Az állam jogos társadalmi igénynek tesz eleget akkor, amikor védelmet nyújt azokkal szemben, akik megszegik a törvényeket. Az állam azonban csak akkor lehet eredményes ezen a területen, ha működése maradéktalanul megfelel a jogállamiság írott és íratlan szabályainak, továbbá, ha a képviseletében eljáró személyek tisztességéhez kétség sem férhet.

Nos, ami szép hazánkban ezeknek a feltételeknek a meglétét illeti, óhatatlanul kétely lopódzik annak a szívébe, aki úgy gondolja, hogy nem lehet rendben egy olyan állam szénája, amelyik büntetlenül azt tehet, amit akar, s ráadásul meg is teszi azt. Ami pedig az államot képviselő, makulátlan közember ideáját illeti, nagyon elfogultnak kell lennie annak, aki azt állítja, hogy tiszta lelkiismerettel lehet törvénygyártó gombot nyomogatni olyan ügyekben, amelyeknek nemhogy a megértéséhez de még az elolvasásához sem volt kellő idő. Hogy tiszta lelkiismerettel lehet végrehajtani olyan döntéseket, amelyeknél egyértelmű, hogy embertelen, hogy káros. Ilyen körülmények között pedig az állam büntető igényének jogossága több mint kétséges. Mert a büntetésnek célja a nevelés, az elrettentés, a megtorlás. Hogy melyik az elsődleges, az attól függ, milyen széles társadalmi támogatottságot élvez az állam. Ha az állam maga mögött tudhatja az emberek többségét, megengedheti magának, hogy a nevelésre fordítsa a hangsúlyt. Ha az állam helyzete ingatag, akkor elrettent. Nos, a mi államunk ingatag talajon áll. Hiába kétszeresen kétharmados. A valóságos társadalmi támogatottságot ugyanis nem fejezi ki a parlamenti képviselők száma és aránya egy olyan rendszerben, amelyben meggátolják és eltorzítják a valóságos választói akarat érvényesülését. Ezért semmiképpen nem nevezhető szilárd társadalmi bázisnak a nyolcmillió szavazópolgárból megszerzett kétmillió kétszázezer támogató szavazat, még akkor sem, ha ezzel megint összejött az alkotmányozáshoz szükséges erő. Ezért kell minden lehetséges eszközzel világossá tenni, hogy ebben az országban csak az történhet, amit az állam akar, s jaj annak, aki félrenéz, félrelép, netán félreköp. Ezért kell rendőrnek bekísérnie a gyanús fiatalt, ha tanítási időben az utcán cselleng. Ezért vigyáz az iskolai fegyelemre a rendőrség. Ezért vonják meg a szülőtől a támogatást, ha gyermeke igazolatlanul mulaszt az iskolából. Ezért zárják ki a közmunkából a szülőt, ha gyermeke igazolatlan mulasztása miatt szabálysértési eljárás indul. Ezért kell a lábatlannak évente igazolni, hogy nem tud munkába állni. Ezért kell a pedagógusnak hívatásához méltó magatartást tanúsítani a munkahelyén és azon kívül is. Ezért nincs sótartó a közétkeztető asztalán. Ezért kell a cigarettát vásárló kismamának a csecsemőjét kint hagynia a homályos ablakú, kirablásra csábító dohánybolt ajtaja előtt. Ezért szaporodnak a rendészeti szervek, a mások megfigyelésére, feljelentésére buzdító felhívások, ingyenesen hívható telefonok. Nem az emberi méltóság, hanem az államérdek előtt kell tiszteletet tanúsítani.

Az államnak erősnek kell mutatnia magát, akár a jogállami követelmények felrúgásával is. Így fordulhatott elő, hogy az állam a büntető hatalmát kiterjesztette a foglalkoztatási jogviszonyok létesítésére és fenntartására. Erre eddig is lehetőség volt, a jól szabályozott büntető eljárás keretei között. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései alapján ugyanis a bíróság eltilthatja foglalkoztatásának gyakorlásától azt, aki bűncselekményt követ el a szakképzettséget igénylő foglalkozása szabályainak megszegésével, vagy a foglalkozásának felhasználásával. A foglalkozástól eltiltás önállóan, vagy a szabadságvesztéssel, a közérdekű munkával együtt szabható ki. 2014. július 1-jétől a munka törvénykönyve aznap hatályba lépő rendelkezései megtiltják a munkaviszony létesítését és a meglévő munkaviszony további fenntartását nemcsak azoknak az esetében, akiket – az említett törvénykönyvben tételesen felsorolt bűncselekmények közül valamelyiknek az elkövetésért – jogerősen elítélt a büntető bíróság, hanem azok esetében is akikkel szemben a felsorolt bűncselekmények bármelyike elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Így ez egy új, a munkajog köntösébe bújtatott büntetési nem, amely a törvény erejénél fogva „beáll”. Nincs szükség bírósági eljárásra, bírói ítéletre. Így nem lehetséges tisztességes eljárás. Nem érvényesülhet az ártatlanság vélelme. A jogállamiság követelménye sérül annak következtében is, hogy a törvényszövegéből nem lehet egyértelműen megállapítani, milyen kört érintenek a tiltó szabályok. A paragrafus első bekezdése szerint ugyanis az alkalmazási tilalom a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző munkáltatóra vonatkozik. Ezzel szemben a paragrafus második bekezdése – anélkül, hogy utalna az első bekezdésben megjelölt munkáltatókra – megtiltja a foglalkoztatását annak, akit a felsorolt bűncselekmények szándékos elkövetése miatt akárcsak pénzbüntetésre ítéltek. Miután ezek az előírások elrendelik a fennálló munkaviszony megszüntetését is, sérül a jogbiztonság, a visszamenőleges szabályozás tilalma.

A jogállamiság elvont fogalma nem sokat jelent annak, akinek a betevő falatért kell megküzdenie nap mint nap. Nem sokat jelent egy olyan embernek sem, aki szívesen cseréli fel az emberi méltóságát egy szelet kenyérre. A jogállamiság védelme azonban kötelessége mindazoknak, akik felesküdtek erre. Így azok, akik esküjüket megszegték amikor ezt a törvényt megszavazták, hiába mondják: Lavabo inter innocentes manus meas (Mosom kezeimet, ártatlan vagyok ebben az ügyben).