Napjainkban veszik kézhez az obsitot azok a kormány felügyelete alatt álló szervezetekben dolgozó közszolgák, akiknek a további szolgálatára nem tartott igényt a nagyméltóságú miniszterelnök úr által vezetett testület. A kormány állásfoglalásán múlik ugyanis, hogy az öregségi nyugdíjra való jogosultságot megszerzők közül kik azok, akik július elsején beléphetnek munkahelyüknek a kapuján, vagy otthon, az ágyban töprenghetnek azon, miért estek ki a pikszisből?

Több oknál fogva figyelmet érdemlő ez a megoldás. Az első furcsaság ebben az ügyben az, hogy nem született jogszabály erről az eljárásról, hanem a jogállamiság fényét emelendő, a kormány „leiratban” [határozatban] rendelte el a munkáltatói jogot gyakorló miniszter, államtitkár, hivatalvezető részére a névre szóló egyeztetési kötelezettséget. A második furcsaság a kötelező vélemény feltalálása. A munkáltatónak ugyanis „csak” véleménybeszerzési kötelezettséget írtak elő a továbbfoglalkoztatás kérdésében, de ettől a véleménytől nem térhet el. A harmadik furcsaság, hogy az érintett soha nem fogja megtudni kiszuperálásának okát, mivel a döntést, a véleményt nem kell indokolni. Az igazság az, hogy kormányzati terítékre – véleményeztetésre – is csak azok kerülhettek, akikért a munkáltató megkockáztatta a legmagasabb szintű szemöldök összehúzását. Ma ugyanis trendi a lapátra tétele mindazoknak, akik hosszabb ideig dolgoztak valahol, és ezért értik, amit nem lenne szabad, nevezetesen, hogy a kormányzati döntések sokszor előkészítetlenek, ellentmondásosak, költségvetési fedezetük hiányzik, jogállami elvekbe ütköznek. Ezért, akik maradhattak, azok élvezik a feltétlen kormányzati bizalmat. Az már nem furcsaság, hogy a kirúgásnál nincs apelláta. A nyugdíjas ugyanis indokolás nélkül elküldhető.

Nincs mit csodálkozni ezen a megoldáson. Kell a hely azoknak, akik nem kételkednek. Kell a hely azoknak, akik még nem kapták meg jutalmukat a mai hatalom győzelemhez segítéséért. Azon kellene csodálkozni, ha másmilyen megoldást választott volna a hatalom. Ma már nem szokatlan, hogy a miniszterelnök mindig, minden ügyben a gáton van, ha kell, ha nem kell. Ebben az ügyben is az lenne az igazán furcsa, ha ott születne a döntés, ahova tartozik. Ebben az ügyben is az lenne az igazán furcsa, ha jogszabály határozná meg, milyen elvek alapján kell meghozni a döntést. Ebben az ügyben is az lenne az igazán furcsa, ha nem a félelemre, nem a kiszolgáltatottságra épülne az embernek a sorsa. A lényeg, mindenkinek éreznie kell, állami kegy nélkül nem létezhet!

Ezért azoknak, akik nem dolgozhatnak tovább ebben a rezsimben, vigasztalásul csak annyit: feltehetően megállapították róluk, hogy még nem tartoznak a gerinctelenek törzsébe.

Mára már a pedagógusok is megtapasztalhatták, milyen jó gazda az állam. Az előzőekben leírtakat ugyanis alkalmazni kell a központi hivatalként működő állami intézményfenntartó központba beolvadt köznevelési intézményekben is. Arra ugyan nincs válasz, hogy a megbízhatatlan pedagógusok helyébe ki lép szeptemberben, de ez nem is lényeges. A fontos az, hogy ne rontsa a levegőt tovább az iskolában az a pedagógus, aki nem énekelte például elég lelkesen a barackfa dalát.