A tudás monopóliuma

A fülkeforradalmárok jól tudják, jól érzik, hogy hatalmuk megszilárdításának egyik központi kérdése a tudás kisajátítása. Összetett feladatról van szó, amely igényli a tömegek kiszorítását a gondolkodás készségének kialakítását, megszilárdítását biztosító középiskolai oktatásból, az érettségi megszerzésének lehetőségéből, ennek egyenes következményeképpen a felsőoktatásból. Másrészt igényli az oktatás szervezésének és tartalmi követelményei meghatározásának visszaállamosítását. Az oktatás ily módon történő átalakítása a legfontosabb feltétele egy olyan „keresztény, úri középosztály” létrehozásának, amelynek tagjaitól elvárható a hűség, a rajongás a vezér és az eszme iránt, a megvetés, a gőg mindazokkal szemben, akik nem tartoznak e kasztba. Az oktatási rendszer átalakítása része egy másik fontos politikai feladatnak is: felszámolni minden olyan közösséget, amely képes, képes lehet másként gondolkodni, mint ahogy azt a hatalom elvárja, szeretné. Áldozatul estek ez utóbbi törekvésnek a közalapítványok, a kisegyházak. Most az önkormányzattal rendelkező szervezetek kerülnek sorra, köztük a felsőoktatási intézmények. A napvilágot látott elképzelések szerint a felsőoktatási intézményeket a Kormány alá rendelnék, lényegesen szűkítve döntési jogosítványaikat A felsőoktatási intézményrendszer átalakításánál fontos tényező lehet azonban, hogy a főiskolák és az egyetemek nem csak oktatási feladatokat látnak el, hanem kutatási feladatokat is. Tevékenységükre ezért alkalmazni kell mindazokat az alkotmányos rendelkezéseket, amelyek a tanszabadságról, a tanítás szabadságáról és a tudományos élet szabadságáról rendelkeznek.

Alkotmány és alaptörvény

Magyarország alaptörvénye „SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG” címet viselő részébe számos olyan alkotmányos jog beépült, amely megtalálható a Magyar Köztársaság Alkotmányában is. Az alkotmányos jogok régi és új szövege szinte soha nem egyezik. Ezek az eltérések nem stilisztikai különbségek, hanem nagyon is tudatosak és nagyon is lényegesek. Az Alkotmány 70/G. § a következők szerint rendelkezik: „(1) A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. (2) Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak.” Az Alaptörvény X. cikke e kérdéskörről a következő szöveget tartalmazza: „(1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. (2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.” Mint látható 2012. január 1-jétól a Magyar Köztársaság helyébe lépő Magyarország nem, hogy nem tartja tiszteletben, nem hogy nem támogatja a tanítás szabadságát, hanem éppen ellenkezőleg, keretek közé szorítja azt. A tudományos kutatás szabadsága sem méltó a tisztelete és a támogatásra, de legalább nem kapott felhatalmazást a törvényhozás a korlátozására. Az Alkotmány és az alaptörvény szövegének összevetése azért lényeges, mivel az Alkotmánybíróság az Országgyűlés által 2005-ben elfogadott felsőoktatási törvény kapcsán – a köztársasági elnök indítványára – részletesen elemezte a felsőoktatási intézmények működésének sajátosságát, az állami irányítás korlátjait.

Az Alkotmánybíróság döntése

A köztársasági elnök indítványában azt állította, hogy a tudományos élet Alkotmányban biztosított szabadságával ellentétesek az elfogadott felsőoktatási törvénynek azok rendelkezései, amelyek alapján a tudomány területére tartozó kérdésben döntési jogot kapna a Kormány. Az Alkotmánybíróság egyetértett a köztársasági elnökkel és ezért a 41/2005. (X. 27.) AB határozatával megsemmisítette a felsőoktatási törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek szervezetalakítási kérdésekben, illetve a tudományos élettel kapcsolatos kérdésekben hatásköröket vont el a felsőoktatási intézményektől.

Az Alkotmánybíróság döntését azzal indokolta, hogy az államnak tudományos igazságok kérdésében semlegesnek kell lennie, és garantálnia kell, hogy a tudomány művelői a tudományos kutatások és a tudományos ismeretek terjesztésének szabadságjogát – alkotmányos keretek között – gyakorolhassák. Ez azt jelenti, hogy a tudományos tanítás szabadságát az állam csak kivételes esetben korlátozhatja, csak olyan indokkal, és olyan mértékben, amely másik alkotmányban biztosított jog – ilyen lehet például az emberi élet védelme – érdekében feltétlenül szükséges. Ezt a szabadságot valósítja meg a felsőoktatási intézmények önkormányzata (autonómiája). Ennek az autonómiának a lényege, hogy a felsőoktatási intézmény a Kormánytól, az államigazgatástól önálló és független. Ez az önállóság és függetlenség nem csak a szűk értelemben vett tudományos, oktatási és kutatási tevékenységre terjed ki. A tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási önállóság is megilleti. Az intézményi autonómia alapján garantált a felsőoktatási intézmény szervezeti önállósága és önigazgatáshoz való joga. Az önálló, vagyis autonóm működés úgy biztosítható, ha törvény rögzíti a felsőoktatási intézményekre vonatkozó alapvető szabályokat, s az Országgyűlés határozza meg a felsőoktatási intézmények létét és működését érintő alapvető döntéseket (létrehozás, megszüntetés, felsőoktatási intézetek központi költségvetési támogatása stb.). Az országgyűlési döntés keretében pedig a felsőoktatási intézmény belső életét, szervezetét és működését a saját maga által elfogadott intézményi szabályzat állapítja meg. Ezekről a kérdésekről tehát az Országgyűlésen és a felsőoktatási intézményeken kívül más szervek és szervezetek nem dönthetnek.

A kormányzati szándékok megvalósításának lehetősége

Miután a tanítás szabadságát az Országgyűlés törvényben korlátozhatja, szűkítheti a felsőoktatási intézmények képzési szabadságát, csökkenheti felvételi ügyekben a döntési jogukat. Az Alaptörvénynek a tudományos élet szabadságára vonatkozó új rendelkezései viszont nem teszik mellőzhetővé a felsőoktatási autonómia kérdéskörében született alkotmánybírósági iránymutatásokat. A felsőoktatásnak a Kormány alá rendelése ezért csak annak reményében hajtható végre, hogy az elfogadott felsőoktatási törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára aligha kerülhet sor. Ez nem hiú remény, hiszen a Kormánynak és az Országgyűlésnek nem kell attól tartania, hogy a jelenlegi köztársasági elnök – elődjéhez hasonlóan – él az előzetes normakontrol lehetőségével. Miután utólagos normakontrolt 2012. január 1-jétől csak a Kormány vagy az országgyűlési képviselők egynegyede (egyik ellenzéki frakció sem rendelkezik ilyen létszámmal), illetve az alapvető jogok biztosa kérheti, kevés az esély arra, hogy e kérdéskörben az Alkotmánybíróságnak ismét állást kell foglalnia. A különadókkal összefüggésben meghozott törvények kapcsán megszületett alkotmánybírósági határozatok azonban azt mutatják, hogy még egy alkotmánybírósági eljárás sem jelent túl nagy kockázatot a Kormánynak.

Ezért nem zárható ki, hogy az Országgyűlés a felsőoktatási törvény elfogadásával is igazolni fogja, miszerint az Alaptörvénynek az a rendelkezése, hogy a magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik, egy módon értelmezhető helyesen: „azemberek” minden hatalmat a „kétharmadra” ruháztak, s így nincs kivel és nincs mit megosztani.

[Az írás teljes szövege megtalálható a Galamus.hu oldalon]