Az új szlogen: nem lehet visszatérni 2010-hez. Nem lehet, mondja az ellenzék, csak azt nem mondja meg, hogy merre van az az út, amelyre a vezetésével rá lehetne lépni. Előre, hátra, jobbra vagy balra?

Egyelőre úgy tűnik, Orbán fején találta a szöget, amikor előadta a saját maga által írt és rendezett darabot a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén: „Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában…” Lefordítva ezt a monológot a történeti alkotmány vívmányai alapján, a következő szöveget kapjuk: „Mi magyarok mindig, mindent megtettünk azért, hogy gátat vessünk a haladásnak.” A „mi magyarok” alatt érteni kell azokat, akik az ország kormányrúdjánál állva, mindent elkövettek, hogy csak azoknak legyen jó, akik a parancsnoki hídon foglalhattak helyet. Nincs ez másképpen ma sem. A hatalomban lévők minden megoldást támogatnak, amelynek az a vége, hogy a politika úri huncutság maradjon. A kívül- állóknak nagyon úgy tűnik, a mai ellenzék sem akar igazán mást. Jól érzi magát jelenlegi szerepében. Legfeljebb azt fájlalja, hogy nem ő tartja a kezében a kormánykereket. Pedig kár álmodozni. A kizsákmányoló állam műfajában a Fidesz a legjobb. Ha az ellenzék nem talál ki mást, legfeljebb az epigon szerepét játszhatja el hosszú, nagyon hosszú ideig.

Létezik egy hazánkban eddig soha ki nem próbált út: a pártarisztokrácia hatalmának megtörése és a hatalom gyakorlásának kiszélesítése. Egy nyitott, pluralista állam kiépítése. Egy államé, amelyben nem a pártalkuk döntik el a legfontosabb kérdéseket, Egy olyan államé, amelyben lehetőséget kap mindenki, aki arra igényt tart, hogy részt vegyen az ország és benne a saját helyzetét meghatározó döntések meghozatalában, a hatalom gyakorlásában közreműködők ellenőrzésében. A rendszerváltáskor kialakított konstrukció minden hatalmat a parlamenti pártok kezébe adott. Csak az volt a kérdéses melyik és hány parlamenti párt vesz részt a döntéshozatali eljárásokban. Így a jogállam lényege, a hatalommegosztás a kétharmados szabályokra épülő együttműködés kényszerére, és a 2010-ig működött politikai váltógazdaság íratlan tiszteletére – a kéz kezet mos elvére – épült. Amikor egyetlen párt képessé vált az „alkotmányozásra”, az együttműködés kényszere megszűnt, az íratlan szabályokat felrúgták. Felépült a Jó Állam – ahogy a hatalom elkeresztelte az új pártállamot -, amelyben már nem létezik a hatalommegosztás, amelyben megszűnt a jogbiztonság, amelyben nincs jogrendszer, amelyben korlátozták az emberi jogokat. Az állam a hatalmon lévő párt kiszolgálójává vált. Az állam a közpénzeket a pártarisztokráciához irányítja. A közszolgáltatások terén megszűnt a piac, az állam monopolhelyzetbe került. Az állam vált a legnagyobb foglalkoztatóvá. A közszférában közvetlenül, a közmunkában közvetve érvényesülhetnek politikai szándékok. A pártarisztokrácia gazdasági hatalmának növekedése miatt a munkaerőpiacra történő belépés elé is korlátokat tud állítani a hatalom. Veszélybe került a magántulajdon, a vállalkozás szabadsága, a bírói függetlenség. Tény, ha az ország nem is, a kormány jobban teljesít. Tény az is, minél jobban teljesít a kormány, annál jobban nő a szegénység, a kiszolgáltatottság. Ha megszilárdul ez a politikai hatalom, ha megerősödik az e politikai hatalomhoz kapcsolódó gazdasági hatalom, az ország hosszú időre kerítés mögé zárja magát.

A mai helyzet kialakulásában nemcsak a politikai pártoknak, a politikusoknak, hanem az Alkotmánybíróságnak is elévülhetetlen érdemei vannak. Határozataival, „önmérséklet tanúsításával” irányt mutatott az egypárti alaptörvény elkészítéséhez. Sorsdöntőnek bizonyult az a határozata, melyben deklarálta: „Alkotmány megalkotása és megváltoztatása kizárólag az Országgyűlés jogkörébe tartozik…Népszavazásra bocsátott kérdés nem foglalhat magában sem nyílt, sem burkolt alkotmánymódosítást…” Nem kevésbé volt jelentős az a megállapítása, miszerint „…az az eljárási mulasztás, amelynek során a jogszabály-előkészítéskor a jogalkotó az érintett érdek-képviseleti szervektől nem szerzi be a jogszabály tervezetével kapcsolatos véleményt, önmagában a meghozott jogszabályt nem teszi alkotmányellenessé…” Ezek az „elvi” megállapítások ugyanis nem következtek az Alkotmány szövegéből. Nagyfokú jogi kreativitást igényelt megalkotásuk. Mára bebizonyosodott, hiba volt, amikor nem lépett fel következetesen a jogszabályok hatályba léptetéséhez szükséges kellő idő biztosítása védelmében. Amikor nem tette egyértelművé azt, hogy az ellentmondó, áttekinthetetlen szabályozás, a törvénykezés szabályainak legkisebb megszegése közjogi érvénytelenséget eredményez. Visszaütött az a gyakorlata is, amelyben elzárkózott az alkotmánymódosítások alkotmányos alapelvekkel történő összevetésétől. E gyakorlatnak is köszönhetően az alaptörvénynek elkeresztelt – eredeti megfogalmazásában is vitatható – dokumentum a módosításai során számos, a jogállami követelményekkel nehezen összeegyeztethető rendelkezéssel egészült ki. E gyakorlatnak is köszönhetően nyújtanak be az Országgyűléshez előkészítetlen, az érdekeltek megkérdezése nélkül megfogalmazott törvényjavaslatokat, amelyeket érdemi vita nélkül, néhány nap alatt el is fogadnak. E gyakorlatnak is köszönhetően vált szinte általánossá – a sokszor tucatnyi törvényt módosító – „salátatörvények” elfogadása. E gyakorlatnak is köszönhetően léptetnek hatályba egész rendszereket megváltoztató törvényeket a kihirdetését követő napon.

Miben legyen más a negyedik köztársaság? A negyedik köztársaság abban legyen más, mint az összes többi, ezidáig országunkban regnáló hatalom, hogy állama érdekeltté teszi azt itt élőket: tanuljanak, ismerjék fel lehetőségeiket, s tegyenek meg mindent céljaik megvalósításáért. A negyedik köztársaság ehhez teremtse meg a feltételeket, mindenek előtt azzal, hogy valóságos és érdemi beleszólást biztosít az érintetteknek az életüket, sorsukat meghatározó döntések kialakításában. Ehhez nem elég az általános, titkos és egyenlő választójog visszaállítása. Ehhez a közvetlen hatalomgyakorlásnak számos kérdésben elsőbbséget kell biztosítani, a közvetett képviseleti hatalomgyakorlással szemben. Ehhez garantálni kell, hogy civil szervezetek közreműködése nélkül ne születhessen törvény. Ehhez meg kell erősíteni az érdekképviseleti szervezeteket. A negyedik köztársaságban közvetlenül választják a köztársasági elnököt. A köztársasági elnök kapja meg az Alkotmánybíróság tagjainak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek, az Állami Számvevőszék elnökének kinevezési jogát. A negyedik köztársaságban mindenkit megillet az Alkotmánybírósághoz fordulás joga. Az Alkotmánybíróság pedig minden kérdésben jogosult eljárni.

Az útválasztáshoz nincs szükség másra, csak egy útelágazásra. Ezt kellene kiépíteni, jelzőpóznával ellátni, s meggyőzni a választókat arról, érdemes elindulni rajta.