Hátra tekintve nem jutsz előre…
A múltat folytatni, s nem megtagadni nehéz. Ez az ország pedig nem egyszer választotta ezt az utat. Nincs ez másként napjainkban sem. A nóta és az eljárás ismerős: „..a múltat végképp eltörölni…”. Nem kell hozzá más csak egy vezér és csatlós csapata, akik egy felfoghatatlan magasabb célnak álcázva megvalósítják saját céljaikat, feláldozva az ország érdekeit. A szocializmus tagadta a kapitalizmust, a kapitalizmus a szocializmust, a fülkeforradalmárok mind a kettőt. Az új elit, a régmúlt ködfátyolába burkolódzva hirdeti, vele kezdődik az élet, az elmúlt hat és fél évtized a tévelygések időszaka volt. Aki meg emlékszik, mi történt a hat és fél évtized alatt, előtt, az vén hülye, véleménye nem számit.
Ez az ország száz év alatt háromszor cserélt pénzt, háromszor vesztette el, váltotta le, űzte el értelmiségi gárdáját. Nem csoda, hogy nincs semmije. Nincs nemzeti tőkéje, nemzeti burzsoáziája, nemzeti kultúrája, nemzeti értelmiségi csoportja, nemzeti önmegbecsülése, nemzeti összefogása. Mind az, ami nemzeti köntösbe öltöztetve ma megjelenik, nem több, mint nemzeti kivagyiság, nagyképűség, handabandázás, leöntve a demagógia és a hamis nosztalgia szirupjával. A lóláb azonban kilóg, nincs szó másról, mint hatalomban maradni minden áron, mindörökké, s egymillió munkahelyet teremteni, a haveroknak. A megvalósítás jól halad: az alaptörvény alkotmányossá tette a hatalomkoncentrálását, a közszféra vezetői pozícióinak megszállása „bevált szokásként”, a gépkocsivezetők kicserélése új megoldásként megtörtént, az önkormányzatok, az intézményrendszerek államosítása, a vezető beosztások elfoglalása előkészület alatt, folyik a határon túli segélycsapatok toborzása a feltámasztott dzsentri Magyarország megvédéséhez.
Ha a tegnap indokolás nélkül kirúgott jogászok, közgazdászok, pénzügyi és más szakemberek gyermekei megkérdezik szüleiktől, miért érdemes ebben az országban marad? Nem biztos, hogy meggyőző az a válasz, hogy bár a rák gyorsabban halad, mint a csiga, mégis a csiga jut előbbre.
Úgy látom, a legtöbben biztosak lettek abban, hogy „hátra tekintve nem jutsz előre…” amint azt Államtitkár Úr írta.
Sajnos, a pillantásuk csak az elmúlt egy-két évtizedig terjed! Csak annak az időszaknak a tagadását tapasztalom, egyre több embernél.
Most hallom a hírekben, hogy a pedagógusok 85%-a követeli a nagyobb állami szerepvállalást az oktatásban. Még a heti kötelező óraszám megemelését is 52%-unk támogatja!!!
Intézményvezetőként átéltem, mikor a kötelező órán felüli, heti KÉT óra ingyenes megtartása miatt, szinte izott a hangulat. A 13. havi illetmény megvonása kétharmados győzelmet hozott az akkori ellenzéknek. /Pedig helyette egyszeri keresetkiegészítést kaptak a keveset keresők,…gyakorlatilag minden pedagógus./
Nagyon gyorsan felejtünk!
Esetleg nem bízunk abban, hogy lesz egymillió új munkahely? – El ne veszítsük a régit!
Netán szigorú felügyelet alatt áll a hírközlés, adatszolgáltatás?
Szeretnék a lelkekbe látni!
Én mindenesetre a cikk utolsó mondatát hiszem; vallom – ha és ahol tehetem!
Nagy Lászlóné
2011.05.03. @ 06:33
Nem a pedagógusokat, az igazgatókat kérdezték meg, a hatezerből háromezer kettőt. Válaszolt ezerhétszáz. Jó lenne, ha a szülők,
a tanulók, a pedagógusok, mindenki, akit érdekel mi lesz a
gyermeke, az unokája sorsa, elmondaná mit is gondol az oktatásról,
az országról.
drszudi
2011.05.09. @ 12:33