Lassan mindenki megértheti mit és hogyan érezhetett Ludas Matyi, akkor, amikor lúdját lenyúlva Döbrögi törvényt ült felette, és fizetségképpen huszonötöt csapatott reá, hogy megtanítsa ki az úr.

Hasonló a helyzet ma kis hazánkban, miután senki nem tudhatja, hogy a 2011. április 25-én illegitimmé vált hatalom mikor, kitől és mit vesz el, mikor, kit és mivel rövidít meg anélkül, hogy bárkinek, bármit is fizetne érte. Az említett nap az alaptörvénynek kinevezett diktátum kormánypárti képviselők általi elfogadásának a napja, amelyben az Országgyűlés többek között azt is rögzítette, hogy megállapodás jött létre a hatalom és a múlt, a jelen, valamint a jövő választói között, amely feljogosítja a hatalmon lévőket arra, hogy a Szent Korona nevében visszavezesse az országot a messzi múltba. Csakhogy ez a megállapodás nem jöhetett létre. Egyrészről azért, mert egyoldalú nyilatkozattal senkit nem lehet kötelezni arra, hogy tegyen, ne tegyen, eltűrjön valamit, különösen akkor, ha még a kötelezettek meg sem születtek. Az elhunytak belekeverése ebbe a játszmába pedig nemcsak kegyeletsértő, hanem arra is utal, hogy a holtaktól is van mit elvenni, például a sírjukat azoktól, akiket az országgyűlés által jogfosztottá vált egyházak temettek el. Másrészt a húsvéti alkotmánynak nevezett iromány azért sem léphetett az Alkotmány helyébe, mivel elkészítésekor, elfogadásakor és bevezetésekor minden szabályt megszegtek.

Egy törvény akkor töltheti be az alaptörvény szerepét, ha tartalma közmegegyezésre épül. A kormánypárti képviselők azonban az új alkotmány előkészítési folyamatának első lépéseként hatályon kívül helyezték az akkor hatályos Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyek előírták, hogy az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mivel ennyi szavazattal nem rendelkezik a kormányzóerő, s így egyeztetni kellett volna az ellenzékkel. Ezt követően a hatályos Alkotmányban előírt társadalmi egyeztetések nélkül, egyéni képviselői indítvány formájában nyújtották be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot, melynek szövegét közvetlenül, az elfogadása előtt, úgynevezett zárószavazás előtti módosító indítványokkal gyökeresen megváltoztatták, majd az elfogadott törvény bevezetéséhez nem biztosították az elégséges időt. Miután az Alkotmánybíróság – más törvények kapcsán – kimondta, hogy az ismertetett módon lezajlott törvénykezési folyamat sérti a jogállamiság követelményeit, ez az alaptörvény semmis, nem létező, amelyre nem lehet döntéseket alapozni. Ez azonban nem zavarja korunk rablólovagjait abban, hogy az ország kirablásának folyamatát törvénykezésnek álcázzák. Miután az Alkotmánybíróság a gyakorlatban nem működik, miután a legfőbb közjogi méltóság szerepe a mai hatalom megvédése, miután a törvényhozás menetéből kiiktatták a garanciális elemeket, semmi akadálya annak, hogy akár egyetlen nap alatt törvény formájában jelentsék be mit, kitől vesz el a hatalom.

A zavarosban halászáshoz nyújt segítséget az alaptörvénynek az a rendelkezése, miszerint szövegét a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. E rendelkezés alapján az elmúlt több mint ezer évben megszületett bármelyik törvénnyel alá lehet támasztani a hatalom intézkedéseit, így például azt is, miért nem kell tiszteletben tartani másnak a tulajdonát.

Például az alaptörvénynek azt a rendelkezését, hogy mindenki képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni, az ősiség törvényének vívmányaival együtt értelmezik, világossá válhatnak mindazok az intézkedések, amelyekkel a hatalom hozzányúlt ahhoz, ami nem az övé. Az 1351-ben elfogadott ősiség törvénye szerint ugyanis a nemesi nemzetség kihalása után a bírtok visszaszállt a királyra. Ezt a birtokot nem lehetett elidegeníteni. Amennyiben a kihalást mint előfeltételt félreteszik és a király személyét behelyettesítik a hatalom legfőbb urával, egyértelművé válik, hogy milyen jogcímen vonta védelme alá a kormány az önkormányzatok, a nyugdíjalapok, a közalapítványok vagyonát, vonta meg a rokkant nyugdíjakat, a szociális ellátásokat, bontott föl szerződéses kapcsolatokat.

Tudjuk, Ludas Matyi megköszönte a tanítást és háromszor is visszaadta, amit kapott. A teendő tehát világos.