Úgy tűnik, létrejött amit a FIDESZ az alaptörvényben rögzített: szövetség a múlt, a jelen és jövő magyarjai között. Legalábbis a jelen magyarjai a jövő magyarjainak a rovására nem tiltakoztak az ellen, hogy felépüljön a Jó Állam. A Jó Állam, amely keveseknek Kánaán, a többségnek azonban falai között nem jut fény, meleg étel, tiszta víz, azaz tisztességes megélhetés. S amelynek falai között a múlt lidércei bolyonganak, a kivágott fák helyébe „ültetett” kegyeleti helyek bronz és márvány szörnyei között.

A 2011-ben márványba vésett üres szavak most teltek meg tartalommal, amikor a költő kérdésére: „rabok legyünk vagy szabadok”? több mint hárommillióan nem válaszoltak, hanem gondolatban visszakérdeztek: van különbség? Kezdődhetne a vita, ki az igazi rab, a börtönőr vagy a fogoly? A Jó Állam falai között azonban nincs helye vitának. A Jó Állam lényege, hogy mindenható. Megmondja, kire van szükség és azt is hol, ki, mit tehet, hogyan, mikor. Megmondja, ki mire gondolhat. Vagyis, a Jó Államban élnek az alattvalók, akik uraiktól függenek. Valójában az Úr sem szabad, mindig van nála hatalmasabb. A legfőbb uraság is rab. Annak a kényszerképzetnek a rabja, hogy ő a legfőbb uraság, aki nélkül összedől a Jó Állam.

Amikor a szövetség megköttetett a ma nemzedékei nem vették észre, hogy a jogállam természetes állapotáért, a személyes szabadságért kapott júdáspénz, a rezsicsökkentés hamis. Lehet, hogy e nemzedékeknek az volt a rendeltetése, hogy utat engedjenek a rombolásnak, a gátlástalan harácsolásnak, a nagyképű lekezelésnek, a cinikus öntömjénezésnek? Mert nem kétséges, ez a hatalom úgy gondolja, mindenhez felhatalmazása van. Azt tehet, amit akar, nem kell figyelembe vennie senkit és semmit. Megkapta a lehetőséget az országlás folytatáshoz, és szabad kezet is kapott a cselekvéshez. Megteheti! Nem kétséges! Nem látszik ma az országban egyetlen egy olyan társadalmi erő (párt, szakszervezet, mozgalom), amely a legcsekélyebb mértékben is befolyásolni tudná a folyamatokat. Ezért szabad a pálya. Nem számít, mi lesz a végeredmény. A lényeg, hogy a vezér szabadon játszhasson azzal a labdával, amelyen Nagy-Magyarország térképe látszik. Szabadon és boldogan dobálhassa egyik kezéből a másikba, s ha néha leesik, az természetes állapot. (Nem véletlen a hasonlóság egy filmben látható jelenethez.)

Feltehetően kell egy új nemzedék, amelyik megkérdezi szüleitől: mit csináltatok 2014. április 6-án? Egy új nem nemzedék, amelynek gondolkodó tagjai eljutnak arra a felismerésre, hogy ha nem a határon kívül, hanem a határon belül szeretnének boldogulni, akkor újra fel kell építeniük a valódi parlamentáris demokráciát. Mennyit kell várni az új nemzedék eljövetelére? Nem lehet tudni. A mai hatalom tudja, hogy az oktatás hosszútávú befektetés. Azért nem fektet be az oktatásba, azért szűkítette le a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét, azért számolta fel a tanítás és a tanulás szabadságát, mert úgy hiszi, hogy ílymódon megakadályozhatja az új nemzedék eljövetelét.

Most mi következik? A válasz nehéz! A válasz könnyű! Bármi bekövetkezhet, ami ennek a hatalomnak az érdekében áll. Királyság visszaállítása? Kormányzó kinevezése? Felsőház megnyitása? Az ország elzálogosítása? Kilépés az Európai Unióból? Belépés a Független Államok Közösségébe? Mennyi badarság, és semmi sem lehetetlen.

Az utcát járva, minden nyugodtnak látszik. Mindenki az újabb rezsicsökkentésre vár. (A nyilvános WC rezsijét is csökkenteni kell. Tűrhetetlen, ahogy visszaélnek a kiszolgáltatott helyzetben lévőkkel) A koldusok és az örömlányok sem zavarják már az aluljárók nyugalmát. A Kossuth téren sem zavarják már a kommunizmusban megerősödött hársfák a rálátást az Országház épületére. Minden készen áll. A sötétítőfüggöny lassan leereszkedik.