Miután a mai hatalom szabad választásokon aratott diadalt, uralkodása legitim, intézkedései alkotmányosak, bármit tesz. Mértékadó elemzések és nyilatkozatok szerint hazánkban ezen okból ma nincs diktatúra, annak ellenére, hogy a demokratikus intézményrendszert már sikerült felszámolni. Hogy milyen államberendezkedés az, amelyik se nem diktatúra, se nem demokrácia, válaszolják meg azok, akik úgy vélik, nincs még olyan nagy baj, hiszen ez a kormányzat még csak az érdekegyeztetést számolta fel, az Alkotmánybíróság működését tette lehetetlenné, az országgyűlési jogok biztosi intézményt tette formálissá, a sajtószabadságot zárta sorompók közé, a tanítás szabadságát szüntette meg, a tanuláshoz való jogot szűkítette le. Mellesleg megszállt minden betölthető pozíciót, többek között az ügyészséget, az Állami Számvevőszéket. Befejezés előtt áll az önkormányzati rendszer szétverése, jó úton halad a bíróságok megzabolázása. Megnyílhatnak a közmunkatáborok, megkezdődhetnek a perek az ellenségnek tekintett politikai ellenfelek ellen. Lassan felépül a nyugdíjból visszarángatottakból – a tüntetők ellen is bevethető – tartalékos hadsereg. Ezek a közismert tények december legutolsó napján újabb elemmel egészültek ki. Ezen a napon fogadta el ugyanis az Országgyűlés azt a házszabály módosítást, amely megteremtette a jogi kereteket a parlamentarizmus felszámolásához.

Lázár János és tettestársai az Országgyűlés Házszabályának módosítására 2011. december 15-én benyújtott egyéni módosító indítvánnyal „reagáltak” arra az alkotmánybírósági határozatra, amelyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény közjogi érvénytelenség miatt alkotmányellenes, ezért megsemmisítette azt. Az alkotmánybírósági eljárásra azért került sor, mivel több indítványozó azt állította beadványában, hogy a törvény megalkotásakor az Országgyűlés súlyosan megsértette a Házszabályban meghatározott eljárási szabályokat azáltal, hogy az érdemi országgyűlési viták lezárása után, a törvényjavaslat elfogadását megelőzően, egy úgynevezett zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtásával átírták a korábban elfogadott törvényszöveget. Így az Országgyűlés lényegében olyan törvényt fogadott el, amelyet a képviselők nem olvashattak el, és nem is tárgyalhattak meg.

Az Alkotmánybíróság elfogadta ezt az érvelést. Döntésének indokolásában rámutatott arra, hogy a Házszabály a törvényhozási eljárás ésszerű rendjét biztosítja azzal, hogy a törvényjavaslatok vitáját általános, részletes és záróvitára tagolja. Az általános vitában a törvényjavaslat szükségessége, szabályozási elvei, jogrendszerbe illeszthetősége és egésze, a részletes vitában a módosító javaslatokkal érintett részek és a bizottsági ajánlások, végül a záróvitában az elfogadott módosítások alapján előkészített egységes javaslattal kapcsolatban előállt koherenciazavar feloldása és a törvényjavaslat végleges szövegének elfogadhatósága kerül megvitatásra. A Házszabály mindegyik vitaszakasz esetén sajátos – az adott vitaszakasz rendeltetésének megfelelően egyre szigorúbb – feltételeket ír elő a módosító javaslat benyújtására; figyelembe véve különösen azt a körülményt is, hogy az eljárás mindegyik szakasza előtt a megfelelő bizottságok állást foglalnak a törvényjavaslatról, illetve a módosítókról. A fentiekre tekintettel a zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtási lehetőségének a koherenciazavarra korlátozása a törvényhozási eljárás ésszerűsége szempontjából azért jelentős szabály, mert enélkül – illetve figyelmen kívül hagyása esetén – a törvényhozási eljárás legvégső szakaszában is sor kerülhet a törvényjavaslat koncepcionális, átfogó módosítására. Ez a gyakorlat a törvényhozási eljárás záróvitát megelőző szakaszainak kiüresedését eredményezheti. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Házszabálynak a zárószavazás előtti módosító javaslatok benyújtására vonatkozó rendelkezése a demokratikus hatalomgyakorlás és a köz érdekében végzendő képviselői tevékenység garanciájának minősül, ezért megsértése olyan súlyos eljárási szabálytalanságnak tekintendő, amely a törvény egy részének vagy egészének közjogi érvénytelenségét idézi elő. [164/2011. (XII. 20) AB. h.]

A kétharmad válasza nem meglepő. A Házszabály módosításával „jogszerűvé” tették, hogy a törvényjavaslat előterjesztője, például a Kormány, továbbá az illetékes országgyűlési bizottságok – anélkül, hogy a szabályozást további, új törvényekre kiterjesztenék – minden tartalmi korlátozás nélkül zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtsanak be, átírva akár az egész törvényszöveget. Bevezették továbbá a kivételes sürgősségi eljárást, amelyben nincsen általános és részletes vita. Az Országgyűlés egy szavazással dönt a kijelölt bizottság által támogatott módosító javaslatokról és a szavazást követően haladéktalanul zárószavazást tart. Vagyis ezek a megoldások felszámolják mindazokat a garanciákat, amelyeket az alkotmánybíróság fontosnak tartott. [46/1994. (IX. 30.) OGY h. 107. § (1) bek. b) pont, 128/C-128/D. §]

Érdemes beleolvasni az egyéni képviselői indítványhoz csatolt indokolásba, amelyben leírtak szerint a Házszabályban az „…Országgyűlés döntéshozatalát elősegíteni szándékozó, az eljárások gyorsítását, valamint a jogalkotói koherencia megteremtését szolgáló jogintézmények a gyakorlati törvényhozói munka során nem feleltek meg maradéktalanul az általuk elérni kívánt célnak. Az alkotmányos alapelveknek és rendelkezéseknek megfelelő, a Tisztelt Ház munkáját figyelemmel kísérő közvélemény számára átlátható, a polgárok érdekeit elősegítő törvényhozási rendszer, az Országgyűlés munkájába vetett közbizalom megteremtését szolgáló jogalkotási mechanizmus továbbfejlesztése érdekében a zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtására, valamint a kivételes eljárásra vonatkozó rendelkezések módosítása indokolt…”

Sajnos volt már példa arra, hogy a demokratikus választások útján hatalomra kerülők megdöntötték a jogállamot. A történelem ezt a fordulatot diktatúraként jellemzi, amelynek élén diktátor áll.