2012. szeptember 1-jén a közoktatás rendszerét felváltja a köznevelés rendszere. Nem csupán névváltoztatásról van szó, hanem igen lényeges fordulatról, olyanról, amely mindenkit érint ebben az országban, akinek gyermeke, unokája van. A köznevelésről szóló törvény legfontosabb céljául azt tűzte ki, hogy az óvoda és az iskola az állami ideológiát közvetítse, az általános iskola után pedig a korosztály tizenöt-húsz százalékát „kiejtse” a rendszerből, a fennmaradók ötven százalékát pedig a betanított munkás színvonalánál alig magasabb színvonalú felkészítést nyújtó szakképzésbe irányítsa át. Ez a rendszer már középtávon is azt fogja eredményezni, hogy az ország teljesítőképessége jelentősen romlik. Évente pedig több tízezer fiatalnak reménytelenné válik a munkaerőpiaci helyzete.
Ezért 2014-ben, ha sikerül leváltani a mai kormányzó pártokat, az új Országgyűlés legfontosabb és legsürgetőbb feladatai közé fog tartozni az új közoktatási törvény elfogadása, amely esélyt teremt mindenki számára a boldoguláshoz, s amely megalapozza a gazdasági fejlődéshez szükséges „tudásalapú társadalom” felépítését.
Miután legkülönbözőbb műhelyek foglalkoznak az oktatás kérdéseivel, ez az írás felvázolja azokat a „sarokpontokat”, amelyekben szükség lenne a politikai megegyezésre, és felvázol egy lehetséges alternatívát is az esélyt teremtő közoktatás megteremtéséhez

Kudarc vagy siker?

A környezet mint befolyásoló tényező

Az oktatási rendszer működésének zavarait, múltját, jelenét és jövőjét nehéz megérteni anélkül, hogy ne helyeznék el abban a társadalmi közegben, amelyben az egész intézményrendszer kifejti a tevékenységét. Különösen igaz ez arra az ellátó rendszerre, amelynek igénybe vétele meghatározott időszakon belül nem lehet mérlegelés tárgya, a gyermeknek igénybe kell vennie. Ez az úgynevezett intézményes nevelés szakasza, amely két nagy részre tagozódik: az iskolás kor előtti időszakra, az óvodai nevelésre, valamint az iskolába járás időszakára, a tankötelezettség idejére. A kötelező időszakon túl ennek a rendszernek is vannak elemei, amelyeket saját elhatározása alapján vehet igénybe a szülő gyermekének, illetve a már nagykorú tanulni vágyó. Ennek a rendszernek a társadalmi közegben való elhelyezése azért nélkülözhetetlen, mivel egy adott intézmény működését jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen gazdasági körülmények között fejti ki tevékenységét.

Az önkormányzatiság helye, szerepe

Az elmúlt húsz év lényeges, az oktatás rendszerének működését döntő módon meghatározó tényezője volt az önkormányzati feladatellátási kötelezettség és intézményfenntartás. Az önkormányzati rendszer döntő kihatással volt egyes intézmények helyzetére, gazdasági biztonságára, vagy éppen annak hiányára.

A szolgáltatást igénybe vevők helyzete

Az oktatás rendszere által nyújtott teljesítmény vizsgálatánál nem mellőzhető külső befolyásoló tényező az adott intézményt igénybe vevők szociális, kulturális helyzete. Az oktatás rendszere önmagában nem képes ellensúlyozni azokat a hátrányokat, amelyeket egy-egy gyermek, egy-egy tanuló a családi környezetből hoz. A szülők alacsony iskolázottsága, a munkanélküliség, a lakáskörülmények hiányossága mind-mind olyan tényező, amely lerontja egy-egy gyermek vagy gyermekcsoport esélyeit, teljesítményét, és megnöveli a pedagógiai ráfordítás igényét.

A társadalmi légkör hatásai

Az oktatás rendszerének teljesítményét jelentős mértékben befolyásolja, meghatározza az a társadalmi légkör is, amely körülveszi. Az egyes intézmények, és maga az egész intézményrendszer nem szakítható ki társadalmi környezetéből, nem várható, hogy demokratikusabban működjön, mint maga az egész ország, vagy adott esetben egy-egy település. Az oktatás egész rendszerének, azon belül az egyes intézmények működésének demokratizálása nem lehet sikeres, ha maga az ország, egy-egy település, annak lakói nem nyitottak, nem befogadók, elutasítják a másságot, a kívülről érkezőket, nem tudnak, nem akarnak újat befogadni. Ilyen társadalmi viszonyok között az óvodák, iskolák és kollégiumok sem lehetnek nyitottak, befogadók, együttműködők, integrálók.

Az esélyteremtés igénye

A közoktatás rendszerével szemben támasztott társadalmi elvárás az, hogy legyen esélyt teremtő. Esélyteremtés alatt hagyományosan azt értik, hogy legyen lehetősége minden gyermeknek arra, hogy belépjen a közoktatás rendszerébe, azon végighaladva, kihasználva a rendelkezésre álló lehetőségeket, személyiségét a legteljesebb mértékig kiteljesedve lépjen ki a rendszerből. A közoktatással szemben elhangzott kritika éppen azt vitatja, hogy nem volt képes eleget tenni ezeknek az elvárásoknak; nemhogy csökkentette volna a családi háttérből vagy más oknál fogva meglévő különbségeket, hanem még növelte is azokat.

A rendszer csődje

A közoktatás rendszerének kritikusai „bejelentették” a közoktatás csődjét, és újraszervezésének, újraszabályozásának igényét. Valójában a közoktatás rendszere a nagy ellátórendszerek közül az egyetlen, amely képes volt az elmúlt húsz évben az ország egész területét lefedve teljesíteni a feladatát. A közoktatás rendszere közel másfél millió gyermeket, tanulót fogad be, és képes volt arra, hogy biztosítsa a felvételi eljárások évenként megismétlődő, zavartalan lebonyolítását, az állami vizsgák – szakmai vizsgák és érettségi vizsgák – megszervezését és lebonyolítását, a tanítási évek lezárását. A közoktatás rendszere lényegében teljesítette azokat az elvárásokat, amelyeket 1993-ban az országgyűlés a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben megfogalmazott. Ezek az elvek a következőkben foglalhatók össze: a közoktatás rendszerét a helyi önkormányzatok működtessék, a közoktatás rendszerében valósuljon meg a feladatmegosztás elve, a központi igazgatás, a fenntartók – bennük a helyi önkormányzatok – és az intézmények között. A szülő nagyfokú választási lehetőséget kapjon az intézményválasztás terén, valamint abban, hogy megválassza gyermeke életútját a közoktatás rendszerében. Ebbe beletartozott a gyermek óvodába lépése ötödik életéve előtt, továbbá iskolában maradása a tankötelezettség teljesítése után. Érvényesült az intézményválasztás szabadsága intézménytípusok szerint is, mivel a középiskolák „kapui” kinyíltak. Így megvalósult az az elképzelés is, hogy kitolódjon az életpálya megválasztásának ideje, és az érettségihez jutók száma megközelítse az adott korosztály hetvenöt százalékát.
Tény viszont, hogy a legszegényebb családok gyermekei közül sokan nem jártak óvodába, az általános iskola után többségük a szakiskolában folytatta a tanulmányait, s jelentős hányadban nem jutottak el a szakmai vizsgáig, az intézményekben nem volt ritka a hátrányos megkülönböztetésük. Ez azonban nem a rendszer csődje, ezek működési zavarok, amelyek részben kapcsolódtak a társadalmi környezethez, részben a pedagógiai megújulás elakadásából erednek
A közoktatás rendszerének zavarai nem választhatók szét az önkormányzati rendszer működési és finanszírozási zavaraitól, döntéshozatali és tervezési problémáitól, továbbá a társadalmi integráció, a leszakadó települések felzárkóztatási programjainak kudarcaitól. A közoktatás rendszerének zavarai jelentős részben visszavezethetők az önkormányzati rendszer hiányosságaira. Ezek a hiányosságok korrigálhatók lettek volna kellő politikai szándék és együttműködés esetén. A működési gondok lényege: a szétaprózott rendszerben minden önkormányzat mellérendeltségi viszonyban van, nincs kötelező társulás, kötelező tervezés. Minden önkormányzat önként vállalhat további, nem kötelező feladat ellátását. Ehhez kapcsolódott az önkormányzati források csökkenése, a leszakadó településrészek felzárkóztatásának elmaradása.
A rendszer kudarcai visszavezethetők a végig nem vitt reformokra, amelyekbe bele kell érteni a pedagógusképzést, az iskolaszerkezeti problémákat, a tantervi szabályozás változásait, a közalkalmazotti juttatási rendszer egyhelyben járását.

A rendszer szétverése

Bármilyen furcsa, a közoktatás szétverése igazolja a közoktatás rendszerének sikerét. Nem kellett egy olyan rendszer, amelyben évente több, mint százezren szereztek érettségi bizonyítványt, s kaptak lehetőséget a felsőoktatásba való belépéshez. Nem kellett egy olyan rendszer, amelyben iskolák százai már igazolták, hogy van jövője a pedagógiai megújulásnak, hogy a nevelőtestületek alkotó közösségek, hogy az iskola lehet nyitott, együttműködő. Nem kellett egy olyan rendszer, amelyben egyre több pedagógus ismerte fel, hogy a társadalmi szegregáció elleni harcnak az iskolai szegregáció elleni harcból kiindulva lehet esélye a sikerre. Nem kellett egy olyan rendszer, amelyben megvalósulhatott az eszmék szabad áramlása. Nem kellett egy olyan rendszer, amelyben a vezérlő elv a gyermek mindenek felett álló érdeke. Ezt a rendszert nem lehetett alkalmassá tenni a kézi vezérlésre, a totális államosításra, az úri középosztály kinevelésére, a korosztály felének a cseléd-inas sorsba taszítására. Pusztulnia kellett.

Tézisek egy új közoktatásról szóló törvény elkészítéséhez

Szabályozási célok és elvek

Az esélyek és lehetőségek

Különbséget kell tenni a társadalmi esélyegyenlőség és a közoktatási esélyegyenlőség között. A közoktatási esélyegyenlőség az egyes gyermek és tanuló részére akkor válhat valóságos, reális eséllyé, ha a társadalmi esélyek is valóságos, reális esélyekké válnak. A társadalmi esélyek megvalósításának politikai, gazdasági, jogi feltételrendszere van. Ennek legfontosabb eleme az a politikai szándék, hogy megvalósítsa a tényleges polgári demokráciát, a piacgazdaságra, az öngondoskodásra, a jogegyenlőségre és a szükségesnél nem nagyobb állami közreműködésre, segítségnyújtó beavatkozásra épülő társadalmi berendezkedést. Ennek végrehajtásához kell előteremteni a gazdasági alapokat, és hozzárendelni az esélyegyenlőséget garantáló jogrendszert.

Esélyek a közoktatásban

Az új közoktatásról szóló törvény feladata nem lehet sem több, sem kevesebb, mint a jogi esélyegyenlőség megteremtése a közoktatás terén. Olyan jogi környezetet kell teremteni, amely biztosítja a közoktatás rendszerének hatékony, szakszerű és törvényes működését.

A szabályozás elvei

A közoktatásban mindenki jogosult részt venni. A közoktatás rendszeréből senki nem zárható ki, semmilyen okból. A közoktatás rendszerének igénybe vétele meghatározott időn belül kötelező. Ez az intézményes nevelésben való részvétel szakasza. Gyermeke nevelésének kérdéseiről a szülő jogosult dönteni. E döntés része az intézményválasztás joga, az elkötelezett nevelés, oktatás vagy a világnézetileg el nem kötelezett oktatás választásának a joga. Az állam a szülői választáshoz szükséges feltételeket köteles megteremteni. Köteles továbbá segítő rendszereket működtetni a szülő és a gyermek érdekében, illetőleg biztosítani annak kikényszerítését, hogy a szülő eleget tegyen a gyermeke nevelésével összefüggő kötelezettségeinek.
Az intézményrendszer kialakításánál alapvetően a gyermekek érdekéből, a közoktatás rendszerén belüli előrehaladásuk megkönnyítését szolgáló útvonal kialakításából lehet kiindulni. A gyermek mindenekfelett álló érdekéből következik, hogy egyetlen döntéshozó, – kezdve az országgyűléstől s befejezve a pedagógusig – nem hozhat olyan döntést, amely ellentétes ezzel az elvvel. Ehhez az elvhez kapcsolódóan érvényesülnie kell az egyenlő bánásmód követelményének. E követelményből az következik, hogy egyetlen gyermek, gyermekcsoport sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe a vele azonos csoportba tartozóval szemben, ugyanakkor minden gyermek részére biztosítani kell a személyisége lehető legteljesebb mértékig történő kifejlesztéséhez szükséges egyéni fejlesztési, tanulási útvonalat. Ez együtt járhat a többiekhez viszonyítva „előnyt jelentő” megkülönböztetéssel. Érvényesülnie kell annak az elvnek is, hogy a közoktatás rendszere által nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférés nem járhat aránytalan teherrel a szülőnek és gyermekének.

A feladatmegosztás elve

Az új közoktatásról szóló törvény elkészítése során az egyik legfontosabb kérdés a feladatmegosztás elvének érvényesítése vagy elvetése. Abban a kérdésben kell állást foglalni a politikának, milyen szerepet kap az állam mint központi igazgatási, hatósági feladatot ellátó közhatalom. Ehhez a döntéshez igazodva kell meghatározni a közoktatás intézményrendszerében fenntartói feladatokat ellátók körét, a helyi önkormányzatok szerepét, az állam, mint esetleges intézményfenntartó szerepét, élesen elkülönítve a közhatalom gyakorlásának szerepétől.
Értelemszerűen dönteni kell a többszektorúság valamennyi kérdésében, beleértve az egyházi intézmények működtetését, fenntartását és finanszírozását, az alapítványi és más fenntartásban működő intézmények helyét, szerepét és finanszírozását.
Nem utolsó sorban válaszra vár a szabályozáshoz az intézményi önállóság kérdésköre, a szakmai, a gazdasági és az igazgatási döntések körében.

A helyi önkormányzati részvétel

Lehetséges megoldás az önkormányzati kötelező feladatellátási rendszer visszaállítása. Ehhez azonban valóságossá kell tenni az önkormányzatiságot, vagyis vissza kell állítani az önkormányzáshoz való jogát a településen élőknek. Az önkormányzati reform túlmutat a közoktatáson. Az azonban biztos, hogy a hatékonyság kérdésköre jelentősen függ az önkormányzatok működésén, szervezésén. Ezért ennél a megoldásnál meg kell adni a kötelező társulás létrehozásának lehetőségét, az országos, a regionális és megyei tervezés kötelezettségét, amely tervek jogszabályi formában jelennek meg, s így megtartásuk kötelező. A tervezés akkor tölti be szerepét, ha a tervektől való eltérés csak saját költségvetés terhére történhetne meg.
Az önkormányzati rendszer esetleges átalakításával, a kistérségi önkormányzati rendszer felállításával a közoktatás szervezése, illetve annak hatékonysága sokat javulhat. Kistérségi önkormányzatok hiányában lenne szükség a kistérségi kötelező társulási formára. Ekkor az általános iskola megszervezésért a kistérségi önkormányzat tehető „felelőssé”.
Választ kell adni a kistelepülések kisiskolái kérdéskörre is. Kell-e, szabad-e összevont osztályokat néhány fővel tovább működtetni? Megfelelő megoldás lehet egy olyan iskolabusz-rendszer működtetése, amely független a tömegközlekedéstől, és amely igazodik a tanulói igényekhez, amely szállítja a gyerekeket, a tanulókat.

A társadalmi környezet

A helyi önkormányzati feladatellátás adja meg a lehetőséget a helyi sajátosságok érvényesítéséhez, a helyi igények és elvárások megjelenítéséhez. Az iskola a település közösségének középpontjává válik. Különösen igaz ez akkor, ha a helyi kulturális, sport, művészeti tevékenységet összehangolják, kialakítva a helyi ifjúsági stratégiát. Az ifjúsági stratégia része a családvédelem, a gyermekvédelem, a foglalkoztatáspolitika. Az ifjúságpolitika részévé kell tenni a nyitott, befogadó település kialakítását. Nyitott, befogadó településen nem nehéz kialakítani a nyitott befogadó óvodát, iskolát.

Az állam fenntartói szerepe

Az állam intézményfenntartói szerepe kivételes megoldásként jöjjön számításba. Ha az állam mint fenntartó kap szerepet, akkor azt határozottan el kell különíteni az állam közhatalmi szerepétől. Az állam mint intézményfenntartó nem rendelkezhet se több, se kevesebb jogosultsággal, mint a többi intézményfenntartó. Az állami intézményfenntartás akkor jöjjön szóba, ha olyan feladatot kell megszervezni, amely nem oldható meg helyi önkormányzati szinten, illetőleg ha a helyi önkormányzat működési zavarai miatt ideiglenesen át kell venni a feladatot.

Az iskolaszerkezet, a tartalmi szabályozás kérdései

Választási kényszer nélküli útvonal

A hagyományos óvoda, általános iskola, középiskola és szakiskola rendszere törést okoz minden intézményváltásnál, kezdve az óvodából az általános iskolába lépéssel. Az általános iskolán belül is számos tanulónál jelent problémát a negyedik évfolyamról az ötödik évfolyamra lépés, vagyis a nem szakrendszerű oktatásból a szakrendszerű oktatásba való átlépés. Az általános iskola és a középiskola merev elválasztása a felvételiztetés lehetőségét, kényszerét hordozza magában.
Lehetséges megoldás a többcélú intézmények kialakítása. A gyermek, a tanuló számára és a szülőknek is a legbiztosabb intézmény, amelyik az óvodától az érettségi vizsgáig biztosítja az előrehaladást. Az óvoda, általános iskola együttműködése kísérleti tapasztalatok alapján megkönnyíti és sikeressé teszi az iskolakezdést.
Indokolt lenne áttérni a hat + hat évfolyamos iskolaszerkezetre, az első hat évfolyamon a nem szakrendszerű oktatás megszervezését biztosítva.
A többcélú intézmények között kiemelkedő szerepet kaphat a tizenkét évfolyamos, egységes iskola, amelynek a tízedik évfolyama után válnak külön a tanulók, és választásuk, tanulmányi eredményük alapján folytatják tanulmányaikat a gimnáziumi, a szakközépiskolai, illetve a szakiskolai ágon. Ez az intézményrendszer megszervezhető oly módon is, hogy az egyes feladatokat ellátó „részlegek” nem egy épületben működnek. A kistelepülési iskolák összekapcsolva tagiskolaként egy nagyobb középiskolával részesei lehetnek ennek a rendszernek.

A tanítás szabadsága

Ehhez az iskolaszerkezethez igazodó tantervi szabályozás az a Nemzeti alaptanterv, amely műveltségi területekben és kulcskompetenciákban határozza meg az iskolai nevelés és oktatás elvárt feladatait. A tanulói felkészítésnek a művészetekre építve, a tanulói aktivitást kihasználva döntő módon a megszerzett ismeretek használatára és állandó gyarapítására, megújítására kellene felkészíteni a tanulókat. A fejlesztési célok megvalósításához az iskoláknak az általuk elkészített helyi tantervet kellene használni. A helyi tanterv elkészítéséhez az állam ajánlott kerettantervekkel nyújt segítséget. A gyermek személyiségét, szociális és más a fejlődését hátráltató körülményeket figyelembe vevő pedagógiai munka nem képzelhető el nagyfokú intézményi és pedagógus szabadság nélkül. Ez igaz a tehetséggondozásra is. Egyéni tanulási útvonalak megtervezése és erre alapuló fejlesztés szolgálhat alapul, hogy mindenki képes legyen eljutni a közoktatás rendszere által felkínált útvonal végéig. Ehhez a szabadsághoz azonban jól működő pedagógiai segítő rendszerekre van szükség.

Az intézményi önállóság kérdései

A fenntartó és az intézmény közötti feladatmegosztásnak kell biztosítania az egyes intézmények zavartalan működését. A fenntartói döntések körébe tartozhatnak azok a döntések, amelyek az intézmény működéséhez szükséges feltételek megteremtéséhez kapcsolódnak, beleértve az intézmény működésével kapcsolatos törvényességi, gazdasági, hatékonysági ellenőrzések kérdését. A költségvetés a fenntartó részére biztosítja a feladatszervezéshez szükséges forrásokat, amelynek kiegészítésével a fenntartó a jogosult és a köteles. A fenntartó döntési jogkörébe kell ezért adni azokat a kérdéseket, amelyekhez költségvetési kihatások kapcsolódnak.
A közoktatás intézményei kell, hogy döntsenek a gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos igazgatási kérdésekben, valamint a pedagógiai tevékenységet meghatározó szakmai kérdésekben. Az intézményi önállóság magában foglalja az intézményi szabályzatok elfogadásának jogát, amelyek bevezetéséhez azonban szükség van a fenntartói kontrollra, jóváhagyásra. Ez a fenntartói kontroll törvényességi és gazdaságossági kérdésekre terjed ki. A köznevelési intézmények részére a döntéshozatalhoz szükséges gazdasági ügyekben a döntés jogát biztosítani kell.

A minőségbiztosítás rendszere

A közoktatás rendszerének szakszerű működtetése akkor biztosítható, ha az egész rendszer, annak egyes elemei és egyes intézményei teljesítményét folyamatosan ellenőrzik. Az ellenőrzésnek több lépcsőjét lehet, kell megvalósítani. A minőségbiztosítás rendszere egyes lépcsőinek egymásra tekintettel, egymáshoz kapcsolódva kell működnie. Szükség van az intézményi minőségbiztosítás rendszerére, amely folyamatosan méri az elért teljesítményeket, bevonva ebbe a feladatba a szülőket és a tanulókat. Nem mellőzhető, hogy az intézményfenntartók figyelemmel kísérjék a saját intézményeik szakmai teljesítményét, helyi önkormányzatok esetén, az illetékességi területükön működő közoktatási intézmények által nyújtott teljesítményeket.
Az állam az országos mérés-értékelés rendszerének működtetésével, valamint a szakmai ellenőrzés útján győződhet meg az egész rendszer által nyújtott szolgáltatások színvonaláról, és kaphat képet ezen belül az egyes intézmények teljesítményéről. Az országos mérés-értékelés rendszerének teljes körűnek, valamennyi műveltségi területre kiterjedőnek kell lennie.
Ha a feltárt hiányosságok indokolják, lehetőséget kell teremteni az állami beavatkozásra rendszerszinten, települési szinten, intézményi szinten. Ha a gyermekek, tanulók érdekében szükséges, az állam akár az intézményfenntartói jogosítványokat is korlátozhatja, például egy állami miniszteri biztos kirendelésével.

A szülő helyzete a közoktatás rendszerében

A szülő és az állam viszonya

A szülő és az állam viszonyát kell mindenekelőtt tisztázni. Az a kérdés, hogy mi az állam szerepe a gyermek nevelésében, és mi a szülő szerepe. Ha el lehet fogadni azt – az egyébként nemzetközi szerződésekből levonható elvárást -, hogy a gyermekéért elsősorban a szülő tartozik felelősséggel, akkor az állam szerepét abban lehet megfogalmazni, hogy nyújtson segítséget a szülőnek a feladatai megoldásához. Értelemszerűen az államnak közbe kell lépnie minden olyan esetben, amikor a szülő nem tudja teljesíteni a gyermekével kapcsolatos feladatait, és akkor is, ha nem akarja teljesíteni. Ha a szülői jogok és kötelezettségek érvényesülése előtt olyan gátak vannak, amelyek megoldásával a gyermek helyzete rendezhető, az államnak kell segítséget nyújtani. Ez az, amikor a közoktatás rendszerének hatékony működéséhez nélkülözhetetlen, hogy a családvédelem, a gyermek- és ifjúságvédelem vagy az állami gondoskodás egyéb rendszere ne nyújtson segítséget. Ha a szülői nevelési feladatok nem teljesülése mögött olyan tényezők vannak, amelyek nem vezethetők vissza szociális gondokra vagy más, a szülőnek fel nem róható okokra, akkor az államnak a gyermek érdekében kell fellépni, és kötelezni a szülőt, hogy lássa el feladatait. Legvégsőbb esetben pedig az államnak kell átvállalnia a szülőtől a feladatokat.

Az intézményes nevelésben való részvétel

A közoktatás terén arra kell megtalálni a választ, hogy melyik az az időszak, amelyen belül a szülő köteles igénybe venni gyermeke részére az ellátórendszert, és melyik az az időszak, amikor a szülői akarat határozza meg a szolgáltatás igénybe vételét. Az Európai Unió által megfogalmazott elvárások és gyakorlat az ötéves korra helyezi a hangsúlyt, fontosnak ítélve, hogy az úgynevezett hátrányos helyzetű gyermekek minél nagyobb számban már négy éves korban bejussanak az óvodába. Indokolt ezért az óvodába lépés kötelezettségének időpontját a gyermek ötödik életévében meghatározni. Meg kell azonban teremteni annak intézményi feltételeit, hogy a gyermek három éves korától be tudjon lépni az óvodába, ha a szülő azt fontosnak tartja. A leghátrányosabb családok gyermekeinél ösztönözni kell a gyermek minél korábbi időpontban történő óvodába járatását. Ugyanakkor az állam a gyermek érdekében hatalmi úton is előírhatja a gyermek óvodába történő beíratását az ötödik életév előtti időszakban.
A tankötelezettségből az államra több kötelezettség hárul. Az első, hogy az állam a tankötelezettség ideje alatt ki tudja kényszeríteni a gyermek iskolába járatását. A második, hogy az államnak legalább a tankötelezettség ideje alatt gondoskodnia kell olyan ellátórendszerről, amely képes valamennyi tanköteles befogadására, oly módon, hogy igénybe vétele mindenki számára nyitva álljon. Ez utóbbi követelmény három további szempontot foglal magába. Nevezetesen: legyen olyan ellátórendszer, amely nem kötődik egyetlen valláshoz vagy világnézethez sem. A második elvárás pedig, hogy ennek a rendszernek az igénybe vétele ne jelentsen aránytalan terhet a szülőnek és gyermekének. A harmadik a szolgáltatásért ne kelljen ellenszolgáltatást fizetni.
A tankötelezettség idejének meghatározásánál a legfontosabb szempont az, hogy a közoktatás ellátórendszerét ne hagyja el senki anélkül, hogy ne legyen a birtokában olyan bizonyítvány, amellyel vagy a munkaerőpiacon vagy a felsőoktatásban meg tudja állni a helyét. A tankötelezettség kezdő időpontja hat évnél korábbi időszakra nem hozható. A tankötelezettség befejezésének időpontja jelentős mértékben függ attól, hogy mikor léphet be a tanuló a szakképzésbe. Ha az általános műveltséget megalapozó képzés időszaka legalább kilenc évfolyam, akkor a legrövidebb szakképzés ehhez kapcsolódóan legalább két év. E számítás alapján a tankötelezettség tizenhét éves életkorig tarthat. Az általános műveltséget megalapozó képzés időszaka tíz évfolyam, értelemszerűen a tankötelezettség időpontját egy évvel a tizennyolcadik életévig indokolt kitolni.

A nyitottság és együttműködés

A szülői részvétel

Lényeges az is, hogy az óvodák, iskolák, kollégiumok működésének szervezésében a szülői részvétel elvárt, eltűrt vagy tiltott. Ha olyan óvodák, iskolák, kollégiumok működtetése a kitűzött cél, amelyben az elsődleges szempont a gyermeki jogok érvényesülése, akkor a jognak garantálnia kell a szülői részvételt a döntés-előkészítés, a döntéshozatal és a végrehajtás ellenőrzésének folyamatában.

Az intézményi önállóság korlátjai

A gyermek és a tanuló helyzetét alapjaiban határozza meg az intézményi szakmai önállóság. Értelemszerűen ennek a szakmai önállóságnak csak akkor van értelme, ha a gyermek, a tanuló fejlődésének szolgálatába állítják. Más szóval az intézményi szakmai önállóságot – összekapcsolva az intézményi igazgatási önállósággal – korlátait a gyermek mindenekfelett álló érdeke határozhatja meg. Amennyiben biztosítottak az intézményi szabadságjogok, és elfogadható a tanulói munkateher csökkentése, a képesség-, készségfejlesztést előtérbe helyező nevelés és oktatás, abban az esetben megvalósítható, hogy a közoktatásban érvényesüljön minden gyermek esetében az egyéni nevelési és tanulási útvonal kijelölése, és az ehhez kapcsolódó pedagógiai tevékenység. Ebben a folyamatban érvényesíteni lehet a pedagógus-szülő-tanuló mellérendeltségi viszonyra épülő kapcsolatát. A tanulói személyiségfejlesztésre épülő pedagógus tevékenység a modern pedagógiai módszerek alkalmazásával, a tanulói kreativitásra építve képes megoldani az egyéni és a közösségi fejlesztési feladatokat. Ebben a rendszerben nincs szükség a tanulói évfolyamismétlésre, és nincs szükség a számjegyekkel történő kizárólagos értékelésre, minősítésre. Értelemszerűen ez a pedagógia idő- és munkaigényes, tehát megvalósításához megfelelő időszakot kell biztosítani a kiscsoportos oktatáshoz, az egyéni fejlesztéshez. Szükség van továbbá fejlesztő pedagógusra, gyógypedagógusra, iskolapszichológusra, szociális munkásra.

Az integráció

A nyitott, befogadó társadalom – politikai – célkitűzéshez kapcsolódhat a nyitott, befogadó óvoda, iskola és kollégium. Ennek lényege, hogy a gyermek, a tanuló kiemelése a közösségből, és más közösségbe való átvitele csak a lehető legritkább esetben fordulhat elő. A lehető legszélesebb körben kell megoldani a gyermekek, a tanulók egy csoporton belül történő felkészítését, és a lehető legszűkebb körre kell visszaszorítani külön gyermeki, tanulói csoportok kialakítását akár származás, akár betegség, akár fogyatékosság, akár tanulási zavar miatt.
Ez a feladat igényli a nyitott iskolát, a befogadó iskolát, az egyéni tanulási útvonalak alkalmazását, emellett az új pedagógiai módszerek elfogadását és alkalmazását. Nem hagyható figyelmen kívül azonban az sem, hogy ez a feladat igényli a kiscsoportos oktatást, az egyéni felkészítést és fejlesztést, az adott osztályban tanítási órán egyidejűleg több pedagógus jelenlétét, a gyógypedagógusok, iskolapszichológusok, szociális munkások jelenlétét. E feladatok végrehajtásában támaszkodni lehet és kell a szülőkre, akik akár önkéntes segítőként, akár díjazás mellett vennének részt a foglalkozások megtartásának segítésében, az óvodai, iskolai, kollégiumi szünetek és szabadidő megszervezésében.
Lényeges, hogy az egyéni tanulási útvonalak meghatározásánál a gyermek, a tanuló személyiségének alapul vételével kell megtalálni azt a módszert, amely leginkább szolgálja a fejlődését. Minden gyermeknél, tanulónál arra kell törekedni, hogy kialakuljon a tanuláshoz való pozitív hozzáállás, kapcsolat. A művészet, a sport, a kézműves foglalkozások alkalmazásával kell megpróbálni minden tanuló esetében megtalálni a fejlődés lehetséges legoptimálisabb irányát.

A jogok és kötelezettségek rendszere

A jognak garantálnia kell a közösségi és az egyéni jogok érvényesülését. A jogok mellett meg kell határoznia az elvárásokat a szülővel, a tanulóval, az intézménnyel és azok feladataiban részt vevőkkel szemben. Az egymás kölcsönös tiszteletére épülő, a közösség és az egyén jogait érvényesítő szabályok közös kialakítása garantálja a szabadságra épülő rendet. A nagyfokú intézményi szabályozásban érdemi közreműködést kell biztosítani a nevelőtestületnek, a szülői képviseletnek, a tanulói önkormányzatoknak.

A pedagógiai szakszolgálatok helye, szerepe

Kiemelt figyelmet kell fordítani azokra a szolgáltatásokra, amelyekkel megismerhető, feltárható a gyermek, a tanuló személyisége, illetve amelyekkel csökkenteni lehet a személyiségből adódó hátrányokat. Ennek eléréséhez olyan szolgáltató rendszert kell kialakítani, amely eljut az óvodákhoz, iskolákhoz, kollégiumokhoz, és partneri kapcsolatot kiépítve velük, nyújt segítséget a nevelőtestületnek, a pedagógusoknak. Lényeges, hogy a gyógypedagógus, a fejlesztő pedagógus, az iskolapszichológus az óvodák, iskolák, kollégiumok mindennapi pedagógiai tevékenységében részt vegyen. Ehhez az egész ellátórendszer kapacitását meg kell növelni.

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások helyzete

Az óvodák, iskolák, kollégiumok pedagógiai munkájához nélkülözhetetlen, hogy rendelkezésre álljanak a segítő szolgáltatások. Ezeknek a rendszerét oly módon kell kialakítani, hogy igénybe vételük mindennapos lehetőséggé és gyakorlattá váljon. Adott esetben a pedagógusnak is meg kell, hogy legyen a joga és lehetősége ahhoz, hogy munkájának értékeléséhez, pedagógiai tevékenységének előkészítéséhez igénybe vegye a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat. A pedagógiai szakmai szolgáltatások megszervezésében részt vehet az ágazati irányítás, amelyik országos pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat szervezhet. Megnyitva azonban a lehetőséget az önkormányzatok előtt és más intézményfenntartók előtt, egy széles alapú kínálati helyzetet lehet létrehozni. A pedagógusképző felsőoktatási intézmények által működtetett pedagógiai szakmai szolgáltató intézmények fontos szerephez juthatnak, elsősorban a pedagógus továbbképzés terén.

A pedagógusok helyzete

A pedagógus munka értékelésének szempontjai

A pedagógusok munkájának megítélésében a szülőkkel, a tanulókkal való kapcsolattartás kiemelt szerepet játszik. Nem kevésbé fontos azonban a közösségi szerepvállalás mellett az egyéni megoldások keresése, az ismeretek állandó megújítása.

A pedagógusképzés

A pedagógus életpálya vonzóvá tételének egyik akadálya a „pálya” tagoltsága. Az óvodapedagógus, tanító, pedagógus tagolás kizárja annak lehetőségét, hogy a gyermekkel egy személy, vagy egy pedagóguscsoport foglalkozzon. Ezen segítene, ha nem szakadna szét a képzés ennyifelé.
Meg kellene találni a pedagógusképzés közös elemeit, amelyekre mindenhol szükség van. Ezeknek az ismereteknek a birtokában nem kellene mindig elölről kezdeni a tanulmányokat, ha más szakképesítést is meg szeretne szerezni a pedagógus.
Az óvodapedagógusi és a tanítói feladatok „összevonása” például a hatodik évfolyam végéig, segítené a többcélú intézmények kialakulását, az óvoda-iskola határvonal eltörlését.
A pedagógusképzés részéve kell tenni a demokratikus társadalmi berendezkedés megismertetését, a demokratikus szabadságjogok elsajátítását.

A foglalkoztatás

A foglalkoztatás kérdéseiről külön törvényben indokolt rendelkezni. Ez azért látszik szükségesnek, mivel a közoktatás rendszerében egységes szabályozásra van szükség, függetlenül attól, hogy a foglalkoztatás egyébként milyen törvény hatálya alá tartozik. Kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak a pedagógusok, függetlenül attól, hogy milyen intézményben látják el feladataikat. A pedagógusok mellett azonban a nevelő és oktató munkát segítők körére is szükséges speciális szabályok megalkotása. A külön foglalkoztatási törvény nem jelentené a Munka Törvénykönyve, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény mellőzését, csak a speciális szabályok megalkotását.

Az anyagi elismerés

A pedagógusok anyagi elismerésénél a többletteljesítmény honorálására kiemelt figyelmet kell fordítani. Többletteljesítményt jelent például a pályakezdés, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, a sajátos nevelési igényűekkel való foglalkozás, a kistelepülésen végzett munka.
El kell ismernie a díjazási rendszernek többek között a vezetői tevékenységet, az osztályfőnöki munkát, a munkaközösség-vezetői tevékenységet, a diákmozgalmat segítői feladatok ellátását.