Ha lehull a szürke hályog

Magyarország az esélytelenség nyugalmával haladhat tovább a kitűzött cél, a Jó Állam felépítéséhez vezető úton. Az ország új nevét húsvéti meglepetésként adta a hatalom a népnek, és szilveszteri ajándékként adja át részükre. Azt, hogy ki kell alakítani a Jó Államot, az Országgyűlés rendelte el – így ebben a formában leírva – abban a törvényben, amelyben megtette az első lépést is, államosította a megyei önkormányzatok vagyonát. Arról pedig, hogy az országnak esélye se legyen a fejlődés útjára tévedni, gondoskodnak azok a törvények, amelyek az oktatás egész rendszerének – az óvodától az egyetemig – átalakítása érdekében kerültek elfogadásra. Miután a gazdaság fejlődésének az alapja a lakosság iskolázottsági szintjének a növelése, csak a fejlődés kerékkötőjeként értékelhető az a három törvény, amelynek célja csökkenti az iskolában eltöltött időt, az érettségihez és a diplomához jutók számát.

(more…)

2011.12.26.

A Pirruszi győzelem

Pirruszi győzelmet ért el Hoffmann Rózsa a köznevelési törvény parlamenti elfogadásával. „Sikere” legalább olyan időtálló lesz, mint a múlt század másik „nagyasszonyáé” Ratkó Annáé. Míg azonban elődje azzal vált híressé, hogy a mindenható állam nevében, akaratuk ellenére szülésre kötelezte a nőket, addig a miniszterség helyett államtitkárrá előléptetett egykori oktatási reformer azzal vigasztalhatja magát, hogy az általa elkészített törvény alapján a mindenható állam dönt a szülők helyett a ratkó-dédunokák neveléséről, és arról is, gyermekeik eljuthatnak-e az érettségig, esetleg a diplomáig.

(more…)

2011.12.22.

Mese a Jó Államról és a jogállamról

A hatalom döntött. Fel kell építeni a Jó Államot. A hatalom intézkedett és a Parlament elkezdte lerakni az alapokat. Már kormánybiztosa is van a feladatnak. A Jó Állam kialakítása érdekében született meg 2011. november 21-én a megyei önkormányzati intézmények ingyenes államosításáról rendelkező törvény. Bár ez a törvény ellentétes a „nyuszi tojta” Alaptörvénnyel, mivel az tiltja a tulajdon ingyenes kisajátítását: „Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet [XIV. cikk], a köztársasági elnök ebben az esetben mégis bátran gyakorolhatta az aláíráshoz való jogát. Nem csak azért, mert feltehetően szakértői emlékeztették arra, hogy az Alaptörvény csak 2012. január 1-jétől hatályos, hanem főleg azért, mert a Parlament 2011. november 14-én, következő napi hatályba léptetéssel kicserélte a „sztálinista 1949-es” Alkotmánynak azt az idejét múlt rendelkezését, amely szerint az „állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát”. Helyébe a kor [vagy kór, lehet választani] szellemének megfelelően a következő mondatot tette: „Helyi önkormányzati tulajdonnak az állam vagy helyi önkormányzat részére történő ingyenes átadásáról törvény rendelkezhet.”

(more…)

2011.12.12.

Gondolatok az oktatásról

Ezek e törvények a jövő helyett a múltba visznek

Nincs nagyobb ostobaság, nincs nagyobb gaztett, nincs nagyobb felelőtlenség annál, mint amikor egy ország vezetői szándékosan és tudatosan teszik tönkre egy nemzet jövőjét. Nem lehet ugyanis másképpen értelmezni azt a folyamatot, amelynek célja nem más, és nem kisebb, mint az ország teljes oktatási rendszerének szétverése, anélkül, hogy végiggondolnák, mi lép a helyébe. A közismert tények ugyanis arra utalnak, hogy a kormányt, a kormányzó pártokat nem érdekli semmi más, mint az, hogy miképpen lehet az oktatás rendszerét úgy átalakítani, hogy csak azoknak a családoknak a gyermekei juthassanak használható tudáshoz, akik a köreikhez tartoznak, továbbá, hogy az oktatás feladataiban közreműködőket megfosszák az önálló véleményalkotás és véleménynyilvánítás minden lehetőségétől, és az állam feltétlen kiszolgálóivá silányítsák le őket. A közelmúlt évtizedei bizonyították, azok az országok váltak sikeressé, amelyek képesek voltak megújítani oktatási rendszerüket, amelyek képesek voltak befektetni az oktatásba. Nem hozhat azonban megújulást, sikert egy a múltra épített átrendezés, amelynek nem az a célja, hogy a meglévő oktatási rendszert a XXI. század követelményeihez igazítsa, hanem az, hogy a XX. század második évtizedébe vezesse vissza.

(more…)

2011.12.01.

A látszat néha csal

Még a látszatra sem ügyelt az oktatásért felelős államtitkár akkor, amikor benyújtotta a kormányhoz jóváhagyás céljából a nemzeti köznevelésről szóló törvény-javaslatot. Valószínűleg nem tudatzavar miatt hagyta figyelmen kívül, hogy azon a napon, amikor előterjesztését a végrehajtó hatalom legfőbb szerve megtárgyalja, jár le az általa megadott véleményezési határidő. Döntése inkább arra utal, hogy a javaslat összeállítóit nem érdekelte, kinek mi a véleménye azokról a paragrafusokról, amelyeket néhány napra hozzáférhetővé tettek a minisztérium honlapján. Az államtitkár tartja magát ahhoz a véleményéhez, hogy miután a múlt év decembere óta folyik a törvényjavaslat koncepciójának az egyeztetése, magának a törvényszövegnek a hosszadalmas megvitatása teljesen felesleges.

(more…)

2011.11.13.

Közönyösök

Vajon melyik lesz az a kormányzati intézkedés, amelyik kiveri a biztosítékot? Mert eddig nagy visszhangja nem volt semmilyen intézkedésnek, döntésnek, átalakításnak, törvénynek, bejelentésnek, javaslatnak. Persze voltak megmozdulások, tüntetések, tiltakozások, de összehangolt, komoly erődemonstrációra ezideig nem került sor. Pedig most már nem arról van szó csupán, hogy néhány száz volt vezetőt pofátlanná nyilvánítanak, és utólag megvonják törvényes járandóságukat, hogy néhány ezer hajléktalant eltávolítanak a közterekről, mert látványuk zavarja a városházák urait, hogy átkeresztelik az országot, hogy eltörlik a történelem néhány évtizedét. Most már több tízezer diplomást fenyeget annak réme, hogy csak egy havas tél juttatja őket közmunkához, úgy, mint nagyapáikat a Horthy-korszakban.

(more…)

2011.11.04.

Ez a kérdés válasszatok

Rabok legyünk vagy szabadok? Mindössze erre a kérdésre kellett választ adniuk a nagykorú állampolgároknak 2010-ben a választásnak abban az időszakában, amikor világossá vált a FIDESZ győzelme, és azt kellett eldönteniük az urnákhoz járulóknak a második fordulóban, hogy hozzájárulnak-e a közjogilag minden gátat nélkülöző hatalomgyakorláshoz, vagy fenntartják-e a kétharmadra épülő, alkotmányos kérdésekben politikai egyeztetést és megegyezést kívánó döntéshozatali mechanizmust. Persze ez a kérdés ilyen formájában nem fogalmazódott meg, hiszen még a választások között is azt hallhatták a vacillálók a „hozzáértőktől”, hogy jó a kétharmad, mert annak birtokában a tisztesség és az önmérséklet útján járó hatalom, a közjó érdekében, megoldja a felgyülemlett problémákat. Az eredmény ismert. A tisztesség és az önmérséklet leghalványabb jegyeit mellőzve, gátlástalan hatalomgyakorlás keretében söpört el és söpör el mindent a kétharmad, ami útjába állt, útjába állhat.

(more…)

2011.11.02.

Balsors és jövőnk

Vajon mikor kezdeményezi valaki József Attila 1948-ban kapott posztumusz Kossuth-díjának visszavonását a Dunánál című verse miatt? Erre, a verse alapján két ok is felhozható érvül: Nem kevesebbet állít ugyanis a költő, mint azt, hogy a magyar keverék nép, amelynek szívében a kun és a székely mellett török, tatár, tót, román vér kavarog. Továbbá azt is, hogy a magyar nem rendezte dolgait, ezért van mit tennie. Lehet, azért nem indult még eljárás a költővel szemben, mert azok, akik erre illetékesnek érzik magukat, úgy gondolják, hogy a vers születésétől, 1936-tól eltelt több mint hetven év okafogyottá tette a költőnek ezt a gondolatát.

(more…)

Címkék:

2011.10.11.

Adjuk vagy beadjuk a kulcsot?

A szétszakított álmot/nem javítja senki/Egyszerűen dobjuk el. Énekli a Generál együttes. Akkor, ha az álom arról mesél, hogy olyan országban élünk, amelynek megválasztott kormánya nem hisz hatalma isteni eredetében. Legfőbb méltósága nem egy golyóstoll. Az országgyűlési képviselők olvasatlanul nem nyomkodnak igent egy olyan törvény-javaslatra, amely megszüntet több száz egyházat. Amelyben nem lehet visszamenőlegesen adót kivetni, nyugdíjpénztári befizetéseket államosítani. Ahol működnek a helyi önkormányzatok. Nem attól vesznek el, akinek már alig van. A nyugdíjba vonulókról nem mondják, hogy pofátlanok, a rokkantakról, hogy csalók, a hajléktalanokról, hogy rontják az utcaképet, a cigányokról, hogy zavarják a köznyugalmat. Amelyben a börtönöket zárják be és nem az iskolákat, ahol egymás mellett ülve olvassák a Magyar Nemzetet és a Népszabadságot, ahol nem ugyanazok a központilag megírt hírek hallhatók minden közszolgálati adón. Amelynek van Alkotmánya, s amelynek a neve Magyar Köztársaság, akkor meg kell találni az álomjavító-kulcsot.
Valószínű többkulcsos megoldást kell találni. S ha máshol már bevált a „két kulcs”: egy villanyszerelő és az általa vezetett Szolidaritás, akkor ez a megoldás beválhat nálunk is. A Szolidaritás már megalakult….Csak lesz valaki, aki képes arra a bravúrra, hogy összekösse a széttépett álomhuzalokat anélkül, hogy bombák robbannának.

2011.10.06.

Az állam mindenekfelett

A közoktatás rendszere átalakításának kormányzati szándéka középpontjában a totális államosítás áll. Ez nem jelent sem többet, sem kevesebbet annál, mintsem az állam a rendszer irányításával kapcsolatos jogosítványai megtartása mellett átveszi az intézményfenntartás és működtetés feladatait, monopolizálja a tantervkészítést, a tankönyvkiadást, a szakmai szolgáltatásokat. Ennek a megoldásnak ésszerű szakmai indokát nehéz megadni. A valóságos célját pedig ésszerű elhallgatni. Nem kevesebbről van szó ugyanis, mint a társadalom feletti irányítás megszerzéséről, megszilárdításáról. E cél megvalósításának legjobb eszköze a közoktatás államosítása. Az államosított közoktatás lényege ugyanis az, hogy az állam mondja meg, hol, melyik településen, milyen iskola működhet, az iskolában ki taníthat, mit és miből. Az államosított iskolarendszeren keresztül nemcsak az elsajátításra váró, az állam által fontosnak és kívánatosnak tartott ismeretek közvetítésére van lehetőség, hanem az állam által elvárt magatartásminták legszélesebb körű terjesztésére és befogadtatásának kikényszerítésére is mód van. E rendszer alkalmas arra is, hogy az állam kinevelje az ország vezetőit, és kizárja a tudáshoz vezető útról azoknak a csoportoknak a gyermekeit, akik nem tartoznak a kiváltságosok körébe.

(more…)

2011.09.20.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!