Az év végi törvénygyártás a legnagyobb próbatétele azoknak az ágazatoknak, amelyek a nem termelő ágazatba tartozván, élősködnek a költségvetés emlőjén.

A kormány ugyanis minden évben elkészíti az úgynevezett költségvetési salátatörvényt, amelyben megalapozza a következő évre elkészített központi költségvetést. Vagyis ez az a törvény, amelyben egy csokorba gyűjtve megjelennek mindazok az intézkedések, amelyek garantálják, hogy a közkiadások a kormány által kívánatos keretek között maradjanak, illetve amelyek biztosítják, hogy oda folyjék a pénz, ahová a kormány szerint el kell jutnia. Azért rághatják a körmüket azok, akik, az oktatásban, az egészségügyben, a kultúrában, a gyerekvédelemben, a szociális igazgatásban, a családvédelemben és más hasonló improduktív szférában dolgoznak, mert az Országgyűlés az egyes ágazati törvényekben található szolgáltatásokat, juttatásokat ekkor szokta hozzáigazítani a „Ház” előtt lévő következő évi költségvetési javaslatban betervezett összegekhez. Ebbe a salátába szokta egyébként a kormány belepakolni mindazokat a törvénymódosításokat, amelyeket szeretne elrejteni a közfigyelem elől. Ebbe a saláta törvénybe szokta a kormány belepakolni mindazokat a törvénymódosításokat, amelyeket úgy szeretne átvinni az Országgyűlésen, hogy lehetőleg egyetlen képviselő se tudja mit is szavaz meg.

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat
százötven oldalon, több mint négyszáz paragrafussal, száztizenkettő törvény módosítását tartalmazza. A javaslathoz hatástanulmányok, számítások nem kapcsolódnak. A javaslatot senkivel nem egyeztették le. A javaslathoz a képviselők negyvenhat módosító javaslatot nyújtottak be, azt igazolva, hogy fogalmuk sincs miről szól az előterjesztés. Néhány példa a javaslatban szereplő – esetenként a költségvetéssel kapcsolatba sem hozható – törvénykezési tárgyakról: az államháztartásról, a találmányok szabadalmi oltalmáról, a gyermekek védelméről, a gyámügyi igazgatásról, Magyarország helyi önkormányzatairól, a hulladékról, a közúti közlekedésről, a foglalkoztatás elősegítéséről, a munkanélküliek ellátásáról, a közalkalmazottak jogállásáról, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról, a lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítésükről, a statisztikáról, a munkavédelemről, a környezet védelméről, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről, a társadalombiztosítási nyugellátásról, a magánnyugdíjról, a magánnyugdíjpénztárakról, a géntechnológiai tevékenységről, a családok támogatásáról, a gazdasági kamarákról, a jövedéki adóról, a sportról, a mozgóképről, a minősített adatokról, a nemzetiségek jogairól, a szakképzésről, a köznevelésről. A törvényt kihirdették december 29-én. Hatályba léptették a kihirdetést követő napon. Új évi ajándékként mindenki olvassa végig a megjelent törvényt (2014. évi XCIX. törvény), nézze meg mit vont meg tőle, milyen új kötelezettséget rótt ki rá az állam, ha nem akarja, hogy meglepetés érje a későbbiek során. Az ilyen törvénymódosítási eljárásról, hatályba léptetésről mondta ki az Alkotmánybíróság – amikor még betöltötte a rendeltetését -, hogy sérti a jogbiztonságot, nem egyeztethető össze a jogállamiság követelményeivel ezért alkotmánysértő.

A „saláta” törvénykezés napjaink jellemző megoldása. A tartalomra sokszor nem is utaló cím örve alatt, nem egyszer ad hoc igények, pillanatnyi ötletek alapján lapátol össze tücsköt-bogarat a törvényjavaslat benyújtója. Nem csoda, hogy sok a hiba az elfogadott törvényekben. Ilyen „hiba” a napkollektorok után kivetett környezetvédelmi termékdíj is, amelyről a Parlament egy negyvenegy törvényt módosító, százötven oldalas előterjesztés alapján döntött november 18-án. Egy kis rosszindulattal azt is lehet mondani nem is hibáról van szó, hanem hazárdírozásról: „hátha elcsúszik”. A vitatott megoldás az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló négyszáztíz paragrafusból álló csomag, tizenötödik mellékleteként került elfogadásra, „fotovoltaikus panelnek” álcázva (ez erősíti a szándékosságot). Így az ellenzéket hibáztatni, hogy nem fedezte fel ezt a kis turpisságot eléggé nevetséges.

Ami a köztársasági elnök meakulpázását illeti ebben az ügyben, eléggé siralmas. Tény, hogy hibázott. Tény viszont az is, hogy helyzete nem könnyű. Sőt. Kijelenthető, minden adott ahhoz, hogy akkor se tudjon rendesen dönteni, ha akarna. Az alaptörvény szerint ugyanis a köztársasági elnök a megküldött törvényt öt napon belül aláírja, és elrendeli annak kihirdetését. Öt nap pedig nem lehet elégséges ahhoz, hogy lelkiismeretesen átnézze a hivatala ezeket a „törvényszörnyeket”. A köztársasági elnök persze, ha akarna léphetne. Visszaküldhetné az Országgyűlésnek ezeket a törvényeket, esetleg megkérdezhetné az Alkotmánybíróságot mi a véleménye ebben a kérdésben. Nem teszi, nem tette meg. Sőt. A költségvetési salátatörvény aláírásához három nap elégséges volt.

A köztársasági elnöknek egyébként tudnia kellene, hogy a törvénykezési eljárás átalakítása, felgyorsítása, az egyeztetési eljárások elmaradása, a hatástanulmányok mellőzése, a törvények azonnali hatályba léptetése, a törvények és törvénymódosítások gyakori, sokszor a hatályba lépés előtti módosítása, egyes rendelkezéseinek a hatályba lépés előtti törlése, a jogrendszer teljes széteséséhez vezetett el. [A költségvetési salátatörvény több tucat helyen változtatta meg az adó salátatörvény még hatályba sem lépett rendelkezéseit, köztük a környezetvédelmi termékdíj szabályait is] Kötelessége lett volna fellépni ezek ellen a megoldások ellen. Nem tette meg. Ezért társtettes a jogállam szétverésében.