Mennyit ér egy ember élete? Ezt a kérdést csak az tudja megválaszolni, akinek jogában áll eldönteni, érdemes-e befektetnie az egészségügynek az érintett páciens megmentése érdekében. Drága gyógyszerek, s még drágábbak. Drága műtétek, s még drágábbak. Költséges terápiák, s még költségesebbek. Nem járnak senkinek, hiába biztosított. Méltányossági, egyedi méltányossági eljárásban döntik el, ki részesülhet abban a kegyben, hogy biztosítsák számára a gyógyulás esélyét. Természetesen nem azokról van szó, akiknek nem számít mi, mennyibe kerül. Ők tényleg annyit érnek, amennyijük van. Megtehetik, hogy szükség esetén – kihasználva a sokat szidott Európai Uniót vagy a világ más pontját – ott veszik igénybe a gyógykezelést, ahol a legnagyobb az esélye annak, hogy megkapnak mindent, amire szükségük van a gyógyuláshoz. Nem vállalkoznak arra, hogy alátámasszák a kormánypropagandát, a hazai egészségügyben minden rendben van. Tudják, szárnyal az is, mint a gazdaság, Ikarosz szárnyain.

Élve eltemetve

A képernyőn fiatal, meggyötört arcú anya ül az ágyon. Mellette fekszik súlyosan beteg, aprócska kislánya, Noémi. Gerincvelő sorvadása van. Lassú, fájdalmas halál vár rá. Lenne gyógyszer, amely esélyt adna a gyógyuláshoz. Lenne, de a családnak megfizethetetlen áron. Milliókba kerül belőle egyetlen szem. A gyermeknek pedig több hónapos kúrán kellene részt vennie. A különleges méltányossági eljárás – amelyet a gyógyszeres kezelés elvégzésének engedélyezése érdekében indított – sikertelen volt, mondja az anya, s hozzá teszi: „azt írták nem látják az esélyét, hogy megtérül az egészségügynek a gyermek gyógyításába befektetett összeg.” Nem zokog. Szája legörbül. Szeme könnyes. Bizakodó hangon próbálja mondani: „Idén újra megpróbáljuk.” Esetleg adományokból összejön a szükséges összeg. Már csak dünnyögi önmagának: „Remélem, nem kell elköszönnünk egymástól …” Nem fejezi be. A gyermek érti, amit hall, érti azt is mi történik körülötte.

A néző nem érti. Nem érti, hogy ha egy betegségre van orvosság, miért nem jár mindenkinek, aki esélyt kapna ezáltal a gyógyulásra? Sok néző egyébként sem ért semmit. Nem is akar érteni semmit. Nézi a közszolgálati televízió műsorát. Szól az illetékes: „ … ennyit még sohasem fordítottak az egészségügyre.” Csak választási propaganda a suttogás: „meghatározott kor után nem fektet be az egészségügy a páciensbe. Nem érdemes. Nem térül meg.”

Igények és lehetőségek az egészségügyben

A titokzatosság fátyla veszi körül az egészségügyet. A propagandának ellentmond a tapasztalat: Kevés a korszerű műszer. Kevés a gyógyszer. Rossz az élelmezés. Zsúfoltak a szobák. (Rossz nyelvek szerint, még az egyszer használatos eszközöket is sterilizálják, s újra felhasználják.) Szörnyű állapot van a vécékben, a mosdókban. Nincsen pénz a vizsgálatokra. Nincsen pénz a műtétekre. Nincs, aki vizsgáljon. Nincs, aki műtsön. Nincsenek háziorvosok. Nincsenek fogorvosok. Megannyi kérdés, válasz nélkül. Igaz, hogy a kórházigazgatók szórják szét a rájuk bízott összeget? Ezért van olyan sok tartozása a kórházaknak? A szakma hallgat. Ritkán szólal meg valaki. A feketeruhás nővért elnyelte a sötétség. Pályatársai elhagyták az országot, vagy elhagyták a pályát, esetleg összeszorítják a fogukat és dolgoznak, nem kizárt az sem, elhiszik, hogy így van rendjén.

Mennyit ér egy ember élete? Ennek a kormánynak semmit. „Mindenki felelős önmagáért …” hirdeti az alaptörvény, a hazug hatalom bibliája, melyből kiolvasható az is „Mindenkinek joga van a testi és a lelki egészséghez.” Ennek a jognak az érvényesülését Magyarország az egészségügy megszervezésével segíti elő. Mindenki és Magyarország a felelős az egészségünkért. Nem felelős sem az országgyűlés, sem a kormány, sem orbán viktor (a nevek szándékosan kisbetűvel írva) a kislány reménytelen sorsáért, a halálozások számának növekedéséért, a várható átlagélettartam csökkenéséért.

Régi, több évtizedes problémája az egészségügynek, hogy nem az igényekhez igazítják a rendelkezésre álló forrásokat, hanem a rendelkezésre álló forrásokhoz igazítják a valóságos igények teljesítését. Miután az igények mindig meghaladják a lehetőségeket, megszületett a biztonságos és gazdaságos egészségügyi ellátás ötlete. Ez vezetett el az olyan kórház-finanszírozási rendszer kialakításához, amely arra ösztönzi az érdekelteket, hogy megszabaduljanak a költséges vizsgálatokat, drága terápiát igénylő betegektől, amely elvezetet a várólistákhoz, a méltányossági engedélyezési eljárások alapján igénybe vehető szolgáltatásokhoz. Mára nem az ember megmentése, hanem a költségvetési keretek megtartása került a középpontba. Összeegyeztethető-e a hippokratészi esküvel az életért való küzdelem feladása, ha a gyógyulásnak csekély az esélye, a gyógykezelés költsége viszont nagyon magas? A szülő és a beteg válasza biztosan az, hogy nem! Kérdés: mit mond az orvos, és mit mond a közgazdász, s a legfontosabb hogy dönt a politikus? Miután ebben a kérdésben még nem volt nemzeti konzultáció, maradnak a tények: Noémi nem kapott esélyt a gyógyuláshoz! Az ő esetében a válasz: igen.

Felelősök és felelőtlenek

Mindenki felelős önmagáért. Magyarország felelős az egészségügy megszervezéséért. Csak a hatalom nem felelős semmiért. Pénz pedig van „dögivel” arra, ami fontos a hatalomnak. A kislány élete nem fontos.
Hány embernek kell még meghalnia kórházi fertőzésben, nem vagy rosszul felállított diagnózisban, elhalasztott műtétben, félrekezelt betegségben, el nem érhető gyógyszer miatt, annak felismeréséig, hogy azoknak, akik több, mint nyolc éve magukhoz ragadták a hatalmat egyáltalán nem fontos az egészségügy talpra állítása? Ezt a tényt jól jelzi az is, hogy az egészségügy „Nemzetivé” nyilvánítása elmaradt.

Saját érdekünkben az egészségügyet a nemzet szolgálatába kell állítani. Ez a kormány nem fogja megtenni. Ahhoz, hogy az egészségügyet a nemzet szolgálatába lehessen állítani új, a választóknak felelős parlamentre és kormányra van szükség. A kislányt megmenthetik – és reméljük így is lesz – a nagylelkű adományozók. Az országot adományok gyűjtésével nem lehet megmenteni, ehhez cselekedni kell. Aki így gondolja, s cselekedni is kész, az felelősséget vállal az országért, másokért és önmagáért. Ha a cselekvők tábora nagyobb lesz, mint a resteké, a siker nem maradhat el.

P.S.
Adományt befizetni a 11733027-28360616 számlaszámon lehet. Kedvezményezett: Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott gyermekeket támogató alapítvány (Seres Noémi)