Néhány napja jelent meg a hír: „a vidéki szakszolgálatok szakemberhiánnyal küzdenek. A kormányzat ennek megszüntetése érdekében mindent elkövet.” Ez a hír, ebben a formában az emberek többségének nem sokat mond. Abban az estben azonban, ha szakszolgálat helyett beszédjavítást, nevelési tanácsadást, gyógytestnevelést, pályaválasztási tanácsadást; szakember helyett logopédust, iskolapszichológust, gyógypedagógust írunk, minden szülőnek világossá válik a probléma lényege, amennyiben gyermekének „hiányzik” néhány hangja, tanulási nehézséggel, esetleg fogyatékossággal küzd, iskolaválasztási problémái vannak. Arról a szolgáltatásról van szó, amelynek feladata feltárni a gyermek személyisége kibontakoztatását hátráltató tényezőket, s megírni a pedagógiai munka megtervezéséhez szükséges „receptet”. Az itt dolgozók segítik az óvodapedagógus, a tanító, a tanár munkáját. Segítik a szülőt, mire figyeljen gyermeke nevelésénél. Nagy szakértelemre, nagy gyakorlatra van szüksége annak, aki itt akar helytállni. Nem mellesleg, nagy felelősségtudatra is. Tévedni ebben a munkakörben nem szabad. Egészen pontosan, ebben a munkakörben minden tévedés helyrehozhatatlan következményekkel járhat. Magyarországnak kellett már kártérítést fizetnie, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a helytelenül diagnosztizált enyhe értelmi fogyatékosság miatt kisegítő iskolába járó, s emiatt bírósághoz fordulók nem részesülhettek megfelelő iskolai oktatásban. Miért nem vonzó ez a különleges pálya?

Talán azért, mert az oktatásirányítás a közoktatás rendszere minden korábbi gyakorlatát, hagyományait, tapasztalatait felrúgva ezt a szolgáltató rendszert is újraszabályozta, újraszervezte. Újraszabályozta, méghozzá úgy, hogy az itt dolgozó pedagógusokat és a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítőket kifelejtette az előmeneteli rendszerből. Igaz, később – ez egyszer meghallgatva az érintettek jelzéseit – korrigálták a hibát. A korábbi foglalkoztatási szabályoktól eltérően azonban az új rendszerben ennek a speciális feladatnak a különleges szakértelmet elismerő minden bérezési eleme eltűnt. Az új besorolási szabályok nem „díjazzák” a munkavégzéshez szükséges többletismereteket, ez e munkakörökre kötelezően előírt pedagógus-szakvizsgát. A foglalkoztatás új szabályai nem ismerik el, nem fizetik meg az előírt óraszám felett elvégzett többletmunkát és megszüntették az itt foglalkoztatottak pótlékait.

Ettől még lehetne csábító ez a feladat. Lehetne, de talán az érintettek támogatását nem nyerte el az oktatás rendszer elemeire történő szétszedése: az óvodák a települési önkormányzatoknál maradtak, az általános iskolák és gimnáziumok a tankerületi központokba olvadtak be, a szakképző iskolák a szakképzési centrumok részeivé váltak. Külön rendszerként működnek az alapítványi, az egyházi intézmények. Vitára adhat okot, ki, milyen feltétellel jogosult az ellátásra, mivel a pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele csak az ingyenes oktatásban részt vevőknek térítésmentes. Vitára adhat okot annak eldöntése, beléphet-e az állami szakszolgálat logopédusa az önkormányzati óvodába?

Mellesleg, a köznevelésről szóló törvényben nem sok nyoma van a pedagógiai szakszolgálatoknak és az e feladatokat ellátó intézményeknek. Nem véletlenül. A közoktatás rendszere és feladatai állami kézbe vételekor megszüntették a szakértői bizottságokat, a nevelési tanácsadókat, a beszédjavító intézeteket, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadókat. 2013. január 1-jén valamennyi, korábban jogi személyiséggel rendelkező, önálló közoktatási intézményt összevonták megyénként, egyetlen szakszolgálati feladatot ellátó az állami intézményfenntartó részeként működő intézményegységbe. Ennek, a minden szakszolgálati feladat ellátására feljogosított, költségvetésétől, jogalanyiságától megfosztott intézményegységnek lettek a részei a korábbi önálló intézmények. Az átalakítás megalapozta az intézményvezetők lecserélését is. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján létrehozott gyógypedagógiai tanácsadó, korai fejlesztő és gondozó központokról az új jogszabályokban szó sem esik. Az idei átalakítás a szakszolgálat feladatait ellátó intézményegységeket a tankerületi központokba olvasztották be. A döntéshozókat az sem zavarta, hogy ezek az intézményegységek „kilógnak” az általában három-négy járás, fővárosi kerület területén működő tankerületekből, mivel megyei, esetenként az egész országra kiterjedő feladatokat is ellátnak

A feladatellátást szabályozó, 2013-ban megjelent – azóta háromszor is módosított – miniszteri rendelet alapján nem egyszerű megmondani melyik feladat, melyik egységhez tartozik. Ki, miben jogosult dönteni. Az bizonyos, hogy mindenkinek, mindent – többször is – újra kellett tanulni. Ami viszont egyáltalán nem bizonyos, hogy az itt dolgozók munkakörülményei, számítógéppel, diagnosztikai eszközökkel való ellátottsága, továbbképzése megfelelő feltételeket biztosítanak ezeknek a feladatoknak az ellátásához.

Ami bizonyos, az érintett gyermekek száma nő, az üres álláshelyeket pedig nem sikerül betölteni. Az is bizonyos, minél kevesebb a szakember, annál nagyobb a munkateher. Minél kevesebb a szakember, annál kevesebb az esély arra, hogy a gyermek időben megkapja a segítséget, Minél kevesebb a szakember, annál nagyobb a tévedés lehetősége. Mi lehet a gond? A régi igazság talán magyarázatot ad a kérdésre: nem a romboláshoz, az építkezéshez kell az ész.