A lázcsillapítótól a beteg megkönnyebbül, de nem gyógyul meg. Így van Európa is a kerítéssel. Attól, hogy mind több határon, mind hosszabban kígyóznak a drótszörnyetegek, nem szűnnek meg azok az okok, amelyek miatt milliók hagyják el szülőföldjüket. Ha megépült a kínai nagy fal, miért ne épülhetne meg az európai nagy kerítés? Lehet, hogy az egyesülő Európa alapja ez az építmény lesz? Persze azt sem lehet kizárni, hogy egyes nemzetek a szuverenitásuk részeként fogják fel, lehet-e saját határukon saját kerítés. Köztes megoldásként szóba jöhet a közös kerítés mellett a nemzeti kerítés megépítése is.

A kerítés mögött már csak a dobokra helyezett borsókkal kell figyelni az alagútfúrásokat. Illetve magaslesekről észrevenni a sárkányrepülőn behatolni vágyókat. Magyarországon ezeknek a feladatoknak a megoldása nem lehet gond: a tiszthelyettes tanoncok és a tiszti iskolások irányításával a közmunkások leküzdenek minden akadályt. Különösen akkor, ha egyre több nyugdíjas kap összehajtogatható széket és asztalt, hogy helyet foglalhasson a határsávban. Lehet kötögetni, sakkozni, sörözni. Végre megoldódik az öregek magányossága. A hajléktalanok is bebizonyíthatják, hogy jó hazafiak. Ha a határsávban való tartózkodásukat engedélyezi az alaptörvény, akkor jelenlétükkel elriaszthatják azokat, akik itt szeretnének boldogulni. Természetesen a „Biztos határt minden igaz magyarnak” program megvalósításából nem maradhat ki a cigányság móresre tanításában megedződött gárdatagság sem. Nem mellékesen, szükség lehet újabb külügyi irányváltásra. Ha sikerül megegyezni a szomáliai embercsempészekkel, hogy az önmagukat sajnálatra méltó bajbajutottaknak álcázó muszlim hordát vigyék Ausztráliába, akkor nem kellenének kerítések. Kivéve hazánkat. Nálunk a kerítés államalkotó tényező. Igazolja, hogy működnek a reformok. Szögesdrótépítésben megelőzzük a világot. Erre a termékre lehet alapozni hazánk ipari fejlődését. Miután Ausztrália története során már bebizonyította, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, kapjon még egy lehetőséget annak bizonyítására: a kenguruk segítségével elbírnak a kereszténység ellenségeivel is. Annak érdekében, hogy ne lehessen kijátszani a határőrizetet, kisegítő megoldásként szóba jöhet a betanított cápák serege, a kiképzett komodói varánuszok csapata.

Nem vitás, a látszólag segítségre szorulókkal – a történelem is ezt igazolja – csínján kell bánni. A haláltáborok személyzetének tagjai nem egyszer öltöttek rabruhát, amire megérkeztek a felszabadítok. Sokuknak azonban nemcsak a képe volt túl kerek a „beolvadáshoz”. A hónuk alatt lévő varrat is elárulta, hogy az illető bőréről nemrég távolították el az SS feliratot. Ők elnyerték méltó büntetésüket. Sok közülük – mint Mengele – örökre felszívódott. Mára közismertté vált az is, miért siettek az ellenkező irányból érkező seregek Berlinbe. Kifejezetten a bűnözők kimentése céljából. Olyan fehérgalléros gyilkosokra vadásztak, akiknek – a tudásuk miatt – mindkét seregben elnézték, hogy az illető évekig a vérben gázolt. Vannak jó és vannak rossz gonosztevők? Tény: a pénz, a politikai haszon reménye, a hatalom sok mindent eltakarhat. Raszkolnyikov megbűnhődött tettéért, az azeri baltás gyilkos megdicsőült. Matuska Szilvesztert felakasztották. A nagy kormányos Mao Ce-tung bebalzsamozott holtteste – akárcsak Leniné – a mai napig megtekinthető. Nem véletlen, hogy hazánkban mindenki gyanús, aki nem európai és nem keresztény, kivéve, ha van pénze arra, hogy letelepedési államkötvényt vásároljon.

Nehéz eligazodni napjaink eseményei között. Dörögnek a fegyverek. Mégsincsenek világos frontvonalak. Nincsenek hadüzenetek, csak váratlan események. Valaki beáll a sorba. Megránt egy zsinórt. Felrobbantja önmagát a mellette, a közelébe állókkal együtt. Nem ismer senkit. Nem ismeri senki őt sem. Nem tudni tettének okát. Vajon mire gondol, amikor beindítja a robbanószerkezetet? Látja önmagát ezer darabban? Látja a széttépett testeket? Mi motiválja? A végeredményt sosem tudhatja meg. A japán hadsereg kamikaze pilótái a dicső halál reményében, sokszor parancsra hajtották végre öngyilkos támadásukat az amerikai hajók ellen. Tettük értelmetlen volt és elborzasztó. Ők azonban háborúban vettek részt, harcba indultak a hazáért, az ellenséges katonák ellen. Korunk öngyilkos merénylőinek fogalmuk sincs arról, kik lehetnek az áldozataik. Csak legyenek minél többen. Nem érdekes, kik azok. Cselekedetük abnormális a természetes ösztönökkel ellentétes. Mi lehet az a cél, amely feloldja a szánalmat, az együttérzést? Feloldja a gátlásokat, az élni akarás ösztönét, a haláltól való félelmet? Milyen eszközzel, módszerrel bírnak rá valakit erre a szörnyű tettre? Gyilkosok mindig voltak. Gyilkoltak pénzért, parancsra, bosszúból, kéjből, meggyőződésből. Gyilkoltak egyedül, gyilkoltak csoportosan. Léteztek gyilkolásra létrehozott katonai különítmények. A gyilkos azonban általában szeretné megúszni. A gyilkos elismerésre, hírnévre, vállveregetésre vágyik. Mi lehet az a rossz, amelynél még a halál is jobb? Pusztán a fanatikus hit elég egy anyának ahhoz, hogy elhagyja gyermekeit? Minden bizonnyal van, kell, hogy legyen kézzelfogható oka ezeknek a tetteknek. Talán a reménytelenség, a kirekesztettség, a megalázottság párosulva a tudatlansággal? Meg kell ismerni, fel kell tárni ezeket az okokat. Csak akkor lehet megoldásokról gondolkodni, ha ez sikerül. Nem lehet kalandvággyal magyarázni, ha valaki tudatosan, önként, kényszer nélkül vállalja a gyilkos és az öngyilkos szerepét. Valaki, akinek nem drága másoknak az élete, jól tudja, miért küld halálba másokat. Ő az igazi gyilkos. Neki céljai vannak. Mit akarhat? Szétzúzni az európai összefogást? Felszámolni a liberális demokráciát? Valószínűleg mind a kettőt. A célt és a cél kitűzőjét, valamint támogatóit kell azonosítani. Ha ez sikerül, akkor lehet eredményesen fellépni.

Ezek a feladatok nem lehetnek nemzeti ügyek. Ha a világ, ha Európa biztonsága a tét, akkor össze kell fognia mindenkinek, aki érdekelt abban, hogy megszűnjön ez a helyzet. Közös megoldásra, közös cselekvésre van szükség. Ebbe beletartozik: a közös megoldás kidolgozása , vállalása és bevezetése azoknak a megsegítésére, akik kénytelenek elhagyni hazájukat. Minden józanul gondolkodó, önmagát európainak valló tudja, mindennek ára van. A fizetség része lehet szabadságjogaink korlátozása, a védekezéshez szükséges mértékig. Súlyos ár? Igen! Ezért annak körét és mértékét nem tagállamonként, hanem közösen kell meghatározni.

Ami hazánkat illeti, a kormányzati reform részeként megvalósuló félelem és gyűlöletkeltés jól működik. Mi lesz a félelem bére? Talán megússzuk megmaradt szabadságjogaink felszámolásával. Akkor kell igazán súlyos árat fizetnünk, ha Európa arra a következtetésre jut, hogy az illiberális állam építése, a nemzetállami jogosítványoknak a közös érdekek fölé helyezése legjobb esetben sem minősíthető másképpen, mint cinkosságvállalás a világot fenyegetőkkel.