A mai kormánnyal szemben állók nem juthattak igazi sikerélményhez október 23-án. Sőt! Nem lehetett kétsége senkinek afelől, hogy a baljós külsőségeit sem mellőző, állami megemlékezésnek álcázott pártrendezvényen hatalmas lesz a tömeg. Nem lehetett kétsége senkinek abban sem, hogy a vezér magával ragadja híveit. Mindez bejött. Csak a másik oldal maradt hoppon. Még csak fel sem csillant a remény azok előtt, akik mást szeretnének, mint amire akkor van jó esély, ha marad ez a hatalom. A Duna partján megjelentek többsége azt remélte, hogy legalább megkapja az összetartozás érzését. De nem kapott semmit. Mindenki azt gondolta, hogy meg van a közös irány. Arra nem sokan számíthattak, hogy a szónokok nem egymást, hanem a másik oldalt fogják erősíteni.

Nem volt jó este a híradót néznie annak, aki nem a Hősök terén hallgatta a szónoklatokat. Nem a Békemenet, nem a miniszterelnök szavai voltak a sokkolóak, hanem az a gúnyos megjegyzés, amellyel a kormányszóvivő nyugtázta: „ennyit tud a baloldal”. Mert egyedül a szóvivő „terelte” egy akolba, fogta egy csokorba az ellentábort. Maga az ellentábor nem érezte fontosnak kihangsúlyozni, hogy a sokszínűség adja az egységet, a szivárvány egységét, amelyben a különböző színek egyetlen hidat alkotnak, a remény hídját, amelyen átjutva hinni lehet abban, nem kell további huszonöt évig várni ahhoz, hogy a határon átlépők újra azt olvassák: Magyar Köztársaság.

Csak ez a remény nem akar testet ölteni. A sokszínűség már adott. Lehet, hogy a politikusok tudják mit csinálnak. Nem lenne baj azonban az sem, ha azok is tudnák mit akarnak, akik ma úgy érzik, hogy cserben hagyták őket a politikusok. A mai hatalom ellentábora nehéz helyzetben van. Nehéz, szinte lehetetlen, hogy üzeneteiket eljuttassák azokhoz, akik érzik, értik, hogy valami nem stimmel, csak éppen arra nem találnak választ, hogy mi a lehetséges másik irány. A Műegyetem előtt megjelentek hírvivőként adhatták volna tovább százezreknek miért érdemes, miért szükséges eljönni 2014-ben a választásokra. Akik nagyon figyeltek a jelen lévők közül megjegyezhették: a golyóstoll fontos fegyver annak, aki tudja hová kell tenni az X jelet. Több eligazítást azonban senki nem kaphatott ennek felismeréséhez. Éppen ellenkezőleg, aki abban a tévedésben volt, hogy a mellette állókkal egy csapatba tartozik, hamar megtudhatta, jól fontolja meg kivel áll szóba, s rájöhetett arra is, nem lesz egyszerű használnia a csodafegyvert.

Valójában az a kérdés, lehet-e tudni, hogy hová kell tenni X-et? Valójában az a kérdés, ki, s mikor fogja megmondani a változást akaróknak, hogy az üres négyzetek közül melyiket kell választani ahhoz, hogy ne vesszenek el a kormányváltást akaró szavazatok?

Közismert, a politika úri huncutság. Míg azonban az ellenzéki politikus általában könnyű helyzetben van, bírál, ígér és szidja a másikat. Ma ennyi nem elég. Meg kell mutatni a helyes célpontot, és meg kell adni a változást akaróknak az összetartozás erejét.