A kormánykék alapra fehér betűkkel vésett hirdetések elől nincs menekvés. Ráégnek a retinára. Behunyt szemmel éppúgy láthatóak, mint nyitott szemmel. Belopódznak az álmokba: „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” Gyötrő álom ez! Megválaszolhatatlan kérdések kínozzák a félálomban fetrengőt. Kik üzennek? Kinek? Mit? Ki ad választ ezekre a kérdésekre? Nyilvánvalóan senki. Az üzengetés – nem csak a diplomáciában – több, mint tahóság. Az üzengetés sunyiság. Ha valakinek gondja van valakivel, vágja a szemébe, amit mondani akar, nyíltan, bátran, az előírásoknak megfelelően.

Természetesen, aki nem hülye, az tudja, a töménytelen pénzért elkészített plakátok ezrei nekünk üzennek. Nekünk, a magyaroknak. Ezért nyugtalan az álma annak, aki érti a kódolt szöveget. Nekünk szól az üzenet, a kultúrában minden nép felett álló nemzet tagjainak. Nekünk, a pici, megcsonkított ország kizárólag szürkeállományban gazdag népességének üzen korunk nemzetvezetője. Bátran megteheti, hiszen jól tudja, diplomásaink jó része legalább olyan bölcs és megfontolt, mint az angol paraszt. Aki pedig már azt is elfelejtette, hogy valaha iskolába kellett volna járnia, biztos vevő a dumájára: „nekünk – egészen pontosan a hozzám hű parlamentnek – ne parancsolgasson senki! Mi -. mármint én, királyi többesben – tudjuk, merjük, tesszük!” Ami ennek az értelmetlen mondatnak a lényege: „azt csinálok, amit akarok. Akinek nem tetszik, keressen munkát odakint, addig, ameddig megteheti. Nem tűrhetjük, hogy olyanok hozzanak ránk nézve is kötelező döntéseket, akik nem a lekötelezettjeink, haverjaink, szobatársaink, cinkosaink. Nem engedhetjük meg, hogy kivegyék kezünkből a cinkelt kártyákat.”

Az idegenektől való félelem ott is hatott, ahol az életszínvonal toronymagasan a miénk felett áll, ahol az érdekérvényesítésnek több mint háromszáz éves hagyománya van, ahol a demokratikus jogállam működése közel száz évre vetíthető vissza. A mi hazánkban nincs gond ezekkel a kérdésekkel. A mi hazánkban az iránytű a múlt, a történeti alkotmány összes vívmánya. Mindazok, amelyek segítségével az ország irányítói sikeresen akadályoztak meg minden társadalmi modernizációt. Nincs nehéz dolga a nemzetvezetőnek. Országunk tagjai nincsenek felkészítve helyzetük végiggondolására. Az iskola feladata nem sokat változott 1821 óta. Ekkor I. Ferenc császár beszédet mondott a tanároknak, és kijelentette: „Nem tudósokra van szükségem, hanem jó és tisztes polgárokra. Önöknek az a feladatuk, hogy ilyen polgárokat neveljenek a gyermekekből. Aki engem szolgál, azt kell tanítsa, amit én elrendelek tanítani. Ha valaki erre nem képes vagy új ötletekkel áll elő, az mehet, vagy én menesztem.” Így van ez ma is. Az oktatás – igen rövid ideig tartó kivétellel – mindig a hatalom érdekeit szolgálta. Nem csoda, hogy az itt élők többségének – köztük a pedagógusoknak – fogalmuk sincs arról, mi az Európai Unió lényege? Milyen célok érdekében, hogyan működik? Mit kap az ország az Európai Uniótól és mit fizet az ország az Európai Uniónak?

A vasfüggöny a fejekben van. Ezért kevesen értik, még kevesebben tudják: Magyarország nem a szuverenitását, a jövőjét veszítheti el, ha nem jön létre erős gazdaságilag és politikailag is egységes Európa. Még rosszabb lesz a helyzetünk akkor, ha létrejön, de mi kimaradunk belőle. A magyar szuverenitás lényege a gyengülő forint, az ebből fakadó árfolyamnyereség szétosztása a Nemzeti Bank alapítványain keresztül. Az adójövedelmek átjátszása és ellenőrzés nélküli elköltése sport és műemlék célokra. Az állami beruházások kivétele a nyilvános közbeszerzési, és engedélyezési eljárások alól. A nagybirtokok visszaállítása, a közmunkarendszer hozzárendelése. Gyanús eljárásokban, gyanús ügyekben hozott döntések sorozata. Gyanús körülmények között meggazdagodott politikusok. Sok-sok gyanús ügy, amelyek feltárására nincs remény. Nincs, mivel az vizsgál, aki dönt. Ez a „szuverenitás” nem az ország, hanem a hatalmon levők érdekeit szolgálja.

A vasfüggöny a fejekben van. Lebontása a sikeres Európai Unió legfontosabb és halaszthatatlan feladata. Ehhez két dologra lenne szükség: szabad oktatásra és szabad tájékoztatásra. A határok nélküli Európa először a gondolatokban valósuljon meg. Legyen minden európainak joga a tények szabad megismerése. Ehhez nincs szükség másra, mint objektív információk előállítására és hozzáférhetővé tételére. Az Európai Uniónak kell beférkőznie a hétköznapokba, az emberek tudatába. Ezt a munkát nem bízhatja senki másra, csak saját magára. Nem lehet tagállami ügy az Európai Unióról szóló objektív tájékoztatás nyújtása. Nem lehet tagállami ügy az Európai Unió tagjainak kölcsönös megismertetése egymással. Jó példa a szlovák, román, magyar közgondolkodás megmerevedése a trianoni határoknál. Úgy tűnik, a görcsöket, csak külső segítséggel lehet oldani.

Létfontosságú, hogy az Európai Unió megteremtse azokat az uniós intézményeket, amelyekkel közvetlenül el tud jutni az érdeklődőkhöz. Akkor van erre reális esély, ha az Európai Unió minden tagállamban megalapítja saját sajtóbirodalmát: televízió, rádió, napilap és magazin formájában. Ezeken keresztül a tagállamban élők közvetlen információkat szerezhetnek saját országuk helyzetéről az Európai Unión belül. Arról milyen befizetéseket teljesít, s mit kap érte. Milyen döntések születtek. Azok meghozatalában az adott ország képviselői milyen szerepet játszottak. Nemcsak az adott tagállamra vonatkozóan szükséges megfelelő információkat adni, hanem az összes többi tagállamról is.

Az objektív információk megértéséhez olyan emberekre van szükség, akik rendelkeznek a szövegértés képességével. Ehhez olyan oktatási rendszerre van szükség, amelyik nem a kötelező tantervekre, a hozzárendelt állami tankönyvekre, az óralátogatás módszereire támaszkodó állami tanfelügyeletre, hanem a pedagógus módszertani szabadságára, a szolgáltatásban érdekelt szülők ellenőrzési jogára épül. Olyan oktatási rendszerre, amelyben a cél a gyermek személyiségének lehető legteljesebb mértékű kibontakoztatása. Ezért az oktatás rendszerét meg kell védeni a hatalom túlkapásaitól! Az iskola, a pedagógus szakmai önállóságának védelmet kell kapnia a hatalommal szemben! Európai közös üggyé kell tenni a tanítás szabadságát és a tanuláshoz való szabad hozzáférés ügyét! Emellett az Európai Uniónak minden tagállam nyelvén hozzáférhetővé kell tennie az eszmék, nézetek, vallások, kultúrák, történelmi események ismeretanyagát. Az Európai Unió minden eszközzel támogassa a pedagógiai megújulást, a nyitott, befogadó, a mellérendeltségre épülő intézményrendszer létrehozását. Az Európai Uniónak saját intézményrendszert is létre kell hoznia

Üzennék Brüsszelnek. De Brüsszel messze van. Az átlagember számára láthatatlan és elérhetetlen. Most üzennek helyettem, helyettünk, ránk hivatkozva. 2016. X. 2-án a kormány üzenetet kreál – az általa kiíratott népszavazás alapján – több mint négymilliárd forintért. „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdi a szavazóktól. Az én válaszom erre – az egyébként értelmetlen – kérdésre az igen lenne. Ha elmegyek, a kormány játszópartnerévé válok, mondják a „legnagyobb” ellenzéki pártok. Ha minden, velem egyetértő otthon marad, a nem válaszok aránya –függetlenül a résztvevők számától – olyan meggyőző lesz, hogy még a határmenti aknamezők telepítéséhez is hivatkozási alapot teremt. A huszonkettes csapdája ez.

Üzennék Brüsszelnek, miközben hallani vélem az Úr hangját a „Tragédia” tizenötödik színéből. Kevesebb, mint két év van hátra a következő országgyűlési választásig… A madáchi kérdésre – ˇ…és vannak hát a népnek is jogai? Az adózáson kívül?ˇ – a jó válasz az Egyesült Európa lehetne. Ezért érdemes megfogadni a költő tanácsát: küzdeni az új köztársaságért és bízva bízni a sikerben.