Több mint szamárság!

A Fidesz-uralom számlája még nem készült el. Mennyibe fog kerülni az adófizetőknek országlásuk? Ki tudja! Ezermilliárdokban mérhető a klientúra kiépítésére fordított összeg. Ezermilliárdokra rúg az értelmetlen, a miniszterelnök nagyzási hóbortjának kielégítését szolgáló beruházásokra fordított összeg. Ezermilliárdok hiányoznak a közszolgáltatások hét évvel ezelőtti – akkor sem megfelelő – színvonalon való ellátásához. A Kossuth téri tüntetésen „részt vevő” szamár, tükröt tartott az ország elé: a szamárnál is szamarabbak vagytok, ha ezt hagyjátok.

Több mint szamárság!

Csepreghy Nándor diadalittas mosollyal az arcán, kárörvendő hangon jelentette be – nem szó szerint, csupán a lényegét tekintve – az ATV 2017. február 3-i Egyenes beszéd című műsorában az OLAF jelentés váratlan kormányzati nyilvánosságra hozatalával összefüggésben: „nem mi (a Fidesz) alkotjuk ennek az országnak a legkorruptabb kormányát. Bebizonyosodott, hogy soha, senki annyi pénzt nem lopott még el, mint a baloldal.” Természetesen ennek a bejelentésnek a valóságtartalmát lehetetlen végiggondolni. Lehetetlen, hiszen a jelentésben leírtak feldolgozása, értelmezése, megismerése még meg sem kezdődött. A hivatalban lévő kormány számláját sem állították még össze. Így nincs mit összevetni.

Adalékok egy számla kiállításához

Még senki nem számolta össze a most regnáló kormány által az ablakon kidobált pénzt, amelyet presztízsberuházásokba fektetett, luxuskiadásokra költött. Mint ahogy azt sem adta össze senki, hány forintot adott a kormány – minden törvényi kötelezettség és felhatalmazás nélkül – csak úgy, „barátságból” az egyházaknak, a határon túli szervezeteknek, a haveroknak, a haveri cégeknek. Arról sem készült összefoglaló jegyzék, hány forintjába került az országnak a közbeszerzés szabályainak tudatos kijátszása, a beruházások, beszerzések túlszámlázása. Ennek a kormánynak a számlájára kell majd írni a magánnyugdíj rendszerének kifosztását. Ennek a kormánynak a lelkén szárad az államosított közszolgáltatások lerohasztása. Ennek a kormánynak kell számot adnia azokról a károkról is, amelyek a nagy állami szolgáltató cégek adatai titkosításából erednek. Ennek a kormánynak kell majd elszámolnia a társasági adó elfecsérlésével. Ezt a kormányt terheli az előnytelen, több évtizedre szóló, az országot eladósító paksi szerződés aláírása. Lehetne még sorolni azokat a kormányzati döntéseket, amelyek nem az ország, hanem egy nagyon szűk csoport érdekeit szolgálják. Lehetne, hiszen sok, nagyon sok visszásság napvilágra került már. Cikkek, könyvek, riportok százai rögzítik, dolgozzák fel, hol, mikor, mely esetekben tűntek el, kerültek illetéktelen zsebekbe tíz-, száz-, ezermilliárdok. Ezekben az ügyekben eljárás, vizsgálat a lehető legritkább esetben indult. Ezek az ügyek közismertté ritkán váltak, hiszen a napvilágra került események az állam által fenntartott, finanszírozott, támogatott hírcsatornákon, sajtóban nem kaptak helyet. Ezért ezeket az ügyeket egy teljesen más állam, teljesen más vádhatóságának és valóban független bíróságának kell majd egyszer feltárnia, a jogállam Magyarországon történő visszaállítása után.

A hatalomnak egyszerű a dolga. Nem csak azért, mert a nyilvánosság erősen korlátozott. Nem csak azért, mert a megélhetésért küzdő több millió ember apátiáját nehéz áttörni, hanem azért is, mivel az ügyek jelentős része sokak számára alig vagy egyáltalán nem értelmezhető. A lába kelt, elpazarolt összegek nagysága a „kisembernek” felfoghatatlan. Az e tárgykörben megszületett irodalom nyelvezete az átlagolvasónak nehezen fogyasztható. Léteznek olyan kormányzati károkozások, amelyek feltárása különleges szakértelmet igényel, így még az átlagosnál is kevesebb figyelmet kap. Nem sokan tudják, hogy a közoktatás, benne a szakképzés rendszerének átalakításával, a tankönyvpiac felszámolásával, a korábbi Nemzeti alaptanterv felváltásával legkevesebb százötvenmilliárd forint uniós támogatás került a kukába. Amit – nem kizárt – egyszer vissza kell majd fizetni, ha az Unió ellenőrzi a partnerközpontú, nyitott, befogadó iskolarendszer kialakítására; a modern pedagógiai módszerek bevezetésére, a kompetencia alapú tananyag és tankönyvek kidolgozására; a térségi integrált szakképző központok létrehozására, a moduláris szakképzés tananyagának kidolgozására elfecsérelt összegeket. Az ország egyházi kézbe adása suttyomban folytatódik. Ennek azonnali költségvetési kihatása az egyházi közszolgáltatások állami finanszírozása. Jövőbeli költségvetési kihatása a felszámolt állami, önkormányzati ellátó rendszerek helyreállítása. Vajon hányan hallottak arról, hogy a zánkai gyermektábor tulajdonjoga – ez volt a rendszerváltás után megmaradt néhány, főleg gyermeküdültetési célokat szolgáló, talán legnagyobb és legértékesebb érő állami üdülő – teljesen ingyen átkerült az egyházi érdekeltségi körbe tartozó Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Közalapítványhoz. A gyakorlatban nincs állami, önkormányzati kézben gyermeküdülő. Az önkormányzatoktól elcsaklizott állami iskolák egy részének egyházi kézre juttatása után, megkezdődött az állami szociális intézményrendszer „egyházasítása” is. Egy frissen – 2017. február 3-án – megjelent kormányhatározatban a kormány utasítja a nemzetgazdasági minisztert arra, biztosítson többletforrást a 2017-ben az egyházi fenntartók által az államtól átvett szociális intézményi nyolcezer nyolcszáz harminchét férőhely biztonságos működtetéséhez. Utasítja továbbá arra is, hogy biztosítson többletforrást további, 2018-ban átvételre kerülő huszonegyezer ötszáz hatvanhárom férőhely működtetéséhez. Lehet, hogy a hajléktalanok ateisták?

Az idő jótékony múlása

A kormány tudatosan sulykolja a választókba: nincsen olyan politikai rendszer, amelyben ne lenne korrupció. Teszi ezt, mivel érdekében áll mindent, mindennel összemosni. Mindent, mindenkit befeketíteni. Tudják, a zavarosban lehet a legjobban halászni. Azt nem mondják ki: természetes, hogy a hatalmon lévők lopnak. Adnak a látszatra. Törvénybe foglalták: nem kell alkalmazni a közbeszerzés szabályait; nem kell befizetni a társasági adót, – titoktartási kötelezettség mellett –, át lehet utalni a kiválasztott kedvezményezettnek; közalapítványra lehet bízni a közpénzek elosztását, felhasználását; a kormány korlátlan felhatalmazását a költségvetés pénzeivel történő szabad gazdálkodáshoz.
Mára természetessé vált: a hatalom birtokosai közpénzből alapozzák meg családjuk jövőjét, jólétét. Lerakják a családi vagyon alapjait. Joggal mondható: a legjobban kamatozó hosszú távú befektetés a Fidesz tagdíj befizetése. A proletárdiktatúra állami- és pártvezetői joggal méltatlankodhatnának. Ők a politikai hatalmukat a tulajdonszerzés, a befektetés, a vállalkozás – általuk történő – korlátozása miatt, majdnem a rendszerük bukásáig nem tudták gazdasági téren kamatoztatni. A maiak tanultak a Rákosi-rendszer hibáiból. A hatalomszerzés technikáit alkalmazzák. Az államosítást azonban klientúra építésre használják.

Esetükben az idő fontos dolog. Ma kell, ma lehet megalapozni a jövőt. Tudják, csak az első milliók, milliárdok csalárd megszerzését kell megúszni. Kit érdekelnek ma már az állami tulajdon, a termelőszövetkezeti vagyon – nem egészen húsz évvel ezelőtti – privatizációjának visszásságai? Nálunk ennyi idő elég a felejtéshez. Annak a folyamatnak a nyertesei régen biztonságban érezhetik magukat. Igaz, a friss, ennek a kurzusnak újgazdagjaitól sem kérdezi meg senki, miből vették földbirtokukat, villájukat, fizetik ki a hétszáz négyzetméteres lakásuk költségeit. Ez az állapot azonban addig tart, ameddig a legfőbb ügyész és az adóhatóság vezetője is cinkos, a haveri körhöz tartozik. A dinasztia alapítás időigényes. Ki időt nyer, legalizálhatja vagyonát. Nem véletlenül tervezte húsz évre a hatalmát Orbán.

Az elterelő hadműveletek

Történhetnek bakik. A nyilvánvaló dolgokat nehéz letagadni. A közpénzből létesített, felújított, bővített, de nem üzemelő, széteső, rosszul működő nyilvános létesítmények ideig-óráig a közbeszéd részévé válhatnak. Előfordulhat az is, hogy kiesik a szerepéből valaki, s elszólja magát. Lehetnek, vannak kínos ügyek, amelyekről el kell terelni a figyelmet. A migráns ügy mára fakulni látszik. Nem alkalmas az érdeklődés lekötésére, a figyelem elterelésére. A trumpi csoda három napja lejár. Putyin savanyú arcú villámlátogatása nem hozta lázba az országot.
A választások napja rohamosan közeleg. Szükség van újabb ködösítésre, akkor is, ha az ellenzék magára találása, összefogása még várat magára. Nem szabad, hogy sokakban tudatosodjon a ma még kevesek által felismert tény: a kormány szinte minden pénzügyi, gazdasági intézkedése, terve, pályázata, hosszú és rövidtávú terve bűzlik. Ezért a választás előtt egy évvel, a négyes metró építésével kapcsolatos OLAF jelentés felér egy pikk ásszal. A leosztás mégsem egyszerű. Jól hangzik, könnyen megjegyezhető: a legnagyobb tolvaj, amely hazánkban valaha is működött a szoclib kormány, a főváros szoclib városvezetése. Érthető s jól eladható az is a választási kampányban: miattuk kell visszafizetnie az országnak akár kilencvenmilliárd forintot.

A jelentésből nem következik a visszafizetési kötelezettség. A jelentésben foglaltak vitathatók, állításai megdönthetők. Nem a bűnösöket kell menteni! Éppen ellenkezőleg meg kell őket találni! Felelősségre kell őket vonni. Ehhez azonban az egész beruházás folyamatát, annak minden döntését mérlegre kell tenni. Ma – bár még a vizsgálat el sem kezdődött – szóba sem jön ez a lehetőség. Szóba sem jön, hogy esetleg mindenki, vagy legalábbis a túlnyomó többség tisztességesen járt el. Minden megszólaló abból indul ki: loptak. Csak a mérték és a tolvaj hovatartozása a vita.

Az országnak nem a visszafizetés lenne az érdeke (bár nem zárható ki, hogy a kormány a cél érdekében veszni hagyja a pénzt). Bevált szokás szerint azt szeretné, hogy jó sokáig erről az ügyről beszéljenek. Az az érdeke, hogy a választásokhoz közeledve egyre több ellenzéki politikust vigyen el a rendőrség láncra fűzve, a televízió nyilvánossága előtt. Az az érdeke, hogy Csepreghy Nándor még sokszor elmondhassa mosolygó arccal a kormány üzenetét a választóknak: mi vagyunk a legkisebb rossz. Az már nem érdekes, ha a választások után kiderül, a meghurcolt politikus ártatlan, Az már nem érdekes, ha a választások után kiderül, a mai kormány rovásán sokszorosa van annak, mint elődei rovásán.

A következő választások legnagyobb tétje, hogy – az elkövetett bűncselekmények, a felhalmozott adótartozások elévülési idején belül – a legfontosabb posztokon ne következhessen be változás. A szamár Kossuth téri felléptetése nem megoldás, még akkor sem, ha a csacsi intelligenciája nem kisebb, mint egyes magas polcra helyezett politikusoké. Több kellene! Ideje tanulni sokszor lenézett déli szomszédunktól!

2017.02.20.

Nincs hozzászólás »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!