Az ország vezetője szerény ember. Álmai is ehhez igazodnak. Nem kíván ő sokat. Arról álmodozik csupán, hogy legyen egy olyan országa, amelyben mindenki azt csinálja, úgy, akkor, ahogy ő szeretné. Régóta dédelgetett álma ez, amelynek megvalósításához több, mint húsz évet kellett várnia. Küzdelmes évek voltak, kanyargós életúttal.
Az állam az elmúlt száz évben többször is bebizonyította, mennyire leleményes akkor, amikor másnak a vagyonát szeretné lenyúlni. Nem véletlen, hogy ebben az országban kevés család mondhatja el: ősei birtokán, házában, vagyonának hasznaiból él, szülei, nagyszülei foglalkozását űzi, vállalkozását vezeti. Nem véletlen az sem, kevesen gondolják úgy, hogy érdemes befektetni, megtakarítani, félretenni. Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink meséiből tudhatjuk, miképpen olvadtak el azok a hadikölcsönök, amelyeket az állam vett fel tőlük koronában, pengőben a háborús kiadások fedezéséhez vagy békekölcsön formájában, forintban a gazdasági vészhelyzet megoldásához. Államosították már ebben az országban a földeket, az üzemeket, a gyárakat.. A közösségeket is kifosztották. Felszámolták az egyesületeket, a nyugdíjpénztárakat, eltüntetve vagyonukat. Államosították az egyházak vagyonát is.
A tudás monopóliuma
A fülkeforradalmárok jól tudják, jól érzik, hogy hatalmuk megszilárdításának egyik központi kérdése a tudás kisajátítása. Összetett feladatról van szó, amely igényli a tömegek kiszorítását a gondolkodás készségének kialakítását, megszilárdítását biztosító középiskolai oktatásból, az érettségi megszerzésének lehetőségéből, ennek egyenes következményeképpen a felsőoktatásból. Másrészt igényli az oktatás szervezésének és tartalmi követelményei meghatározásának visszaállamosítását. Az oktatás ily módon történő átalakítása a legfontosabb feltétele egy olyan „keresztény, úri középosztály” létrehozásának, amelynek tagjaitól elvárható a hűség, a rajongás a vezér és az eszme iránt, a megvetés, a gőg mindazokkal szemben, akik nem tartoznak e kasztba. Az oktatási rendszer átalakítása része egy másik fontos politikai feladatnak is: felszámolni minden olyan közösséget, amely képes, képes lehet másként gondolkodni, mint ahogy azt a hatalom elvárja, szeretné. Áldozatul estek ez utóbbi törekvésnek a közalapítványok, a kisegyházak. Most az önkormányzattal rendelkező szervezetek kerülnek sorra, köztük a felsőoktatási intézmények. A napvilágot látott elképzelések szerint a felsőoktatási intézményeket a Kormány alá rendelnék, lényegesen szűkítve döntési jogosítványaikat A felsőoktatási intézményrendszer átalakításánál fontos tényező lehet azonban, hogy a főiskolák és az egyetemek nem csak oktatási feladatokat látnak el, hanem kutatási feladatokat is. Tevékenységükre ezért alkalmazni kell mindazokat az alkotmányos rendelkezéseket, amelyek a tanszabadságról, a tanítás szabadságáról és a tudományos élet szabadságáról rendelkeznek.
Az országgyűlés (nem véletlenül így írva) ismét bebizonyította, hogy ebben az országban megszűnt a jogállam, megszűnt a demokrácia. Ellenkező esetben nem fordulhatna elő, hogy sarkalatos törvényt egyéni képviselői indítvány alapján tárgyalnak meg és fogadnak el. Nem fordulhatna elő az sem, hogy a benyújtott törvényjavaslatot a megtárgyalásának befejezése után, a zárószavazás előtt, egy módosító javaslattal gyökeresen megváltoztatnak.
A kormány harcban áll. A háború fő célja a hatalom minél hosszabb időkre szóló megszerzése. Ezért ellenség mindenki, aki erre bármilyen módon, és bármilyen okból veszélyt jelent, vagy veszély jelenthet. A hadüzenetet alaptörvény formájában jelent meg.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem jogosult elbírálni az Alkotmányt módosító törvények alkotmányosságát. Ezzel lényegében szabad kezet adott a Kormánynak és az Országgyűlésnek ahhoz, hogy azt tegyen, amit akar. E döntéshez kapcsolódó különvélemény azonban rámutat arra, hogy az Alkotmánybíróság lényegében lemondott arról, hogy betöltse azt a szerepet, amelyre létrehozták, és ezzel hozzájárul a jogállamiság felszámolásához. Íme a különvélemény (nem teljes szövege): „…az Alkotmány módosításának vannak alkotmányos korlátai. Azt is mondhatjuk, hogy az Alkotmány egyes normái jogilag az Alkotmány alapján megváltoztathatatlanok. Ezek közül a legfontosabb az Alkotmány 8. § (1) bekezdése, amely szerint „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait”. Az Alkotmány itt több lényeges dolgot állít, amelyek együtt vezetnek arra, hogy ez a rendelkezés az Alkotmány megváltozhatatlan normája. Az Alkotmány előbb idézett normájának három fő eleme van. Az egyik az „ember (…) alapvető jogai”, amelyről az Alkotmány szól. A másik, hogy ezek a jogok „elidegeníthetetlenek és sérthetetlenek”; végül a harmadik vizsgálandó elem az, hogy az Alkotmány („a Magyar Köztársaság”) az előző két elemet „elismeri”.
(more…)
Nem tudom hányan gondolkoztak már el azon, miképpen fordulhatott elő, hogy miközben állítólag a magyarok között az átlagosnál nagyobb számban fordulnak elő tehetséges emberek, s legfőbb kincsünk a „szürkeállományunk”, az új kormányzati gazdaságpolitika középpontjában nem az innováció, hanem a képzetlen fizikai munkások tömeges munkába állítása áll.
Tulajdonképpen hálásak lehetnénk az alkotmányozó hatalomnak, azért hogy nem szüntette meg a köztársaságot, annak ellenére, hogy a történeti alkotmány rendelkezései nem erre az államformára épülnek. (more…)
Krisztus sorsa is igazolja, hogy szeretetre építve kevés a remény egy közösség tartós összekovácsolására. Ezzel ellentétben a gyűlöletre sokszor lehetett sikeresen, akár hosszú időre szólóan is politikát alapozni. (more…)
A legnagyobb párt frakcióvezetője a tv híradóban tájékoztatta az ország lakosságát arról, hogy sikerült összeállítani az Alkotmánybíróság új tagjainak a névsorát és megegyezés közeli állapot alakult ki abban a kérdésben, hogy az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke továbbra is elnök maradhat. (more…)
