Aki elolvassa az Országgyűlés által július 12-én – a még hatályba sem lépett – köznevelési törvény módosítására elfogadott törvényjavaslatot, könnyen rájön arra, hogy ennek a kormánynak esze ágában sincs bármit megőrizni az iskolák demokratikus működéséből, szakmai önállóságából.

A december utolsó napjaiban elfogadott köznevelési törvény még csak azt tette világossá, hogy vége az iskolák tantervi szabadságának és a jövőben a miniszter által kiadott kerettanterv szerint kötelesek oktatni. A most elfogadott törvénymódosítás alapján az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmények nem rendelkeznek a fenntartó költségvetésétől elkülönült költségvetéssel. Ezzel a döntéssel az intézmények túlnyomó többsége elveszíti bérgazdálkodási jogát, annak lehetőségét, hogy kötelezettséget vállaljon, szerződést kössön. Így az állami intézményfenntartó központhoz tartozó köznevelési intézmények a jövőben nem rendelhetnek meg egy krétát, egy folyóiratot, nem vehetnek igénybe saját döntésük alapján egy továbbképzést, és nem lesz joguk arra sem, hogy megrendeljenek egy buszt a tanulmányi kiránduláshoz. Bérgazdálkodási jog hiányában az alkalmazás kérdései is kiesnek az intézményi döntési jogkörökből. Ebből az következik, hogy nem lesznek intézményi nevelőtestületek, nem alakulhatnak ki alkotó műhelyek, az adott intézményre jellemző egyéni arculat, sajátos pedagógiai légkör. Az állami intézményfenntartó központ elkészíti a miniszter által kiadott tanterv végrehajtásához szükséges tantárgyfelosztást, meghatározza a teljesítéséhez szükséges pedagógus létszámot és hozzárendeli a pedagógust. Mellesleg július 12-én másik törvénymódosításról is döntött az Országgyűlés, amelyben megszüntette a tankönyvpiacot, és elrendelte, hogy az iskolák a kötelező kerettantervhez csak a miniszter által hozzárendelt tankönyvet alkalmazhatják. Miután a pénzosztásról az állami intézményfenntartó saját belátása szerint dönthet, az államnak kedves, az elitképzésbe bevont iskolák nagyobb támogatáshoz juthatnak a többiek rovására. Miután a nem állami fenntartású iskolák önálló költségvetéssel és ehhez kapcsolódó döntési jogosítványokkal rendelkezhetnek, nem kétséges, hogy lépéselőnybe kerülnek a minőségi oktatás megszervezésében.

Ezek a döntések csendben, szinte észrevétlenül, minden tiltakozás nélkül születettek meg, s mind a mai napig visszhang nélkül maradtak. Nem véletlen. A kormány most sem merte felvállalni még a „látszat” szakmai egyeztetéseket sem, mint ahogy nem vállalta fel a kötelező erkölcstannak a köznevelésről szóló törvénybe történő becsempészésekor sem. Úgy, mint akkor, most is mind a két törvényjavaslatot országgyűlési képviselők nyújtották be június 15-én az Országgyűléshez. Egyik törvényjavaslathoz sem csatoltak hatástanulmányt, így a képviselők nem mérhették fel, hogy döntéseiknek milyen következményei lehetnek. Az Országgyűlés július 12-én fogadta el a javaslatokat, anélkül, hogy kikérte volna bármelyik szakmai szervezet vagy érdekképviseleti szervezet véleményét. A képviselők azért sem tudhatták, hogy mit szavaznak meg, mivel az oktatásért felelős államtitkár a köznevelésről szóló törvényhez az elfogadását megelőző napon több olyan módosító indítványt nyújtott be, amelyek lényegesen megváltoztatták a korábbi törvényszöveget. Az ily módon lefolytatott törvénykezésre mondta ki az Alkotmánybíróság több ízben is, hogy sérti a jogállamiság követelményeit.

A benyújtás, az elfogadás, és a kihirdetés időszakát jól időzítették. A tanítási év lezárása, a vizsgaidőszak, a nyári szünet ideje, mind-mind segítséget nyújtott ahhoz, hogy a kormány „fűalatt” elérje valóságos célkitűzését: a minden önállóságától megfosztott, az állami céloknak alárendelt, az uralkodó párt ideológiáját gondolkodás nélkül közvetítő oktatási apparátus létrehozását.

Jól látszik, a miniszterelnöknek a demokrácia megőrzése lehetőségére vonatkozó „reményei” a köznevelésre nem irányadóak. Éppen ellenkezőleg. A közoktatás demokratikus intézményirányítási és intézmény működési rendszerét az ő elgondolásai szerint verték szét. Az pedig nehezen hihető el, hogy ne lenne tisztában azzal miszerint ez a megoldás annak az útnak egy állomása, amely elvezeti az országot a demokráciából egy új politikai rendszerbe.