Nem kárhoztatható az, aki nem tudja a megoldást, a választ arra a kérdésre, mi a helyes döntés, a helyes cselekedet október 2-án, a kormány által meghirdetett referendum napján?

Problémái persze csak azoknak van, akik úgy érzik, a segítséget kérőknek segítő kezet illik, segítő kezet kell nyújtani. Problémái persze csak azoknak van, akik úgy érzik, Magyarország címerállata nem lehet a levágott és kerítéskaróra tűzött disznófej. [A történeti alkotmány vívmányaiból kiindulva egyébként is a kerítésoszlopokat levágott török fejekkel kellene felékesíteni.] Nem lenne csoda, ha azoknak, akik tanácstalanok, az agyukban éjjel-nappal dübörögne a Bikini dal refrénje: „Uram isten, mibe keveredtél velünk. A ruhánk szakad le rólunk, nem a szégyenünk.” Van oka a szégyenkezésre annak, aki magyar. Van oka, akkor is, ha ártatlan abban, hogy a szögesdrót, pengékkel ellátva a legdinamikusabban fejlődő építmény abban az országban, ahová született, ahol él. Van oka, hiszen olyan közösségnek a tagja, amelyiket a gyűlölet kovácsol össze és a félelem tart egyben. Olyan közösségnek a tagja, amelyik kevesebb, mint hetven évvel ezelőtt segítséget nyújtott hétszázezer honfitársunk elhurcolásához, akiknek többsége soha többé nem tért vissza. A visszatérőket pedig elhurcolásuk és fogvatartásuk ideje alatt az itthon maradtak minden ingó és ingatlan vagyonukból kiforgattak. Olyan közösség tagja, amelyik éppen most készül bizonyítani: Európa a bajban nem számíthat ránk. Ebből a közösségből nem lehet kilépni. Ez a tagsági viszony nem adható vissza, ez nem kitüntetés. Ez a tagsági viszony akkor is fennmarad, ha hazát cserél valaki. Sőt akkor is, ha lemond az állampolgárságáról. A „nem” diadala a józan ész felett aratott győzelem. Szegénységi bizonyítvány egy nemzetről. Szégyenfolt örök időkre a nemzet minden tagján.

Egyszerű a helyzet – hirdeti több ellenzéki párt: nem kell elmenni szavazni. A távolmaradók száma bizonyítja majd, hogy a magyar együtt érző nép. Aki elmegy szavazni – szól az intés részükről – az a kormány szekerét tolja, akkor is, ha az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdésre az „igen” választ adja. A helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű. Az alacsony lélekszámú településen élőknek nehéz kimaradniuk ebből a cirkuszból. Nehéz, hiszen mindenki figyel mindenkit, a hatalom meg különösen. Így a népszavazástól való távolmaradás egyenlő lehet a helyi közösségből való kirekesztődéssel, a közmunkából történő kizárással. Ennek a közel hatszázezer szavazónak érdemes lenne tanácsot adni, mihez kezdjen a szavazófülkében, ha mást gondol, mint amit az olimpiai közvetítés során e témakörben sugalltak részére. Mellesleg a nagy településen és a határainkon túl élő szavazópolgároknak is érdemes lenne segítséget adni az eligazodáshoz, a gondolkodáshoz, az igazság megismeréséhez. Tény, hogy a kormány csúfot űz a népszavazásból. Tény, hogy a feltett kérdésnek se füle, se farka, s nem lehet jó választ adni rá. Tény, hogy a népszavazás – bármi lesz a végeredmény – nem kötelez senkit semmire. Mégis ezeknek a tényeknek az elmondása kevés. Ezt az ügyet nem lenne szabad leszűkíteni hatalomtechnikai kérdéssé. Ferenc pápa szavai meggyőzőek: „Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat.” Ennek az intelemnek az elolvasása és megértése után – akár hívő valaki, akár nem – nehéz otthon maradni és drukkolni azért, hogy kevesen menjenek el és érvénytelen legyen a népszavazás.

A távolmaradás helyett, sokkal jobb megoldás az érvénytelen szavazat leadása. Ennek előállítása egyszerű: mindkét választ „be kell X-elni”. A hatalomban lévők beleestek saját vermükbe. Nem véletlenül, megnehezítették az eredményes népszavazás elérésének feltételeit. Az Alkotmány rendelkezései szerint az ügydöntő országos népszavazás eredményességének a kritériuma az volt, hogy az érvényesen szavazó állampolgárok több mint a fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede azonos választ adjon a feltett kérdésre. Jelen esetben – az egyszerűség kedvéért nyolcmillió választópolgárral számolva – kétmillió-egy érvényesen leadott „nem” szavazattal sikeres lenne a népszavazás. Ennek eléréséhez nem szükséges az sem, hogy ennél több érvényes szavazatot adjanak le. Az Alaptörvény rendelkezései szerint azonban az országos népszavazás csak akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és csak akkor lesz eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Vagyis – maradva a nyolcmillió választópolgárnál – négymillió-egy érvényes szavazatra van szükség ahhoz, hogy kétmillió-egy „nem” szavazattal eredményes legyen a népszavazás.

Az októberi népszavazáshoz javasolt megoldás: el kell menni szavazni, de a leadott szavazat legyen érvénytelen. Az érvénytelen szavazat nem járul hozzá a népszavazás érvényességéhez. A felhasznált szavazólapokkal pedig nem lehet visszaélni, nem adnak lehetőséget arra, hogy illetéktelenül kitöltsék. Az érvénytelen szavazatokat összeszámolják és nyilvánosságra hozzák. Több százezer érvénytelen szavazat nemcsak világos üzenet, hanem alkalmas lehet arra is, hogy lemossuk a gyalázatot.

Az nem világos viszont, hogy ezt a megoldást miért nem ismerték fel, miért nem támogatják a távolmaradásra buzdítók, holott Tóth Zoltán választási szakértő mindezeket a kérdéseket már korábban világossá tette.