A rövid tájékoztató

A közoktatás szervezésében, irányításában, működésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe.

A közoktatásról szóló törvény rendelkezései szerint a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen, hogy a törvényben meghatározott szolgáltatásokat megfelelő színvonalon biztosítják részére, olyan módon, hogy annak igénybevétele ne jelentsen számára aránytalan terhet.

A közoktatásban „a gyermek mindenek felett álló érdeke” különösen, hogy minden segítséget megkapjon képessége, tehetsége kibontakoztatásához, személyisége fejlesztéséhez, ismeretei folyamatos korszerűsítéséhez.

A közoktatásban a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen, hogy ügyeiben méltányosan, humánusan, valamennyi tényező figyelembe vételével a többi gyermek, tanuló érdekeinek mérlegelésével a rendelkezésre álló lehetőségek közül számára legkedvezőbbet választva döntsenek.

Egy alapelv jelentősége

A törvényekben megfogalmazott alapelvek minden esetben hivatkozási alapot szolgáltatnak valamely vitás kérdés eldöntéséhez abban az esetben, ha konkrét, meghatározott ügy tekintetében egyébként konkrét jogszabálysértésre, meghatározott jogszabályi helyre az érdekelt nem tud hivatkozni. A törvényekben megfogalmazott alapelv megsértése semmivel nem kisebb súlyú törvénysértés, mint egy meghatározott, konkrét törvényhely megsértése.

Ezért kiemelkedő fontossággal bírnak a közoktatásról szóló törvénynek azok a rendelkezései, amelyek meghatározzák a gyermekek ügyeiben való döntéshozatal kereteit. Az alapelvek közé a 2003. évi LXI. törvény iktatta be a „gyermek mindenek felett álló érdekét” alapelvet. A közoktatásról szóló törvény 4. §-ának (7) bekezdése szerint: „A közoktatás szervezésében, irányításában, működésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe.” Ez a követelmény mindenkivel szemben hatályos, aki bármilyen döntésével, intézkedésével befolyásolni tudja a közoktatás rendszerének működését, ennek összefüggésében mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a közoktatás rendszere nyújt. A rendelkezés „újdonságára” tekintettel nehéz olyan gyakorlati példára bírói, alkotmánybírósági, legfelsőbb bírósági döntéshozatalra hivatkozni, amellyel alá lehetne támasztani, hogy ennek az alapelvnek milyen széles körben kell érvényesülnie. Nem lényegtelen tény azonban, hogy „a gyermek mindenek felett álló érdekének” érvényesüléséhez kapcsolódó kötelezettségnek az alapja a Magyar Köztársaság által aláírt és kihirdetett nemzetközi szerződés, a Gyermek jogairól szóló egyezmény. Az Egyezmény Harmadik cikk 1. pontjában meghatározottak szerint a „Szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe.”

A közoktatásról szóló törvényben meghatározott magatartásra kötelezettek körét a lehető legszélesebben kell értelmezni. A szervezés, irányítás, működtetés feladatok végrehajtásában közreműködők köre magában foglalja mindazokat a szervezeteket, mindazokat a személyeket, akik, illetve amelyek bármilyen módon és formában döntésre, intézkedésre jogosultak a közoktatás-szolgáltatás szervezése, a gyermekek, tanulók ügyeinek intézése során. Ez a kötelezettség független attól, hogy a döntések, intézkedések meghozatala milyen alkalommal, milyen okból, milyen indokkal történik, továbbá, hogy milyen formában, milyen alakban jelenik meg, valamint, hogy milyen széleskörű az a kör, amelyet az adott döntés érint.

A közoktatásról szóló törvény VI. fejezete alapján lehet meghatározni a közoktatás szervezésében és irányításában közreműködők körét. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján terheli-e kötelezettség

– az ágazati irányítást ellátó oktatási minisztert,

– a közoktatás szabályozási feladataiban jelentős szerepet játszó Kormányt,

– a közfeladatok megszervezése terén feladat-ellátási kötelezettséggel rendelkező helyi önkormányzatokat,

– a közoktatási intézmények működését meghatározó intézményfenntartókat.

– A feladatok végrehajtásában közreműködőnek kell tekinteni mindenkit, akik, amelyek a konkrét ügyek elintézésében bármilyen szerepet játszanak, így a közoktatási intézmények valamennyi vezetőjét, valamennyi dolgozóját.

Az említett törvényhely alkalmazásánál, értelmezésénél ugyancsak a legszélesebben értelmezhető felfogásból kell kiindulni. A törvényi szöveg döntések, intézkedések meghozataláról szól, azonban e szabályozás alapelvi jelentőségére utalva valamely döntés vagy intézkedés meghozatalának elmulasztásával is sérteni lehet „a gyermek mindenek felett álló érdekét.” A mulasztás, a döntéshozatal elhúzása éppen olyan súlyos sérelemmel járhat, mint a rossz döntés, rossz intézkedés meghozatala.

A közoktatásról szóló törvény értelmezi azt is, hogy mit kell a gyermek mindenek felett álló érdekének tekinteni a döntések, intézkedések meghozatalakor. Nem felesleges azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a törvényi megfogalmazás nem tekinthető lezártnak, úgynevezett taxációnak: „A közoktatásban a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen” megfogalmazás világossá teszi, hogy a szervezésben, irányításban, működtetésben, feladatok végrehajtásában közreműködők nem csupán a példálózó jelleggel megfogalmazott körben kötelesek mérlegelni. Minden egyes ügyben, minden egyes eljárás során, minden egyes intézkedésnél külön-külön mérlegelés tárgya kell hogy legyen, szolgálja-e az a gyermek mindenek felett álló érdekét.

Mielőtt a közoktatásról szóló törvény rendelkezéseinek részletes elemzése megtörténne, érdemes kitekinteni, hogy a Gyermekek jogairól szóló egyezményben megfogalmazott általános kötelem milyen formában jelenik meg a magyar jogrendszerben. A gyermekek jogainak védelmében és érvényesítésében kiemelkedő szerepet játszó, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapelvei között a következő rendelkezés található: „A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhivatalok, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járna el.” Ez az alapelv 2003-ban épül be a gyermekek védelméről szóló törvénybe. Az általános elvárás megfogalmazása mellett ez a törvény nem vállalkozik annak értelmezésére, hogy milyen módon kell megvalósítania a törvényben meghatározott feladatok végrehajtásában közreműködős szervezeteknek az említett alapelveit. A „más szervezetek és személyek” köre azonban felöleli a közoktatási intézményeket is, mivel a gyermekek védelméről szóló törvény 17. §-a (1) bekezdésének c/ pontja szerint a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot látnak el a közoktatási intézmények, így különösen a nevelési-oktatási intézmény, a nevelési tanácsadó. Ehhez kapcsolódóan a közoktatásról szóló törvény 41. §-ának (6) bekezdése az óvodák, iskolák és kollégiumok kötelezettségei között meghatározza a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködést, a gyermek- és tanuló fejlődését veszélyeztető okok feltárását. Ebből következően világossá válik, hogy a közoktatásról szóló törvényben meghatározottak mellett a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott előírásokat is mérlegelnie kell a döntéshozóknak.

Érdemes az Alkotmánybíróság konkrét ügyben hozott döntésének indokolását megismerni. A jogeset a gyermek családi jogállásával kapcsolatosan keletkezett, és ily módon nehezen lenne összehozható akár a közoktatással, akár a gyermekvédelemmel. Mégis iránymutató a tekintetben, hogy konkrét ügy kapcsán, olyan esetben, amikor pontos jogszabályhelyre nehéz lenne hivatkozni, az Alkotmánybíróság milyen tágan értelmezte a gyermek „mindenek felett álló érdekét”. A határozat indokolása a következőképpen szól: „Ha a törvény szövegezése nem is teljesen, de a rendelkezéseinek lényeges tartalmát tekintve biztosítja a családon belül, – ha kell a szülők jogaihoz képest akár „pozitív diszkriminációval” is – a gyermek jogainak érvényesülését, a speciális fejlettségi fokon lévő ember – a gyermek – számára alapvető és speciális jogainak gyakorlását. Ha a szülő érdekének, jogainak korlátozására sor kerül, az gyermek érdekében történhet. Vagyis a gyermek számára előnyös megkülönböztetést jelent a szülővel szemben. Ez a pozitív diszkrimináció jelenti a speciális helyzetben lévő gyermek esélyeinek garanciáit ahhoz, hogy életben maradjon, felnőtté válhasson, maga legyen képes emberi, polgári és politikai jogai tényleges gyakorlására. Ez a gyermek „mindenek felett álló érdeke”. Ez az iránymutatás gyakorlati eligazítást jelent a közoktatás feladatrendszerében közreműködők részére is.

A megfelelő színtű szolgáltatáshoz való jog

A közoktatásról szóló törvény rendelkezései szerint a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen, hogy

– a törvényben meghatározott szolgáltatásokat megfelelő színvonalon biztosítják részére,

– olyan módon, hogy annak igénybevétele ne jelentsen számára aránytalan terhet.

A szolgáltatásokhoz való hozzáférés számos döntési, szervezési feladatot igényel. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján minden gyermeknek és minden tanulónak jogában áll igénybe venni minden olyan közoktatás-szolgáltatást, amely személyiségének fejlődéséhez, tehetségének kibontakoztatásához indokolt és szükséges. Ez a jogosultság mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy milyen településen él. A szolgáltatáshoz való hozzájutás megszervezése önkormányzati feladat-ellátási kötelezettségként jelenik meg a közoktatásról szóló törvény 85-90. §-aiban. A közoktatásról szóló törvény a helyi önkormányzatok teherbíró képességének figyelembe vételével állapítja meg az önkormányzatok közötti munkamegosztást. Valamely szolgáltatás biztosítása nem jelent intézmény-fenntartási kötelezettséget. Az érintett helyi önkormányzat a közoktatásról szóló törvényben meghatározott ellátási kötelezettségét társulással, nem önkormányzati intézmény-fenntartóval kötött megállapodással is teljesítheti. A közoktatásról szóló törvény legfontosabb feladatként azt a követelményt fogalmazza meg, hogy az intézményes nevelésben való részvétel feltételeit – óvodai nevelés az ötödik életévtől kezdődően, általános iskolai nevelés és oktatás – a lakóhely szerint illetékes önkormányzat biztosítsa. E gondoskodási kötelezettség az önkormányzat oldaláról vizsgálva azt jelenti, hogy nem a szülő feladata olyan óvodát, olyan iskolát találnia, amely gyermekét befogadja. A lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy rendelkezésre álljon az a nevelési-oktatási intézmény, amelyik nem tagadhatja meg a gyermek felvételét.

A „gyermek mindenek felett álló érdekének” elvét a helyi önkormányzat nem hagyhatja figyelmen kívül akkor sem, amikor az intézményrendszerének alakításáról, átszervezéséről, összevonásáról hoz döntést. A közoktatásról szóló törvény 88. §-ának (6) bekezdése határozza meg azokat az eljárási szabályokat, amelyek megtartásával fel kell tárnia a helyi önkormányzatnak azt, hogy döntése összhangban áll-e a közoktatásról szóló törvényben meghatározott alapelvekkel. Az említett törvényhely szerint a helyi önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását – részben vagy egészben – akkor szüntetheti meg, közoktatási intézményét akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybe vétele a gyermeknek, tanulónak, szülőnek nem jelent aránytalan terhet. Az aránytalan teher fogalmát a közoktatásról szóló törvény 121. §-a (1) bekezdésének 3. pontja értelmezi:

– „ha a gyermek, a tanuló az óvodai nevelést, iskolai nevelést és oktatást lényegesen nehezebb körülmények között, vagy jelentős költségnövekedés mellett tudja igénybe venni, figyelembe véve a gyermek, tanuló életkorát, sajátos nevelési igényét”. A helyi önkormányzat feladat-ellátási kötelezettségének teljesítéséről szabadon dönthet az említett korlátok keretei között. Az intézményrendszerének kialakításánál számos szempontot kell mérlegelnie, így a gyermeklétszám alakulását, a meglévő intézmények gazdaságos üzemeltetését. A mérlegelést igénylő kérdések egybevetése és valamennyi tényező figyelembe vétele alapján sem hozhat azonban a helyi önkormányzat olyan döntést, amellyel sérülne a gyermek mindenek felett álló érdeke. Így például a város központjától távol élő gyermekek, tanulók ellátását szolgáló külterületi iskolák, óvodák felszámolása anélkül, hogy az ott élők utaztatását az önkormányzat ne oldaná meg, azzal a következménnyel járhat, hogy sérülhet az érdekeltek törvényben meghatározott jogosítványa.

Nyilvánvalóan az intézményszervezési kérdésekben való döntésnek csupán az egyik oldala annak mérlegelése, hogy meghatározott feladat-ellátási hely, önálló óvoda, iskola vagy tagintézményként működő óvoda, iskola fenntartása indokolt-e vagy sem. Másik igen fontos szempont, hogy adott körülmények között megoldható-e a szolgáltatások megfelelő színvonalon történő biztosítása. E kérdés mérlegelésénél nem csak a meglévő vagy hiányzó tárgyi feltételeket kell mérlegelni (tantermek, tornaterem könyvtár hiánya, felszerelések, eszközök megléte, hiánya), hanem az oktatás-szervezés lehetőségét, a pedagógus ellátottságot is. Mérlegelés tárgya kell, hogy legyen például az is, mi szolgálja jobban a tanulók érdekét, a helyben történő összevont osztályok keretében biztosított tanulás, vagy a távolabb, esetleg más településen működő iskolában biztosítható külön-külön évfolyamonként szervezett tanítás. A helyi önkormányzatok e nehéz kérdésekben akkor tudnak megfelelő döntést hozni, ha

– elkészítik a közoktatásról szóló törvény 85. §-ának (4) bekezdésében meghatározott önkormányzati intézkedési tervet,

– és ehhez kapcsolódóan a közoktatásról szóló törvény 85. §-ának (7) bekezdésében meghatározott önkormányzati minőségirányítási programot.

– Az önkormányzati tervezésnek figyelembe kell vennie a környező települések által nyújtott lehetőséget, amely a fővárosi, megyei fejlesztési terv keretei között „állnak össze” egységes tervvé. Miután az intézkedési terv elkészítésébe be kell vonni a nemzeti, etnikai kisebbségek képviselőit, az intézményvezetőket, a szülői- és diákszervezetek képviselőit, a nem állami, nem önkormányzati intézményfenntartókat, a települési szintű szakszervezeteket, megvan annak reális lehetősége, hogy konszenzus alakuljon ki a valamennyi szempontot figyelembe vevő döntés meghozatalára.

A gyermeknek és a tanulónak nemcsak ahhoz van joga, hogy óvodába, illetve iskolába járjon, hanem ahhoz is, hogy igénybe vegye azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a pedagógiai szakszolgálat intézményei nyújtanak. A korai fejlesztés és gondozás, a nevelési tanácsadás, a logopédiai ellátás, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, a konduktív pedagógiai ellátás, a sajátos nevelési igényhez igazodó oktatás minden településen való megszervezése nem valósítható meg. A fővárosi és a megyei önkormányzatok felelőssége, hogy az illetékességi területükön lévő valamennyi település valamennyi gyermeke, valamennyi tanulója hozzájusson ezekhez a szolgáltatásokhoz. A gyermekek és tanulók e szolgáltatások igénybevételére jogosultak függetlenül attól, hogy milyen fenntartású óvodába, iskolába járnak. Az alapítvány, a gazdálkodó szervezet, az egyházi jogi személy által fenntartott óvodák és iskolák tanulói ugyan úgy jogosultak igénybe venni az önkormányzati nevelési tanácsadó, pályaválasztási tanácsadó stb. szolgáltatásait, mint a helyi önkormányzati intézményekbe járó gyermekek és tanulók. Az intézményfenntartó helyi önkormányzatok a fővárosi, megyei fejlesztési tervben meghatározottak szerint kötelesek részt venni az említett szolgáltatások ingyenes biztosításában. A fővárosi, megyei fejlesztési tervben kell meghatározni, hogy meghatározott településen élő gyermek, tanulók hol juthat hozzá a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokhoz.

A közoktatásról szóló törvényben meghatározott szolgáltatások megfelelő színvonalon történő biztosítása nemcsak önkormányzati szolgáltatás-szervezést jelent. A különböző intézményekbe felvett gyermekek, tanulók megfelelő színvonalon való ellátása az őket fogadó intézmények kötelezettsége. A közoktatásról szóló törvény nem tesz különbséget az egyes intézmények között. Ennek megfelelően minden, a gyermekkel, tanulóval kapcsolatba kerülő közoktatási intézménynek kötelezettsége, hogy az általa nyújtott szolgáltatásokat a jogszabályokban, a szakmai szokásoknak megfelelően biztosítsa. A szolgáltatások megfelelő színvonalon történő biztosításának értelmezése nem egyszerű dolog, mivel ehhez a jogszabályok nem nyújtanak segítséget. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez – ha ez szükségessé válik -, hogy adott intézmény működése megfelel-e az általános gyakorlatnak, az intézményi minőségirányítási programja nyújthat segítséget. A közoktatásról szóló törvény 40. §-ának (10) bekezdése alapján valamennyi közoktatási intézménynek rendelkeznie kell intézményi minőségirányítási programmal. Valamennyi közoktatási intézménynek ki kell alakítani a minőségpolitikáját, a feladatai hatékony, törvényes és szakszerű végrehajtásának folyamatos javítása és fejlesztése céljából. A minőségpolitika végrehajtásához működtetnie kell a minőségfejlesztési rendszert. A közoktatásról szóló törvény 121. §-a (1) bekezdésének 23. pontja szerint a minőségirányítás az a tevékenység, amelynek során a közoktatási intézmény folyamatosan biztosítja a szakmai célkitűzések és az intézmény működésének egymáshoz való közelítését a tanulók, a szülők, a pedagógusok, valamint a fenntartók továbbá, a munka-erőpiaci igények kielégítése céljából. A közoktatási intézmény működésének egészét lehet mérni és értékelni a minőségirányítási programban meghatározottak végrehajtásának értékelésével.

A közoktatási intézmény megfelelő színvonalú működése és működtetése nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy adott gyermek, egy adott tanuló esetében is megvalósul az az elvárás, hogy az adott intézményben megfelelő színvonalon biztosították részére a szolgáltatásokat. Ennek a kérdésnek a mérlegelése és tisztázása már valóban kötődik az érintett gyermekkel, tanulóval foglalkozó pedagógusok és más alkalmazottak munkateljesítményéhez, amelynek megítélése és mérlegelése fontos munkáltatói feladat.

A képesség, tehetség kibontakoztatásához való jog

A közoktatásban „a gyermek mindenek felett álló érdeke” különösen, hogy minden segítséget megkapjon képessége, tehetsége kibontakoztatásához, személyisége fejlesztéséhez, ismeretei folyamatos korszerűsítéséhez.

Ennek az elvnek az érvényesülése szorosan kapcsolódik az előzőekben ismertetett elváráshoz, hiszen valamely szolgáltatás „megfelelősége” akkor állapítható meg, ha az az érintett oldaláról vizsgálva biztosítja az egyéni adottságának megfelelő fejlődést. Ez az elvárás megkívánja a gyermekkel, tanulóval való egyéni törődést, a személyre szóló felkészítés lehetőségének a biztosítását, a nevelés, a tanítás, a veszélyhelyzet megelőzésével kapcsolatos tevékenység „egyénre szabását”. A képesség, tehetség- kibontakoztatás személyiség-fejlesztés magában foglalja szükség esetén a hozott, az öröklött, a családi helyzetből származó, a gyermek, tanuló hozzáállásából eredő mindennemű hátrány megszüntetésének, csökkentésének, felszámolásának igényét. Ez a feladat értelemszerűen nemcsak a nevelési-oktatási intézményekre ró kötelezettséget, hanem a pedagógiai szakszolgálat intézményeire is. A nevelési tanácsadásnak, a szakértői és rehabilitációs bizottságnak – szükség esetén – a szakértői vélemény pontos és alapos elkészítésével kell meghatároznia az óvoda, illetve az iskola nevelőtestülete, ezen belül a gyermekkel, tanulóval foglalkozó pedagógus részére azokat a többletfeladatokat, amelyek az adott gyermek, tanuló fejlődéséhez szükségesek. E követelmény megvalósulása igényli a gyermekkel, tanulóval foglalkozó intézmények szoros együttműködését, illetőleg a pedagógusok és a szülők szoros kapcsolatát. A közoktatásról szóló törvény számos rendelkezése szolgálja e cél megvalósítását.

– A tankötelezettség kezdete és befejező időpontja igazodik a gyermek, tanuló igényeihez. A tankötelezettség a közoktatásról szóló törvény 6. §-ának (2) bekezdése alapján a gyermek hatodik életévében, illetve nyolcadik életévében kezdődik attól függően, hogy elérte-e az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget. A tankötelezettség megkezdésének időpontjában az óvoda nevelőtestületének, a nevelési tanácsadónak jelentős szerepe van, hiszen az általuk készített szakértői vélemény mérlegelésével dönt az iskola igazgatója abban a kérdésben, hogy a gyermek elérte-e az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget. A tankötelezettség a ma iskolába járó esetében a tizenhatodik életévig tart, amely azonban a szakértői és rehabilitációs szakvélemény alapján két évvel meghosszabbítható.

– A közoktatásról szóló törvény 10. §-a (3) bekezdésének a/ pontja szerint a gyermeknek, tanulónak joga, hogy képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön.

– A közoktatásról szóló törvény 10. §-a (3) bekezdésének f/ pontja szerint a gyermeknek, tanulónak joga, hogy állapotának, személyes adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban, különleges gondozásban, rehabilitációs célú ellátásban részesüljön, és életkorától függetlenül a pedagógiai szakszolgálat intézményéhez forduljon segítségért.

– A közoktatásról szóló törvény 11. §-a (1) bekezdésének b/ pontja szerint a tanuló joga, hogy válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások között.

– A közoktatásról szóló törvény 11. §-a (1) bekezdésének k/ pontja szerint a tanuló joga, hogy tanulmányai során a pedagógiai programban és az érettségi vizsgaszabályzatban meghatározott keretek között megválassza azokat a tantárgyakat, amelyeket tanulni kíván, valamint ha erre lehetősége van, megválassza a tantárgyakat tanító pedagógust.

– A közoktatásról szóló törvén 14. §-a (1) bekezdésének b/ pontja szerint a szülő joga, hogy gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon.

– A közoktatásról szóló törvény 14. §-a (2) bekezdésének a/ pontja szerint a szülő kötelessége, hogy gondoskodjon gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről.

– A közoktatásról szóló törvény 14. §-a (2) bekezdésének c/ pontja szerint a szülő kötelessége, hogy figyelemmel kísérje gyermeke fejlődését, tanulmányi előmenetelét, gondoskodjék arról, hogy gyermeke teljesítse kötelességeit, és megadjon minden tőle elvárható segítséget.

– A közoktatásról szóló törvény 14. §-a (2) bekezdésének b/ pontja szerint a szülő kötelessége, hogy rendszeresen kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal, és részükre a szükséges tájékoztatást megadja.

– A közoktatásról szóló törvény 19. §-a (27) bekezdésének a/ pontja szerint a pedagógus kötelessége, hogy nevelő- és oktató tevékenysége keretében gondoskodjon a gyermek, tanuló erkölcsi védelméről, személyiségének fejlődéséről.

– A közoktatásról szóló törvény 19. §-a (7) bekezdésének b/ pontja szerint a pedagógus kötelessége, hogy nevelő- és oktató tevékenysége során figyelembe vegye a gyermek, tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokultúrális helyzetét és fejlettségét, sajátos nevelési igényét, segítse a gyermek, tanuló képességének, tehetségének kibontakoztatását, illetve, a bármilyen oknál fogva hátrányos helyzetben lévő gyermek, tanuló felzárkózását tanulótársaihoz.

– A közoktatásról szóló törvény 19. §-a (7) bekezdésének f/ pontja szerint a pedagógus kötelessége, hogy a szülőket gyermekük nevelésével és oktatásával, illetve fejlődésével kapcsolatosan rendszeresen tájékoztassa, a szülőt figyelmeztesse, ha gyermeke fejlődésének elősegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek.

– A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (1) bekezdése szerint a sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásában részesüljön.

– A közoktatásról szóló törvény 34. §-a szerint a szülő és a pedagógus nevelőmunkáját pedagógiai szakszolgálat segíti.

– A közoktatásról szóló törvény 41. §-ának (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia a kell a rá bízott gyermek, tanuló felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről, a tanuló- és gyermekbaleseteket előidéző okok feltárásáról és megszüntetéséről.

– A közoktatásról szóló törvény 41. §-ának (6) bekezdése szerint a nevelési-oktatási intézmény ellátja a tehetségkutatással és tehetséggondozással, a korai tanulási, beilleszkedési nehézségek korrekciójával, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásával, valamint a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Felderíti a gyermekek és tanulók fejlődését veszélyeztető okokat, és pedagógiai eszközökkel törekszik a káros hatások megelőzésére, illetőleg ellensúlyozására.

– A közoktatásról szóló törvény 47. §-a szerint az óvodai nevelési program tartalmazza azokat a nevelési feladatokat, tevékenységeket, amelyek biztosítják a gyermek személyiségének fejlődését, a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek differenciált fejlesztését, fejlődésének segítését, a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenységet a szülő, a gyermek, a pedagógus együttműködésének formáit, továbbfejlesztésének lehetőségeit.

– A közoktatásról szóló törvény 48. §-ának (1) bekezdése szerint az iskola pedagógiai programja tartalmazza a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatokat, a beilleszkedési, magatartási nehézséggel összefüggő pedagógiai tevékenységet, a tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységet, a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatokat, a szülő, tanuló és iskola, az iskola és a kollégium pedagógusainak együttműködését, azok formáit és továbbfejlesztésének lehetőségeit.

– A közoktatásról szóló törvény 49. §-ának (2) bekezdése szerint a kollégium pedagógiai programja tartalmazza a tanulók fejlődését, tehetséggondozását, felzárkóztatását, pályaválasztását elősegítő tevékenység elveit, a hátrányos helyzetű tanulóknak szervezett felzárkóztató, tehetséggondozó, társadalmi beilleszkedést segítő foglalkozások tervét, a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő tevékenységet, az iskolával, a szülővel való kapcsolattartás és együttműködés formáit.

– A közoktatásról szóló törvény 70. §-ának (3) bekezdése szerint az első-harmadik évfolyamon, valamint a negyedik évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól, vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. Ha a tanuló felzárkóztatásra szorul minősítést kap, az iskolának a szülő bevonásával értékelnie kell a tanuló teljesítményét, fel kell tárni a tanuló fejlődését, haladását akadályozó tényezőket és javaslatot kell tenni azok megszüntetéséhez szükséges intézkedésekre.

– A közoktatásról szóló törvény 70. §-ának (7) és (8) bekezdése szerint az első évfolyamra felvett tanulót, ha egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi, a nevelési tanácsadó, vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság véleménye alapján mentesíteni kell az értékelés és minősítés alól, vagy a részére egyéni adottságához, fejlettségéhez igazodó továbbhaladást kell biztosítani. Ha a tanulót mentesítették az értékelés és minősítés alól, az első évfolyamot előkészítő évfolyamként végzi és fejezi be, melynek keretei között játékos felkészítés keretében felkészül az iskolai követelmények teljesítésére. Egyéni továbbhaladás esetén az iskola által meghatározottak szerint az átlagos tanulmányi előrehaladási ütemtől eltérően sajátíthatja el a megkívánt követelményeket,

– A közoktatásról szóló törvény 71. §-ának (1) bekezdése szerint a tanuló az első-harmadik évfolyamon nem utasítható évfolyamismétlésre, csak ha a tanulmányi követelményeket az iskolából való távolmaradás miatt nem tudta teljesíteni.

– A közoktatásról szóló törvény 71. §-ának (4) bekezdése szerint, ha az első-negyedik évfolyamra járó tanuló felkészülése szükségessé teszi, az iskolának lehetővé kell tenni, hogy a tanuló legalább heti két alkalommal egyéni foglalkozáson vegyen részt.

– A közoktatásról szóló törvény 71. §-ának (5) bekezdése szerint nem tagadható meg az első-negyedik évfolyamra járó tanuló napközis foglalkozásra, iskolaotthonos osztályba való felvétele, ha eredményes felkészülése azt szükségessé teszi.

– A közoktatásról szóló törvény 71. §-ának (6) bekezdése szerint a szülőt tájékoztatni kell azokról a lehetőségekről, amelyekkel az iskola segítséget tud nyújtani gyermeke eredményes felkészüléséhez.

– A közoktatásról szóló törvény 71. §-ának (7) bekezdése szerint a tanuló részére engedélyezhető az iskola évfolyamának megismétlése abban az esetben is, ha egyébként felsőbb évfolyamra léphetne – teljesítette az előírt követelményeket -. Az engedély megadásáról az igazgató dönt. A szülő kérésére az első-negyedik évfolyamon azonban engedélyezni kell az évfolyam megismétlését.

Az ismertetett rendelkezések nem teljes körűek, számos egyéb rendelkezés található még a közoktatásról szóló törvényben, amelynek a célja a jogi keretek biztosítása ahhoz, hogy az óvodában, iskolában és kollégiumban folyó pedagógiai tevékenység egyénre szabott, a gyermek, tanuló igényeihez igazodó legyen. A törvény rendelkezései előírják, lehetővé teszik a pedagógusok és szülők együttműködését, szoros kapcsolattartását. Ez az együttműködés mint jog és mint kötelezettség jelenik meg mind a szülőknél, mind a pedagógusoknál. A szabályozás lényege, hogy az óvoda, az iskola és a kollégium nem tud eredményes lenni a szülők segítsége nélkül, és a szülő sem tud eredményes lenni az óvodával, iskolával és kollégiummal való együttműködés nélkül.

A legkedvezőbb döntéshez való jog

A közoktatásban a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen, hogy ügyeiben méltányosan, humánusan, valamennyi tényező figyelembe vételével a többi gyermek, tanuló érdekeinek mérlegelésével a rendelkezésre álló lehetőségek közül számára legkedvezőbbet választva döntsenek.

A közoktatás intézményei a gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos kérdésekben teljes döntési szabadsággal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy nem a jogszabályok mérlegelése alapján hozzák meg általában az intézményvezetők a döntéseket, hanem valamennyi rendelkezésükre álló adat mérlegelésével. Könnyebb a döntéshozó helyzete abban az esetben, ha valamelyik ügy eldöntésénél azt kell vizsgálnia, hogy fennállnak-e a jogszabályi előfeltételek vagy sem. Nehezebb a helyzet akkor, amikor mérlegelési jogkörbe tartozó kérdésekben kell meghozni a döntést. Ilyen esetekben a jogszabályok útmutatására nem támaszkodhat a döntéshozó. A törvény alapelvei mutatnak irányt ezekben az esetekben is. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései számos olyan gyermeki, illetve tanulói jogot határoz meg, amelyek nem általában jutnak érvényre, hanem intézményi döntéseken keresztül. Számos esetben valamely jog érvényesüléséhez nincs alanyi joga a gyermeknek, a tanulónak. Az alanyi jog azt jelenti, hogy valamely kérelem teljesítése nem mérlegelhető, hanem a jogszabályi feltételek fennállása esetén azt biztosítani kell.

a) A közoktatásról szóló törvény 7. §-a szerint a szülő választása alapján a tanuló iskolába járással, vagy magántanulóként teljesítheti a tankötelezettségét. Az iskola igazgatója azonban köteles a gyermek lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét értesíteni, ha megítélése szerint a tanulónak hátrányos, hogy magántanulóként tegyen eleget tankötelezettségének. Az iskolába járással kapcsolatos kötelezettség teljesítésének lehetséges módjáról a szülő jogosult dönteni. Ehhez a döntéséhez nincs szükség sem előzetes, sem utólagos engedélyre. Az iskola igazgatójának azonban az eset összes körülményeit mérlegelve kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy ez a szülői döntés megfelel-e a gyermek mindenek felett álló érdekének. A gyermek mindenek felett álló érdeke – az Alkotmánybíróság ismertetett határozata szerint – a szülő gyermekének nevelésével kapcsolatos jogait is meg kell, hogy előzze. Az iskola igazgatójának a döntésének meghozatala előtt azt kell mérlegelnie, azt kell tisztáznia, hogy a tanuló felkészítése megoldható-e anélkül, hogy iskolába járna. A magántanulóként történő tanulás lehetősége nem szolgálhat alapul arra, hogy a nehezen kezelhető tanuló kikerüljön a közösségből. Nem szolgálhat alapul ahhoz sem, hogy a szülők ilyen formában látszólag teljesítsék a közoktatásról szóló törvényben előírt kötelezettségüket. Ezért, ha az iskola igazgatója látja, tapasztalja, hogy a tanuló nem tudja, nem akarja teljesíteni a tankötelezettséggel együtt járó kötelezettségeit, például nem jelenik meg az osztályozó vizsgán, vagy nem képes azokat sikeresen teljesíteni, indokolt, hogy a jegyzőhöz forduljon.

b) A közoktatásról szóló törvény 10. §-ának (4) bekezdése szerint a gyermek, a tanuló joga, hogy az óvodában, iskolában kollégiumban családja anyagi helyzetétől függően kérelmére ingyenes vagy kedvezményes étkezésben és tanszerellátásban részesüljön, továbbá, hogy részben vagy egészben részesüljön a törvényben meghatározott, a gyermekeket, tanulókat terhelő költségek megfizetése alól, vagy engedélyt kapjon a fizetési kötelezettség teljesítésének halasztására, vagy részletekben való fizetésre. A közoktatásban az óvodai nevelés kereti között, illetőleg a nappali rendszerű iskolai oktatásban a gyermekek, illetve a tanulók részére a szolgáltatásokat ingyenesen, ellenszolgáltatás nélkül kell biztosítani. Kivétel ez alól az étkezés, a tankönyv- és tanszerellátás, az önköltséges szakkörök. Az ingyenes tankönyvellátásra való jogosultság szabályait a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény 8. §-ának (4) bekezdése határozza meg. A kedvezményes étkezéshez való hozzájutás feltételeiről, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 148. §-ának (4)-(6) bekezdései rendelkeznek. Ezekben az esetekben az óvoda, iskola, kollégium vezetőjének az említett törvényekben meghatározott feltételek meglétét kell vizsgálnia. A feltételek fennállása esetén a kedvezményt a gyermek, tanuló, illetve szülei részére biztosítani kell. Mind a két törvény lehetővé teszi azonban, hogy az úgynevezett normatív kedvezményeken túl további kedvezményeket állapítson meg az óvoda, az iskola, illetve a kollégium vezetője. Ez utóbbi esetben az intézményvezetőnek kell valamennyi körülmény mérlegelésével meghoznia a megfelelő, a gyermek mindenek felett álló érdekével összhangban álló döntést.

c) A döntéshozatali folyamat nagyon jól „megfigyelhető” a tankötelezettség kezdetének megállapításával összefüggő ügyekben. A közoktatásról szóló törvény 6. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a hatodik, legkésőbb amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. A gyermek abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettségét, amennyiben elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget. A szülő kérelmére megkezdheti a tankötelezettséget a gyermek akkor is, ha a hatodik életévét december 31-ig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a nyolcadik életévre, aki augusztus 31-e utáni időpontban született. A tankötelezettség kezdetéről az iskola igazgatója dönt az óvoda véleménye alapján, illetőleg, ha a gyermek nem járt óvodába, vagy az óvoda kezdeményezi a nevelési tanácsadó véleménye alapján. Az iskola igazgatója a gyermek életkorát az anyakönyvi kivonatból meg tudja állapítani. Így a tankötelezettség beálltának egyik, a törvényben meghatározott előfeltételének a fennállása könnyen tisztázható.

– Az első mérlegelést igénylő kérdés akkor kerül az iskolaigazgató elé, ha a május 31-e után született gyermek szülője kéri, hogy megkezdhesse az iskolai tanulmányait. Ilyenkor az iskola igazgatójának az említett szakértői vélemények mérlegelése alapján azt kell tisztáznia, elég fejlett-e a gyermek az iskolába lépéshez, és ha azt állapítja meg hogy igen, akkor is mérlegelnie kell azt a körülményt is, szolgálja-e a korai iskolakezdés a gyermek mindenek felett álló érdekét.

– A közoktatásról szóló törvény rendelkezései lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyermek hatodik életéve után, hét éves korában kezdje meg az iskolai tanulmányait. Az óvoda nevelőtestülete, illetőleg az óvoda vezetője mérlegelésén múlik annak eldöntése, hogy a május 31-e előtt született gyermeknél indokolt-e még egy további év „óvodába” járás.

– Az óvodának, iskolának együtt-gondolkodásán múlik például, hogy az iskolába belépő tanuló az első évfolyamot előkészítő évként kezdje-e meg. A közoktatásról szóló törvény számos rendelkezést biztosít ahhoz, hogy a gyermek felkészítése igazodjon a fejlettségéhez, a terhelhetőségéhez.

Az iskolaérettség fennállása, vagy hiánya jogszabályban nem nyert megfogalmazást. Ezek olyan szakmai kérdések, amelyekben a megfelelő felkészültséggel rendelkező pedagógusoknak kell dönteniük a gyermek mindenek felett álló érdekének a figyelembe vétele mellett.

c) A közoktatásról szóló törvény 11. §-ának (7) bekezdése szerint a törvényben meghatározott jogokat és kötelezettségeket rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolniuk, illetve teljesíteniük. A jogok rendeltetésszerű gyakorlása során kiemelt figyelmet kell fordítani a gyermeki és a tanulói jogok érvényesítésére. A rendeltetés-ellenes joggyakorlást haladéktalanul meg kell szüntetni, és a hátrányos következményeit orvosolni kell. Az eljárásban a gyermek, illetve a tanuló javára kell dönteni, ha a tényállás nem tisztázható megnyugtatóan. Ez a rendelkezés szorosan kapcsolódik a „gyermek mindenek felett álló érdekére” vonatkozó előírásokhoz, mintegy kiegészítve azokat. Ha valamely kérdésben valamennyi tényező figyelembe vétele mellett sem lehet megnyugtatóan megállapítani a tényállást, azt kell feltételezni, hogy a gyermeknek, illetve a tanulónak van igaza. Ilyen döntés meghozatalára az olyan eljárásokban lehet szükség általában, amikor a döntéshozatal mérlegelésen múlik. Alkalmazni kell azonban ezt a szabályt akkor is, ha jogszabály határozza meg, hogy mely feltétel bekövetkezte esetén milyen döntés meghozatalára van szükség, azonban bármilyen oknál fogva a jogszabályban meghatározott előfeltételek fennállása vagy hiánya nem tisztázható egyértelműen és megnyugtatóan. Ilyen esetben mindig a gyermeknek, illetve a tanulónak kell „igazat” adni.

d) A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (1) bekezdése szerint a sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulók joga hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön. A különleges gondozást a szakértői és rehabilitációs bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint kell biztosítani. A szakértői és rehabilitációs bizottság tevékenysége a legnehezebb kérdésekre adja meg a választ, nevezetesen arra, hogy a testi, érzékszervi, értelmi-, beszédfogyatékos, autista, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás stb. gyermekek milyen ellátás mellett képesek személyiségük kibontakoztatására, a sikeres felkészítésre. A gyermekek mindenek felett álló érdeke, hogy a szakértői és rehabilitációs bizottság az általa elvégzett vizsgálat alapján a legteljesebb mértékben feltárjon minden olyan körülményt, amely a lehető legjobb megoldás megtalálásához szükséges. A szakértői és rehabilitációs bizottság döntésének meghozatalához jogszabályok nem állnak rendelkezésre. A döntéshozatali eljárás jogilag rendezett, a gyermek, illetve a tanuló vizsgálata a szakértői vélemény elkészítése azonban mérlegelésen alapul.

– Az egyik legfontosabb kérdés annak tisztázása, hogy a gyermek, illetve a tanuló a többi gyermekkel, tanulóval együtt azonos óvodai csoportban, illetve iskolai osztályban, vagy a többi gyermektől, tanulótól külön vegyen részt óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban.

– A szakértői és rehabilitációs bizottság a szakértői véleményében ad útmutatást arra is, hogy a tanulót mentesíteni kell-e egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól. Ilyen mentesítés esetén az iskolára az a kötelezettség hárul, hogy a tanuló részére egyéni foglalkozást biztosítson, amelyet egyéni fejlesztési terv elkészítése mellett kell megszervezni annak érdekében, hogy a tanuló a többiekhez fel tudjon zárkózni.

– Hasonló rendelkezés található a közoktatásról szóló törvényben a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókra vonatkozóan. Az ő esetükben a nevelési tanácsadón készít szakértői véleményt, amelyik ugyancsak magában foglalhatja a mentesítés szükségességét egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól.

– A szakértői és rehabilitációs bizottság, illetve a nevelési tanácsadó szakértői véleményében foglaltakat az igazgató nem mérlegelheti. Az igazgatónak a szakértői véleményekben meghatározottak alapján az érintett pedagógusok bevonásával kell a további intézkedések megtételéhez meghozni a szükséges döntéseket.

e) A közoktatásról szóló törvény 24. §-ának (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától köteles napi négy órát óvodai nevelésben részt venni. A közoktatásról szóló törvény 69. §-ának (1) bekezdése szerint a gyermeket kérelemre az óvoda vezetője felmentheti az alól, hogy az előzőekben ismertetett törvényi rendelkezés alapján óvodai nevelésben vegyen részt.

– E döntés meghozatala az óvodavezető mérlegelési jogkörébe tartozik, melynek során a közoktatásról szóló törvény említett bekezdése szerint a gyermek családi körülményeit, sajátos helyzetét a képességei kibontakoztatásához meglévő vagy hiányzó feltételeket kell mérlegelni. Az óvoda vezetőjének a döntését oly módon kell meghoznia, annak mérlegelésével kell kialakítania, hogy az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi szint elérése reálisan megoldható-e a nélkül, hogy a gyermek óvodába járjon.

– Mérlegelés tárgya lehet természetesen az is, hogy a gyermek fejlettsége alapján előre láthatóan nem a hatodik, hanem a hetedik életévében, esetleg a törvényi feltételek fennállása esetén még később kezdi majd meg a tankötelezettség teljesítését. Ebben az esetben az óvodai nevelésbe való bekapcsolódása is „eltolódhat” egy évvel.

f) A közoktatásról szóló törvény 69. §-ának (2) bekezdése szerint az iskola igazgatója a tanulót kérelmére felmentheti az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, ha a tanuló egyéni adottság, sajátos nevelési igénye, sajátos helyzete indokolja ezt. A tanulót kérelmére mentesíteni lehet a készségtárgyak tanulása alól, ha azt egyéni adottsága, vagy sajátos helyzete indokolja.

– A tanórai foglalkozásokon való részvétel alól felmentés nem jelenti a követelmények elsajátítása alóli felmentést, illetőleg az adott ismeretanyagból való beszámoltatási kötelezettség alóli felmentést. Annak ugyanis, akit felmentettek a kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, a nevelőtestület által meghatározott módon, és az igazgató által meghatározott időben számot kell adnia a tudásáról.

– Azt a tanulót, akit mentesítettek a készségtárgyak – testnevelés, ének, rajz – tanulása alól, egyidejűleg mentesítettek a beszámolási kötelezettség alól is. Ezekben az ügyekben az iskola igazgatójának a jogszabályok nem adnak segítséget a döntés meghozatalához. A tanuló betegsége, speciális elfoglaltsága (például élsport, művészeti tevékenység) indokolhatja az igazgatói döntést. A készségtárgyak alóli mentesítés esetében is az szolgálhat alapul a döntéshozatalhoz, hogy ezáltal kap-e segítséget a tanuló ahhoz, hogy eredményesen teljesíteni tudja az iskolai elvárásokat.

g) A közoktatásról szóló törvény 69. §-ának (5) bekezdése szerint szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek engedélyezték, hogy tanulmányait megszakítsa. A szünetelés engedélyezése az iskola igazgatójának a jogkörébe tartozik. A tanulmányok megszakítására akkor kerülhet sor, ha a tanuló nem tud eleget tenni az iskolába járás kötelezettségeinek, a tanulmányi követelményeknek. Ilyen indok lehet például egy hosszabb külföldi tartózkodás is. Így például, ha a tanuló a szüleivel hosszabb időn keresztül külföldön tartózkodik, esetleg külföldi iskolába jár, a tanulói jogviszonya a hazai iskolában szünetel. Nem feltétlenül van azonban szükség arra, hogy szüneteltessék a tanulói jogviszonyt, hiszen ha a tanuló vállalja, arra is lehetőség van, hogy felmentsék az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól, tehát mint magántanuló tegyen eleget kötelezettségeinek.

h) A gyermek ügyeiben való legfontosabb döntések közé tartozik a felvételi átvételi kérelmek elbírálása. A közoktatásról szóló törvény 65. §-ának (1) bekezdése alapján az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján keletkezik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. A közoktatásról szóló törvény 65. §-ának (2) bekezdése meghatározza, mely esetekben nem utasítható el a gyermek felvétele. Ilyen kötelezettség terheli a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely szerint illetékes óvodát, ha a gyermek betöltötte az ötödik életévét. Az óvodai nevelésbe azonban három éves korától kezdődően kapcsolódhat be a gyermek, ily módon ettől az időponttól kezdődően az óvodába járási kötelezettség beálltáig mérlegelési lehetősége van az óvoda vezetőjének. [A közoktatásról szóló törvény meghatározza azokat az eseteket is, amikor a gyermek felvétele a harmadik életévének betöltése után nem tagadható meg: hátrányos helyzetű gyermek, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 41. §-a alapján napközbeni ellátásban résztvevő gyermek, a gyámhatóság kezdeményezése alapján felvételét kérő gyermek.]

– Az óvodavezető a rendelkezésére álló helyek figyelembe vételével kell hogy mérlegeljen. Legkönnyebb a helyzete akkor, ha valamennyi felvételi, átvételi kérelmet teljesíteni tudja. Ha erre nincs lehetősége, akkor a törvényben előírt feladat-ellátási kötelezettségét kell teljesítenie, és ezt követően hozhat döntést a még nem teljesített kérések tekintetében. Az óvodavezető mérlegelési jogköre azonban nem teljeskörű, mivel a közoktatásról szóló törvény 65. §-ának (2) bekezdése szerint az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételi kérelmek teljesítésére.

i) A közoktatásról szóló törvény 65. §-ának (3) bekezdése szerint az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt. Döntésénél a szülők és az óvodapedagógusok véleményét kell figyelembe vennie. Az óvodai csoportba történő beosztás igen nagy körültekintést igényel. A csoportok kialakulása együtt járhat az egyenlő bánásmód követelményének a sérelmével, ha indokolatlanul különbséget tesznek a felvételre kerülő gyermekek között. A sajátos nevelési igényű többi gyermekkel együtt nevelhető gyermekek, a szociális helyzetük miatt hátrányos helyzetben lévő gyermekek indokolatlan elkülönítése, egy csoportba történő beosztása alkalmas lehet a gyermek mindenek felett álló érdekének a megsértésére is. Az óvodai csoportok kialakításánál fontos szempont lehet a gyermekek között meglévő korábbi baráti kapcsolat tovább ápolásának a lehetősége, a bölcsődei kapcsolatok tovább ápolása.

j) A tanuló egész életútját meghatározhatja az a döntés, hogy bejut-e egy iskolába, vagy sem. A tanulói jogviszony felvétellel, vagy átvétellel keletkezik. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik. A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (1) bekezdése alapján a felvételről vagy az átvételről az iskola igazgatója dönt. A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (2) bekezdése meghatározza azokat az eseteket, amikor az igazgatónak nincs mérlegelési jogköre. A tankötelezettség fennállása alatt az általános iskola, illetőleg a szakiskola nem tagadhatja meg annak a tanulónak a felvételét, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található. Ha az iskola nem lát el kötelező felvétellel összefüggő feladatokat, a felvételi, átvételi ügyekben az iskola igazgatójának nagyfokú mérlegelési lehetősége van. A mérlegelés joga azonban nem teljesen korlátlan, mivel a döntéshozatal az iskola által meghatározott felvételi követelményekre kell hogy épüljön. Az iskola a közoktatásról szóló törvényben meghatározott feltételek szerint felvételi vizsgát is tarthat, ebben az esetben azonban az iskola pedagógusaiból álló bizottságot kell szervezni.

k) A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (5) bekezdése alapján az iskolába felvett tanulók osztályba vagy csoportba való beosztásáról az igazgató dönt. Döntéséhez be kell szereznie a szakmai munkaközösség, annak hiányában a nevelőtestület véleményét.

– Az osztályok kialakítása során az igazgatói mérlegelésnek akkor van különösen nagy jelentősége, ha a párhuzamos osztályokban eltérő követelmények alapján folyik a felkészítés. Nem ritka, hogy már az általános iskola első évfolyamán meghatározott tantárgyakból emelt szintű oktatást szerveznek. Igen fontos szempont lehet az osztályok kialakításánál az idegen nyelvre történő felkészítés, különösen akkor, ha az egyes évfolyamok párhuzamos osztályaiban eltérő idegen nyelvre készítik fel a tanulókat. Az igazgatói mérlegelésnél a szülői és a tanulói igényekből kell kiindulni, figyelembe véve a lehetőségeket.

– Az osztályba való beosztás mindig objektív indokolható indokokra kell hogy épüljön. Ellenkező esetben nem csak a gyermek mindenek felett álló érdeke sérülhet, hanem az egyenlő bánásmód követelménye is. Ha az iskolaigazgató az emelt szintű oktatásra olyan tanulókat oszt be, akik egy adott településen kiemelkedő „presztizsű” családból származnak, míg a normál tantervű osztályokba csupa szociális helyzetük alapján hátrányos helyzetű családból érkező tanuló kerül, a mérlegelés alapján hozott döntés nem tekinthető elfogadhatónak.

l) A tanulói jogviszonnyal kapcsolatosan az iskola belső életével összefüggésben számtalan tanulói ügyben kell döntést hozni: napközis foglalkozásra történő felvétel, iskolaotthonos osztályba való felvétel, tanulószobai felvétel, tanórán kívüli foglalkozásokra történő felvétel. A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (6) bekezdése szerint a gyámhatóság kezdeményezése esetén nem tagható meg a napközis foglalkozásra, illetve az iskolaotthonos osztályba való felvétele a tanulónak. Egyéb esetekben nagyfokú mérlegelési joga van a benyújtott kérelmek elbírálásában az iskola igazgatójának. Az iskola belső életét meghatározó házirendnek szabályozási körébe tartozik azoknak az alapelveknek a meghatározása, amelyek alapján a tanulói kérelmeket el kell bírálni. A házirend jogszabályként működik, annak megtartása az iskola igazgatójának is kötelezettsége.

m) Az iskola egyik legfontosabb feladata a tanuló teljesítményének és előmenetelének értékelése, illetve minősítése. Az értékelés és minősítés folyamata jogilag nem szabályozható kérdésekre épül. A közoktatásról szóló törvény 70. §-a meghatározza ugyan a pedagógus és a nevelőtestület döntéshozatalának jogi kereteit, azonban a folyamatban igen jelentős szerepet játszik a tanár egyénisége, szubjektív értékítélete.

– A közoktatásról szóló törvény 70. §-ának (1) bekezdése egy igen lényeges alapelvet fogalmaz meg, nevezetesen „az érdemjegy, illetőleg az osztályzat megállapítása, a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz”. Mégis igazat kell adni annak a véleménynek, amelyben foglaltak szerint a tanulói érdemjegyek és osztályzatok nem egy esetben kifejezik a pedagógusnak az értékítéletét is a tanulóval szemben.

– Amikor e kérdéskörben a gyermek mindenek felett álló érdekét kell mérlegelnie a pedagógusnak, akkor figyelembe kell venni azt is, hogy az oktatás szorosan kapcsolódik a személyiség szabad kibontakoztatásának jogához. Az Alkotmánybíróság határozata szerint „az iskolai nevelésnek minden személyt képessé kell tennie arra, hogy hasznos szerepet töltsön be a szabad társadalomban, előmozdítsa a megértést, türelmet és barátságot valamennyi nemzet, valamint minden helyi, népi és vallási csoport között”. A pedagógus értékelő és minősítő tevékenysége bátoríthatja, illetve visszavetheti a tanulót. Elismerheti az önmagához képest való fejlődést, ugyanakkor előidézheti olyan lelkiállapot kialakulását is, amely alapján a tanuló arra a meggyőződésre jut, hogy teljesen felesleges tanulnia. A pedagógus értékelő és minősítő tevékenysége eredményeképpen a tanuló leszakadhat korosztályától, túlkorossá válhat, véglegesen szembe fordulhat a tanulás és a felkészülés minden formájával.

n) A nevelési-oktatási intézményekben hozott döntésekkel nem szükségszerűen fejeződik be minden ügy. A közoktatásról szóló törvény 83. §-ának (2) bekezdése alapján lehetőség van arra, hogy a tanuló, illetve a szülő, az óvoda, az iskola, a kollégium döntése, vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása ellen a gyermek, illetve a tanuló érdekében eljárást indítson. Nincs lehetőség erre a magatartás és a szorgalom, valamint a tanulmányok értékelése és minősítése tekintetében. Eljárás indítható azonban a magatartás, a szorgalom és a tanulmányok minősítése ellen is, ha az nem az iskola által alkalmazott helyi tantervben meghatározottak alapján történt, illetve a minősítéssel összefüggő eljárás jogszabályba vagy a tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésekbe (házirend, pedagógiai program, szervezeti és működési szabályzat) ütközik. A jogorvoslati eljárás keretei között a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve kell meghozni a másodfokú döntést.

– A jogorvoslati eljárás lefolytatása függ attól, hogy a kérelmet milyen ügyben és milyen indokok alapján nyújtották be. A fenntartó képviselője jár el másodfokon, ha jogszabálysértésre hivatkozással nyújtják be a jogorvoslati kérelmet, beleértve azt is, ha a az óvoda, iskola, kollégium döntése tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezésekbe – házirend, szervezeti és működési szabályzat, pedagógiai program, nevelési program – ütközik. A jogszabálysértésre való hivatkozás esetén a fenntartónak azt kell vizsgálnia, hogy az óvoda, iskola, illetve kollégium döntése összhangban áll-e az adott tényállásra vonatkozó rendelkezésekkel. A jogszabályok által szabályozott tényállások esetében a mérlegelés lehetősége értelemszerűen csak a meglévő szabályozás keretei között valósulhat meg. A gyermek mindenek felett álló érdeke akkor valósulhat meg, ha a tényállást helyesen tárták fel, és ehhez kapcsolódóan hozták meg a megfelelő döntést.

– A jogorvoslati kérelem másik lehetséges formája, amikor az eljárást egyéni érdeksérelemre hivatkozással nyújtják be. Ilyen esetekben a másodfokú döntés meghozatalára az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék az illetékes, illetve ha ilyen nem működik, az érintett nevelési-oktatási intézményben, a nevelőtestület tagjaiból álló legalább háromtagú bizottság. Az egyéni érdeksérelemre való hivatkozással benyújtott jogorvoslati kérelem keretei között szélesebb lehetőség van a gyermek, tanuló méltányolható érdekeinek a feltárására. Az egyéni érdeksérelem esetén nem jogsértő az intézményi döntés, ezért azt kell a másodfokú eljárás keretei között vizsgálni, hogy az első fokú döntés valóban figyelembe vett-e minden olyan körülményt, amelyet adott esetben mérlegelni lehetett, mérlegelni kellett volna.

o) A tanulói jogviszonnyal, illetőleg a kollégiumi tagsági jogviszonnyal kapcsolatos egyik legsúlyosabb döntési folyamat a fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása.

– A fegyelmi eljárás sajátossága, hogy az iskolának, illetve a kollégiumnak kell feltárni a megtörtént eseményeket, és először állást foglalni abban a kérdésben, megvalósult-e a tanulói jogviszonnyal, kollégiumi tagsági jogviszonnyal összefüggő vétkes kötelezettség szegés.

– Ezt követően kell mérlegelni azt is, hogy ez a kötelezettség szegés súlyos-e. E feltételeknek együttesen kell fennállnia ahhoz, hogy a tanulót a közoktatásról szóló törvény 76. §-a alapján az iskola fegyelmi büntetésben részesítse.

– A kollégium tagja ellen a közoktatásról szóló törvény 76. §-ának (5) bekezdése alapján akkor van helye fegyelmi büntetés megállapítására, ha a a kollégium rendjét megsértette. Az említett törvényhely nem utal vétkességre, és súlyos kötelezettségszegésre, így a kollégiumban arra a kérdésre kell megadni a választ, hogy a tanuló megszegte-e a kollégiumi rendet.

– A tényállás megállapításához mind az iskolában, mind a kollégiumban meg kell találni azt a jogszabályban vagy tanulói jogviszonyra vonatkozó szabályzatban található rendelkezést, amelyet a tanuló megszegett. Sem az iskola, sem a kollégium nem „kreálhat” utólag olyan tényállást, amelyhez kapcsolva megállapítja a tanulói felelősséget.

A közoktatásról szóló törvény 12. §-ának (1) bekezdése határozza meg a tanulóval szemben támasztott legfontosabb követelményeket: részt vegyen a kötelező és a választott foglalkozásokon, a szakmai gyakorlaton, eleget tegyen tanulmányi kötelezettségének, megtartsa az iskolai, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, kollégiumi foglalkozások, gyakorlati képzés rendjét, az iskolai, a kollégiumi szabályzatok előírásait, óvja saját és társai épségét, megőrizze, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje a rá bízott, vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola létesítményeit, felszerelésit, az iskola, a kollégium vezetői tanárai és alkalmazottai, valamint tanulótársai emberi méltóságát és jogait tartsa tiszteletben, megtartsa az iskola, kollégium szervezeti és működési szabályzatában, házirendjében foglaltakat. A közoktatásról szóló törvény 40. §-ának (7) bekezdése alapján az iskola és a kollégium házirendje határozza meg, hogy a tanulói jogokat és kötelezettségeket milyen módon lehet gyakorolni, illetve kell végrehajtani. Az iskolai és a kollégiumi fegyelmi eljárásban, tehát ezekre a rendelkezésekre építve kell vizsgálni a tanulói kötelezettség szegést.

– A fegyelmi eljárás keretei között a döntéshozó nevelőtestületnek figyelembe kell venni a tanuló életkorát, értelmi fejlettségét, az elkövetett cselekmény súlyát. Ez a mérlegelési lehetőség és kötelezettség szolgál alapul arra, hogy minden körülményt figyelembe vegyenek, a fegyelmi vétséget elkövető tanuló érdekeit, és a többi tanuló érdekeit. A fegyelmi büntetések között lehetőség van arra is, hogy a nem tanköteles tanulót eltiltsák a tanév folytatásától az adott iskolában, illetve kizárják az iskolából. Ezek a büntetések egy egész életre szólóan meghatározhatják az érintett tanuló életútját. Ilyen fegyelmi büntetés megállapítására ezért csak különösen alapos mérlegelés alapján kerülhet sor, és csak annak feltárásával, hogy valóban más lehetőség nem áll rendelkezésére az iskolának. Nehezen lehet ugyanis igazolni, hogy az iskolából való kizárás egybeesik a tanuló mindenek felett álló érdekével. Ennél a megoldásnál csak a többi tanuló érdekeinek megóvása szolgálhat megfelelő döntési alapot.

A semmisség

A közoktatásról szóló törvény 84. §-ának (7)-(14) bekezdései alapján van lehetőség arra, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekébe ütköző döntésekkel kapcsolatosan eljárás induljon. A fenntartói irányítás, illetőleg az intézményi hatáskörben hozott, a gyermek mindenek felett álló érdekével ellentétes döntés semmis. A semmisség azt eredményezi, hogy a meghozott döntés, meghozott intézkedés érvénytelen. Az érvénytelenség olyan jogi kategória, amelyre bárki hivatkozhat határidő nélkül. Ez a szabályozás tehát eltér a jogorvoslatra vonatkozó általános rendelkezésektől, mivel nem csak az érintett – tanuló, szülő – támadhatja meg a döntést, és nem csak a megadott határidőn – tizenöt napon – belül. A semmisség megállapítását kell azonban kérni és ez a kérelem már kötött, mivel ilyen joggal az élhet elsősorban, akit a döntés érint. Ha nem állapítható meg, hogy kit érint a döntés, akkor bárki jogosult a semmis döntéssel szemben „fellépni”.

A semmisséggel kapcsolatos eljárást az óvoda, iskola, kollégium által hozott döntésekkel kapcsolatosan a fenntartónál kell megindítani. A fenntartónak kell az eljárás során tisztáznia, hogy a semmisség megállapítását kezdeményező eljárás megindítására jogosult volt-e az aki a kérelmet benyújtotta. Ennek a kérdésnek a tisztázása után van lehetőség a kérdés érdemi vizsgálatára, nevezetesen annak megállapítására, sérült-e a gyermek mindenek felett álló érdeke. A fenntartói döntéssel szemben a bírósághoz lehet fordulni.

Más a helyzet abban az esetben, ha a fenntartói intézkedéssel szemben kell fellépni. Ilyen esetben az eljárást a bíróságnál kell megindítani, tehát bírósági eljárás keretében van lehetőség kérni annak megállapítását, hogy a fenntartó által hozott döntés ellentétes a gyermek mindenek felett álló érdekével, és ezért semmis. A bírósági eljárás megindítása előtt azonban a döntéshozónál előzetes egyeztetési eljárást kell kezdeményezni, melynek során meg kell kísérelni a mindenki számára megnyugtató megoldás megtalálását. Az előzetes egyeztető eljárás kezdeményezése kötelező előfeltétel a bírósági eljárás megindításához.

Amennyiben a fenntartói jogot helyi önkormányzat gyakorolja, abban az esetben az érintett nem fordulhat közvetlenül a bírósághoz. A helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat szervei (polgármester, bizottság) által hozott döntés ellen a közigazgatási hivatal vezetőjéhez kell fordulni.