Az Orbán áfium elleni orvosság

Vajon lesz-e a közmunkások között, aki elmondja az igazságot, arról, mi is rejlik azok mögött a képsorok mögött, amelyeket a televízióban mutattak be róluk, amint szép, rendezett sorokban, jókedvűen kapálják a száraz föld gyér növényzetét. Természetesen akadt közülük valaki, aki elmondta a közszolgálati csatorna nézőinek, mennyire hálásak, amiért végre van értelme az életüknek. Reggel van miért ébredniük. A gyerekek látják a munkába siető szülőket. Végezetül köszönetet mondott a polgármesternek a törődésért.

(more…)

2014.08.04.

A magyar Napóleon

Miután parlamentáris diktatúra nem létezik, úgy tűnik, az izzadságszagú parlamentáris köztársaságot hazánkban felváltotta a húgyszagú diktatúra. Senki nem állíthatja, hogy az 1990-es választások után kialakult politikai rendszer hibátlanul, zökkenőmentesen működött. Sőt.

(more…)

2014.07.29.

Kiábrándulás vagy kijózanodás

Vicces, ahogy az ellenzéki pártok „komolykodnak” az önkormányzati választások felé közeledve. Vicces, mivel úgy tesznek, mintha ennek az őszi választásnak az ország életében bármilyen jelentősége lenne.

(more…)

2014.07.28.

A mundér becsülete

Ha egy szervezet úgy gondolja, hogy az emberek felett áll, akkor saját érdekei fontosabbá válnak, mint azoké, akik miatt egyébként létrehozták. Ezért igyekeztek, igyekeznek eltusolni a papi pedofíliát és ezért gondolták és gondolják úgy az iskolákban, hogy a szőnyeg alá lehet, a szőnyeg alá kell söpörni a tanulók sérelmére elkövetett bűncselekményeket.
(more…)

2014.07.17.

A mókuskerék

A Nemzeti Pedagógus Kar kézzelfogható célja a pedagógustársadalom szellemi karanténba zárása. Az iskolai nevelés és oktatás folyamata a közoktatásban a nevelőtestület alkotó közösségeire, a szabadon gondolkodó és cselekvő, önmagát kiteljesítő pedagógusokra épült.
(more…)

2014.07.11.

A három majom

Az ország nem akarta, nem merte(?) tudomásul venni, mi vár rá, ha újra összehozza a kétharmadot egy olyan csapatnak, amely megismerhetően csak a saját zsebére dolgozik, amióta közel került a pikszishez. Azért nem lehet közismert tényként kezelni a mai hatalom síbolását, mivel az információkhoz való hozzájutás igényelt némi olvasást, némi odafigyelést a hírekre.

(more…)

2014.07.07.

A kétharmad visszája

Nem biztos, hogy közismert az a tény, miszerint Magyarországnak akkor volt történelme során első ízben Alkotmány elnevezéssel elfogadott törvénye, amikor éppen felszámolták az alkotmányosságot.
(more…)

Címkék:

2014.06.21.

A folytatás kalandorsága!

A folytatáshoz kért és kapott felhatalmazást a 2010 óta regnáló hatalom, a kalandor jobboldal.
(more…)

2014.06.12.

A kalandor jobboldal

Lehet csodálkozni, értetlenkedni minden alkalommal, amikor egy-egy kormányzati intézkedésnél világossá válik, mit is jelent az, ha az állam felfalja a társadalmat.
(more…)

2014.06.05.

Mosom kezeimet

Az állam jogos társadalmi igénynek tesz eleget akkor, amikor védelmet nyújt azokkal szemben, akik megszegik a törvényeket. Az állam azonban csak akkor lehet eredményes ezen a területen, ha működése maradéktalanul megfelel a jogállamiság írott és íratlan szabályainak, továbbá, ha a képviseletében eljáró személyek tisztességéhez kétség sem férhet.
(more…)

2014.06.02.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!