Látszik, hogy Rétvári Bence megbízható főmufti. Lám, milyen jól megvédte a kormány legaljasabb intézkedéseinek egyikét, a középfokú nyelvvizsga – 2020-tól – meglétének megkövetelését a felsőoktatási alapképzésbe történő belépéshez. Az államtitkár szerint kellő időt – öt kerek esztendőt – hagytak a felkészüléshez a tanulónak. A baj csak az, hogy nem a tanulónak, az államnak kellene felkészülnie arra, hogy mindenkinek megadja a lehetőséget – az iskolai oktatás keretei között – az idegennyelv elsajátításához. A tanulónak a felkészülési ideje se több, se kevesebb nem lett. Ha sikerült olyan középiskolát találnia, amelyben az általános iskolában megkezdett első idegen nyelvet is oktatják, akkor nyolc éve, ha nem sikerült, akkor négy éve volt és van a felkészüléshez. Sok egyéb tényező is befolyásolja azonban a felkészülés eredményességét. Mindenek előtt az ismereteket átadó pedagógus megléte, rátermettsége, az adott iskolák eszközfelszereltsége. Az iskolai nyelvi csoportbontás lehetősége.

Régi, a múltból örökölt probléma az idegen nyelv tanításának eredménytelensége. A magyar iskolarendszer ezen a területen legalább annyi kudarcot tud felmutatni, mint a többi területen. A magyaroknak mind a mai napig esélyük sincs arra, hogy megközelítsék az uniós célkitűzést: az anyanyelven kívül beszéljünk legalább még kettő másik élő idegen nyelvet. Egy idegen nyelv elsajátítása is hiú ábránd az iskolai felkészítés keretei között.

Ez a probléma összefügg mindazzal, amit feltárt a PISA mérés. Az a tanuló, aki nem érti a magyar szöveget, nem fogja érteni az idegennyelvű szöveget sem. Miután a kormányzat eljutott annak a ténynek a beismeréséig, a sebtében összetákolt követelményrendszer rossz – s nekilendült összetákolni egy másikat -, elvárható lenne annak beismerése is, a tanuló felelős a legkevésbé, amiért képtelen egy pohár vizet kérni a határon túl. Eddig a pontig azonban ez a kormány sosem fog eljutni. Ehhez ugyanis el kellene jutnia addig a felismerésig, hogy az iskolai felkészítésnek nem a kötelező tantervek kötelező bebifláztatására kell épülnie, hanem a tanulói kíváncsiság felébresztésére és kielégítésére. Nincs szükség ezért adott időpontra teljesítendő kötelező tananyagra. Az iskoláknak fejlesztési célokat kell meghatároznia: legyen birtokában minden tanuló meghatározott időpontra az értő írás, olvasás, számolás képességének. Sajátítsa el az idegennyelvű kommunikáció képességét. A célok eléréséhez vezető utat, az egyes évfolyamok tananyagát és követelményeit az iskola határozhatja meg, figyelembe véve az állami vizsgák követelményeit.

A 2003-ban kiadott Nemzeti alaptanterv ezért kulcskompetenciákat és kiemelt fejlesztési feladatokat határozott meg. A közoktatásról szóló törvény a nyelvtanulás feltételeinek megteremtéséhez előírta a nyelvi előkészítő évfolyam (közismert nevén 0. évfolyam) igény szerinti kötelező megszervezését a középiskolákban. 2011-ben minden megváltozott: a kompetencia alapú oktatás tantervi rendszere – a hét milliárdért kifejlesztett tankönyvekkel együtt – a szemétkosárba került. A törvényből kimaradt a nyelvi előkészítő évfolyamok igény szerinti megszervezésének kötelezettsége. Megszigorították a kéttannyelvű iskolák létesítésének, működésének feltételeit. A kötelező kerettanterv, a tanfelügyelet bevezetése, a tankönyvpiac megszüntetése nem kedvez a nyelvtanítás egyénre szabott, játékra, énekre épülő új módszerei alkalmazásának.

Miért kell a nyelvvizsga? Talán azért, mert a 2005-ben bevezetett szabályozás szerint addig nem adható ki az oklevél, amíg nem mutatják be a nyelvvizsga-bizonyítványt. Jó páran nem tudták teljesíteni ezt a követelményt. Lehetett volna másmilyen következtetésre jutni ebből a tényből. Újraértékelni ezt az előírást, abból kiindulva, hogy a nyelvtudás megszerzése nélkülözhetetlen érdeke annak, aki jó állást szeretne. Rá lehet bízni ezért mindenkire, szerez-e nyelvismeretet. A nyelvtudás egyébként sem azonos a nyelvvizsgával. Aki beszéli és érti a nyelvet, nem biztos, hogy nyelvvizsgát is tud, akar tenni. A munkáltatók általában a nyelv gyakorlati alkalmazását, és nem nyelvvizsga papírt kérnek. El kellett volna jutni arra a felismerésre, hogy az államnak sokkal többet kell tennie a nyelvtudás megszerzéséhez szükséges feltételek javítása érdekében. A közoktatásról szóló törvény például az iskola kötelezettségévé tette, adjon segítséget az angol nyelv elsajátításához, ha ezt a tanuló igényli. Ez lehetett tanóra, szakkör, önképzőkör, egyéni tanulás támogatása. Ehhez módszertani segédletek készültek. E kötelezettség is megszűnt. Vissza lehetne állítani a felsőoktatási intézmények idegennyelv oktatási és vizsgáztatási jogát és kötelezettségét.

Mi célt szolgál e kormányzati intézkedés tűzön-vízen át történő keresztül hajszolása? Mint minden, a tanuláshoz való szabad hozzáférést gátló intézkedés, azt kívánja elérni, hogy a felsőoktatásba csak a kiváltságos rétegek gyermekei juthassanak be. Az irány világos. A végrehajtás jó ütemben halad. A tankötelezettség idejének csökkentése, és ehhez párosulva az iskola felvételi kötelezettségének megszüntetése, a gimnáziumi felvételi eljárás átalakítása – a készség, képesség mérése helyett a tudás mérése -, mind-mind azt a célt szolgálja, hogy csak az elit családok gyermekei jussanak érettségihez. A szakközépiskola helyébe lépő szakgimnáziumban nem jut idő a nyelvórára. Megszűntek a szakközépiskolában létező szakképzési évfolyamok, így a kilenc-tizenkettedik évfolyamokon kell elsajátítani a közismereti tananyagot és a szakképzés ismereteit. A szakiskola feladatait átvevő új típusú szakközépiskolában a közismereti tananyag átadására minimális idő áll rendelkezésre.

Az alapvető jogok biztosa több mint negyven oldalon taglalja jelentésében, hogy „mindaddig, amíg a nyelvvizsgára való iskolai felkészítés tárgyi és személyi feltételei hiányoznak, az oktatáshoz való joggal összefüggő visszásságot eredményez a nyelvvizsga megkövetelése a felsőoktatási felvételhez.” Ezért javasolta: a kormány tegyen intézkedéseket a nyelvtanulás személyi és tárgyi feltételeinek javítására, és a rendelkezések bevezetését halassza el. (AJB-360/2017.)

A jelentés nem tér ki arra, hogy ez a szabályozás ellentétes a felsőoktatásról szóló törvény rendelkezéseivel. A felsőoktatásról szóló törvény szerint az alapképzésre és az osztatlan képzésre történő felvétel feltétele az érettségi vizsga sikeres teljesítése, továbbá feltétele lehet a meghatározott szintű nyelvtudás. A felvételi követelmények – így a nyelvtudás – előírása a felsőoktatási intézmény joga. Arról pedig a kormány döntött, hogy – 2020-tól – az alapképzésre és az osztatlan képzésre csak az a jelentkező vehető fel, aki legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik. Ilyen joga azonban nincs a kormánynak. A kormány arra kapott csak felhatalmazást, hogy meghatározza egyes alapszakokhoz a érettségi vizsga teljesítésének követelményeit a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez. A jelentés nem tér ki arra sem, hogy sérülnek azoknak a sajátos nevelési igényű jelentkezők a jogai, akik fogyatékosságuk miatt nem tudják teljesíteni a nyelvvizsga követelményeit. Az alapvető jogok biztosának az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia.
A 2017-ben összehívott Diákparlament ötven pontban fogalmazta meg, mit követel a kormánytól, az oktatásirányítástól. Ezek a követelések nem tartalmazzák a nyelvvizsga kötelező felvételi feltételként való eltörlését. Remélhetően ennek oka nem a közömbösség, hanem „csupán” a figyelmetlenség.

Az alapvető jogok biztosa által közzétett jelentés és az államtitkári nyilatkozat után senki nem állíthatja többé, hogy nem tudott a kormány terveiről. Rajtunk, a választókon múlik, hogy a terv csupán terv marad-e, vagy meg is valósul.