Ezek e törvények a jövő helyett a múltba visznek

Nincs nagyobb ostobaság, nincs nagyobb gaztett, nincs nagyobb felelőtlenség annál, mint amikor egy ország vezetői szándékosan és tudatosan teszik tönkre egy nemzet jövőjét. Nem lehet ugyanis másképpen értelmezni azt a folyamatot, amelynek célja nem más, és nem kisebb, mint az ország teljes oktatási rendszerének szétverése, anélkül, hogy végiggondolnák, mi lép a helyébe. A közismert tények ugyanis arra utalnak, hogy a kormányt, a kormányzó pártokat nem érdekli semmi más, mint az, hogy miképpen lehet az oktatás rendszerét úgy átalakítani, hogy csak azoknak a családoknak a gyermekei juthassanak használható tudáshoz, akik a köreikhez tartoznak, továbbá, hogy az oktatás feladataiban közreműködőket megfosszák az önálló véleményalkotás és véleménynyilvánítás minden lehetőségétől, és az állam feltétlen kiszolgálóivá silányítsák le őket. A közelmúlt évtizedei bizonyították, azok az országok váltak sikeressé, amelyek képesek voltak megújítani oktatási rendszerüket, amelyek képesek voltak befektetni az oktatásba. Nem hozhat azonban megújulást, sikert egy a múltra épített átrendezés, amelynek nem az a célja, hogy a meglévő oktatási rendszert a XXI. század követelményeihez igazítsa, hanem az, hogy a XX. század második évtizedébe vezesse vissza.

Ezek a törvények ugrást jelentenek a sötétbe

Az országgyűlési képviselők úgy fogadják el az oktatás rendszerét átalakító három törvényt, hogy annak megismerésére nem nyílhat lehetőségük. A kormány november 5. és november 19-e között nyújtotta be a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, a szakképzésről szóló törvényt és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt. A három törvény tárgyalásához, megvitatásához néhány órát biztosítottak a képviselőknek, és nem kétséges, hogy mindhárom törvény decemberben napvilágot is fog látni, miután a hatályba lépés időpontja számos rendelkezés esetében 2012. január 1.
Az oktatás rendszerét átalakító három törvény végiggondolására, megvitatására nem is juthat kellő idő, amikor további több tucat törvény vár megszavazásra. Még ebben az évben kell elfogadni többek között a jövő évi költségvetést meghatározó törvényt, a helyi önkormányzatok rendszerét újraszabályozó törvényt, a nemzetiségek jogait átrendező törvényt, az Alaptörvény bevezetéséhez szükséges közel kétszáz törvény módosítását, az egyesülési jogról szóló új törvényt, a Munka Törvénykönyvét, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényt.

Ezek mögött a törvények mögött nincs szakmai támogatottság

A benyújtott három törvényjavaslathoz a kormány nem terjesztette az Országgyűlés elé azokat a hatástanulmányokat, amelyekből a képviselők meggyőződhettek volna arról, milyen ütemezésben, milyen intézmény-átalakításokkal, bezárásokkal, pedagógus és más alkalmazottak elbocsátásával lehet megvalósítani az intézményrendszer államosítását. Nem bocsátották a képviselők rendelkezésére az oktatásban érdekelt szakszervezetek és szakmai szervezetek véleményét, álláspontját az átalakításokkal kapcsolatosan. Nem is bocsáthatták, mivel a benyújtott törvények közül például a szakképzésről szóló törvény egyeztetésére egyáltalán nem került sor, míg a nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslatot a rendelkezésre álló néhány napos egyeztetési határidő lejárta előtt a kormány már elfogta.

A törvények központi célkitűzése az államosítás

A kormány és a kormánypártok legfontosabb célkitűzése az egész ország, köztük a közoktatás államosítása. Az államosítás mögött azonban nincs valóságos szakmai indok. Nem igaz, hogy az állam, egészen pontosan a miniszter vagy államtitkára Budapesten meg tudja mondani, adott községben, adott városban az adott iskola egyes tanulójának milyen szolgáltatásra van szüksége ahhoz, hogy személyisége a lehető legteljesebb mértékben kibontakozzon. Az államosítás azt a célt szolgálja, hogy intézményeket szüntessenek meg és értékesítsék vagyonaikat, hogy forrásokat vonjanak ki az ellátórendszerből, így a közoktatásból is, hogy az állam közvetlen utasítások útján határozza meg, mi a kívánatos, mi a jó az államnak.
Az oktatási rendszer teljes államosításához szerény becslések szerint is közel négyszáz milliárd forint hiányzik. Miután többletforrást nem szán az állam az oktatás rendszerére, csökkenti az oktatáshoz való hozzáférés idejét, a tankötelezettség idejét, szűkíti az érettségi megszerzésének lehetőségét, a gimnáziumba való bejutás esélyeit. A szakiskolai képzés nem nyújt lehetőséget olyan készségek, képességek megszerzésére, amely biztos jövőt garantál annak, aki ott fejezte be a tanulmányait, a szakközépiskolai érettségivel nem lehet bejutni az elit egyetemekre.
Az államosítás első lépcsőjeként eddig példátlan módon, tanév közben, január 1-jén veszi át az állam a megyei intézményeket, és március 31-ével felmenti az intézmények vezetőit. Az intézményvezetők feletti munkáltatói jogot megkapja a miniszter, aki szabadon, minden pályáztatási kötelezettség nélkül, minden egyeztetési eljárás mellőzésével dönthet a vezetői megbízás kiadásáról vagy visszavonásáról.
A kormánypártok az államosítás eszközét fegyverül használják az önkormányzatok ellen. Már a Parlament előtt van az a törvényjavaslat is, amely állami kézbe veszi Esztergom iskoláit.

A törvények az állampolgárok helyett az alattvalókra építenek

Az államosított intézményekben minden döntés az állam valamelyik szervezetének a kezében lesz. Az állam adja ki az egyetlen tantervet, a hozzá rendelt egyetlen tankönyvet és ellenőrzi azt, hogy a pedagógus a központilag elrendelt menetrend és ütemterv szerint halad-e. Csak az állam szervezhet szolgáltatást a közoktatásban, az állam dönt arról is, létrehozhat-e a saját pénzén valaki óvodát vagy iskolát.
Megszűnik a pedagógusnak a joga ahhoz, hogy egyéni fejlesztési tervet dolgozzon ki a tanuló részére, hogy megválassza azokat a módszereket, amelyekkel a leghatékonyabban tudja ellátni feladatait. Lényegében az állami gépezet csavarjává válik.
Az állam nemcsak ellenőriz, hanem minősít is, vizsgálva, hogy a pedagógus milyen családi életet él, hiszen kötelességévé válik, hogy hivatásához méltó magatartást tanúsítson az intézményben és azon kívül is.
A miniszter által kinevezett intézményvezető feladata lesz az etikai szabályok megtartása és megtartatása. A pedagógus csak akkor maradhat a pályán, és csak akkor léphet magasabb fizetési osztályba, ha az állam által működtetett minősítési rendszerben megfelelőnek találják a magatartását, hozzáállását, az állami utasítások elfogadását és végrehajtását.

A törvények csorbítják a szülői jogokat

Az állam kiszolgáltatottá teszi a szülőket is. Többé nem dönthetnek szabadon arról, hogy milyen nevelésben kívánják részesíteni gyermeküket, mivel az állam megmondja helyettük, hogy melyik időponttól kezdődően kötelesek átengedni nevelési feladataikat az állam által működtetett ellátórendszernek. Kötelezik a szülőt arra is, hogy egész héten, a szombati és vasárnapi napokat leszámítva lehetővé tegye az állam számára, hogy az általa fontosnak tartott nevelési elveknek megfelelően irányítsa a gyermek fejlődését. Ez a következménye ugyanis annak, hogy három éves kortól óvodába kell adni a gyermeket akkor is, ha egyébként a szülő el tudná látni nevelési feladatait. Ez a következménye annak, hogy az általános iskolai tanulmányok teljes időszakában – vagyis az elsőtől a nyolcadik évfolyamig – reggel nyolctól tizenhat óráig iskolába kell járatni a szülőnek gyermekét.
Az iskolaotthonos nevelés és oktatás ismert és bevált pedagógiai szolgáltatás, amennyiben annak igénybe vételéhez minden feltételt megteremtenek, és a szülő választásán múlik, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. Ebben az ellátási formában gondoskodni kell a gyermekek pihenéséről, szórakozásáról, sportolásáról, ingyenes étkeztetéséről. Ebben az ellátási formában nincs helye a házi feladatnak, és a gyermek, a tanuló felkészítéséről az iskolának kell gondoskodnia. Ezzel szemben a megismert javaslat szerint az a pedagógus, aki felkészítette a tanulót, másnap tudását elégtelenre értékelheti, és a tanuló már az első évfolyamon megbuktatható. Az iskolaotthonos oktatáshoz tartozó szakkörökről, érdeklődési körökről, művészeti- és egyéb foglalkozásokról, valamint a további feltételekről a javaslatban rendelkezés nem található.

A törvények teremtette zsákutca

A tanulók jelentős része az általános iskolai tanulmányok befejezése után, esetleg még az általános iskola befejezése előtt kieshet az ellátórendszerből. Az óvodából iskolába lépéshez a jövőben nem egyenes út vezet. Három év kötelező óvodai nevelés után megállapíthatják, a tanulónak kis létszámú fejlesztő osztályba kell lépnie, további sorsáról nem az őt felkészítő pedagógusok, hanem egy, a hivatali rendszerbe beépített bizottság fog dönteni. Nem kizárt ezért annak lehetősége, hogy a tankötelezettség megszűnéséig nem jut el a tanuló az általános iskola befejezéséig.
Nincs olyan iskolatípus, amelyik az általános iskola befejezése után köteles lenne fogadni a tanulót, a szakiskola a jövőben nem lát el kötelező felvételi feladatokat. A javaslat arra is lehetőséget biztosít, hogy az általános iskola utolsó évfolyamának sikeres befejezése után a tanuló ne a szakiskola első évfolyamán kezdje meg tanulmányait, hanem az általános iskola döntése alapján az úgynevezett HÍD-programban, amely nem vezet sehova. A szakiskolából elvileg át lehet lépni a szakközépiskolába, hogy két év alatt érettségit szerezzen az, akinek van már szakképesítése, azonban ez az esély nem tekinthető reális, valóságos esélynek, figyelembe véve, hogy a szakiskolában nincs közismereti oktatás, csak igen csekély óraszámban.
A szakiskolai oktatásban való részvétel ingyenességét szűk korlátok közé szorítja a benyújtott javaslat. Történik ez annak ellenére, hogy az Alaptörvény garantálja a mindenki számára hozzáférhető, ingyenes középfokú oktatást. A szakiskolai képzésért a tanulónak fizetni kell abban az esetben, ha az előírt képzési időnél két tanévvel hosszabb ideig jár iskolába. Ezek a rendelkezések nem veszik figyelembe, hogy évhalasztásra betegség, baleset miatt is sor kerülhet, továbbá azt sem, hogy fogyatékosság miatt a tanítási időt sok esetben meg kell növelni.
A középiskolába történő bejutás elé a javaslat több akadályt állít. Az általános iskolai tanulmányok során elért eredmények mellett kötelezően központi vizsgán kell részt vennie a jelentkezőnek, és az iskola maga is vizsgáztathat.
Ehhez kapcsolódóan a felsőoktatásba való bejutás lényegesen nehezebbé válik, figyelembe véve, hogy az érettségi vizsga már nem lesz elégséges a felvételi kérelem elbírálásához. A felsőoktatásba való bejutáshoz felvételi vizsgákon keresztül vezet az út, és csak azoknak van joguk a bejutásra, akik középfokú „C” típusú állami nyelvvizsgával rendelkeznek. A felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések számát az eddigi korlátlan lehetőségek helyett ötben maximálják.

A törvények bevezetéséhez nem biztosított a kellő idő

Az oktatás rendszerét átalakító három törvény nem tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek alapján végre lehetne hajtani az átszervezés feladatait. Legalább ötven további jogszabály kiadására lenne szükség ahhoz, hogy a változtatások jogi feltételei adottak legyenek. A három törvény számos rendelkezése 2012. január 1-jén, míg jó néhány 2012. szeptember 1-jén lép hatályba. Az új rendelkezések kiadása és hatályba lépése között eltelt idő nem teszi lehetővé azt, hogy a tanulók, a szülők, a pedagógusok és az irányítás munkáiban részt vevők megismerjék az új rendelkezéseket, felkészüljenek azok végrehajtására, tisztában legyenek választási lehetőségeikkel. Az Alkotmánybíróság korábbi iránymutatásai szerint ez a megoldás sérti a jogállamiság elvét.

A törvényekben vázolt pedagógus életpálya a teljes kiszolgáltatottság útja

Az elkészített pedagógus életpálya-modell átláthatatlanná teszi a pedagógusok foglalkoztatását, miután nem határozza meg egyértelműen heti kötelező óraszámukat. Előírja viszont az iskolában való benntartózkodás idejét, méghozzá heti harminckét órában, nem vizsgálva azt a kérdést rendelkezésre állnak-e a feltételek ahhoz, hogy valamennyi pedagógus egy időben az intézményben tartózkodjon. A kötelező óraszámok alsó és felső határon való meghatározása és ezen felül további helyettesítő órák elrendelésének lehetősége magában hordozza annak lehetőségét is, hogy nagyarányú pedagógus-elbocsátásra kerüljön sor. Nem világos ugyanis, hogy melyik állami szervezet határozza meg a finanszírozott és engedélyezett létszámot, és hány kötelező óra alapul vételével.
A benyújtott javaslatból egyértelmű, hogy a pedagógus-életpálya bevezetésével mintegy hatvan-nyolcvanezer forinttal nő a pedagógusok illetménye, azonban ez nem jelent valóságos jövedelememelkedést, arra való tekintettel, hogy a többlettanítási órákért eddig kifizetett óradíj megszűnik. Az életpálya bevezetéséhez szükséges többletköltségek fedezete nem biztosított, ily módon annak előteremtésére csak a pedagógusok munkaterheinek növelésével és nagyarányú létszámleépítéssel kerülhet sor.
A pedagógus-életpálya lényege, hogy a különböző minősítési eljárások bárki számára hozzáférhető, objektív elemei nem kerültek kidolgozásra, nem ismert a minősítési eljárás rendje, a minősítő bizottság kiválasztása, összetétele és működése. Miután a minősítési eljárás sikertelensége állásvesztéssel jár, ez a megoldás alkalmas arra, hogy megszabaduljanak attól a pedagógustól, aki nem kellő lelkesedéssel teljesíti az állam elvárásait.

Tanulság helyett

Az oktatás rendszerénél jobb tükör, amely megmutatná a társadalomi változások irányát, nem létezik. Igazolja ezt az állítást az 1985-ben elfogadott oktatási törvény, amely öt évvel a rendszerváltás előtt nyilvánította ki a tanszabadságot, a tanítás szabadságát, a tanuláshoz való jogot, mintegy előkészítve a gyökeres változásokat. Az oktatás rendszerét átalakító három törvényjavaslat is hűen tükrözi „a hátraarcot”. A helyzet mégis alapvetően más, mint 1985-ben, mivel az akkori oktatási törvény megindította a társadalmi reformok folyamatát, míg a mostani oktatási törvények egy olyan folyamatot zárnak, amelynek lényege megfosztani az embereket a méltóságuktól. Az Alkotmánybíróság – amikor még működött – mutatott rá arra, hogy az emberi méltósághoz való jog magában foglalja a személyiség szabad kibontakoztatásának jogát. Az Alkotmánybíróság hívta fel a figyelmet arra is, hogy az oktatás az emberi személyiség kibontakoztatására irányuló tevékenység. Az a hatalom tehát, amely az oktatáshoz való hozzáférést, a tanítás szabadságát korlátozza, az az emberi méltósághoz való jogot csorbítja.

Az írás teljes szövege megtalálható a Galamus.hu oldalon