Olyan országban élük, amelynek Országgyűlése megtagadta az ország múltját, szétrombolja a jövőjét, ellehetetleníti a jelenét. Olyan országban élünk, amelyben a legfontosabb dolog veszett el, a közbizalom. Az a biztonság, az a tudat, hogy az, aki betartja a játékszabályokat, jogszerűen viselkedik, cselekszik, biztos lehet abban, hogy meg lesz az eredménye.
(more…)
2012.12.16.
Nem kell már sokat várni. Rövidesen elkészül az a hivatalos jegyzék amelyik tartalmazza, hogy az iskolába járók közül ki, milyen egyházhoz kötődik, illetve ki az ateista.
(more…)
2012.12.02.
Az Országgyűlés szerepe a jogállamban
Arról a kérdésről, hogy a települési önkormányzatok nem láthatnak el – az óvodai nevelés kivételével – köznevelési feladatokat, az Országgyűlés egy évvel ezelőtt, 2011. decemberében meghozta a döntését. Ehhez kapcsolódóan döntött arról is, hogy szorgalmi időben – 2013. január 1-jén – kell végrehajtani a változtatásokat, figyelmen kívül hagyva azt az oktatásszervezési alapelvet, hogy a tanítási év zavartalan megszervezése soha, semmilyen okból nem szenvedhet csorbát.
(more…)
2012.11.30.
2013. január 1-jén a köznevelés intézményei megszűnnek, beolvadnak az állami intézményfenntartó központba, s annak szervezeti egységeként működnek tovább. Ettől az időponttól kezdődően a köznevelés terén az állam szerepe három csoportba sorolható: a közhatalmi szerepre, a tulajdonosi szerepre, és az intézményi szerepre. Mint közhatalom szabályoz, ellenőriz, büntet. Mint tulajdonos, szervez, fenntart, finanszíroz. Mint intézmény szolgáltat, foglalkoztat. Ez a három szerep azonban nem határolódik el egymástól. Összemosódik, s ezáltal válik az intézmény, az intézményvezető, a pedagógus, a szülő és a gyermek teljesen kiszolgáltatottá.
(more…)
2012.11.22.
Előzetes kérdések
Összefüggések az egyes rendszerek között
A foglalkoztatás, az oktatás, a szociálpolitika kérdéseinek összehangolt kezelése teremtheti meg a feltételeket az ország gazdasági növekedéséhez. Ahhoz, hogy a foglalkoztatás növekedjen, olyan munkaerőre van szükség, amelyik képes alkotó módon bekapcsolódni a termelés folyamatába, és képes arra, hogy az élete során újabb és újabb ismeretekre tegyen szert, szükség esetén pályát módosítson. Ennek a képességnek a megszerzése csak jól működő oktatási rendszer esetén biztosítható. A jól működő oktatási rendszer teremtheti meg az esélyeket ahhoz, hogy mindenki megszerezze a képességeket a munkaerőpiacon történő helytálláshoz.
(more…)
2012.11.11.
Az egyszerű pedagógusok jelentős része erre a kormányra szavazott, mert bíztak benne, hogy hamarosan és látványosan megemelkedik a jövedelmük, valamint elhitték azt is, hogy elrendelik a pedagógusok tekintélyének visszaállítását, törvénybe foglalják, hogy a pedagógust mindenkinek kötelessége tisztelni. Ezért az egyszerű pedagógus természetesnek vette, hogy államosítják az intézményeket, s azt is, hogy a gyermekeket, tanulókat és a szülőket megfosztják azoktól a jogaiktól, amelyekkel az elmúlt húsz évben felruházták őket.
(more…)
2012.11.08.
Magyarországnak ma van egy érvényes, de nem hatályos Alkotmánya és van egy hatályos, de nem érvényes alaptörvénye.
(more…)
2012.11.02.
A programkészítés azoknak a szervezeteknek a feladata, amelyek szeretnék meggyőzni a választókat arról, hogy érdemes rájuk szavazni. Igaz, ebben az országban úgy lehetett abszolút hatalomra szert tenni, hogy a választók nem kérdeztek semmit. Úgy lehetett valaki a hatalom legfőbb ura, hogy egyetlen politikai vitában sem vett részt. Program, ígéret hiányában, a politikai elemzők cinkos kacsintása, a közszolgálati média gyáva hallgatása, a választók csodavárása mellett hullott a mai hatalom bitorlóinak az ölébe ez az ország, amellyel úgy játszadoznak, mint Chaplin diktátora a földgömböt ábrázoló luftballonnal.
(more…)
2012.10.31.
A mai hatalomnak az érdekében áll a minél korábbi választások megtartása. Ahogy fogy az idejük, úgy fogy a támogatottságuk. Ez a folyamat nem arányos az idő múlásával, de bármikor felgyorsulhat.
(more…)
2012.10.29.
A közoktatás-köznevelés az egyik központi téma napjainkban. Miért? A válasz egyszerű: mert a kormány kiemelt, stratégiai célja, hogy az egész rendszer felett megszerezze az irányítást.
(more…)
2012.10.17.