„Az nem lehet, hogy soha nem tanulunk a múltból. Az nem lehet, hogy évek, évtizedek, évszázadok múlnak el anélkül, hogy elgon­dol­koznánk azon, miben hibáztunk, mit kellett volna tenni, mi a felelősségünk. Az nem lehet, hogy egyetlen mondat határozza meg a múl­tat, a jelent, a jövőt: »balsors akit régen tép«, s erre épüljön az ország közgondolkodása. Pedig ez a lényeg! A legkényelmesebb elfo­gadni, hogy mindig más a hibás azért, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, ahogy kellene. Gonosz a külvilág, go­nosz a külföld, gonosz a cigány, a zsidó, a tót, a román, mindenki, aki nem magyar. Ők azok, akik miatt nemzetünk – bár megbűn­hődte már a múltat, a jövendőt – bűnhődik a jelenben is” – ezekkel a sorokkal indul dr. Szüdi János új, Jöjj el, napfény címmel a köz­elmúltban meg­jelent kötete.

Ahogy kesernyésen megjegyzi beveze­tés helyett: „Ez a kötet azt a célt szol­gál­ja, hogy a hallgatással ne váljak cin­kos­sá. Ez a kötet folytatása annak, amelyik „…Mert vétkesek közt cinkos, aki néma” címmel jelent meg, s ame­lyik a 2010. július és 2013. október kö­zötti írásaimat tartal­mazza. E kötet írá­sai megjelentek az „És”-ben, a Gala­mus oldalon, a Népszabadság­ban, a Nép­szavában.” Most megjelent kö­te­tének gondolatébresztő írásait is ol­vas­hattuk már külön-külön e nagy­nevű lapok hasábjain. Nem könnyű olvas­má­nyok, nem csendes teadél­utánra valók. Egymás mellé rendezve pedig hi­hetetlen erőt su­gároz­nak, el­olvasásuk után szinte szé­gyelljük ma­gunkat, hogy megélheté­sünk talmi eredményességéért mind lejjebb és lejjebb adtunk abból, amit em­berség­nek, tisztes­ségnek, tisztaságnak hív­nak.
Szüdi Jánost egyenes gerinccel ál­dot­ták meg az égiek, és ő egész életé­ben vi­gyá­zott erre az ajándékra. Azt már nem tu­dom, hogy az is égi aján­dék-e, vagy in­kább átok, hogy számára csak az a termé­szetes és élhető közeg, ahol szabadság van, mű­ködő demok­rácia, működő jogál­lam. Az ő világa az olyan ország, ahol nem a szolga­lelkű­ség az úr, ahol a pedagó­gus objektí­ven és sokoldalúan tá­jé­koz­­tatja tanítvá­nyait, hogy fel­készítse őket a gon­dol­ko­dásra, az események megérté­sére.
A „Jöjj el, napfény” szer­zője 25 évig dolgozott a köz­oktatási minisztérium irá­nyításában, nyolc évig, 2002-től 2010-ig pedig közoktatási államtitkára volt. Az aprónép oktatásá­nak minden csínját-bínját ismerte és ismeri, s bárm­ennyire is irányí­tója volt a közok­tatásnak, a gyere­kek, a jövő érdekeit soha nem tévesztette szem elől, azt mindenekfelettinek tar­totta.
Írásaiban nem keveset vár el a pe­dagó­gusoktól, de nem is többet, mint amen­nyit önma­gától mindig is elvárt oktatás­irányí­tóként. „A döly­fös peda­gógusok tábora” című, 2014 decembe­rében meg­jelent cikké­ben az írja: „Vajon azok a peda­gógu­sok, akik az okta­tási ellenforradalom óta megtar­tott, jó néhány megmozdulásra nem tudtak, nem mertek, nem akartak el­menni, felfe­dezték-e már a Parlament honlapján azokat a törvényjavaslato­kat, amelyeket szeretett kormányuk nyújtott be, szokása szerint az érintet­tekkel történő előzetes szakmai egyez­tetés nélkül, a köz­nevelés rendszere és a pedagógusok hely­zetének végleges formába öntése céljá­ból?” Majd ké­sőbb így folytatja: „…a peda­gógusok jelentős része nem veszi a fárad­ságot, hogy körül­nézzen, mi is folyik körü­lötte. Nem veszi a fáradságot ahhoz sem, hogy egyáltalán megértse a saját és az ország helyzetét. A pedagógusok jelentős része eltelt önnön nagyságá­tól, érinthe­tetlen­ségétől, meg­kérdő­jelezhetetlenségé­től, diplomája időt­állóságától. Ők alkotják a dölyfös pe­dagó­gusok táborát. A dölyfös pedagó­gus na­gyon elégedett azzal, hogy már szó sem esik a gyermek mindenekfe­lett álló érde­kéről, a szülői partnerség­ről, a nyitott, befogadó iskoláról. Mint ahogy egyáltalán nincs ellenére az sem, hogy a nevelésben a pedagógiai megoldásokat egyre szélesebb körben váltják fel a ren­dé­szeti megoldá­sok. Ezek a pedagógusok elégedettek az új bérrendszerrel, amely nem a jobb és több munkára, a nagyobb tudás meg­szerzésére ösztönöz, hanem a sunnyo­gásra, a lojali­tásra.”
Szüdi János nem ilyen országban akar élni, hanem olyanban, ahol az emberek nem a túlélésre játszanak, és a maga módján és a maga helyén mindenki kive­szi a részét a magát Jó Államnak aposzt­rofáló rezsim lebontá­sában. Mert, ahogy írja: „Az a rezsim, amelyik 2010-ben jog­szerű és törvé­nyes választások útján ha­talomra ke­rült, azzal visszaélve visszafor­gatta az idő kerekét egy olyan korba, amelyről már mindenki azt hitte, hogy soha többé nem jöhet vissza. Valójában nem is lehet ponto­san meghatározni, hogy melyik korba lé­pett vissza az or­szág, mivel a Jó Állam (a rezsim jelöli így ma­gát), amit fel szándé­koznak épí­teni, az ország minden eddigi rossz hagyományá­ból merít, modernizálva azokat. Valójá­ban nehéz pontosan megha­tározni azt is, hogy a Jó Állam miféle társa­dalmi beren­dezkedést va­lósít meg. Nem egyszerű felismerni, de nem is lehetetlen. A dikta­túrának egy sajátos formájával állunk szemben.”
Ez ellen a diktatúra ellen Szüdi Já­nos­nak csupán egyik fegyvere a toll. Ám jól tudom, „emberségről példát, vitézségről formát” az élet más terüle­tén is állít. Két­ségbevonhatatlan szak­értelmét, igazság­ér­zetét sok területen kamatoztatja má­sok javára.
A Jöjj el, napfény című kötet, ahogy az előző „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma”, a Wesley János Ki­adó (1086 Buda­pest, Dankó u. 11.) gondozásában jelent meg fia, Szüdi János illusztrációival. Meg­vásárolható Budapes­ten, a Dankó u. 11.-ben, meg­rendelhető az 1086 Buda­pest, Dankó u. 11. címen vagy interneten.
Az inter­netes elérhetőség: dankojegyzet@ mailbox.hu Bank­számla­szám: 11708001-20528742. Kapcsolat­tartó: Bakó Julianna (+36 1 2105400/111 vagy 187-es mellék.
A kötet ára 2000 forint, postai külde­ményként 2500 forint. A Peda­gógusok Szakszervezetének tagjai – tagsági köny­vük bemutatása, számuk megkül­dése esetén – 300 Ft/db ked­vezményt kapnak. Ennyit mindenkinek megér a tisztánlátás!

Millei Ilona