2012. szeptember 1-jén a közoktatás rendszerét felváltja a köznevelés rendszere. Nem csupán névváltoztatásról van szó, hanem igen lényeges fordulatról, olyanról, amely mindenkit érint ebben az országban, akinek gyermeke, unokája van. A köznevelésről szóló törvény legfontosabb céljául azt tűzte ki, hogy az óvoda és az iskola az állami ideológiát közvetítse, az általános iskola után pedig a korosztály tizenöt-húsz százalékát „kiejtse” a rendszerből, a fennmaradók ötven százalékát pedig a betanított munkás színvonalánál alig magasabb színvonalú felkészítést nyújtó szakképzésbe irányítsa át. Ez a rendszer már középtávon is azt fogja eredményezni, hogy az ország teljesítőképessége jelentősen romlik. Évente pedig több tízezer fiatalnak reménytelenné válik a munkaerőpiaci helyzete.
Ezért 2014-ben, ha sikerül leváltani a mai kormányzó pártokat, az új Országgyűlés legfontosabb és legsürgetőbb feladatai közé fog tartozni az új közoktatási törvény elfogadása, amely esélyt teremt mindenki számára a boldoguláshoz, s amely megalapozza a gazdasági fejlődéshez szükséges „tudásalapú társadalom” felépítését.
Miután legkülönbözőbb műhelyek foglalkoznak az oktatás kérdéseivel, ez az írás felvázolja azokat a „sarokpontokat”, amelyekben szükség lenne a politikai megegyezésre, és felvázol egy lehetséges alternatívát is az esélyt teremtő közoktatás megteremtéséhez
(more…)
2012.03.27.
Miután az ország alaptörvénye megengedi a tanítás szabadságának korlátozását, a köznevelésről szóló törvény él is ezzel a lehetőséggel. Nem csoda! A zsarnoknak úgy hiányzik az igaz szó, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Nem véletlen, hogy aki egyeduralomra tör, a sajtószabadságot, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát és a tanítás szabadságát „zárja legelőszőr börtönbe”. Csak abban lehet bízni, hogy nincs messze az a tavasz, amikor „Táncsics szekere” újra végig gördül a főváros utcáin, és a győztes ifjúság közfelkiáltással helyre állítja a Magyar Köztársaságot és az alkotmányos rendet.
2012.03.22.
Miután a kormány nem merte felvállalni és a benyújtás előtt nyilvánosságra hozni, vitára bocsátani azt az ötletét, hogy az állami általános iskolában a kötelező tanórai foglalkozások keretében, a tanulónak – szülei választása szerint – az iskola által szervezett erkölcstan órán vagy az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan órán kell részt vennie, a nemzeti köznevelésről szóló törvénybe módosító indítvánnyal épültek be ezek a rendelkezések. [Az önkormányzati iskolákról azért nem rendelkezik a törvény, mivel azok nem tarthatnak fenn a jövőben iskolát.] Ez a választási kényszer nemcsak azért aggályos, mivel sérti az Alaptörvénynek a gondolat, lelkiismeret és vallásszabadság jogát biztosító rendelkezéseit, hanem azért is, mivel végrehajtása számtalan megoldhatatlannak látszó szervezési kérdés elé állítja az iskolákat.
(more…)
2012.03.13.
Ha a demokráciára az a jellemző,
hogy mindig a vezérnek van igaza,
hogy az alaptörvény korlátozza az alkotmánybírósághoz fordulás jogát,
hogy teljesíthetetlen feltételekkel kizárják a sztrájkjog gyakorlását, a népszavazás indítását,
hogy hitéleti kérdésekről az országgyűlés határoz,
hogy nincs arányos közteherviselés,
hogy visszamenőleges hatállyal lehet jogszabályokat életbe léptetni,
hogy az állam nem tiszteli a magánvagyont, a megkötött szerződéseket, és tudni akarja, sőt előírni, hogy mit csináljunk vasárnap,
hogy az országgyűlés vita és egyeztetés nélkül hozhat törvényeket, a köztársasági elnök pedig nem akar törvényeket olvasni, mielőtt aláírná azokat,
hogy a közigazgatás felügyeli a sajtót és jelölheti ki a büntető bírókat,
hogy munkatáborokat lehet szervezni,
hogy létezhetnek nem telefontémák,
hogy a tanítás szabadsága papíron sem létezik, az érettségiig csak a kiváltságosok juthatnak el, a hétéves gyermeket fegyelmi úton el lehet távolítani az iskolából,
akkor a Magyar Köztársaság romjain ma a demokrácia virul.
2012.03.06.
A változtatás kényszere
Miután a Magyar Köztársaság Alkotmányát felváltja az Alaptörvény, szükségessé válik a teljes jogrendszer felülvizsgálata és átírása. Annak ellenére, hogy az Alkotmány és az Alaptörvény sok esetben azonos vagy nagyon hasonló megszövegezésben szabályoznak egy-egy intézményt, egy-egy kérdést, a két törvény közötti alapvető szemléletbeli eltérés miatt nagyon lényeges változások következhetnek be az új szakmai törvényekben. Igaz ez a megállapítás azokban a kérdésekben is, amelyek a gyermekekért való felelősség intézményrendszerét, a gyermekeknek a megfelelő fejlődéshez és védelemhez való jogát határozzák meg. Közismert tény, hogy a közoktatás egész rendszerének újraszabályozása is a Kormány célkitűzései közé tartozik. A megismert nyilatkozatokból és dokumentumokból jól érzékelhető az állami szerepvállalás erősítésének igénye és elvárása a gyermekről történő gondoskodás terén.
(more…)
2012.02.07.
Az alaptörvény legfontosabb rendelkezése a nemzeti hitvallásban található: „Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ennek a szerződésnek azonban van egy nagy hibája, hogy nem jött létre, mivel csak az egyik fél, a hatalom képviselői írták alá.
(more…)
2012.02.04.
Miután a mai hatalom szabad választásokon aratott diadalt, uralkodása legitim, intézkedései alkotmányosak, bármit tesz. Mértékadó elemzések és nyilatkozatok szerint hazánkban ezen okból ma nincs diktatúra, annak ellenére, hogy a demokratikus intézményrendszert már sikerült felszámolni. Hogy milyen államberendezkedés az, amelyik se nem diktatúra, se nem demokrácia, válaszolják meg azok, akik úgy vélik, nincs még olyan nagy baj, hiszen ez a kormányzat még csak az érdekegyeztetést számolta fel, az Alkotmánybíróság működését tette lehetetlenné, az országgyűlési jogok biztosi intézményt tette formálissá, a sajtószabadságot zárta sorompók közé, a tanítás szabadságát szüntette meg, a tanuláshoz való jogot szűkítette le. Mellesleg megszállt minden betölthető pozíciót, többek között az ügyészséget, az Állami Számvevőszéket. Befejezés előtt áll az önkormányzati rendszer szétverése, jó úton halad a bíróságok megzabolázása. Megnyílhatnak a közmunkatáborok, megkezdődhetnek a perek az ellenségnek tekintett politikai ellenfelek ellen. Lassan felépül a nyugdíjból visszarángatottakból – a tüntetők ellen is bevethető – tartalékos hadsereg. Ezek a közismert tények december legutolsó napján újabb elemmel egészültek ki. Ezen a napon fogadta el ugyanis az Országgyűlés azt a házszabály módosítást, amely megteremtette a jogi kereteket a parlamentarizmus felszámolásához.
(more…)
2012.01.30.
A felsőoktatásból történő forráskivonásnak, és a tandíj bevezetésének nemcsak gazdasági okai vannak. A Széll Kálmán-tervben megfogalmazott, közel százmilliárdos forráskivonás természetesen nem mellékes szempont, de ennél talán sokkal többet nyom a latba, hogy azok jussanak csak be a felsőoktatásba, akikre a mai hatalom a jövőben támaszkodni tud, támaszkodni kíván. E cél érdekében kellett visszafordítani az úgynevezett bolognai folyamatot, csökkenteni az állam szerepét a felsőoktatás finanszírozásában, és az állam által száz százalékban támogatott felvételi keretszámok elosztásánál minimálisra csökkenteni a leginkább kételkedésre hajlamos humán értelmiségiek képzését. A bolognai folyamat lényege a többciklusú felsőoktatás megszervezése, amelyben az úgynevezett hároméves alapképzés elsődleges célja a felsőoktatás megnyitása minél szélesebb kör előtt. Ez áll összhangban az Európai Unió „Oktatás és képzés 2020” tanácsi elvárásaival, melyben célként fogalmazódott meg, hogy 2020-ra a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 30-34 év közöttiek aránya érje el legalább a negyven százalékot. A második lépcsőbe, a mesterképzésbe már csak a kiválók léphetnek, az alapképzésben tanulmányokat folytatók mintegy egyharmada. A legfelsőbb szintre, a doktori képzésbe jelenleg csak a legeslegjobbak léphetnek tovább. Ez a fokozatosság elégíti ki azt az elvárást, hogy szélesedjen a társadalom tudásszintje, de ne csökkenjen a felsőoktatás minősége. (more…)
2012.01.19.
A társadalom működését meghatározó jogszabályok egységes, összehangolt rendszere
biztosíthatja az ország zavartalan működését, a közigazgatás, a közszolgáltatások törvényes
megszervezését. A jogrendszer egységességének alapja az a jogszabály, amely kiemelkedik az
összes többi jogszabály közül, amelyhez kell igazítani minden más jogszabályt. Ez az
úgynevezett Alaptörvény, amelynek elnevezése ez idáig az Alkotmány volt. A jövőben,
egészen pontosan 2012. január 1-jétől az ország jogforrásának „csúcsán” Magyarország
Alaptörvénye áll. Míg tehát ez idáig az Alkotmány a tartalmánál és jelentőségénél fogva
töltötte be az alaptörvény szerepét, addig a jövőben az Alaptörvény nem csak a szabályozás
szerepét, jelentőségét és jellegét jelöli, hanem egyidejűleg az elnevezését is jelenti ennek a
jogszabálynak.
(more…)
2012.01.14.
Az Alkotmánybíróság 2011. végére minden tekintélyét elvesztette. Arra pedig, hogy 2012. január 1. után visszaszerezze csekély az esély. A tekintélyvesztésnek hosszú, több évre visszavezethető előzményei vannak, a folyamat azonban a 2010-es kormányváltáskor gyorsult fel, vált visszafordíthatatlanná, és az Alkotmánybíróság létszámának kibővítésével, ezt követően új tagjainak megválasztásával, a régi-új elnök országgyűlési megbízásával pedig lezárult.
(more…)
2012.01.10.