Orbán új ruhába öltöztette a demokráciát, létrehozva ezáltal az orbáni demokráciát. Mi az, ami tudható az orbáni demokráciáról?

Lényeges, hogy aki nyugton szeretne élni benne, sose gondoljon a holnapra, arra a lehetőségre, hogy az éjszaka benyújtott törvényjavaslattal másnap délelőtt, sürgősségi eljárásban elvonja a törvénygyár a nyugdíját, az italboltját, a szántóját vagy valami olyasmi történik vele, családjával, amire rémálmában sem gondolt. Örüljön, hogy az a nap amelyik felvirradt, ismét bizonyítja: Magyarország jobban teljesít! Ez az utóbbi kijelentés nem ténybeli kérdés, hanem hitbéli. Sem megérteni, sem megérezni, sem felfogni nem kell, csupán elfogadni és persze fennen hirdetni. Lényeges az is, hogy aki itt szeretne élni, az felismerje, hogy a boldoguláshoz szüksége van legalább az egyik kormánypárt tagsági könyvére, de nem hátrány az sem, ha mindkettővel rendelkezik. Aki nem tesz szert megfelelő tagkönyvre, az nem értette meg az idők szavát, nem élt a felkínált lehetőséggel, nem fogadta el a centrális erőtér ölelő karját, röviden: nem felel meg az orbáni embertípus követelményeinek. Milyen az orbáni embertípus? Meg kell nézni Flórit a híradóban! Összehúzza magát, hogy kisebbnek látszódjon a felvételeken, mint a miniszterelnök. Alázatos, ha hozzászól az excellenciás úr. Elsápad, ha megszólítja. Könnybe lábad a szeme, ha állást kínál részére. Elalélva adja elő, hogy élete vágya teljesült. Ilyen a jó alattvaló. Nem mellékesen, ha a jó alattvaló mellesleg hazánk legszegényebb népcsoportjának képviseletére is feljogosítva érzi magát, tiszta szívből kell állítania, hogy az általa képviseltek értik az idők szavát, nem lógnak ki a sorból, s eszük ágában sincs ágálni amiatt, hogy bajszukon nem billeg a morzsa. Sőt, hálásak, mert sorsuk világos, jutott részükre kapanyél, s a munka társadalmában setét gondok közt nem henyélnek, ültethetnek krumplit az urasági földbe.

Mi tudható még az orbáni demokráciáról? Tudható, hogy vezére koránt sem olyan demokrata, mint II. József volt. „Mindent a népért, semmit a nép által”, hirdette a kalapos király. Hazánk vezére azonban soha nem hirdette meg, hogy tenni akar valamit is az elesettek érdekében. Az viszont igaz, hogy döntéseinél magányos, mint a hosszútávfutó. Nem zavarják mások ötletei, nem gondolkoztatja el, ha utóbb kiderül, hogy nem volt igaza vagy rosszul döntött. Méregdrága levelezést folytat alattvalóival, s a kiküldött levelek számához viszonyítva elenyésző számban visszaérkező válaszlevelekből kreált – soha, semmilyen hivatalos eljárásban nem hitelesíttetett – támogatásokkal igazolja az ország szétverését. Nem zavarja viszont, ha a nép – saját akaratából – összedob néhány milliárdot az általa jónak, nemesnek, támogatandónak tartott célokra. A befolyt összeget – félrerúgva a népakaratot – gátlástalanul saját céljaira fordítja.

S mi tudható még az orbáni demokráciáról? Tudható, hogy pofátlansága határtalan. Minden bizonnyal sokan emlékeznek arra, hogy az orbáni korszak egyik nagy „antréja” az előző kormányzati ciklus vezetőinek besározása volt. Ennek lényege, hogy a leköszönő vezetőgarnitúrát egységesen megvádolták azzal, hogy pofátlan [aránytalan és indokolatlan] végkielégítéssel távoztak munkahelyükről. Ezért felrúgva a jogállami normákat, a törvények által meghatározott, jogszerűn felvett juttatások és a szabadságmegváltások kétmillió forint felett részét – a nép igazságérzetére hivatkozással – visszamenőleges szabályozással, kilencvennyolc százalékos különadóval elvonták. A törvényt úgy szövegezték meg, hogy az ötéves visszamenőleges hatály véletlenül se érintse az első Orbán kormány egyetlen menesztett vezetőjét se. [Mellesleg annak a kormánynak a lelépő főhivatalnokai az „elmútnyócév” vezetői juttatásainak többszörösét kapták, jogszerűen, az akkori szabályoknak megfelelően.] Miután az Alkotmánybíróság megállapította a visszamenőleges hatályú rendelkezések részleges alkotmányellenességét, a törvény visszamenőleges hatályát a Parlament módosította. Miután az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a különadó mértéke sérti a tulajdonhoz való jogot, az Országgyűlés törvényt fogadott el arról, hogy a különadót törölni kell, s a kifizetéseket átalányadó formájában – alacsonyabb mértékben – kell megadóztatni. A híradások azonban nem közölték, hogy uniós jogot sértett a kormány 2010-ben. A törvény akkori fő instruktora, Lázár János pedig elfelejtett bocsánatot kérni, amiért számtalan nyilatkozatában, minden lehetséges fórumon becsmérelte a „jogtalanul gazdagodókat”. Ráadásul a jogtalanul befizetett összeget a kormány nem fizeti vissza automatikusan. A visszafizetést mindenkinek kérnie kell. Ráadásul a jogtalanul befizetett összeg után az állam nem fizet kamatot, holott a be nem fizetett adó után a késedelem pillanatától kezdődően magas késedelmi kamatot kell fizetnie a mulasztónak.

Az orbáni demokrácia lényegét Rubovszky György fogalmazta meg a lehető legközérthetőbben: „a többség diktatúrája a kisebbség felett”. Az orbáni demokrácia addig fog tartani, ameddig a választók többsége fel nem ocsúdik: az orbáni demokrácia meztelen.