Őszintén szólva a 2014. szeptember 7-ei Hírvitában Rétvári Bence és Karácsony Gergely között folyó, a tanévkezdésről szóló díszkurzus több, mint siralmas volt. Nem az államtitkárral volt a baj, hiszen ő a szokásos merev arccal fölmondta amit kellett. Persze, amit mondott, az tele volt csúsztatással (amit partnere nem ismert fel), de el kell ismerni bátorságát.

Az alig néhány hetes, az oktatást is tönkretevő minisztériumban eltöltött múlttal a háta mögött, ki mert állni olyan témakörökben, amelyekhez egyébként korábbi pályafutása során semmi köze nem volt. Igaz, a kormányzati kommunikáció jól szervezett. Minden megszólaló fel tudja mondani, bármilyen témában a rábízott szöveget, s nem zökken ki, bárki, bármit kérdez tőle. Most nem volt nehéz dolga a kormány képviselőjének. Partnere a tanévkezdésről, és a tankönyvpiac államosításáról annyit tudott elmondani, amit felesége sanyarú sorsából kikövetkeztetett: a megszokott tankönyveit újra kellett cserélnie a tanításhoz. Pedig a pedagógus feleség minden bizonnyal érzi azt is, hogy a hatalom bekényszerítette egy testületbe, amelynek legfontosabb feladata figyelemmel kísérni a tanerők magatartását, s ha kell etikai eljárást indítani ellenük. Talán azt is érzékelheti a pedagógus feleség, hogy minden olyan ügyben, amelyben korábban helyben dönthettek, a felettes szervekhez kell fordulni. Nem mellékesen, talán arról is mesélhetett volna a férjének, vagy ha mesélt, a férj a nézőknek, hogy mennyire nőtt meg a gyermekek munkaterhe, kiszolgáltatottsága, hogy aki lemarad, az kimarad.

Igaz, ebben az évben a tanév látszólag gond nélkül indult. Nem „okozott” problémát, hogy a tanárok nem ismerhették meg miből kell tanítaniuk ebben az évben, hogy nem kapták meg a felkészüléshez szükséges kézikönyvet, hogy nem jelent meg az a jogszabály, amelyik a köznevelési törvény legutolsó módosítása után, hozzáigazítja a foglalkoztatást meghatározó rendelkezéseket a változásokhoz. Még nem okozott gondot az sem, hogy a szeptemberi béremelések fedezetét egyik fenntartó sem kapta meg. Nem zavart senkit az sem, hogy az állami intézményfenntartónak nincs kinevezett vezetője. Mellesleg szeptember első tanítási napja általában zökkenőmentesen telt el, egészen addig az időszakig, ameddig újra nem számozták a tanéveket és nem látták el a nemzeti jelzővel. Ekkor borítottak fel minden beiskoláztatási szabályt, minden korábbi, bevált szervezési megoldást. Mára azonban a tanügyi diktatúra bejáratódott. Ha vannak is gondok, az emberek, s főleg a tanárok ismerik a három bölcs majom tanácsait.

Ha valaki vitázni indul a KDNP oszlopos tagjával a tanévnyitás kínjairól és az új tankönyvrendszerrel, nem árt tisztában lenni azzal, hogy a tankönyvpiacról szóló törvényt 2001-ben fogadta el a Parlament, amikor sem Gyucsány, sem Bajnai nem irányította az országot. Így az államtitkár vagdalódzására, miszerint e két „feketeseggű” tehet minden rosszról ezen a területen is, válaszolni lehetett volna. Egyébként nincs is miért, kit megróni, mert a tankönyvpiac működésével szemben érdemi ellenvéleményt még nem sikerült kreálni. Az érthető, hogy az évi közel tíz milliárdot érdemes volt lenyúlni. Az is érdekelte volna talán a nézőket, hogy a tankönyvellátásról szóló új törvényt 2013. XII. 21-jén hirdették ki, 2014. január 1-i hatályba lépéssel. Ez az időszak nem volt elégséges ahhoz, hogy az érintettek felkészüljenek a változásokra, pedig gyökeresen átalakult a rendszer, az államon kívül minden más szereplő a partvonalon kívülre szorult. Hogy mi lett az e területen dolgozókkal? Kit érdekel! Ez év márciusában a miniszter újraszabályozta – azonnali hatályba lépéssel – a tankönyvjóváhagyás teljes menetét. A változás lényege, hogy a miniszter által kidolgoztatott „kísérleti tankönyvet” nem kell jóváhagyási eljárásra bocsátani. Annak alkalmazhatóságáról a miniszter dönt. Miután minden tantárgyhoz két tankönyv kerülhet forgalomba, a miniszteri engedéllyel megjelenő tankönyvek tovább csökkentik a tankönyvválasztás lehetőségét. A tankönyv-jóváhagyási eljárás időigényes, mivel szakértők vizsgálják a könyv tartalmi, esztétikai, megjelenési megfelelőségét, majd – egy hivatal előterjesztése alapján – egy szakértő testület tesz javaslatot a miniszternek a jóváhagyásra. Miért választották az iskolák a kísérleti tankönyvet a másik helyett? Hangzott el a kérdés. Csak a válasz maradt el, pedig a dolog egyszerű. Döntésüket minden bizonnyal befolyásolta az a körülmény, hogy a tankönyvrendelésben jelentős szerepe van az igazgatónak, akit a miniszter bíz meg, s hív vissza. Nem mellékesen a tankönyvrendeléshez be kell szerezni a fenntartó, a KLIK egyetértését.

A történethez hozzátartozik, hogy a követelményrendszer lecserélésére, s az új követelményekhez igazodó tankönyvek elkészítésére nem volt idő. 2012. december végén jelent meg az a kötelező kerettanterv, amely alapján 2013. szeptemberében meg kellett kezdeni a tanítást – a régi tankönyvekkel – az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon. Ekkor kezdődhetett meg az új tankönyvek írása, annak érdekében, hogy az egy „választható” állami tanterv mellé megjelenjen az arra épülő állami tankönyv is. Így fordulhatott elő, hogy olyan tankönyvek kerültek bevezetésre, amelyeknek az iskolába történő eljuttatását nem előzte meg szakmai kontroll. Összehasonlításként a 2004-ben megjelent ajánlott kerettantervekhez a kompetencia alapú oktatást kiszolgáló tankönyveket uniós forrásokból négy évig készítették, s ezt követően került sor egy hosszadalmas jóváhagyási eljárásra. Ezeknek a tankönyveknek a kidolgoztatására közel négy milliárd forintot fordított az ország. Miután a frissen kidolgozott tankönyvek a szemétbe kerültek, a rájuk fordított pénz is kárba veszett. Mint ahogy kárba veszett az a több milliárd forint is – a tankönyvcserék miatt -, amelyeket az iskolai könyvtárak fejlesztésére kellett az átkos nyolc évben fordítani. Az olcsó tanévkezdéshez ezeket az összegeket elfelejtik hozzáadni. Mint ahogy arról sem tájékoztatták a közvéleményt, hogy a posta mennyiért hordta szét a tankönyveket. Eddig ez az összeg a terjesztők költsége volt. Nem tudhatjuk azt sem, miért kellett rendőri kíséret a könyvek mellé, s mennyibe került ez a védelem.

Végezetül nem lett volna mellékes az sem, ha a nézők a vita során megtudják, hogy az arra rászorulók – több, mint ötszázezren – ingyen (közpénzen) jutottak hozzá a tankönyvekhez az előző érában, s ingyenes étkezésükről is gondoskodott az állam. Most azok is ingyen (közpénzen) jutnak hozzá a tankönyvhöz, akiknek nem okoz gondot annak megvétele. A gyermekétkeztetésre fordított összeg viszont nem nőtt. Talán azt is érdemes lett volna kifejteni, hogy egy szakma teljes lekezelését jelenti az államtitkárnak az a kijelentése, hogy az új tankönyveket a szabadságuk ideje alatt, egy honlapról kellett volna megismerniük a tanerőknek a szeptemberi rajthoz.

A politikus felhívhatta volna a figyelmet arra is, hogy az állami tantervre épített állami tankönyv célja, az államnak megfelelő tartalom közvetítése, megtaníttatása és számonkérése az ifjúságtól. Erre a szülőknek fel kell készülniük, mivel a család által képviselt nézetek, értékek nem feltétlenül esnek egybe azzal, amit a hatalom képvisel.