Nem egyszerű megválaszolni: kinek, ki az ellensége? Kinek kit kellene legyőznie? Kinek, miért is kellene győznie? Régi és új arcok jönnek, mennek a politikában. Jönnek, mennek a képernyőn. Azoknak van könnyebb dolguk, akiknek csak a kormányzati ingyen csatornákhoz van hozzáférési lehetőségük. Őket nem zavarják össze a mindenféle furcsa dolgokkal előállók. Nekik szól a miniszterelnöki üzenet a képernyőről. Jobban élünk! Fejlődünk! Legyőzünk mindenkit! Nem érdekes, hogy aki nézi, hallgatja ezeket – a szinte szentbeszéddé avanzsáló – híreket, sokszor maga is éhes, rosszul öltözött. Az okokat tudni véli (kihallhatók az üzenetekből): migránsok, idegenszívűek, bankárok, brüsszeli bürokraták, multik. Nekik harsog a Csatadal: „Aki magyar, aki vitéz, az ellenséggel szembenéz…” Ők alkotják a „mihelyt magyar” határokon átnyúló táborát. A gond csupán az, hogy magasra emelt zászlóikon nem a szabadság, hanem a kirekesztés szót láthatja az egész világ. Aki hozzájuk kíván szólni, nehéz helyzetben van. A trombita harsogását, a dob pergését nem könnyű túlharsogni. Azok pedig, akik több, különböző „színű” csatornát néznek, törhetik a fejüket, értelmezhetnek, elemezhetnek, következtethetnek, jósolgathatnak, számolgathatnak. Mire jutnak? Juthatnak-e valamire? Tudnak-e, mernek-e, akarnak-e választani? Régi pártok, új pártok. Régi arcok, új arcok. Táboron belüliek és táboron kívüliek. Van-e közös nevező?
(more…)