Miért hagytuk, hogy így legyen?

Az arisztokrácia bukásával a világ átalakult, a politikában és a gazdaságban megjelent a szabad verseny. Mi lett ennek a következménye? Azok kerültek hatalomra, akik a versenyre voltak alkalmasak, nem pedig a pozícióra. Van két különleges embertípus: az egyik a pszichopata, a másik a szociopata. A pszichopata nem érez semmiféle megbánást, nincs bűntudata, nincs lelkiismeret furdalása. A szociopata nem képes az együttérzésre, képtelen magát valaki más helyébe képzelni, és felvenni a nézőpontját. Egy versenyben, amely nem minden ízében teljesen a nyilvánosság előtt zajlik, ez a két embertípus óriási előnyben van mindenki mással szemben. [Duncan Shelley]

Miért hagytuk, hogy így legyen?

Az a szerencse, hogy a közpénzen működő, olimpiai híreket sugárzó televíziók egymás mellé hangolását kérés nélkül elvégezte a műsorszolgáltató. Így, aki éber és kellően gyorsak a reflexei, idejében váltani tud, amikor váratlanul feltűnik az egyperces hírműsor, illetve a kormányzati „tudta” szócskával indított kérdés, majd megjelenik a felhívás a Brüsszelnek szóló üzenet elkészítésében való részvételre. Normális viszonyok között azok nézik az adóforintokból finanszírozott csatornákat, akik egyetértenek azzal, hogy hazánkat szögesdróttal vegyék körül, és még a gólyáknak is igazolniuk kelljen, hogy nem gazdasági okokból fészkelnek a kémények tetején. Az olimpia azonban kitűnő alkalom arra, hogy az ország szinte minden lakosát bevonják a kormányzati kvíz játékba. Nem menekülhet, aki látni szeretné, mi folyik Rióban. Érdemes volt két állami sportcsatornát létrehozni. Érdemes volt állami monopóliummá nyilvánítani minden kurrens sportesemény közvetítését. Így biztosítható a megfelelő nézettség. Ez jó lehetőséget teremt ahhoz, hogy a legváratlanabb pillanatban pattanjon a néző elé a harci pózba merevített ifjú, akinek szerepe a bemutatkozás és köszönés, majd az elköszönés a percnyi műsoridő elején, végén. Nem véletlen: a díszlet egy óra, amelynek számlapját komótosan körbejárja a mutató, igazolva, mi minden belefér hatvan másodpercbe, ha gondos kezek fabrikálják a műsort. Jön körítésül: beszámoló a Sziget Fesztiválról, az ország egyre javuló gazdasági teljesítményéről, a munkanélküliségi ráta kedvező alakulásáról. Ezek közé csomagolva a lényeg: a terrorizmus és a migráció kapcsolatáról, a brüsszeli tehetetlenségről, az orbáni adminisztráció nemzetmentő tetteiről. Csupa bosszantó dolog azok számára, akiknek az igazság nem hit kérdése. Nekik szükségük van még a türelemre. Az elköszönő hírnököt követi a kormányzati kérdés, amelyre nem vár választ senki. Majd a kormányzati figyelemfelhívás az október 2-i programra. Hol van a magánélethez való jog, amelyet kivont karddal óvnak a taláros alkotmánybírók, ha a helyzet megkívánja? A sportközvetítés magáncélú élvezete nem kaphat védelmet! Sőt! Az államnak az az érdeke, hogy közlendőivel szabadon mászkáljon ki és be a szobák ajtaján, a nyitott ablakokon át, a sporteredményekre kíváncsi füleken keresztül az agyakba. A hatalom lerázhatatlan. Nincs menekvés. Nem lehet elbújni. Bevált gyakorlat: sokszor kell mondani, akkor sokan, egyre többen elhiszik, úgy van, ahogy a hatalom sulykolja. Nem számítanak, akik meggyőzhetetlenül mást gondolnak. Ők szenvedjenek, amíg a másodpercmutató körbeér, ameddig a hirdetések leperegnek.

Magánérdek, államérdek. Mi a különbség? Attól függ, kinek az érdekéről van szó. Kőbánya-Kispest romokban áll, nem működik a mozgólépcső, Az egész ország területén piszkosak, zsúfoltak a vasúti kocsik, késnek a vonatok. Ez magánérdek. Igaz, milliókat érdeklő ügy, amelyik nem válik államérdeké. Nem úgy, mint a kisvasúthálózat építésének ügye. Ez kevesek érdekét szolgálja, mégis államérdek. Miért? Mert egyben Orbán magánérdeke.

Mellesleg az olimpiai közvetítés jó alkalom arra is, hogy megjelenjen a képernyőn, mint támogató a budapesti 2024. olimpia program. Furcsa megoldás, program, mint támogató. Furcsa, de nem lehetetlen, ha az államérdek úgy kívánja. Államérdek ugyanis annak elhitetése az országgal, mindannyiunk magánérdeke hazánk jövőjét stadionépítéssel megalapozni. A hivatásos sportba történő állami befektetés nem szolgálja az itt élők többségének magánérdekét. Kevesek érdekét szolgálja, mégis államérdek. Miért? Mert egyben Orbán magánérdeke. Mindannyiunk jól felfogott érdeke a mindennapos testmozgás. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése azonban nem vált államérdekké. Nincs elég utcai játszótér, ingyenesen igénybe vehető sportpálya, tanuszoda. Nem áldoz az állam arra sem, hogy az iskolában megteremtse a feltételeket a diáksportkörök, a diáksport egyesületek működéséhez. Az állam erejéből arra telt, hogy elrendelje a mindennapos testnevelési órák megtartását, Ehhez feltételként kiadta a kötelező tanterveket. A lényeg nem az, hogy a gyermekek kedvükre élvezzék a mozgás örömét az iskolában. A lényeg az, hogy a testnevelő tanár elkészítse az óravázlatokat. Így szerepelhet sikeresen a minősítési eljáráson, s nem mellékesen igazolni tudja a szakfelügyelőnek rátermettségét. A tanulók meg – télen, nyáron – reggelente futkároznak az iskola körül vagy rohangálnak az iskola lépcsőin fel, s alá.

Magánérdek, államérdek! Hol a határ? A boltok vasárnapi bezárása, nyitvatartási idejének korlátozása ellentétes az itt élők többségének magánérdekével. Kevesek érdekét szolgálja. Mégis államérdekké válhatott. Miért? Mert megegyezik az orbáni értékrenddel.

Nagyon sok sárga rózsa elvirágzott azóta, amióta először énekelte az ország: „azt ne hidd, hogy hallgatunk a hazug szóra”! Nagyon sok sárga rózsa elvirágzott azóta, amióta először elhangzott: „miért hagytuk, hogy így legyen”? Fülembe cseng a dallam: „el ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra”! Csatornát váltok. Hiába! Nincs menekvés.

Címkék: ,

2016.09.02.

Nincs hozzászólás »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!