Orbán Viktor nyugodtan lehet flegma. Nyugodtan lehet cinikus. Nyugodtan lehet lekezelő. Orbán Viktor azt tehet, amit akar. A nép szereti. Aki mégsem őt szereti, az sem szerethet mást. A választék csekély. Így kitalálhat akármit, megsérthet bárkit, elvehet bármit, szétoszthatja a másét, átalakíthat tetszés szerint, kirúghat akit akar, felemelhet, letaszíthat. Trónja szilárd, nem ingatja meg semmi. A nép világosan jelezte. Félelemre semmi oka. Számíthat a népre. Népszerűsége töretlen.

Orbán Viktor nyugodtan lehet flegma. Nyugodtan lehet cinikus. Nyugodtan lehet lekezelő. Orbán Viktor azt tehet, amit akar. Az ellenzék sem igen bántja. A legnagyobb, önmagát szociáldemokratának gondoló ellenzéki párt tartja magát a Bethlen-Peyer-paktumhoz. Sőt, túl is licitálja. A paktum szerint nem törekedhet befolyásra szert tenni a postások, a vasutasok, a közalkalmazottak körében, a „földmunkások” beszervezésénél önmérsékletet tanúsít. Az önmagát szociáldemokratának gondoló legnagyobb ellenzéki párt tisztességes partner. Betartja a megállapodást. Sőt, nem növeli befolyását sehol, semmilyen körben. A paktum szerint nem szervezhet politikai sztrájkot. Az önmagát szociáldemokratának gondoló legnagyobb ellenzéki párt tisztességes partner, nem szervez sztrájkot. Sőt, nem szervez megmozdulást sehol, semmilyen körben. A paktum szerint részt vehet a választásokon, a parlament munkájában. Az önmagát szociáldemokratának gondoló legnagyobb ellenzéki párt tisztességes partner: részt vesz a parlament munkájában. Ott nem sok vizet zavar, és mellesleg tartózkodik a parlamenten kívüli politizálástól. A kormánypárt is tisztességes partner. Biztosított részére egy elnökhelyettesi széket. Az önmagát szociáldemokratának gondoló legnagyobb ellenzéki pártnak – úgy tűnik – nem célja az Orbán-rendszer leváltása. Az orbáni rendszer részeként célja a biztos fizetés, esetleg egy csoda folytán átvenni a Jó Állam irányítását. Jelenleg nem jelent semmi veszélyt a regnáló hatalomra. A kapcsolat szinte felhőtlen, bár az önmagát szociáldemokratának gondoló legnagyobb ellenzéki párt zokon vette, hogy az illegális bevándorlók megregulázásával kapcsolatosan ötletét a kormánypárt lenyúlta. Büntetésül frakciójának tagjai tartózkodtak annak a törvény-javaslatnak a megszavazásától, amelynek alapján a rendőrség tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, járványügyi intézkedések biztosítása céljából magánlakásba – külön írásos utasítás birtokában – ellenőrzés, helyszín megfigyelése és biztosítása céljából beléphet és ott tartózkodhat.

Orbán Viktor nyugodtan lehet flegma. Nyugodtan lehet cinikus. Nyugodtan lehet lekezelő. Orbán Viktor azt tehet, amit akar. Igaz, akadhatna veszélyes ellenzék, a szélsőjobbon. Tudja, hogy velük már a Főméltóságú úrnak is meggyűlt a baja. Miután nem tudta lepofozni őket a politikai palettáról – revizionista és antibolsevista indíttatásból, a „kisebb rosszat választva” -, átadta a hatalmát a nyilasoknak, nem törődve azzal, amit tudnia kellett: döntése százezrek és az ország vesztét jelenti. Orbán tanult példaképének hibájából. Bár Őt sem érdekli az ország sorsa, önös érdekből nem fogja átengedni a hatalmat senkinek. Ő, ha kell, saját magának adja át a hatalmat. Ő, ha kell, ehhez – kaméleonként – ismét színt vált. Ő, ha kell, felvállalja a nemzetvezető szerepét. Már sikerült feles törvényben felhatalmazást szereznie kormányának, azaz saját magának ahhoz, hogy saját maga válsághelyzetet hirdessen tömeges bevándorlás ürügyén, s erre tekintettel rendkívüli mozgásteret adjon saját magának. Nincs szüksége másra, csak a „tömeges bevándorlás okozta” szavak törlésére a törvényekből a „válsághelyzetben” szó elől. Ez a törlés észrevétlenül végrehajtható, egy szokásos, száz oldalas, száz törvényt három nap alatt módosító saláta törvénycsomag legvégére eldugva.

*

Orbán Viktor nyugodtan lehet flegma. Nyugodtan lehet cinikus. Nyugodtan lehet lekezelő. Orbán Viktor azt tehet, amit akar. A nép szereti. Nem akart még egy gyomrost se bevinni ennek hatalomnak. Nem támogatott egy közérthetőnek és közérdekűnek látszó népszavazási kezdeményezést: tartson a tankötelezettség ismét – tizenhat év helyett – a gyermek tizennyolcadik életévéig. Közel egymillió ember – szülők és pedagógusok – érdekeltek közvetlenül abban, hogy ne csökkenjen a középfokú iskolákba járó tanulók száma. A pedagógusoknak munkahelyet biztosítanak azok, akik a tankötelezettség lejárta után is az iskolapadban maradnak. A szülőknek pedig biztonságot ad, ha van olyan iskola, amelyik köteles felvenni gyermeküket a tizenhatodik életévük után is. Nem jött össze – a szükséges kétszázezer aláírás helyett – még százezer aláírás sem. Pedig ezzel a szabályozással az állam szabad kezet kapott ahhoz, hogy eldöntse, hány középfokú iskolai felvételt engedélyez az általános iskolát befejezőknek. Akit nem vettek fel a nyolcadik évfolyam után semmilyen iskolába, az a tankötelezettségét az úgynevezett Híd-programban fejezi be. Nincs tehát akadálya annak, hogy a meghirdetett kormányzati program szerint csökkentsék az érettségihez jutók számát. Nincs akadálya annak sem, hogy kizárják a tanulók egy részét még a szakképzettség megszerzésének lehetőségéből is. Hogy ez a megoldás ellentétes az ország – fenntartható fejlődéséhez fűződő – érdekeivel? Az lehet! Nem ellentétes azonban a hatalomnak azzal a szándékával, hogy eldönthesse, kiből lehet valaki. A hatalom szándéka világos. A közmunkához nem kell papír. Az összeszereléshez elég a betanítás-betanulás. Ezért nem baj, ha az okoskodó értelmiségiek a határokon túl gyűjtik a tapasztalatotokat.

*

A hatalom eddig jól gondolkodott és jól is számított. Megfélemlítette a pedagógusokat, és meg vásárolta lojalitásukat. Megfélemlítette, mivel állami irányítás alá vonta az intézmények többségét. Megfélemlítette, mivel létrehozott egy általa felügyelt szervezetet, amelynek tagjai az állami alkalmazott pedagógusok. Ez a testület etikai kódexet bocsát ki, amely alapján – hivatalból indított – eljárás keretében kimondhatja a pedagógusról, hogy nem felel meg az elvárásoknak. Kiépítette azt az ellenőrzési rendszert, amelynek tagjai, a tanfelügyelők, a nevelőtestületi szobákban ülve biztosítják az állam állandó jelenlétét a pedagógusok között. Amelynek munkájában mindenki köteles részt venni, legalább addig, ameddig saját magáról ki nem állít – két évente – egy bizonyítványt, biztosítva a kritika és önkritika egységét a pedagógiai tevékenységben, az etikai kódex elvárása szerint. A pedagógus nem csak félelemből nem írt alá. A pedagógus – hét év után – munkaterheinek megnövelésével, szakmai önállóságának megvonásával együtt jelentős fizetésemelést is kapott. A szülői passzivitás? Ez nehezebben magyarázható. Talán mindenki abban bízik, csak a másik szülő gyermekének nem jut hely. Félelem, júdáspénz, közöny. Szilárd alapok a Jó Állam felépítéséhez.