A recept egyszerű. El kell vinni az ügyeket minél messzebbre azoktól, akikre vonatkozik, hogy ne tudhassák, ki milyen alapon hozott döntést, hogy eszükbe se jusson megkérdezni, miért az a megoldás született, amelyet közöltek velük, hogy szóba se kerüljön, lehet másképp is csinálni a dolgokat.

A recept alkalmazása hazánkban sikeres volt. Szó sem esik már arról, hogy a választópolgárokat megilleti a helyi önkormányzás joga. A helyi önkormányzás joga – amely nem jelentett sem többet, sem kevesebbet a helyi közügyek önálló, demokratikus intézésénél, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlásánál – áldozatául esett a mindenható állam kiépítésének. A választópolgárnak többé nincs köze a hatósági ügyek intézése, az oktatás, a betegellátás jó része, a szociális és gyerekvédelmi szakellátás megszervezéséhez. Az önkormányzatok helyébe az állami hivatalok léptek. Az állami hivatalok, amelyek a helyi társadalom kontrollja nélkül működnek, amelyeknek nem az a fontos, hogy mi a jó az adott településen élőknek, hanem az, hogy maradéktalanul végrehajtsák a központi akaratot.

Az államosítás kormányzati indokai egyszerűek: az önkormányzatok nem tudnak eleget tenni a feladataiknak. Az önkormányzati feladatellátás nem áttekinthető, nem hatékony. Ezek az állítások nem alaptalanok, a megoldásra váró kérdésekre adott válaszok azonban hazugak. Az önkormányzati rendszer tervezési, finanszírozási, együttműködési problémáira a jogállami válasz ugyanis az önkormányzati reform végrehajtása, és nem az önkormányzati rendszer megszüntetése lett volna. Az önkormányzati rendszer minden reformját azonban a választás előtti nyolc évben megtorpedózták a ma kormányzó, akkor ellenzékben lévő pártok, miután azok elfogadásához – lévén, hogy kétharmados parlamenti döntés igénylő kérdésekről volt szó – szükség lett volna a támogatásukra. Ezen túl, ebben az időszakban, a többségében ellenzéki vezetés alatt álló önkormányzatok mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék, megakadályozzák a kormányzati döntések végrehajtását. Érthető ezért, hogy a centrális erőtérben nem maradhatott fenn egy olyan rendszer, amelynek döntései védelmet élveznek az állami beavatkozással szemben, mivel megtámadásukhoz az Alkotmánybírósághoz kell fordulni, s így az állami akarat nem tud közvetlenül érvényesülni. A valóságos cél tehát nem volt sem több, sem kevesebb annál, mintsem minimálisra csökkenteni annak lehetőségét, hogy az önkormányzatok a jövőben a kormánytól függetlenül, adott esetben a kormánnyal szemben döntést tudjanak hozni. Az eddigi önkormányzati döntési jogosítványok jórészt átkerültek az államosított területek illetékes miniszteréhez. A miniszter többnyire jogszabályi feltételek nélkül, szabadon mérlegelve dönthet. A miniszter döntése ellen nincs helye fellebbezésnek.

Az önkormányzati rendszer felszámolása csendesen, az önkormányzati érdekvédelmi szervezetek hallgatása, esetenként támogatása, a lakosság érdektelensége, a polgármester-országgyűlési képviselők közreműködése, az intézményekben dolgozók szimpátiája mellett zajlott le. [Egyedül Gémesi György, Gödöllő polgármestere hívta fel a figyelmet többször is arra, hogy ezek a megoldások nem szolgálják a települések érdekeit.] Ez a kormányzati intézkedés azért is sikeres lehetett, mivel az önkormányzatiságnak alig több, mint húsz éves a múltja, így a választók túlnyomó többsége járatlan a helyi közügyekben. Az önkormányzati vezetőket „megvásárolta” a kormány az önkormányzati hitelek teljes vagy részleges állami átvállalásával. Az intézményekben dolgozók közül sokan úgy gondolták, az állam jobb gazda, pontosabban fizető munkáltató, mint az önkormányzat, s kevésbé szól bele az ügyekbe, mint a polgármester.

Arra a kérdésre, hogy 2013-ban hol, milyen összegben járnak le önkormányzati hitelek, mennyit kell visszafizetni, nehéz megadni a választ. Mint ahogy arra is, hogy az önkormányzatoktól átvett, államosított több ezer intézmény működtetését, a bérek kifizetését miből oldják meg ebben az évben. Az ez évre elfogadott költségvetési törvényből ugyanis ezek az információk nem olvashatók ki. Annyi azonban megállapítható, hogy az önkormányzatok döntési lehetőségei a gyakorlatban megszűntek, s nemcsak a feladatok és az intézmények államosítása miatt, hanem azért is, mivel bevételeik radikálisan csökkentek az előző évihez képest, és hitelfelvételi lehetőségük úgyszólván megszűnt. Miután a kormány szinte teljes felhatalmazást kapott arra, hogy év közben pénzügyi átcsoportosításokat hajtson végre az egyes költségvetési fejezetek között, ki lehet jelenteni, hogy az országnak nincs törvényben rögzített költségvetése. Azoknak, akik költségvetésből gazdálkodnak, nem lehetnek biztosak abban, hogy milyen összeg felett rendelkezhetnek az idén.

Az államosított területek irányításához nincs szükség jogszabályra. Az államosított intézmények utasítások, leíratok, határozatok formájában irányíthatók. Ez mára világossá is vált mindenki számára. Az államosított köznevelési intézmények vezetői megkapták új gazdájuktól, az állami hivataltól azt a leiratot, amelyből megtudhatták, hogy lényegében egyetlen kérdésben sincs joguk a jövőben önállóan dönteni. Az államosított intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak tekintetében kormányhatározat született, amely elrendelte mindazok foglalkoztatásának a megszüntetését, akik megszerezték a teljes öregségi nyugdíj megállapításához szükséges feltételeket. A megüresedett álláshelyeket zárolták. A kormány határozata alól egyedi kérelemre, pontosan meg nem határozott feltételek szerint, egyedi felmentést adhat a kormány(fő).

A jogállam visszaállítása elképzelhetetlen ezért az önkormányzatiság visszaállítása nélkül. Olyan önkormányzatokra van azonban szükség, amelyek képesek, alkalmasak arra, hogy a helyi feladatokat önállóan megoldják, döntéseik végrehajtásához a forrásokat előteremtsék. Vállalkozó önkormányzatokra van szükség, amelyek képesek mozgósítani választóikat, képesek növelni helyi bevételeiket, képesek beindítani a helyi gazdaságot. A jogállam visszaállítása együtt kell, hogy járjon az állam jogainak a lebontásával.

2013. január 21.