Járt utat járatlanért …

Valóságos csoda, hogy a gulyáskommunizmus helyébe a rothadó kapitalizmus léphetett 1990-ben. Mi mással lenne magyarázható, hogy a magyar választók önként feladták a létbiztonságot nyújtó szocializmust és beléptek a bizonytalanságba. Nem volt, nem kellett forradalom. A munkásosztály a szövetséges parasztsággal és értelmiséggel közösen önként lemondott a hatalomról és mindazokról az előnyökről, amelyeket egy konszolidált diktatórikus berendezkedés – a társadalmi béke és a hatalom megőrzése érdekében – garantálni tudott számukra. Lemondott a mesterségesen alacsonyan tartott hatósági árakról. A teljes foglalkoztatást, bérezést, nyugdíjat garantáló munkakényszerről. A termelőszövetkezetek és a háztáji biztosította élhető kistelepülésekről. Az ingyenes oktatásról és egészségügyről. A szakszervezeti üdültetésről. A gyermekek nyári napközis táboroztatásáról. Miért? Nem valószínű, hogy a jogállam, a sajtó- és más szabadságjogok utáni vágy miatt kaptak választói bizalmat a frissen alakult vagy újjáalakult piacgazdaságot ígérő pártok az első szabad választásokon. Talán az a téves feltevés motiválhatta az urnákhoz járulókat, hogy különösebb erőfeszítés nélkül, rövid idő alatt sikerül utolérni az osztrákok életszínvonalát?

Semmit a nép által

Valójában nem csoda történt. A rendszerváltás nem az 1990. március-április hónapjaiban megtartott kétfordulós választás eredménye. A Kádár-korszak utolsó, 1985-ben megválasztott, jórészt az MSZMP által delegált képviselőkből álló parlamentje fogadta el azokat a törvényeket, – köztük az Alkotmány módosítását – amelyek alapján végbement a tervgazdaság felszámolása, az állami vagyon privatizálása, a többpártrendszerre épülő állami berendezkedés létrejötte. A Magyar Népköztársaságot 1989. X. 23-án felváltó Magyar Köztársaságot nem a választók akaratnyilvánítása eredményeképpen kiáltotta ki az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás, hanem a regnáló és a feltörekvő politikai erők megegyezése alapján. A hatalomban lévők – a gazdasági kényszer hatására – rájöttek, kifizetődőbb, ha a kedvező nemzetközi helyzetet kihasználva politikai hatalmukat gazdasági hatalomra váltják át. Az állami és szövetkezeti vagyon jó nagy szeletét így megszerezhetik maguknak és leszármazottaiknak. Ez a bajok gyökerének máig ható egyik oka, miután a koncból a politikába újonnan belépőknek alig jutott. Az ország helyzetét máig meghatározó másik tényező: a rendszerváltók a közvagyon volt tulajdonosairól megfeledkeztek. Rábízták őket az általuk összegründolt és működtetett piacgazdaság ordas törvényeire.

Az indulás mást ígért. Az ideiglenesnek szánt – egyébként 2012. I. hó 1-ig hatályos – Alkotmány 1989. X. 18-án elfogadott és 1989. X. 23-án hatályba lépő szövege deklarálta: a Magyar Köztársaság független demokratikus jogállam. Kimondta továbbá: amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus elvei egyaránt érvényesülnek. 1990. VI. hó 25-től csak a deklaráció maradt a szövegben. Alkotmányos elvek hiányában, alkotmányos mulasztásra nem vezethető vissza a szegénység felszámolásához szükséges hatékony intézkedések elmaradása, a hátrányos helyzetű települések állapotának továbbromlása, mindezek eredményeképpen a szebb jövőbe vetett hit köddé válása.

Némi túlzással, a rendszerváltást követően megválasztott Országgyűlések, valamint az általuk létrehozott kormányok ritkán tudtak saját politikai és gazdasági érdekeiknél messzebbre tekinteni. Így nem születhettek meg, és nem is kaphattak alkotmányos garanciát azok a politikai megállapodások, amelyek meghatározhatták volna az ország fejlődéséhez szükséges, minden párt által elfogadott, a kormányzás során követhető elvek. Elmaradt az alkotmányos berendezkedés megváltoztathatatlan elemeinek rögzítése. Nem kapott védelmet a véleménynyilvánítás, a szólásszabadság joga. Nem történt meg a független sajtó kiépítése. Nem vált az állam elsőrendű kötelezettségévé a szegénység felszámolása, az esélyteremtő intézkedések meghozatala.

Miután az Alkotmány helyébe lépő alaptörvény (nem véletlenül kisbetűvel) szövege szerint: Magyarország független, demokratikus jogállam, minden bizonnyal lesz 2050 körül olyan történész, aki az Orbán-korszakot hasonlóan fogja értékelni, mint Romsics Ignác a Horthy-korszakot: korlátozott, autoriter elemeket is tartalmazó polgári parlamentarizmus. Ez az alaptörvényi deklaráció azonban csak azért több a pusztába kiáltott szónál, mivel papíron rögzítették és az alaptörvény asztalán minden közhivatalban közzétették. A kérdés csupán az, tarthat-e legkevesebb huszonöt évig ez a kurzus? A válasz szomorú. Jók az esélyek rá, ha a választáson kell elzavarni a hatalomban lévőket.

Járt utat járatlanért el ne hagyj

A 2018. április 8-ai választásokon – az Orbán-rendszer feltétlen hívei közé nem tartózók közül – sokan, nagyon sokan nem kockáztattak semmit. Ennek a magatartásnak két lehetséges formája volt: távol maradni a szavazásról, vagy a hatalom mellett voksolni. Ennek a magatartásnak a félelem mellett több oka is lehetett: a közömbösség, a tájékozatlanság, a reménytelenség. Aktuális kérdés, felróható-e a választónak, ha nem jól értékeli döntésének várható következményeit. A válasz egyértelmű, nem. A választói rövidlátásnak az utódok fejcsóválásán, a költők rosszallásán kívül aligha lehet más következménye egy olyan országban, amelyben az iskolának nem feladata a gondolkodás képességének kifejlesztése, amelyben magyar nyelven hiteles információkhoz még az sem jut hozzá, akinek ez minden vágya, amelyben a szándékosan kárt okozó politikusi döntésekért sem jár semmilyen felelősségrevonás.

A kockázatkerülő magatartás a múlt fényében érthető. Van mit veszíteni. Van mit félteni. Szegénynek lenni sosem volt jobb, állítják, érzik, hiszik a legszegényebbek. Hiszen csuran-cseppen mindig valami: közmunka, Erzsébet-utalvány, rezsicsökkentés, ételcsomag. Igaz, a Jó Állam védelme nem több a rabszolga biztonságánál, de kézzel fogható. Erős várunk a szögesdrótkerítés. Lebontását nem teheti kockára senki. A homályos, bizonytalan jövő nem vonzó. A választók nem is állították ki a biankó csekkeket.

A nép szava isten szava

Csak a népakarat segíthet az országon? Kár, hogy a településen működő civil szervezeteket a hatalom tartja el. Kár, hogy az országos civilszervezetek nem politizálnak. Kár, hogy a szakszervezeteknek egyre fogy az amúgy is csekély taglétszáma, befolyása. Egyre csökken – az eddig sem igazán határozott – szándékuk a kormánnyal szembeni fellépésre. Marad az utca! Marad az utca? Vajon tudják-e a cigánysoron élők, hogy a megregulázásukra – a közelmúltban árpádsávos zászló alatt – házaik előtt felvonulók bakancsai e zászlók alatt, együtt meneteltek a városi értelmiség sportcipőivel a parlament elé változásokat követelni, Biztató a jövő, ha a cipők és a bakancsok gazdái kezet nyújtanak egymásnak. Többségbe és hatalomba kerülhetnek. Van ok örülni. Ez az összefogás sok jóval kecsegtet. Erősödhet a közbiztonság. A párthadsereg, a Magyar Gárda rendészeti szerephez juthat. Igaz, elsődleges feladata a cigányság ráncba szedése lehet, de ez csak a rossz cigányokat érinti. Értük meg nem kár. A csendőrség visszaállítása munkahelyeket teremthet a kakastartóknak. Nem mellékesen keményedhet a migránsok elleni fellépés, a muszlimok még turistaként sem léphetnek be az országba. A bakancsok gazdái biztosan nem paktálnak le az Európai Unió Soros vezérelte bürokratáival. Vajon tudják-e a tanyákon élők, hogy a budapesti utcákon rendszeresen hömpölyög a nép? A köztévékből aligha. A külterületi levelesládákat csak a postás tudja kinyitni. Oda idegen üzenetet be nem dob. Számítógépre nem telik, internetkapcsolat nincsen. Házhoz kell menni. Szép feladat. A bakancs vagy a sportcipő viszi a híreket házhoz?

Kik segíthetnek? Kik hozhatnak változást? A huszonöt év eléréséig hátralévő idő talán elég ahhoz, hogy a határon túl élő magyarok rájöjjenek, saját érdekükben is, nekik kell megmenteni az őshazát.

2018. június 5. kedd

Kételkedem, tehát vagyok

Nem tündérmese. Nem délibáb győzte meg a magyarokat arról, az a jó, ha szegénységben és félelemben élnek, az a jó, ha esélyük sincs a boldogulásra. Elhitték a mesét, az ország jobban teljesít.

Kételkedem, tehát vagyok

A kételkedés kényszere az emberré válás és az emberiség fejlődésének folyamatos motorja. Hiszen, ha valamelyik ősünk, nem kételkedik abban, hogy természetes dolog a faágak között hintázva haladni, sosem próbálja ki a földön járást. Nem tudjuk ki volt az a kétkedő, aki először gondolt arra, mellső lábait érdemes felemelni a földről, de köszönet jár érte. Köszönet jár annak az ősünknek is, aki nem hitte el, hogy földünk lapos. A kételkedésre épülő vizsgálódás döntött meg számos, korábban megkérdőjelezhetetlen tételt, változtatott meg ősi gyakorlatot, hozott újabb és úabb megoldásokat.

A világ felosztása

A világnak azon részein vannak komoly bajok, ahol az ott élők csoportja jelentős részéből kihalt, ami még rosszabb ki sem alakult a hatalommal szembeni kételkedés igénye. Ennek következménye, nem vitatják a kialakult állapotokat, elfogadják a rájuk osztott szerepet, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Nevezzük a világnak ezen részeit kételkedésmentes övezetnek, még akkor is, ha biztos, mindig, mindenkor, mindenütt vannak olyanok, akik kilógnak a sorból, és akkor is, ott is kételkednek a hatalom szavahihetőségében, ahol ez tilos, ahol ezért üldözés lehet a sorsuk. Az ilyen övezetekben élők áldozatává válnak egy kis csoportnak, amelyik megkaparintva az irányítást, a maguk hasznára fordítják a megtermelt javakat, éppen csak annyit engedve át a többségnek, amennyi szükséges és elégséges a helyzet fenntartásához. Emellett működtetik azt a rendszert, amelyik konzerválja a kialakult állapotot, illetve adott pillanatban megvédi a hatalmon lévőket. A kételkedésmentes övezet sorsa az elsorvadás. Ennek üteme lehet gyorsabb, lehet lassúbb. A vég megjósolható. Eljön az a pillanat, amikor bekövetkezik a felocsúdás, és az ott élők átveszik sorsuk irányítását. Ennek a folyamatnak a kimenetele sokféle lehet: békés és kevésbé békés. Nagyon sok függ attól, hogy a kételkedésmentes övezetben élnek-e kételkedők és számuk milyen ütemben és mértékben emelkedik. [A teljesség kedvéért: azokban, akik nem kételkednek a hatalomban, hitté válik ez a bizalom. Mindent – saját tapasztalataikat is - elutasítanak ezért, ami nem egyeztethető össze hitükkel.]

Ott, ahol a kételkedés társadalmi szokássá válik, nincsenek többé megkérdőjelezhetetlen igazságok, megtámadhatatlan tekintélyek, természetessé válik a véleménynyilvánítás szabadsága, az információk mindenki számára rendelkezésre állnak, az iskola felkészít a megismerésre, a megértésre. Ahol a kétkedés társadalmi szokássá válik, ott szokássá válik az egymásra figyelés, a problémák közös megoldása. Ehhez az állapothoz általában hosszú út vezet el.

Helyünk a világban

A választási eredmények alapján Magyarország is a kételkedésmentes övezetbe sorolható? Nehéz lenne erre a kérdésre más választ adni, mint igen. Ellenkező esetben nem lehetne viták és program nélkül győzelmet aratni a migráns és a Soros szavakkal. Hosszú és költséges kormányzati munka eredményeképpen alakult ki ez a „félszavakból is megértjük egymást” állapot, amely nem előzmény nélküli hazánkban, sőt mondhatjuk ez a hagyományos viszony urak és alárendeltjeik között. A hatalom mindig tudta, mikor kell behunynia a fél szemét a béke kedvéért.. Az idősebbek még emlékezhetnek a „békeharcra”. Mindenki tudta ki az ellenség, mit akar az állampárt. Sok mindent megúszhatott, aki ismerte a helyét és a szerepét a hadijátékban. A harc – a 2010-ben végrehajtott alkotmányos puccs után – ott folytatódik, ahol 1990-ben félbeszakadt. változás a szereplőkben van. Kádár helyére Orbán lépet, az MSZMP helyébe a Fidesz. Az ellenség is változott. A módszer, amellyel a társadalmat harcba hívják – bár az eszközök sokkal hatékonyabbá váltak – alig. Az államapparátus közpénzen beleveri a fejekbe mire kell asszociálni a hívó szavakra. Működnek a pavlovi reflexek. Ehhez nem kell ismerni a szavak tartalmát. Elég hallani, hogy megjelenjen a hallgatóság szeme előtt a köztévé által naponta többször sugárzott kép az emberáradatról, amelytől félni kell. Félni kell, mert elveszi a munkát, a segélyt, a lakást. Megerőszakolja a nőket. Fosztogatnak. Jaj annak aki kendővel takarja el a fejét. Jaj annak aki turbánt hord. Jaj annak akinek sötét a bőre. A híres magyar vendégszeretet csak annak jár, aki nem tartozik az említett körbe. A gyanúsak örüljenek, ha csupán rendőrért kiállt az, aki szentül hiszi Magyarország csak a magyaroké. A közpénzen folyó plakátkampány is meghozta a gyümölcsét. Az idős bankkár neve hallatán ökölbe szorulnak a kezek, görcsbe rándulnak a gyomrok. Azoké is, akik – az óriásplakátok alapján – legfeljebb annyit tudnak e név viselőjéről, zsidó.

Mindent megőrizni, ami rossz

Törvényszerű-e, hogy hazánkban milliók fogadják be, hiszik el minden kételkedés nélkül, amit a hatalom mond, közvetít, üzen? Erre a kérdésre sem lehet más választ adni: igen. Ennek legfőbb oka a társadalmi kapcsolatrendszereket át, meg átszövő tekintélyelvűség. Jól kifejezik ezt a szemléletmódot „a gyermek neve hallgass”, „.. az asszony verve jó”, „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „felfelé nyal, lefelé tapos” mondások. A történeti alkotmány igazi vívmánya a párbeszédkészség, a kapcsolatteremtő akarat nagyfokú hiánya. Akinek vélt vagy valós pozíciója van az él, és visszaél is él vele.

A magyar iskolarendszer minden korban a hatalmat szolgálta ki. Legfontosabb feladata a fennálló társadalmi viszonyok megőrzése, fenntartása volt. Ennek az iskolarendszernek a megújítására – a nyitott, befogadó, a szülő-tanuló-pedagógus mellérendeltségére épülő iskola létrehozására – tett kísérletek nem vezettek eredményre. A tekintélyelvűséget nem sikerült felszámolni. Mit képzelnek a szülők? Csak nem gondolják komolyan, bármi közük is van ahhoz, mi folyik az iskolában. Ugyan! Mit gondolnak a taknyos kölykök? Valóban azt hiszik, hogy jogaik vannak? Ugyan! A tantervi utasítás rendszerének, az állami tankönyvkiadás monopóliumának visszaállítása, a tanfelügyelet újraszervezése nemcsak az állam mindenhatóságának megerősítését, hanem a pedagógus szavainak kétségbevonhatatlanságának helyreállítását is jelenti. Nem kell gondolkoznia sem a pedagógusnak, sem a tanulónak ahhoz, hogy sikeres legyen. A tananyagot mindenki készen kapja az államtól. A tanár feladata bemagoltatni, a tanuló feladata bemagolni a tananyagot. Nem baj, ha egyikük sem vonja kétségbe annak helyességét, ami le van írva. Az eredmény kézzel fogható.

Április 8-án ismét a magyar narancsban hívők győztek. Nem vitatták az eléjük rakott citrom narancsságát. Nem ébresztett kételyt bennük, hogy a gyümölcs kicsit sárgább, kicsit savanyúbb.. Beleharaptunk valahányan. Folyik is a nyála mindenkinek. Azoknak is, akik örülnek, mert magukénak érzik ezt a gyümölcsöt, s azoknak is, akik sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják azt.

Hogyan tovább? Válasszuk az antali alámerülést vagy csapjunk hangos ricsajt? Csipkerózsika száz évig aludt, amíg eljött a királyfi, hogy felébressze. Talán nem szükséges ennyi idő annak bebizonyítására és elfogadtatására, Magyarországon nem terem narancs.

Címkék:

2018. május 22. kedd

A varázsgömb

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal bukásának egyik oka, nem találtak szövetségeseket céljaik megvalósításához. Ezért a kormányváltásra készülő pártok nemcsak gyengék és eszköztelenek voltak ahhoz, hogy eljussanak az ország minden településére, hanem szövetségesek hiányában üzeneteiket sem tudták széles körben teríteni.

A varázsgömb

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal gyengesége több szempontból is tetten érhető. Ezek között előkelő helyet foglal el, hogy egyik párt sem a legkisebb közös többszörös megtalálására, hanem az erőfitogtatásra helyezte a hangsúlyt. A különböző pártprogramok között céljaik és a hozzárendelt megoldások alapján alig lehet különbséget tenni: Magyarország legyen jogállam, érvényesüljön a hatalommegosztás rendje, a szabadságjogok maradéktalanul érvényesüljenek, szűnjön meg a korrupció, a közteherviselés legyen arányos, csökkenjen a szegénység, szűnjön meg a gyermekéhezés, tanulhasson, aki tanulni akar, újuljon meg az egészségügy. Koránt sem teljes ez a felsorolás, de jól érzékelhetően lett volna alap az egységes fellépéshez. A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal gyengeséglistájára felkéredzkedik az a tény is, képtelenek voltak összehozni egy vonzó, első hallásra megjegyezhető üzenetet. Azt feltételezték, hogy az ország tele van olyan emberekkel, akik nemcsak elolvassák – a jórészt párt honlapokon közzétett -, hosszú és bonyolultan megszövegezett programokat, hanem össze is vetik a bennük foglaltakat. Mindezt egy olyan országban, amelyben az emberek jelentős része – iskolázottságától függetlenül – szövegértési gondokkal küzd. Nem készült tömegmozgósításra alkalmas vízió, s hozzá egy fülbemászó dallam, egy frappáns rigmus, egy jópofa vicc, amelyet be lehet csempészni az agyakba, s amely akkor is eszébe jut sokaknak, nagyon sokaknak, ha nem is akarnak rágondolni. Az a mondat, hogy nincs visszatérés a 2010 előtti állapothoz, még azoknak se mond semmit, akik ezt hajtogatják. A tagadásból pozitív üzenet ritkán származik. A gyengeségek közé tartozik a rossz helyzetértékelés, a fantáziátlanság, a mozgósításképtelenség. Nézzük a helyzetértékelést: a feltételezések ellenére nem volt kormányváltó hangulat az országban, s nem a kormányváltásra törekvőket segítette a magas részvételi arány.

Az innováció hiánya

A választási kampány régi eszközei – plakátozás, szórólapozás, piacra járkálás, lakásokba becsöngetés, fórumszervezés – alacsony hatásfokúak. A számítógépes mozgósítás nem hagyományos eszköz ugyan, azonban ezen keresztül nem lehet megszólítani azokat, akik nem rendelkeznek vele, akik nem férnek hozzá az internethez, akik nincsenek rajta a facebookon, akik nem értenek hozzá. Sem az új, sem a régi pártok nem rendelkeznek olyan tagsággal, pártolótagsággal, aktívahálózattal, amelyek lehetővé teszik a hatékony országjárást. A rend kedvéért meg kell említeni, az ellenzék a sajtó útján nem érhette el a választók többségét. Ez a tény ehelyütt azért nem érdemel hosszabb kifejtést, mivel a sajtó (nem)szabadság helyzete köztudomású. A rendelkezésre álló ellenzéki sajtóorgánumok nem lehettek hatékonyak, egyrészt korlátozott elérhetőségük miatt, másrészt azért, mert kapacitásuk jó részét lekötötte a ki, kinek a javára lép, nem lép vissza viták, monológok moderálása, s a tulajdonos érdekeltsége szerint legesélyesebbnek kikiáltott képviselőjelölt helyzetbe hozása. Végül, de nem utolsó sorban mindezeket a tényezőket felerősítette az elvesztegetett idő. A kampányoló jelöltnek feltett választói kérdésre, hol voltatok az elmúlt négy évben, nem lehetett érdemi választ adni.

A társadalmi beágyazottság hiánya

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal vereségének oka, mégsem gyengeségeikben, hanem a társadalmi partnerség, beágyazottság szinte teljes hiányában rejlik. Nem találtak szövetségeseket, akiken keresztül eljuthattak volna a legkisebb település, legtávolabbi zugába. A számításba jöhető partnerek: az egyházak, a szakszervezetek a civil szervezetek, a művészek. A kistelepülések közvélemény-formálói a pap, a tanító, az orvos. Jól érzékelhető ebből a felsorolásból, hogy egyik csoporthoz tartozók elérése is irreális célkitűzés széthúzás esetén, jól és egyszerűen megfogalmazott célok nélkül. Nem vitatható az sem, hogy nagyon nehéz partneri kapcsolatot teremteni olyan légkörben, amikor minden és mindenki ki van szolgáltatva a hatalomnak, amikor a hatalommal ellentétes vélemény kifejtése egzisztenciális veszéllyel jár. Ördögi kör alakult ki. A kormányváltók mellé állni csak akkor reális lehetőség, ha reális esély van a kormányváltásra. Annak viszont csekély a lehetősége, hogy ilyen támogatás nélkül kialakul a kormányváltó hangulat.

Ma az a furcsa helyzet, hogy az elégedetlenkedők és szervezeteik hangsúlyozottan „politikamentesnek” nyilvánítják magukat és mozgalmukat. Az utcára vonulók – bármelyik elégedetlen csoport lépet fel – kifejezetten kérték, hogy a politikai pártok ne vegyenek részt az általuk szervezett megmozduláson. Ez a magatartás is politizálás, lényegében a hatalmon lévők támogatását jelenti. Annak a hatalomnak a támogatását, amelyik elutasítja őket és követeléseiket. Ezért sem vezethettek sikerre a pedagógusok megmozdulásai, az egészségügyben dolgozók fellépései.

Az egyházak kifejezetten a kormány mellett állnak. A részükre juttatott állami támogatások tükrében ez érthető, de vitatható magatartás. Még azok a hitéleti tevékenységet folytató civil szervezetek sem segítették a kormányváltó törekvéseket, amelyeket ez a kormány megfosztott az egyházi jogállástól. [Külön elemzést igényel a közvetlen politizálás lehetősége a civil szférában.] A kistelepüléseken szolgáló papság jó esetben nem foglal állást választási kérdésekben. A szakszervezetek súlytalanok. Tagjaik száma fogy, érdekvédelmi szerepük és lehetőségük csekély, együttes és közös fellépésükre nem volt példa, egymással sem szolidárisak. Sok esetben a szakszervezet a kormánnyal való együttműködést, s nem a konfrontálódást vállalja. A kistelepülésen dolgozó pedagógus nem szólhat a kormányváltás mellett, mivel kiszolgáltatott, vezetőit a miniszter nevezi ki, akaratán kívül tagjává vált a pedagógus karnak, amelyik hivatalból fegyelmi eljárás alá vonhatja, szakszervezeti segítségre aligha számíthat. Az orvosok helyzete annyiban jobb, mint a pedagógusoké, hogy a pedagógus jó esetben pályaelhagyóként dolgozhat a határon túl, az orvosokat szívesen látják mindenütt.

Ismert állítás: a világ természetes rendje, hogy vannak szegények és gazdagok, Korántsem természetes azonban, hogy a szegények önként döntenek úgy gyermekeik és azok gyermekei is szegénységben éljenek. A Horthy korszak szegényei is támogatták a hatalomban lévőket. Ők nem tehettek mást. Nyílt szavazáson, felügyelet mellett tették le voksukat a hatalom mellett. Az Orbán korszak szegényei saját akaratukból, a szavazófülkében döntöttek úgy, nem akarnak változtatni saját és utódjaik helyzetén.

A magyar iskolarendszer szerepe

Miután a magyar iskolarendszer nem tekintette feladatának a tanulók felkészítését a kételkedésre, a folyamatok értékelésére, elemzésére, megértésére a mai hatalom joggal építhetett a zsigeri idegengyűlöletre. Miután a magyar iskolarendszer nem tekintette faladatának a tanulók felkészítését az öngondoskodásra, a társadalmi szolidalításra, a másság elfogadására a hatalom joggal építhetett a vezérvárás hagyományára. Bár a magyar iskolarendszer nem változott, talán megtörténik az a csoda, hogy a magyarok történelmük során először saját erejükből jobbra fordítják az ország sorsát. Nincs ma olyan varázsgömb, amelyből ki lehetne olvasni a választ a kérdésre, erre a „momentumra” meddig kell várni?

Címkék:

2018. május 7. hétfő

Az oktatás tragédiája

Gazsó Ferenc egykori oktatásért felelős miniszterhelyettes, az 1985-os reform egyik atyjának szavaival élve az oktatás tragédiája, hogy pöffeszkedő bürokraták irányítják. Az irányítás kifejezés egyébként tökéletesen megtévesztő, hiszen 2011. óta az egész rendszer vergődik az állam szorításában. Valójában az állam kisajátította szőröstül-bőröstül az oktatás minden területét: irányít, fenntart, nevel és oktat egy személyben. Miután napvilágot látott az a kormányzati szándék, hogy bevezetik a kötelező felvételi rendszert az általános iskolát követő minden iskolatípusban és – ehhez kapcsolódóan – meghatározzák az egyes iskolatípusokba felvehető tanulói létszámot, egyértelmű, hogy a jövőben az állam dönt arról ki tanulhat tovább a nyolcadik évfolyam befejezése után, és hol.
(more…)

Címkék:

2018. február 23. péntek

Álmában csönget egy kicsit

Sokan gondolhatják, Jézuska könnyű helyzetben van, amikor a magyar gyermekek karácsonyi kívánságait hallgatja. Nem kértek mást – a televízión keresztül – csupán annyit, hogy három napig aludhassanak, s a felnőttek hagyják őket békében. Jézuska azonban teljesíthetetlen kívánságokat kapott. (more…)

2018. január 15. hétfő

A köznevelés mutatói

A köznevelés bizonyítványát az Európai Bizottság által elkészített – Oktatási és Képzési Figyelő 2017 című – jelentés alapján kellene kiállítani. Jó osztályzat a legnagyobb jóindulattal sem állapítható meg az eredmények alapján.
(more…)

Címkék:

2017. december 11. hétfő

Minden út Brüsszelbe vezet

Az a politikus, aki egy ország szuverenitását akarja növelni az Európai Unió rovására, valójában saját hatalmát félti a szuverén gondolkodóktól.

Minden út Brüsszelbe vezet

Nagyot hibázott az Európai Unió, amikor nem ismerte fel annak szükségességét, hogy kézzelfoghatóvá, érzékelhetővé kell válnia minden európai számára. Nincs Európa-tudat. Nincs Európa-büszkeség. Nincs Európához tartozás érzése. Az Unió az emberek többsége számára egy fantom, értelmezhetetlen fogalomgyűjtemény: Európai Parlament, Tanács, Bizottság, sok-sok elnökkel, áttekinthetetlen jogkörökkel, többszáz bürokratával, akiknek a munkájáról semmit sem tud az átlagember. Nagyot hibázott az Európai Unió, mikor nem ismerte fel, hogy az eszmék és a munkaerő szabad áramlásának előfeltétele a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, az oktatáshoz való szabad hozzáférés joga, a tanítás szabadsága. (more…)

Címkék: ,

2017. december 4. hétfő

Ügyes-bajos dolgaink

2018. január 1-jétől gyökeresen megváltoznak azok a szabályok, amelyek alapján elintézhetjük ügyes-bajos dolgainkat, hivatalos elnevezéssel: hatósági ügyeinket. Új törvény, az általános közigazgatási rendtartás [Rendtartás] váltja fel a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásokról szóló törvényt [hatósági szolgáltatás törvénye], megváltoztatva mindent, amihez eddig “hozzászoktunk”. A két törvény szabályozási filozófiája is eltérő. A hatósági szolgáltatás törvénye kódex, átfogóan szabályoz. Rendelkezéseitől más jogszabály csak felhatalmazása alapján térhet el. Ezzel szemben a Rendtartás számos kérdés meghatározását “mellőzi”. Ágazatonként születhetnek megoldások, kiegészítő szabályok, növelve a rejtélyes megoldások számát. (more…)

2017. november 28. kedd

Akarjunk jó iskolát!

I. Ferenc azt üzente 1821-ben a pedagógusoknak “Aki engem szolgál, azt kell tanítsa, amit én elrendelek tanítani.” Lázár János 2016. decemberi üzenete is világos. “A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle.”
(more…)

2017. október 30. hétfő

Múltunk és jelenünk tanulságai

Sanda az a hatalom, amelyik Alkotmány helyett alaptörvényt ír saját magának. Sanda az a hatalom, amelynek alaptörvénye téveszmékre épül.

Múltunk és jelenünk tanulságai

Vajon miért jutott a magyar társadalom 2010-ben arra a következtetésre, hogy a demokrácia rossz dolog? Csömörük lett a választóknak? Minden bizonnyal! Ellenkező esetben nem adtak volna korlátlan felhatalmazást a Fidesznek arra, hogy tetszése szerint, bárki meghallgatása, megkérdezése nélkül, saját szája íze szerint átalakítsa az országot. (more…)

2017. október 3. kedd

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!