„Egyenes beszéd” a Nemzeti alaptantervről
Az a pedagógus, aki csak egyszer is belenézett a Nemzeti alaptantervbe [Nat], nem igazán érthette miről beszél a közoktatás államtitkára szeptember 28-án az „Egyenes beszédben”. Azt mondta ugyanis, hogy a Nemzeti alaptantervet át kell írni, mert csökkenteni kell a tananyagot, és ki kell egészíteni például a családi életre neveléssel, a pénzügyi ismeretekkel, az etikai elvárásokkal.
A Nemzeti alaptanterv azonban nem tartalmaz tananyagot – például azt sem, hogy melyek a kötelező olvasmányok -, nem tartalmaz követelményeket sem. A Nemzeti alaptanterv kulcskompetenciákat, fejlesztési célokat határoz meg. A „Gazdasági nevelés”, a „Testi és lelki egészség’, a „Felkészülés a felnőttlét szerepeire” kiemelt fejlesztési feladatok pedig tartalmazzák mind azt, amit az államtitkár hiányol.
A Nat sajátossága, hogy a gyerekek, a serdülők és a fiatalok képességeinek fejlődéséhez szükséges fejlesztési feladatok meghatározásával ösztönzi a személyiségfejlesztő oktatást. Ez akkor lehet eredményes, ha az intézmények pedagógiai programja (ezen belül helyi tanterve) teret enged a színes, sokoldalú iskolai életnek, a tanulásnak, a játéknak, a munkának; fejleszti a tanulók önismeretét, együttműködési képességét, akaratát; hozzájárul életmódjuk, motívumaik, szokásaik, értékekkel való azonosulásuk fokozatos kialakításához, megalapozásához. Ma még az iskola – a Nat alapján – elfogadja pedagógiai programját, annak részeként helyi tantervét – többek között – annak figyelembe vételével, hogy a kulcskompetenciák hatékony fejlesztésének egyik feltétele a fejlesztési célokkal adekvát tanítási folyamat, tevékenység. A Nemzeti alaptanterv ugyanis azt a felfogást képviseli, hogy a tanítás nem más, mint a tanulók tanulásának szervezése: tervezése, irányítása, szabályozása és értékelése. Az iskola pedagógiai programok elkészítéséhez a miniszter kerettanterveket ad ki, amelyek azonban nem kötelezőek, ajánlások. Az iskola pedig, ha nem akar saját helyi tantervet készíteni, – akár változtatás nélkül – az általa kiválasztott kerettantervet beépítheti a pedagógiai programjába.
A Nat figyelembe veszi azt is, hogy meghatározott feladatok végrehajtása nem oldható meg egy, esetleg néhány évfolyam pedagógiai munkájával, nem köthetők egy műveltségi területhez, egy tantárgyhoz sem. Olyan készségek fejlesztéséről, olyan ismeretek átadásáról is gondoskodnia kell ugyanis az iskolának, amelyeknek meg kell jelenniük szinte minden pedagógus ismeretközlő tevékenységében, igazodva az éppen adott tanulói csoporthoz, az érintett tanulók életkorához, személyiségéhez, felkészültségéhez. Ezek az iskola pedagógiai értékközvetítő tevékenységének lényegét adják, amelynek célja elsősorban a személyiségfejlesztés és a közösségfejlesztés. Ezek közé tartoznak az erkölcsi ismeretek, a családi és közösségi kapcsolatok elmélyítését támogató fejlesztési feladatok, és azok részét képző ismeretek, az előítéletek felismerésére, tudatosítására való képesség, a testi és lelki egészség megőrzésére történő felkészítés, a bűnmegelőzés, a drogprevenció, fogyasztóvédelmi nevelés. E körben minden pedagógusnak van feladata, mindig az adott tanórán, és a tanórán kívül folyó munkájához igazítva a feladat végrehajtását. Így például minden iskolának – függetlenül az iskola fenntartójától – gondoskodnia kell arról, hogy tanulói elsajátítsák az alapvető erkölcsi normákat, kompetenciákat. Az azonban az iskola felelőssége, hogy meghatározza ezek a kompetenciák milyen műveltségi területek részeként és hogyan kerülnek elsajátításra.
Az államtitkár által jelzett változtatásokra azért van szükség, hogy az állam határozza meg újra adott iskolatípusban, adott évfolyamon, adott időpontban mit kell tanítania a pedagógusnak. Ehhez a megoldáshoz kell a tananyagot és követelményeket meghatározó Nemzeti alaptanterv, iskolatípusonként az egy kötelező kerettanterv és a hozzátartozó tankönyv. Ez a tantervi utasítás hagyományos rendszere. A tantervi utasítás rendszeréhez pedig kapcsolódik a végrehajtást ellenőrző és számon kérő szakfelügyelet. E célok nyílt felvállalása lenne az „egyenes beszéd”.
Tisztelt Szüdi János!
E téma kapcsán egy kérdésem, illetőleg felvetésem lenne. Abban az esetben, ha az állam lesz/lenne a közoktatási intézmények fenntartója nem nő-e meg annak valószínűsége, hogy az elit „elmenekül” az állami rendszerből, és a közép és felsőközéposztálybelő családok gyermekeiket alapítványi- vagy magániskolába íratják be, át? Ez pedig tovább fogja növeli – a PISA kutatások által is bizonyított – a közoktatási rendszerünk szegmentáltságát, a szegregáció mértékét, a közoktatási rendszer dualitását ( szegények iskolája vs. jobb társadami, gazadsági helyezetben lévő csoportok iskolája)
Véleményem szerint ugyanis az állami fenntartás – cikkében Ön is erre utal – egységes, merev szemléletű irányítást és közoktatástervezést-, fejlesztést von, vohat maga után. Mindez nem csak a működés vonatkozsában lesz tettenérhető, hanem a minőségi mutatókban, eredményekben, hatásokban is. Mindezek mutatók – véleményem szerint – erőteljes romálását lehet majd detektálni. A negatív minőségi változásokat a családok ha nem is azonnal, de kis fáziskésséssel érzékelni fogják. Mivel a szülők azt szeretnék, hogy gyermekeik a lehető legjobb oktatásban, legmondernebb módszerekkel átadott naprakész és alkalmazható tudást birtokoljanak, ezért célracionális döntés lesz a részükről az, ha gyermekeiket olyan oktatási intézményekbe járatják, amely jobban megfelel az elvárásaiknak.
Kérédésem tehát az, hogy Ön szerint is minőségi romlást ereményezhet e a fenntatróváltás, illetőleg abban az esetben ha igen, akkor valós félelem a részemről az, hogy az elit „kimenekíti” majd gyermekeit az állami rendszerből.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Szegedi Dezső
Szegedi Dezső
2011.05.08. @ 09:15