A Fidesz Jó Állama dupla szögesdrótkerítéssel védett mesterséges tó, amelynek tükrét a hatalom állandóan felkorbácsolja, hogy a zavaros vízben halászhasson az, akinek miniszterelnöki engedélye van.

Zavarosban halászni élvezet

A miniszter levelét megírta. Tetszett neki. Meg is küldte a pedagógusoknak. Megtehette. Az állam nyilvántartja a pedagógusok mail-címét, így bármikor bekopoghat a „postás” a hatalom üzenetével. A levél tudatja: lezárult a köznevelés több évtizedes átalakítása. Ez az állítás azonban nem igaz!. A köznevelés és a közoktatás nem kapcsolódik egymáshoz. Több évtizedes folyamat befejezéséről ezért szó sem lehet, legfeljebb arról, hogy a hatalom felhagy a jól sosem működő köznevelés rendszerének toldozgatásával, foltozgatásával. A közoktatás rendszere 2011. augusztus 30-án megszűnt. Ezt világossá is tette az akkor regnáló ellen-reformer államtitkár, amikor bejelentette 2011 augusztusában az első nemzeti tanévkezdést.

Valami készülőben?

A kísérletezgetésnek – a miniszteri állítással ellentétben – azonban koránt sincs vége. Sőt! A köznevelés rendszerének folyamatos hozzáigazítása a hatalom elvárásaihoz most fog igazán elkezdődni. A jogi keretek adottak ahhoz, hogy a hatalom minden kontroll, minden egyeztetés nélkül meghozza döntéseit. Az ellátó rendszer – fizikai értelemben – nagyjából érintetlen, bár az egyházi intézményrendszer gyarapodása az állami ellátórendszer egyes intézményeinek átvételével 2010 óta folyamatos és töretlen.

Sorsdöntő változásokat sejtet a Nemzeti alaptanterv bejelentett újraírása, benne az általános iskola egy évfolyammal történő kibővítésével az iskola indításánál, az alsó tagozat idejének meghosszabbításával, kiegészítve az általános iskolák felső tagozata tervezett bevitelével az iskolaközpontokba, a kötelező felvételi eljárás bevezetésével minden középfokú iskolában, az egyes iskolatípusba felvehető tanulói létszám központi meghatározásával. Visszahozzák a két világháború közötti hat évfolyammal működő elemi iskolát? Elvégzése után az alsófokú szakiskolába járhatnak a szegény családból érkező tanulók, ha nem rostálódnak ki a felvételi vizsgán? Az elemi iskola negyedik évfolyama után kezdődik a középiskola a jobb családból érkező gyermekeknek?

Ami mára sikerült …

Bizonyos értelemben a bejelentés mégis fedi a valóságot. A gyermek mindenek felett álló érdeke érvényesítésének – nemzetközi egyezményben vállalt – kötelezettségét maradéktalanul sikerült mind a szabályozás, mind a gyakorlat szintjén lenullázni. Ez első lépések megelőzték a köznevelés rendszere felállítását. 2010 júniusában a frissiben összeülő Országgyűlés lóhalálában törölte azoknak az intézkedéseknek jó részét, amelyek a hátrányos helyzetből indulóknak nyújtott segítséget a felzárkózáshoz: az első évfolyamra korlátozta a „buktatás” tilalmára és a szöveges értékelés kötelezettségére vonatkozó – azidáig a negyedik évfolyam végéig alkalmazott – rendelkezéseket. Az intézkedés osztatlan sikert aratott pedagógus körökben, visszakapták a fegyelmezés eszközeit a hatalomtól.

Az új törvény és módosításai számos téren következetesek voltak. Fokozatosan és szisztematikusan felszámolták az önkormányzatiságot, az intézményi önállóságot, a tanszabadságot, korlátozva a szülői jogokat. A nyitott, befogadó, partnerközpontú iskola helyett megalkották a hivatalként működő iskolát. A pedagógusok elveszett jogaikért cserében megkapták a tanulók skalpjait, akik teljesen kiszolgáltatottá váltak a pedagógusoknak, a hatalomnak. Megszűnt a tanuláshoz való szabad hozzáférés joga. Törvényessé vált a problémás tanulók eltávolítása az iskolarendszerből. Ez a folyamat a társadalom jelentős részének közönye, esetenként cinkossága mellett játszódott le.

Egy, a törvényből kimaradt alapelv

A Gyermek jogairól szóló Egyezmény talán legfontosabb elve beépült a közoktatási törvény alapelvei közé: a közoktatás szervezésében, irányításában, működtetésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe. Mit kell ezen érteni? A törvényben meghatározott szolgáltatások megfelelő színvonalú biztosítását, anélkül hogy igénybevételük aránytalan terhet jelentene a tanulónak. Kapjon meg a tanuló minden segítséget képessége, tehetsége kibontakoztatásához.  Ügyeiben döntsenek méltányosan, humánusan, valamennyi tényező figyelembevételével, a többi gyermek, tanuló érdekeinek mérlegelésével, a rendelkezésre álló lehetőségek közül a legkedvezőbbet választva. Ez az alapelv és az Egyezmény oktatásszervezésre vonatkozó „iránymutatása” – a gyermek oktatásának elő kell segíteni személyiségének kibontakozását, szellemi és fizikai tehetségének, képességeinek a lehetőségek legtágabb határáig való kifejlesztését – alapján 2002-ben megkezdődött a közoktatás rendszere jogi, szervezeti, szakmai átalakítása. Kiemelkedő jelentőségű a tantervi szabályozás és a tanulói értékelés rendjének az átalakítása. A változtatásokkal megteremtődtek a jogi feltételeket ahhoz, hogy a magyar iskola tantervközpontú iskolából gyermekközpontú iskolává váljon.

A gyermekközpontú iskola alkalmazkodik a tanulóhoz. Figyelembe veszi egyéni helyzetét, fejlettségét, a fejlődését segítő, hátráltató tényezőket. Egyéni tanulási útvonal kidolgozásával segíti a tanuló fejlődését. A tantervközpontú iskolában a tanulónak kell alkalmazkodnia az iskolához. Minden tanulónak teljesítenie kell a tantervben adott időszakra előírt követelményeket. Amennyiben nem képes eleget tenni az elvárásoknak, jön a szankció: a buktatás.

Mitől válhatott az iskola gyermekközpontúvá a 2002-től 2010-ig tartó időszakban? A Nemzeti alaptanterv elérendő fejlesztési feladatokat határozott meg az iskoláknak: legyen birtokában a tanuló az értő írás, olvasás, számolás és a tanulás képességének. Nem tartalmazott konkrét, elsajátítandó tananyagot, számonkérhető követelményeket. A nevelőtestület által elfogadott helyi tantervben kellett meghatározni a fejlesztési célokhoz kapcsolódó követelményeket, tananyagot. A pedagógus döntötte el, milyen elvárásokat fogalmaz meg adott időszakban, az egyes tanulóknak. Lehetett differenciálni. Lehetett időt adni a fejlődéshez, a lemaradás pótlásához. A közoktatási törvény a tanulók védelmében garanciális szabályokat állapított meg. Az első-harmadik évfolyamokon, a negyedik évfolyam első félévekor szövegesen kellett értékelni a tanulót: kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, felzárkóztatásra szorul. Ha a tanuló „felzárkóztatásra szorult” a szülő bevonásával feltárták az okokat, kidolgozták a szükséges intézkedéseket. A tanuló az első-harmadik évfolyamokon akkor utasíthatták évfolyamismétlésre, ha a tanulmányi követelményeket az iskolából való igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni. Ebben a működési rendben a pedagógus – az iskola pedagógiai programjában foglaltak figyelembe vételével – megválaszthatta, milyen tankönyvet alkalmaz. A nevelőtestület a szülői szervezet véleményének kikérésével évente értékelte a tanulók egyéni fejlődését és az egyes osztályok teljesítményét. Közösen meghatározták a szakmai célkitűzéseket, és a megvalósításukhoz szükséges intézkedéseket.

Mitől vált az iskola tantervközpontúvá 2011 után? Kimaradt a köznevelés alapelveiből a gyermek mindenek felett álló érdeke. Megváltozott: a tantervi szabályozás, a tanulói értékelés. Az iskola a miniszter által kiadott, jóváhagyott kerettantervet alkalmazza. Az előírt tananyagot a megadott időpontra teljesíteni kell. Aki erre nem képes évfolyamot ismétel. A tantervhez kötelező tankönyv párosul. A tanterv végrehajtását az állami felügyeleti rendszer ellenőrzi. Csak az első évfolyamon és a második évfolyam félévekor van szöveges értékelés. A szülővel történő egyeztetési kötelezettség többé nem előírás. A buktatás jogát a törvény nem korlátozza. Szigorú követelmények, következetes számonkérés, mulasztás esetén megfelelő szankció. Ezek a pedagógiai munka elvei.

A „zavaros” gyermek

Az országgyűlés 2017. május 30-án megtiltja a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók felmentését az osztályozás alól egyes tantárgyak, tantárgyrészek tekintetében, 2018. szeptember 1-jét követően. A törvénymódosítással a hatalom „megoldott” egy több évtizedes szakmai vitát, amelyben két álláspont ütközik. Az egyik nézet szerint az érintett körbe tartozó tanulókról részletes szakértői véleményt kell készíteni, segítve ezzel a vele foglalkozó pedagógusok munkáját. A másik nézet szerint a szakértői vélemény „stigmát” rak a tanulóra, nincs szükség rá. A tanuló a nevelési tanácsadás keretei között kap fejlesztést, és az iskolában osztályozható. Milyen tanulók sorsáról döntött a hatalom? Nehéz pontosan megadni a választ erre a kérdésre, ugyanis  a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség gyűjtőfogalom, sokféle problémára utal. A közismert részképességzavar például lehet az olvasás, az írás, a számolás zavara. A tanuló, bármilyen értelmes és szorgalmas nem tudja „hozni” az értelmi szintjének megfelelően tőle elvárt teljesítményt. Elmarad a többiektől, szorongóvá, gátlásossá válik. A sikertelenség miatt nem szeret iskolába járni. Komoly pszichoszomatikus tüneteket fejfájást, hasfájást produkál. Elkezd csavarogni, hazudozni.

A „stigmahívők” lényegében a másságot kérdőjelezték meg. Ezzel a felfogással a betegség diagnosztizálása is stigma. A cukorbetegségről, a lisztérzékenységről, az asztmáról tudnia kell az iskolának. Mint ahogy tudnia kell arról is, ha a tanulónak az íráshoz, az olvasáshoz, a számoláshoz szükséges alapfunkciónak a fejletlensége okoz problémát. A pedagógia szakszolgálat szakembereinek a felelőssége annak megítélése, kinek, milyen fejlesztésre, bánásmódra van szüksége. A szakértői véleményben javasolhatja a szakértői bizottság: a tanuló vegyen részt a tanítási órákon, de ne kapjon osztályzatot. A szakértői vélemény nem örök időre szól. Elkészítése utáni egy évvel, majd kétévenként felül kell vizsgálni, s a tanuló fejlődéséhez kell igazítani. Az ő szakértelmüket, lelkiismeretességüket vonta kétségbe intézkedésével a hatalom.

Győztek a „stigmahívők”! Győztek? Egy olyan korszakban, amikor az iskola nem a tanuló fejlődését méri, nem a tanuló fejlődését értékeli írásban, tanácsot adva a további fejlesztéshez, hanem számonkéri az előírt és leadott tananyag bemagolását, számjeggyel osztályozva a teljesítményt, ez az intézkedés csak azoknak győzelem, akik abban érdekeltek, hogy a problémás tanulóktól megszabaduljon az iskolarendszer.

A reformvégzet

Ismét bebizonyosodott, jaj a megreformáltnak! Nincs ez másképpen az oktatásban sem. Nemcsak az irányítás, nemcsak a finanszírozás új rendje kormányzati dicshimnusza alatt jut eszébe a hallgatónak az aggódó Fülig Jimmy gondolata: „Kavarja ez, vagy nem kavarja?” hanem a gyermekek sorsa alakulását ecsetelő kormányzati nyilatkozatoknál is. Miután nem múlhat zavaros kormányzati döntéseken az ifjúság, s ezen keresztül az ország sorsa. Ideje tiszta vizet önteni a „pohárba”!