A kicsit is figyelmes és nem hithű választópolgár el tudja dönteni hova adja a voksát jövőre, ha elgondolkozik a nemzeti dohányboltok létrejöttén és fizimiskáján, valamint a Kossuth tér „újjászületésén”. Mind a kettő „ügy” megmutatja a jelenlegi kormányzópártok hatalomgyakorlásának, látásmódjának lényegét, előrevetítve, hogy regnálásuk meghosszabbítása esetén mire számíthatnak azok, akik nem képesek elhagyni az országot. Elfogadva vagy elutasítva a tényeket és az abból levonható következtetéseket lehet az X-et behúzni aszerint, hogy ki mit tart jónak vagy rossznak.

A nemzeti dohányboltok létrejöttének „filozófiája” közismert: ha nincs mit elosztani, elveszem a másét és odaadom annak, akit szeretek. Ez nagyon veszélyes játék. Történelmi példák igazolják ugyanis, hogy a magántulajdon „szentségének” elvetése, általában együtt jár a többi szabadságjog sarokba állításával, az emberi méltóság lábbal tiprásával. Aki pedig egyszer megízlelte a más zsebében turkálás örömeit, az ritkán tudja megállni, hogy ne keressen rá újabb és újabb lehetőségeket. Az önkormányzati vagyon, a tankönyvpiac, a magánnyugdíj-megtakarítások, a földhasználati jog, a dohányboltok üzemeltetetésének lenyúlását követheti az állami nyugdíjak egy részének megvonása, a banki megtakarítások zárolása, vagy újabb adóval történő megcsapolása, az alkohol, a nemesfém, a fűszer és déligyümölcs, a só, a vágómarha és sertéshús, a parfümök forgalmazásának állami monopóliumba vétele, és haveri koncesszióba adása. Ezzel megnyílik az út a sok-sok egyforma, kirakat nélküli, homályos ablak mögé rejtett üzletsor kialakítása előtt, amelyek ablakain, ajtajain kizárólag az államilag előírt, államilag jóváhagyott, államilag megjelölt helyen elhelyezett felíratok közlik az állam által fontosnak tartott szövegeket.

A Kossuth tér mellett eljövők, attól függően, hogy kinek hová húz a szíve elfordítja fejét, hogy ne lássa a hatalmas felfordulást, vagy drukkolva nézi és hallgatja a csörömpölő gépeket, hogy a központilag előírt határidőre elkészüljön hazánk két legszomorúbb korszakának emlékműve.
Az első időszak a Horthy korszak, amikor az úri Magyarország nem tekintette a nemzet részének a lenézett, vagyontalan tömegeket, amelyben a felnőtt lakosság kevesebb, mint harminc százaléka rendelkezett szavazati joggal, amelyben nyílt szavazással döntöttek, ki jut be a nemzetgyűlésbe; amelyben csendőrsortűzzel oszlatták szét a választási gyűlést, amelyben a kormánypárt az ellenzék nélkül hozhatott döntéseket, amelyben – Európában először – megjelentek a .zsidótörvények, amelyben megerősödött a rendeleti úton történő szabályozás, amelyben tekintélyelvű volt a kormányzás, amelyben a kormány megszüntethette, betilthatta a sajtót, börtönbe zárhatta a hatalmat kritizáló újságírót, amelyben az ellenzéket politikai nézeteiért be lehetett börtönözni, amelyben nem tudott alkotni Bartók Béla, amelyben értelmetlen – hatalmas emberi és anyagi veszteséggel járó – háborúba vitték az országot, amelyben vagonokba terelték és hóhér kezére adták az ország több százezer polgárát.

A második időszak a jelenkor. A sokak számára szomorú korszak objektív értékelése a történészek dolga lesz, kellő idő távlatában. A Kossuth tér mellett naponta eljövők azonban láthatják hogyan pusztították el a város legszebb hársfasorát, hihetetlen rövid idő alatt, könyörtelenül, kizárva bármilyen ellenvéleményt, mellőzve az engedélyezési eljárás szabályait. Ez az eljárás rend, ami jól tetten érhető és értékelhető: a kormány nem kérdez, a kormányt nem érdekli mások véleménye, a kormány, amit elhatároz, tűzön-vízen keresztül viszi, aki, ami az útjában áll, azt eltakarítja.

A Kossuth téri rombolás célja az építés. Az úri Magyarország emlékműve épül, egyben emléket állítva építőjének is. A tér azonban, amíg áll mementója lesz annak is mi történik akkor, ha egy hatalom önjáróvá válik. Nagy kérdés, hogy a választók 2014-ben hozzájárulnak-e ahhoz, hogy az emlékműből valóság legyen, és újra felépüljön az úri Magyarország is.