Több mint hazugság az az állítás, hogy Hóman Bálintnak azért lett volna szobra Székesfehérváron, mivel sokat tett a városért. Ezen az alapon csaknem minden diktátornak szobrot lehetne állítani, lévén többségének rögeszméje, hogy hatalmas méretű épületekkel örökíti meg dicsőségét. Bár Hitler rendelte meg,

Berlinnek mégsem jutott soha eszébe szoborállítással megköszönni az olimpiai stadiont. Dunaújváros sem kért támogatást egy Rákosi Mátyás szobor felállításához, pedig nélküle nagy valószínűség szerint Dunapentele sosem lett volna a hazai vaskohászat fellegvára. Nem! Másról van itt szó. A szobornak semmi köze ahhoz, hogy Hóman ismerte és gyakorolta a lobbizás sokszor kétes művészetét. Ennek a szobornak a tervbe vett felállítása nem több és nem kevesebb egy államilag támogatott rasszista demonstráció előkészületénél. Miután a nyílt zsidózás még nem comme il faut, így lehetett kifejezni, hogy a város önkormányzata döntést megszavazó tagjai, lelkük mélyén egyetértenek azzal, ami a Horthy érában történt hazánkban zsidó honfitársainkkal. Honfitársaink emberi méltóságának sárba tiprásával, bevagonírozásával, többségének meggyilkolásával, vagyonának elrablásával. A szobor makettjének megtekintése után nem lehet kétsége a szemlélőnek abban sem, hogy a felállításra előkészített bronzalak feladatául nemcsak a zsidózást, hanem a magyar felsőbbrendűség eszméjének hirdetését is szánták. E vonatkozásában egyébként teljesen érdektelen, kit ábrázol a történeti alkotmány vívmányaiból levezethető, múltidéző csinálmány. A lényeg az, hogy hogyan. Természetesen díszmagyarban, karddal az oldalán, ahogy illik egy dölyfös, keresztény magyar úrhoz. A dölyfös, keresztény magyar úrhoz, akinek vele született joga lenézni azokat, akik nem tartoznak köreihez: a tótokat, az oláhokat, a svábokat. Aki megveti a zsidókat. a cigányokat, a parasztokat, a munkásokat, a cselédeket. Az üzenet ismerős és világos: a magyar, mert magyar kulturálisan más nemzetek felett áll.

A magyarkodás, a történelemhamisítás kormányzati program, amelyben részt vesznek az önkormányzatoknak csúfolt gyülekezetek is. Székesfehérvár sem tesz mást, mint ami elvárható egy kormányhű testülettől. Nem szokatlan ez a magatartás hazánkban. A rendszerváltás előtt egy másik gyilkos – Lenin – szobra állt majdnem minden település főterén. Miután az önkormányzatiság lényegében megszűnt. Miután az önkormányzatok hatásköreit, feladatait jórészt átvette az állam, érthető, ha a testületek legfontosabb feladata napjainkban átnevezni – az uralkodó széljárásnak megfelelően – az utcákat, az intézményeket, és utcai jelképek felállításával hozzájárulni a Nemzeti Tudatformálási Program sikeréhez. Nem zárható ki, ha Orbán ismét megkapja a folytatás lehetőségét a Hóman szobor előkerül a raktárból. Nem zárható ki az sem, akad olyan település, egyesület, baráti társaság, amely – kormányzati segítséggel – szobrot állít Sztójaynak, Imrédynek, Gömbösnek, Szálasinak, akik fontos szerepet töltöttek be a bolsevizmus elleni harcban. Sőt, a miniszterelnök jó ízlésének igazolásául, készülhet majd szoborcsoport a Nemzetmentő Nagy Hármasról is. Elkészítéséhez kicsit jobb iparost kell találni annál, mint aki összegányolta a német megszállásnak elkeresztelt bronztákolmányt. Ennek az Áder-Kövér-Orbán szoborcsoportnak felismerhetőnek kell lennie. Ennek a szoborcsoportnak erőt kell sugároznia a Kossuth tér közepén, hiszen a demokrácia, a jogállam feletti hazai győzelemnek állít emléket. Lehetséges megoldás: a miniszterelnököt díszmagyarban, királyi palástban a vállán ábrázoló, hét méter magas, álló figura, amelynek magabiztosságot, eltökéltséget kifejező arcán atyai mosoly ül. Kezében jogarral tekint le, az előtte térdeplő, áhítatos arccal reá feltekintő, arányosan lekicsinyített másik két figurára.

Jó ma magyarnak lenni? Jó, állítja a hatalom, hiszen világnemzetté váltunk. Ez igaz. Igaz, de nem azért, amire Semjén Zsolt gondol. Nem azért, mert régi dicsőségünk újra feléledt. Nem azért, mert újra azt állítjuk magunkról, hogy megmentettük Európát. Nem bizony! Első helyezést azért kaptuk, mivel a leggyorsabbak voltunk a szögesdrót kerítés felállításában. Mivel parlamentünk rekord sebességgel elrendelte ennek a kerítésnek a tiszteletben tartását, és egy lendülettel felségsértésnek nyilvánította a megsértését. Mivel a kerítés

megszentségtelenítésével vádoltak ellen indított büntető eljárásában a tolmács bevonása mellőzhető. Mellesleg jók vagyunk rendőri durvaságban, a rászorultak elleni gyűlöletkampány szervezésében, a bajbajutottakkal szemben tanúsítható állami közönyösségben. Országunk nevét fényezi miniszterelnökünk minden mondata, amelyben rámutat arra, hogy a Visegrádi (Négyek) Bandáján kívül mindenki más hülye Európában.. Külügyminisztere pedig meg is nevezi, kik a leghülyébbek.

Aki ezeket nem érzi dicsőséges tetteknek, sőt esetleg még szégyenli is magát miattuk, az nem számít. Nyilván az illető nem magyar, nem keresztény. Nyilván vagy szocialista vagy liberális vagy mind a kettő. Nyilván az ilyen ember eljátszotta azt a jogát, hogy részese legyen a Nemzeti Magyar Nemzetnek. Nyilván az illető idegenszívű. Nyilván az illető nem tűzheti mellére a lyukas magyar zászlót ábrázoló jelvényt. Nyilván az illetőnek (határainkon) kívül tágasabb.

Mi jöhet még, ha Orbán ismét megkapja a folytatás lehetőségét? Valószínűleg világossá válik Pelikán elvtárs történelmi tévedése, amikor Virág elvtárs rezignált megjegyzésére „….visszasírnak még maguk engem.” Azt válaszolta: „Hát, erre azér’ nem mernék megesküdni.”

*

A szoborállítás elmaradt. Elmaradt? A MAZSIHISZ megnyugvással vette tudomásul. Pedig gaudiumra semmi ok. A Horthy korszak restaurálása folytatódik.