A bírókról és a bíróságokról

Mindnyájunk érdeke, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között lássák el a feladataikat. Az államnak a jog uralma alatt kell állnia. Ezek a jellemzői a demokratikus jogállamnak, mutatott rá az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában [56/1991. (XI. 8.) AB h.] (more…)

2018. november 29. csütörtök

Ítélethozatal

Mára bebizonyosodott, a vátesz szerepét töltötte be dr. Kiss László és dr. Bragyova András a két alkotmánybíró, amikor 2011-ben az Alkotmánybíróság – pénzügyi tárgykörű törvények felülvizsgálatával kapcsolatos – jogkörét csorbító alkotmánymódosítás ellen benyújtott beadványok elutasításakor meghozott határozathoz mindketten különvéleményt csatoltak. A különvéleményben rámutattak arra, az Alkotmánybíróság feladata védeni magának az Alkotmánynak a szövegét is. Azért vált szükségessé ennek kifejtése, mert az Alkotmánybíróság – konkrét alkotmányos tilalom hiányában, és nem először – arra a következtetésre jutott „ … nem vizsgálhatja felül és nem semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem, … ha valamely rendelkezés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Alkotmány részévé vált …” . [61/2011. (VII: 13.) AB h ] A különvélemények okfejtése érthető: nem engedhető meg a már elért alkotmányosság védelmi szintjének csökkentése, így különösen a jogállamiság, az emberi jogok sérelme. (more…)

2018. augusztus 24. péntek

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!