikerült felszámolni. Mit képzelnek a szülők? Csak nem gondolják komolyan, bármi közük is van ahhoz, mi folyik az iskolában. Ugyan! Mit gondolnak a taknyos kölykök? Valóban azt hiszik, hogy jogaik vannak? Ugyan! A tantervi utasítás rendszerének, az állami tankönyvkiadás monopóliumának visszaállítása, a tanfelügyelet újraszervezése nemcsak az állam mindenhatóságának megerősítését, hanem a pedagógus szavainak kétségbevonhatatlanságának helyreállítását is jelenti. Nem kell gondolkoznia sem a pedagógusnak, sem a tanulónak ahhoz, hogy sikeres legyen. A tananyagot mindenki készen kapja az államtól. A tanár feladata bemagoltatni, a tanuló feladata bemagolni a tananyagot. Nem baj, ha egyikük sem vonja kétségbe annak helyességét, ami le van írva. Az eredmény kézzel fogható.

Április 8-án ismét a magyar narancsban hívők győztek. Nem vitatták az eléjük rakott citrom narancsságát. Nem ébresztett kételyt bennük, hogy a gyümölcs kicsit sárgább, kicsit savanyúbb.. Beleharaptunk valahányan. Folyik is a nyála mindenkinek. Azoknak is, akik örülnek, mert magukénak érzik ezt a gyümölcsöt, s azoknak is, akik sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják azt.

Hogyan tovább? Válasszuk az antali alámerülést vagy csapjunk hangos ricsajt? Csipkerózsika száz évig aludt, amíg eljött a királyfi, hogy felébressze. Talán nem szükséges ennyi idő annak bebizonyítására és elfogadtatására, Magyarországon nem terem narancs.

Címkék:

2018. május 22. kedd

A varázsgömb

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal bukásának egyik oka, nem találtak szövetségeseket céljaik megvalósításához. Ezért a kormányváltásra készülő pártok nemcsak gyengék és eszköztelenek voltak ahhoz, hogy eljussanak az ország minden településére, hanem szövetségesek hiányában üzeneteiket sem tudták széles körben teríteni.

A varázsgömb

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal gyengesége több szempontból is tetten érhető. Ezek között előkelő helyet foglal el, hogy egyik párt sem a legkisebb közös többszörös megtalálására, hanem az erőfitogtatásra helyezte a hangsúlyt. A különböző pártprogramok között céljaik és a hozzárendelt megoldások alapján alig lehet különbséget tenni: Magyarország legyen jogállam, érvényesüljön a hatalommegosztás rendje, a szabadságjogok maradéktalanul érvényesüljenek, szűnjön meg a korrupció, a közteherviselés legyen arányos, csökkenjen a szegénység, szűnjön meg a gyermekéhezés, tanulhasson, aki tanulni akar, újuljon meg az egészségügy. Koránt sem teljes ez a felsorolás, de jól érzékelhetően lett volna alap az egységes fellépéshez. A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal gyengeséglistájára felkéredzkedik az a tény is, képtelenek voltak összehozni egy vonzó, első hallásra megjegyezhető üzenetet. Azt feltételezték, hogy az ország tele van olyan emberekkel, akik nemcsak elolvassák – a jórészt párt honlapokon közzétett -, hosszú és bonyolultan megszövegezett programokat, hanem össze is vetik a bennük foglaltakat. Mindezt egy olyan országban, amelyben az emberek jelentős része – iskolázottságától függetlenül – szövegértési gondokkal küzd. Nem készült tömegmozgósításra alkalmas vízió, s hozzá egy fülbemászó dallam, egy frappáns rigmus, egy jópofa vicc, amelyet be lehet csempészni az agyakba, s amely akkor is eszébe jut sokaknak, nagyon sokaknak, ha nem is akarnak rágondolni. Az a mondat, hogy nincs visszatérés a 2010 előtti állapothoz, még azoknak se mond semmit, akik ezt hajtogatják. A tagadásból pozitív üzenet ritkán származik. A gyengeségek közé tartozik a rossz helyzetértékelés, a fantáziátlanság, a mozgósításképtelenség. Nézzük a helyzetértékelést: a feltételezések ellenére nem volt kormányváltó hangulat az országban, s nem a kormányváltásra törekvőket segítette a magas részvételi arány.

Az innováció hiánya

A választási kampány régi eszközei – plakátozás, szórólapozás, piacra járkálás, lakásokba becsöngetés, fórumszervezés – alacsony hatásfokúak. A számítógépes mozgósítás nem hagyományos eszköz ugyan, azonban ezen keresztül nem lehet megszólítani azokat, akik nem rendelkeznek vele, akik nem férnek hozzá az internethez, akik nincsenek rajta a facebookon, akik nem értenek hozzá. Sem az új, sem a régi pártok nem rendelkeznek olyan tagsággal, pártolótagsággal, aktívahálózattal, amelyek lehetővé teszik a hatékony országjárást. A rend kedvéért meg kell említeni, az ellenzék a sajtó útján nem érhette el a választók többségét. Ez a tény ehelyütt azért nem érdemel hosszabb kifejtést, mivel a sajtó (nem)szabadság helyzete köztudomású. A rendelkezésre álló ellenzéki sajtóorgánumok nem lehettek hatékonyak, egyrészt korlátozott elérhetőségük miatt, másrészt azért, mert kapacitásuk jó részét lekötötte a ki, kinek a javára lép, nem lép vissza viták, monológok moderálása, s a tulajdonos érdekeltsége szerint legesélyesebbnek kikiáltott képviselőjelölt helyzetbe hozása. Végül, de nem utolsó sorban mindezeket a tényezőket felerősítette az elvesztegetett idő. A kampányoló jelöltnek feltett választói kérdésre, hol voltatok az elmúlt négy évben, nem lehetett érdemi választ adni.

A társadalmi beágyazottság hiánya

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal vereségének oka, mégsem gyengeségeikben, hanem a társadalmi partnerség, beágyazottság szinte teljes hiányában rejlik. Nem találtak szövetségeseket, akiken keresztül eljuthattak volna a legkisebb település, legtávolabbi zugába. A számításba jöhető partnerek: az egyházak, a szakszervezetek a civil szervezetek, a művészek. A kistelepülések közvélemény-formálói a pap, a tanító, az orvos. Jól érzékelhető ebből a felsorolásból, hogy egyik csoporthoz tartozók elérése is irreális célkitűzés széthúzás esetén, jól és egyszerűen megfogalmazott célok nélkül. Nem vitatható az sem, hogy nagyon nehéz partneri kapcsolatot teremteni olyan légkörben, amikor minden és mindenki ki van szolgáltatva a hatalomnak, amikor a hatalommal ellentétes vélemény kifejtése egzisztenciális veszéllyel jár. Ördögi kör alakult ki. A kormányváltók mellé állni csak akkor reális lehetőség, ha reális esély van a kormányváltásra. Annak viszont csekély a lehetősége, hogy ilyen támogatás nélkül kialakul a kormányváltó hangulat.

Ma az a furcsa helyzet, hogy az elégedetlenkedők és szervezeteik hangsúlyozottan „politikamentesnek” nyilvánítják magukat és mozgalmukat. Az utcára vonulók – bármelyik elégedetlen csoport lépet fel – kifejezetten kérték, hogy a politikai pártok ne vegyenek részt az általuk szervezett megmozduláson. Ez a magatartás is politizálás, lényegében a hatalmon lévők támogatását jelenti. Annak a hatalomnak a támogatását, amelyik elutasítja őket és követeléseiket. Ezért sem vezethettek sikerre a pedagógusok megmozdulásai, az egészségügyben dolgozók fellépései.

Az egyházak kifejezetten a kormány mellett állnak. A részükre juttatott állami támogatások tükrében ez érthető, de vitatható magatartás. Még azok a hitéleti tevékenységet folytató civil szervezetek sem segítették a kormányváltó törekvéseket, amelyeket ez a kormány megfosztott az egyházi jogállástól. [Külön elemzést igényel a közvetlen politizálás lehetősége a civil szférában.] A kistelepüléseken szolgáló papság jó esetben nem foglal állást választási kérdésekben. A szakszervezetek súlytalanok. Tagjaik száma fogy, érdekvédelmi szerepük és lehetőségük csekély, együttes és közös fellépésükre nem volt példa, egymással sem szolidárisak. Sok esetben a szakszervezet a kormánnyal való együttműködést, s nem a konfrontálódást vállalja. A kistelepülésen dolgozó pedagógus nem szólhat a kormányváltás mellett, mivel kiszolgáltatott, vezetőit a miniszter nevezi ki, akaratán kívül tagjává vált a pedagógus karnak, amelyik hivatalból fegyelmi eljárás alá vonhatja, szakszervezeti segítségre aligha számíthat. Az orvosok helyzete annyiban jobb, mint a pedagógusoké, hogy a pedagógus jó esetben pályaelhagyóként dolgozhat a határon túl, az orvosokat szívesen látják mindenütt.

Ismert állítás: a világ természetes rendje, hogy vannak szegények és gazdagok, Korántsem természetes azonban, hogy a szegények önként döntenek úgy gyermekeik és azok gyermekei is szegénységben éljenek. A Horthy korszak szegényei is támogatták a hatalomban lévőket. Ők nem tehettek mást. Nyílt szavazáson, felügyelet mellett tették le voksukat a hatalom mellett. Az Orbán korszak szegényei saját akaratukból, a szavazófülkében döntöttek úgy, nem akarnak változtatni saját és utódjaik helyzetén.

A magyar iskolarendszer szerepe

Miután a magyar iskolarendszer nem tekintette feladatának a tanulók felkészítését a kételkedésre, a folyamatok értékelésére, elemzésére, megértésére a mai hatalom joggal építhetett a zsigeri idegengyűlöletre. Miután a magyar iskolarendszer nem tekintette faladatának a tanulók felkészítését az öngondoskodásra, a társadalmi szolidalításra, a másság elfogadására a hatalom joggal építhetett a vezérvárás hagyományára. Bár a magyar iskolarendszer nem változott, talán megtörténik az a csoda, hogy a magyarok történelmük során először saját erejükből jobbra fordítják az ország sorsát. Nincs ma olyan varázsgömb, amelyből ki lehetne olvasni a választ a kérdésre, erre a „momentumra” meddig kell várni?

Címkék:

2018. május 7. hétfő

Múltunk és jelenünk tanulságai

Sanda az a hatalom, amelyik Alkotmány helyett alaptörvényt ír saját magának. Sanda az a hatalom, amelynek alaptörvénye téveszmékre épül.

Múltunk és jelenünk tanulságai

Vajon miért jutott a magyar társadalom 2010-ben arra a következtetésre, hogy a demokrácia rossz dolog? Csömörük lett a választóknak? Minden bizonnyal! Ellenkező esetben nem adtak volna korlátlan felhatalmazást a Fidesznek arra, hogy tetszése szerint, bárki meghallgatása, megkérdezése nélkül, saját szája íze szerint átalakítsa az országot. (more…)

2017. október 3. kedd

Messzi van e még a messzi?

Leváltani ezt e tekintélyelvű rezsimet. Hatalomhoz juttatni az egész társadalmat. Ez lehet az alapja a szegénység felszámolásának, a jóléti társadalom kiépülésének. Ehhez “csupán” arra van szükség, hogy a társadalom széles csoportja kezdjen el szerveződni azért, hogy a kizsákmányoló gazdasági és politikai intézmények helyére befogadó intézményeket állítson.

(more…)

2016. május 26. csütörtök

Merre tovább, melyik úton?

Az új szlogen: nem lehet visszatérni 2010-hez. Nem lehet, mondja az ellenzék, csak azt nem mondja meg, hogy merre van az az út, amelyre a vezetésével rá lehetne lépni. Előre, hátra, jobbra vagy balra?

(more…)

2015. december 14. hétfő

A látszat néha csal

Az elsőszülöttség jogának elkótyavetyélése régi történet. Az sem új keletű bölcsesség, hogy más kárán tanul az okos. Mégis, ritkán sikerül elkerülni azt a csapdát, hogy áron alul mondjon le valaki valami olyanról, amit már magáénak tudhatott. Napjainkra is igaz ez az állítás.

(more…)

2015. július 9. csütörtök

Ez a harc lesz a végső

Az önkormányzati választásokat megelőző érdektelenség szinte kézzel fogható. Az utcákon alig-alig látható annak a jele, hogy kevesebb, mint két hét múlva ismét, immár harmadszor ebben az évben a választásra jogosultaknak erőt kellene gyűjteniük ahhoz, hogy a megszokott vasárnapi programjuktól eltérően, megtegyenek néhány száz métert annak érdekében, hogy tanújelét adhassák pártszimpátiájuknak.

(more…)

2014. október 6. hétfő

Kiábrándulás vagy kijózanodás

Vicces, ahogy az ellenzéki pártok “komolykodnak” az önkormányzati választások felé közeledve. Vicces, mivel úgy tesznek, mintha ennek az őszi választásnak az ország életében bármilyen jelentősége lenne.

(more…)

2014. július 28. hétfő

KÖZMEGEGYEZÉS, EMBERI MÉLTÓSÁG, ESÉLYTEREMTÉS

Kár szépíteni. A jogállam már akkor megszűnt amikor – az Alkotmány rendelkezéseinek, az Alkotmánybíróság határozatainak figyelmen kívül hagyásával – elfogadták és hatályba léptették az egypárti Alaptörvényt, amikor a köztársasági elnök, az országgyűlés elnöke és a miniszterelnök közjogi méltóságokat egymás közt szétosztotta egy baráti társaság.

(more…)

2014. május 14. szerda

Párhuzamosságok

Nem lehetetlen megérteni és megválaszolni az április 6-i választások eredményét, ha történelmi párhuzamot keresünk más olyan hatalomépítési technikákkal, amelyek végeredményeképpen egypárti, leválthatatlan, diktatórikus berendezkedés alakult ki egy országban. Ehhez kell egy Vezér, aki tudja, mit akar, s tudja azt is, miképpen érhet a célba.

(more…)

2014. április 30. szerda

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!