A pedagógus foglalkoztatás új rendjét nagyszerűen előkészítette a kormányzat. Mindenkiben tudatosította, hogy az iskolák vezetői – már akiket nem ez a miniszter bízott meg – a munkaszervezéshez nem értő, a túlóradíjat jogosulatlanul önmaguknak elszámoló dilettánsok. A pedagógusokról közismertté vált, hogy munkaidő felének megfelelő tanítás után veszik fel fizetésüket. Senki nem ellenőrzi őket. Azt tesznek, amit akarnak. Minden fontos számukra, kivéve a gyermek. Délután magánügyeiket intézik, s ha mégis csinálnak valamit, tartják a markukat. Ezért az államnak rendet kell tennie.
(more…)
2013.09.30.
Bármilyen hihetetlen, ezidáig egyetlen arra illetékes hatóságnak sem tűnt fel, hogy a belváros kellős közepén, Budapest V. kerületében, a Kossuth térről ez év áprilisában eltűntek azok a több évtizedes hársfák, amelyek lakhelyet biztosítottak több ezer madárnak, s mellesleg biztosították az egészséges környezetet az ott élőknek, s az arra járóknak. Miután nagy valószínűséggel a hársfák nem saját elhatározásukból és nem saját lábukon távoztak a helyükről, nem zárható ki annak lehetősége, hogy kivágták őket. Csak, aki vak az nem látja, hogy a teret átalakítják. Csak, aki becsukja a fülét, befogja a szemét, az nem tudja, hogy a téren a múlt restaurációja folyik. [A Nagy Restaurátor lelki szemei előtt feltehetően megjelenik a téren felállított szobor, amely páncélban, lovon, jobb kezében véres karddal, bal kezében címeres pajzzsal, a címeren az általa létrehozott Jó Állam jelképével: ketrecbe zárt, szájkosárral ellátott, csontsovány kutya, elégedett, hájas, kezében korbácsot lengető gazdájával ábrázolja őt]
(more…)
2013.09.27.
Miután az erkölcstan órákon minden ötödikes megtanulhatja, miszerint a sok befogadott nép bomlasztotta szét az országot, csak remélni lehet, igaza lesz Vekerdy Tamásnak: a sok felesleges ismeret kihullik a gyermeki agyból. Mert nem a tótok, a zsidók, a cigányok, a svábok miatt akadnak nehézségek hazánkban, hanem a felelőtlen, szűk látókörű politikusok miatt.
(more…)
2013.09.21.
Senkinek ne legyenek illúziói. A közigazgatás részére nem jelentünk többet egy költségvetési tételnél. A politikusok számára pedig egy potenciális szavazónál. Igaz ez a megállapítás a pedagógusokra is, akik jelentős szerepet játszottak abban, hogy kialakulhatott a nemzeti együtt nem működés rendszere. Mint potenciális százötvenezer szavazó ígéretet kaptak az akkori ellenzéktől arra, hogy kormányrúdhoz kerülésük után megteremtik számukra a Kánaánt.
(more…)
2013.09.12.
Ki kit győz le?
A szabad iskola legfontosabb jellemzője a pedagógus, a szülő, a tanuló kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése. Az iskola akkor lehet szabad, ha működését döntő módon azok határozzák meg, akik érdekeltek abban, hogy minél jobb legyen ez a kapcsolatrendszer. A ma iskolájában nem épülhetnek kölcsönös együttműködésre a pedagógiai folyamatok. Az állam kezébe vette az intézményrendszer teljes irányítását. Szabályoz, utasít, ellenőriz. A mellérendeltséget feltételező bizalmi rendszert felváltja a modern hűbériség. Az állami iskola az állami hivatali rendszer részévé vált, a pedagógus pedig hivatalnokká. A pedagógus feladata nem több és nem kevesebb, mint közvetíteni a gyermekek felé az állam elvárásait, akaratát. A tanuló és a szülő nem vonhatja kétségbe, amit a pedagógus közvetít, hiszen az az állami akarat. A tanuló, ha nem akarja, hogy megbüntessék, engedelmeskedik. A szülő, ha nem akarja, hogy gyermekével „kiszúrjanak” az iskolában, hallgat. A pedagógus uralkodik a szülő és a tanuló felett, a pedagógust pedig kézben tartja a miniszter által kinevezett iskolaigazgató. Az állam elvárásainak következetes végrehajtására az állami tanfelügyelet őrködik. Szabad iskola csak szabad országban lehet.
(more…)
2013.09.03.