Csak a szabad iskola szabadíthatja fel a tanulót az iskolába járás kényszere alól, s törölheti el a szorongást, amit az iskolába menet érez. Amikor az iskola nem szabad, a tanuló szorong a pedagógustól, a pedagógus fél a hatalomtól. Amikor a tanuló jól érzi magát az iskolában, nincs ok arra, hogy a pedagógus rosszul érezze magát.

NAT-MATT!

Kevesen értik miért olyan fontos a Nemzeti alaptanterv a kormányzat számára. Úgy kezeli, mint ahogy a csodafegyvert szokás kezelni a háborúban. Jó oka van rá! Az Orbán-kormány a kezdet kezdetén hadat üzent a tanszabadságnak, a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogának. Az iskolai szakmai önállóság megszüntetéséhez – a lehető leggyorsabban – ki kellett adni a Fidesz értékrendjét közvetítő Nemzeti alaptantervet. A Nemzeti alaptanterv határozza meg ugyanis az iskola pedagógiai tevékenységének irányát, a pedagógiai szabadság kereteit, az iskolarendszer felépítésének vázát.

A töréspontok

Nem véletlen, a Nemzeti alaptanterv kérdéseiben soha nem volt egyezség a különböző színű kormányzó erők között. Az ellentéteket jól tükrözi, a közoktatásról szóló törvény 1993-ban történt megjelenése óta ötször adtak ki Nemzeti alaptantervet. Most írják a hatodikat. Miután a Nemzeti alaptanterv bevezetéséhez legkevesebb négy tanévre van szükség – ha az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon kezdik meg a bevezetését -, eddig még egyik esetben sem sikerült úgy a végére érni, hogy ne kezdték volna bevezetni az újabbat. Leegyszerűsítve, az ellentét lényegét: milyen mélységig kell meghatározni az iskolai oktatás tananyag- és követelményrendszerét az államnak? Hol kezdődjön, és hol fejeződjön be az iskolák szakmai önállósága, a pedagógusok módszertani szabadsága, a tankönyvválasztás lehetősége, az iskolák szakmai ellenőrzése? A Nemzeti alaptantervből következik az iskolaszerkezet: hat, nyolc vagy kilenc évfolyamos az általános iskola? Négy, öt vagy hat évfolyamig tartson az alsó tagozat? Négy, hat, nyolc évfolyamos a gimnázium? Ismerős vitapontok.

Ezek az ellentétek a modern kor termékei. Az iskola, s benne a pedagógus – amióta állnak az iskolák falai – a hatalom kiszolgálója. Hazánkban az iskolák szakmai önállósága 1985-ben fogalmazódott meg első ízben törvényszövegben. Addig az időpontig az oktatásban minden döntés az állam kezében volt, még akkor is, ha a kilencszázhetvenes évektől az iskolák épületei, a finanszírozás feladatai a tanácsokhoz kerültek. Az állam elvárásait kötelező tantervi utasításokban adta ki a miniszter. Hozzárendelte a kötelező tankönyveket. A tanácsi szakigazgatás működtette a felügyeleti rendszert. A hatalom korlátlan beleszólási joggal rendelkezett az iskolák életébe.

Az évszázadok során nem sokat változott a hatalomnak az oktatásról alkotott felfogása, amelyet jól tükröz I. Ferenc 1821-ben Laibachban (ma Ljubljana) egy iskolában elmondott beszéde: „Aki engem szolgál, azt kell tanítsa. amit én elrendelek tanítani.”

A rendszerváltás előtt öt esztendővel az Országgyűlés által elfogadott oktatási törvény felhatalmazta a minisztert egyedi megoldások, kísérletek engedélyezésére. Több száz engedélyt adtak ki. Megszülettek a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok, az alternatív programokkal dolgozó iskolák. Megszűnt a felügyeleti rendszer, s belépett a szaktanácsadás. Megszűnt a miniszter utasításadási joga, korlátozták a tanácsi szakigazgatás jogosultságait. Az intézmények megkapták a döntés jogát saját ügyeikben. Magániskolák még nem működhettek, így állami fenntartásban megkezdte tevékenységét az Alternatív Közgazdasági Gimnázium. Az állam minden irányítási jogát átadta egy alapítványnak. 1990-ben az oktatási intézmények tulajdonosai, a feladatellátás megszervezésének felelősei a helyi önkormányzatok lettek. Maradtak a régi tantervek, maradtak a kísérletek, és az egyedi megoldások engedélyei.

Kialakult a feladatmegosztás rendje: ágazati irányítás, fenntartói irányítás, intézményi tanügyigazgatás. Ebben a megosztásban az intézmény elkülönül a fenntartójától, jogi személy, saját költségvetése van. Munkáltatói jogokkal rendelkezik.

A tantervi keresztút

A tantervi csata a rendszerváltás utáni első kormány idején kezdődik. Ennek megértéséhez ismerni kell a lehetséges alternatívákat: létezik tantervközpontú, és létezik gyermekközpontú iskolarendszer.

A tantervközpontú iskolarendszerben a tanulónak kell igazodnia az iskolához. A tantervközpontú iskolarendszerben kötelező tantervek alapján adják le a tananyagot, kérik számon annak elsajátítását, értékelik a tanuló tudását. Az iskolának kevés a mozgástere a tantervtől való eltéréshez. A tantervközpontú iskolarendszerben a tantervben foglaltakat megadott időpontra minden tanulónak teljesítenie kell. Amennyiben ez nem sikerül, a tanuló nem haladhat tovább, megbukik. A tantervközpontú iskolarendszerben a pedagógus sérthetetlen, szavait nem lehet megkérdőjelezni, a tanuló nem alanya az oktatási folyamatnak, hanem a tárgya. Az iskolát az állami felügyelet tartja sakkban, ellenőrzi az állami megrendelések teljesítését.

A gyermekközpontú iskolarendszer igazodik a tanulóhoz. A tanulási folyamat aktív résztvevője a tanuló. A pedagógus „karmesterként” irányítja a tanulási folyamatot. A tanulási folyamat a játékra, a mozgásra, a művészetre épül. Van idő bevárni a lassabban fejlődőket. Nincs szükség osztályozásra, buktatásra. Nem szükséges, hogy minden tanuló ugyanarra az időpontra, ugyanolyan szintre jusson el. A pedagógiai munka tervezésében, szervezésében, ellenőrzésében nagy a szerepe a szülői és a tanulói közösségeknek. A szakmai ellenőrzés alapja az intézményi önértékelés, és az állami szakmai mérés rendszere. Nagy a szerepe a szakmai segítő szervezetnek, a pedagógiai intézetnek és a szaktanácsadónak.

Miképpen válik az iskolarendszer tantervközpontúvá vagy gyerekközpontúvá? A tantervi szabályozás a meghatározó. Sok függ a központi elvárásokat megfogalmazó dokumentum és az iskolai tevékenységet meghatározó dokumentum „viszonyától”. A központi elvárásokat megfogalmazó dokumentum a Nemzeti alaptanterv. Az iskola pedagógiai tevékenységének alapja a helyi tanterv. Mit tartalmaz a Nemzeti alaptanterv? Hogyan készül a helyi tanterv? Ezek meghatározó kérdések.

A tantervközpontú iskolarendszer Nemzeti alaptanterve akkurátusan megfogalmazza az állam elvárásait, a hozzá kapcsolódó követelményeket, a tantárgyi kereteket. Kijelöli a tanítás, tanulás menetrendjét, a teljesítés határidejét. Ez a Nemzeti alaptanterv a tantervkészítőknek készül. A Nemzeti alaptanterv végrehajtásához kötelező kerettantervek készülnek.

A gyermekközpontú iskolarendszerben a Nemzeti alaptanterv alapján az iskola készíti el saját helyi tantervét. Ehhez az állam minta vagy ajánlott tanterveket adhat ki. A Nemzeti alaptanterv fejlesztési célokat állapít meg: meghatározott időpontra a tanuló legyen birtokában az értő írás olvasás képességének, szerezze meg a számoláshoz szükséges képességeket. Az iskola maga dönti el, milyen elvárásokat fogalmaz meg az egyes évfolyamokra. A fejlesztési célok eléréséhez az iskola rendeli hozzá a tananyagoz,
Természetesen a határok nem merevek, lehetnek „hibrid megoldások” is.

A tantervi háború menete

Az 1990-1994 közötti időszak kormánya az oktatási rendszer tartalmi átalakítását nem kezdte meg. A Nemzeti alaptanterv törvényben rögzített két része közül – Tantervi alapelvek és Tantervi követelmények – csak az alapelvek jelentek meg 1994-ben. Nem készülhettek el a Tantervi követelményekre épülő kerettantervek sem. A törvényszöveg szerint a kerettantervre épülő helyi tanterv alapján kell szervezni az iskola pedagógiai tevékenységet. A kerettanterv az évfolyam ajánlott tantárgyait és tananyagtartalmát tartalmazza. Kész dokumentumok hiányában nehéz megítélni az iskola mozgásterét ebben a szabályozási környezetben. Az érzékelhető, hogy a kerettantervnek döntő szabályozó szerepet szántak a helyi tantervek elkészítésében.

Az 1994-1998 közötti időszak kormánya 1995-ben megváltoztatta a tantervi szabályozás rendszerét, és új Nemzeti alaptantervet adott ki. A szabályozás a tizedik évfolyamig terjedt. A felsőbb évfolyamokon a vizsgaszabályzat töltötte be a szabályozó szerepet. A Nemzeti alaptanterv azokat a követelményeket tartalmazta, amelyek garantálták az alapvető tartalmak egységes és arányos érvényesülését. A Nemzeti alaptanterv fejlesztési célokat fogalmazott meg, és ahhoz rendelt követelményeket. A Nemzeti alaptanterv  nem hagyományos értelemben vett tantervként funkcionált, hanem alapul szolgált a helyi tantervek elkészítéséhez. A helyi tanterveket 1998. szeptember 1-jén kezdték meg bevezetni az iskolák, az első és a hetedik évfolyamon.

Az 1998-2002 közötti időszak kormánya 2000-ben újraírta a tantervi szabályozás törvényi szövegét, és hozzáigazította a Nemzeti alaptantervet. A változás lényege: a miniszter felhatalmazást kap kerettanterv kiadására. A kerettantervben foglaltak kötelezőek. Az iskola a kerettanterv alapján készítheti el helyi tantervét. A kerettantervtől a miniszteri rendeletben meghatározott körben és mértékben – saját döntése alapján – az iskola eltérhet. További eltéréshez hatósági engedélyre van szükség. Engedély nélkül oktatásszervezési kérdésekben lehet a kerettantervtől eltérni. Az iskolák 2001. szeptember 1-jéig felülvizsgálták pedagógiai programjukat, és az első, az ötödik, valamint a kilencedik évfolyamon elkezdték a bevezetését.

A 2002-2006 közötti időszak kormánya ismét megváltoztatta a tantervi szabályozás törvényi rendelkezéseit, és új Nemzeti alaptantervet adott ki. Az új rendelkezések alapján az iskola a Nemzeti alaptanterv alapján készít vagy választ helyi tantervet. Az iskola az oktatási miniszter által kiadott minta kerettanterv alapján is elkészítheti helyi tantervét. A helyi tanterv bevezetése 1994. szeptember 1-jén kezdődött meg az első évfolyamon. Ez a Nemzeti alaptanterv a közoktatás tartalmi követelményeit műveltségi területek szerint határozta meg. Az egyes iskolák tantárgyi rendszerét – a műveltségi területek figyelembevételével – a helyi tantervekben kellett meghatároznia az iskolának.

A 2006-20010 kormányzati ciklusban módosult a Nemzeti alaptanterv. A 2007-ben kiadott változat merőben új alapokra helyezte a magyar oktatási rendszer tartalmi szabályozását, összhangba hozva azt az Európai Unió elvárásaival. Az új szabályozás kiinduló pontja: az oktatásnak alapvető szerepe, hogy a tanulók megszerezzék azokat a kulcskompetenciákat, amelyek elengedhetetlenek a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodáshoz, a változások befolyásolásához, saját sorsuk alakításához. A kulcskompetenciák azok a kompetenciák, amelyekre minden egyénnek szüksége van személyes boldogulásához és fejlődéséhez, az aktív állampolgári léthez, a társadalmi beilleszkedéshez és a munkához. A Nemzeti alaptanterv meghatározza az iskolai nevelés-oktatás közös értékeit. Az iskolák felelőssége annak meghatározása, hogy ezek a normák, kompetenciák milyen műveltségi területek részeként, és hogyan kerülnek elsajátításra. Az iskola helyi tantervében kell meghatározni, a tanuló milyen feltételek mellett léphet az iskola magasabb évfolyamába. Nem szükségszerű, hogy minden tanuló azonos időpontban azonos teljesítményt érjen el. Az iskolai pedagógiai program határozza meg, hogy adott iskolában milyen feltételek mellett lehet a tanulót évfolyamismétlésre utasítani. E változások alapján 2007-ig kellett áttekinteni a pedagógiai programokat és átvezetni a szükséges változtatásokat. Kiépül az intézményi minőségbiztosítás rendszere. Az iskolát segíti a pedagógiai intézet. Minden feltétel adott a gyermekközpontú iskolarendszer kialakításához.

Vissza a hetvenes évekbe

A 2010-ben hatalomra jutott kormány gyökeres fordulatot vezetett be a tantervi szabályozás terén. A törvényszöveg világos: a Nemzeti alaptanterv érvényesülését a kerettantervek biztosítják. A kerettantervek tartalmazzák a nevelés és oktatás céljait, a tantárgyi rendszert, az egyes tantárgyak témaköreit, tartalmát, a tantárgyak egy vagy két évfolyamra vonatkozó követelményeit, továbbá a tantárgyközi tudás- és képességterületek fejlesztésének feladatait, és meghatározzák a követelmények teljesítéséhez rendelkezésre álló kötelező, valamint ajánlott időkeretét. Az iskola – pedagógiai programjának részeként – a miniszter által kiadott kerettanterveket kiegészítve, helyi tantervet készít. A helyi tanterv megnevezi az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervek közül választottat, és rendelkezik a kerettantervben meghatározott, a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások időkerete legfeljebb tíz százalékának felhasználásáról. Az új rendelkezések alapján az új helyi tantervek bevezetése 2013. szeptember 1-jén indult meg az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon.

Miután az állam hatalmas, sok-sok részből áll, minden részének elvárásai, igényei vannak, a Nemzeti alaptanterv dagad, dagad. A pedagógus nem képes „leadni”, a tanuló nem képes „befogadni” a tananyagot. Pedig a tanórák száma eléri, meg is haladhatja a heti teljes munkaidőt. A pedagógiai folyamat minden perce szabályozottá válik. Kerettanterv készül mindenhez, amit az állam fontosnak tart, vagy amit valaki meg tudott vásárolni a döntéshozónál. Az oktatási folyamat a közlés-számonkérés-büntetés „pedagógiájára” épül. A kötelező tantervhez dukál a kötelező állami tankönyv. A tanuló otthon folytatja a munkát. Magol. A pedagógus a következő tanórán beszámoltatja. A pedagógusnak is teljesítenie kell. A hatalom éber. Ellenőriz. Visszaállítják a tanfelügyeletet. A szaktanácsadás mint feladat beépül a tanfelügyeletet ellátó hivatalba. A felügyelő óralátogatás során ellenőrzi, megtartotta-e a pedagógus a kötelező tanterv előírásait. Egy tanterv, egy tankönyv, tanfelügyelet. Ez a tantervközpontú iskola lényege. Nem az a fontos, ami jó a tanulónak. Nem az a fontos, mit tud a tanuló. Aki lemarad az kimarad. Nem mellékesen: megszűnt az iskola mint szervezet. Beolvadt az állami fenntartói feladatokat ellátó hivatalba. Nincs költségvetése, nincs munkáltatói joga. Elvesztette minden tárgyi és szellemi tulajdonát.

Az új Nemzeti alaptanterv bevezetését 2019. szeptemberére ígéri a hatalom. Azt állítja, növeli az iskolák mozgásterét, csökkenti a tanulói munkaterheket. Ez az állítás nem lehet igaz. Kötelező kerettanterv mellett lényegtelen mit ír a Nemzeti alaptanterv. Minek az új Nemzeti alaptanterv? Feltehetően az általános iskola kilencedik évfolyamának a bevezetéséhez. Megteremteni a lehetőségét a tanulók „szétválogatásához” a hatodik évfolyam után, a középiskolák típusa szerint: gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola. Az általános iskolák átszervezése is megoldható: az első hat évfolyam marad helyben, a felsőbb évfolyamok bevihetők az iskolaközpontokba. A helyben maradó hat évfolyamon nem szakrendszerű oktatás folyik,

Erre az időpontra tervezik bevezetni a felvételi keretszámokat és a kötelező felvételi eljárást minden középiskolára. Aki nem jut be sehova, és még tanköteles, az hídprogramban „tanul” tovább. Ezzel az eszközzel szétválogathatók a jobb sorsra érdemes és jobb sorsra nem érdemes tanulók. Ezzel az eszközzel korlátlanul csökkentő a tizenhat éves kor után tovább tanulók száma. Ezzel az eszközzel a szakképzésbe terelhető a tanulók zöme.

Két választás Magyarországon

A két világháború közötti bonyolult iskolarendszer megoldotta a korai szelekciót. Ismerte a hat évfolyamos elemi népiskolát, a hozzá kapcsolódó négy évfolyamos alsófokú szakiskolával, elemi iskola negyedik évfolyama után kezdődő négy évfolyamos polgári iskolát, a hozzá kapcsolódó középfokú szakiskolával, az elemi iskola negyedik évfolyama után kezdődő nyolc évfolyamos gimnáziumot.

2018-ban az országgyűlési képviselő választáson pártot választók iskolarendszert is választanak. Az esélyteremtő iskolarendszer nem a múltban gyökerezik.