„A fejedelmek nagysága kétségkívül akkor mutatkozik meg igazán, ha az elébük tornyosuló nehézségeket és az ellenállást leküzdik, ezért a szerencse különösen kedvez az új fejedelemnek, ha ellenséget állít elébe… Emiatt sokan úgy ítélik, hogy a bölcs fejedelemnek, ha erre alkalma nyílik, ravaszul valamilyen ellenséget kell szereznie, úgy, hogy azzal végezvén, nagysága növekedjék.” [Machiavelli: A fejedelem]


Lázárkodások

Nehéz, de nem lehetetlen eldönteni, Lázár János komolyan gondolja-e azt, amit a sajtótájékoztatókon megjelent újságíróknak, riportereknek előad, vagy csupán gúnyolódik a jelenlévőkön? Ez utóbbiról lehet szó. Nehéz ugyanis elhinni, hogy egy ilyen magas polcra felkapaszkodott csinovnyik, ilyen leplezetlenül adja tudtára országnak-világnak: az a hatalom, amelyet ő képvisel, magasról tojik az igazságra, a közérdekre, s mindazoknak a fejére, akiknek nehezen megtermelt adóforintjait elherdálja. Lázár János arcára van írva: tisztában van azzal, amit mond, annak sokszor se füle, se farka. Tisztában van azzal is, állításai nemegyszer kimerítik a hazugság fogalmát. Ezt sugározza az arcáról letörölhetetlen gúnyos mosoly, a szemében ki nem alvó, sokat sejtetően villódzó fény. Mindig jól öltözött. mindig jól fésült. Tetszeleg önmagának a pódiumon: „Lám, én még ezt is ki merem mondani. Rágódjatok rajta egy hétig. Legalább addig sem jut eszetekbe semmi.”

A becsület frontján

Nemrég azt állította: igaza van a kiváló politikusi képességekkel rendelkező földművelésügyi államtitkárnak, aki egy kiemelt állami beruházás „becsületének” védelmére kelve megpróbálta elhallgattatni – a felcsúti polgármester közreműködésével létesített – szilvásváradi lovasközpont kivitelezését kritizáló ifj. Bozsik Józsefet. Lázár János tudja, az állami beruházásnak nincs becsülete, nem kell, nem lehet azt megvédeni. Tudja azt is, normális viszonyok között nem fenyegetés, hanem köszönet járna annak, aki figyelmeztet, amikor közpénz elköltésénél nincs rendben valami. Csakhogy Lázár János egy nem normális helyzetben nem leleplezni, hanem elrejteni igyekszik a közpénzek elherdálóit. Cinkos? Társtettes? Mindkettő? Igen! Mindkettő! A kiemelt állami beruházások körébe tartozó minden építkezés gyanús. Jellemzőjük a névre szóló törvénykezéssel biztosított kivételes jogállás az engedélyezési eljárásokban, a közbeszerzés során, a finanszírozáskor. Legfőbb ismérvük, a nagyvonalú költségvetési tervezés, ennek túllépése, s a többletek kormányzati finanszírozása. Mindezekhez kapcsolódik nemegyszer a gyatra kivitelezés. Aki felelős beosztásban mindezt „nem veszi észre”, cinkosként és társtettesként felelős minden jogszabályért, minden kormányhatározatért, amely lehetővé teszi, hogy állami beruházás örve alatt milliárdok tűnjenek el, vesszenek kárba az ország számára.

Semmilyen meglepetést nem okozna, ha Lázár János egyéni képviselői indítványa alapján törvényjavaslatot fogadna el az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyv módosításáról: „Aki más előtt olyan tényt állít, híresztel vagy olyan tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, amely az állami beruházás becsületének csorbítására, vagy azt engedélyező, illetve finanszírozó hatóság becsületének csorbítására alkalmas, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” Ahogy emelkedik a beruházás költsége, úgy nőhet a becsülete, s nőhet a megsértéséért kiszabható büntetési tétel. Igaz, az Alkotmánybíróság 1994-ben megsemmisítette a „Hatóság vagy hivatalos személy megsértése” címszó alatt található, hasonló megszövegezésű tényállást. Az Alkotmánybíróság akkori álláspontja szerint „… kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és a helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága, valamint az, hogy a polgárok bizonytalanság, megalkuvás, félelem nélkül vehessenek részt a politikai és társadalmi folyamatokban, a közéletben. Ennek ellene hat, ha a törvényhozó büntetőjogi büntetéssel fenyeget minden, a közhatalmat gyakorló személyek és intézmények becsületének csorbítására alkalmas tényközlést és értékítéletet.” Ma, az Alkotmány nélküli Alkotmánybíróság korszakában, a siker reményében lehet próbálkozni, minden alapjogot korlátozó megoldás visszahozatalával. A régi alkotmánybírósági határozatokat az Országgyűlés „kivonta a forgalomból”. Így szabad a pálya.

A sörpiaci csata

Lázár János igazi Csíki Sörért hozott áldozata, az önfeláldozás mintájául szolgál a jó keresztény, jó keresztyén, jó magyar ifjúság neveléséhez. Bár a kormányzati sajtótájékoztatón világossá tette, ö nem „sörissza”, mégis – szokásos jó formáját mutatva – a gyártási helyszínre sietve, a cég főnökeinek körében magasba emelte a megtámadott sörrel teli poharat, és ellenérzését leküzdve belekortyolt az italba, igazolva ily módon a világnak a magyar nedű fölényét. Itt nem állt meg. Biztosította a – magyarnak, sőt székelynek kikiáltott, mellesleg holland kötődésű – gyártókat arról, hogy a Magyar Kormány keményen fellép érdekükben, a támadó féllel, a Heinekennel szemben. Nem ritka eset két gyártó cég között a védjegyvita. Jelen ügyben a román bíróság a másik cégnek, a Heinekennek adott igazat. Az viszont ritkán fordul elő, hogy egy kormány közbelép egy külföldi cég érdekében, a saját nemzeti érdekeire hivatkozva. Miért feltételezné bárki, hogy – a sörgyár hódmezővásárhelyi lerakata ellenére – Lázár Jánosnak bármilyen gazdasági érdekeltsége lenne a Csíki Sör hazai forgalmazásában? Miért is furcsállaná bárki egy alkohol tartalmú ital forgalmazásának nemzeti érdekké nyilvánítását? Költői kérdések ezek. Ami tény: Lázár János ebben az ügyben gyorsan és határozottan lépett. Kihasználta, hogy „álláshalmozó”: nemcsak mindenható miniszter, hanem országgyűlési képviselő is. Március 13-án – többek között – az ő aláírásával törvényjavaslat került a Magyar Parlament elé, amely tiltja, sőt büntetni rendeli az önkényuralmi jelképek, így a Heineken emblémájában az ezernyolcszázas évek végétől megtalálható vörös csillag kereskedelmi célú felhasználását. A törvényjavaslat sürgősségi megtárgyalását nem kérték. Nincs is ok a rohanásra. Sőt! Benyújtása után megkezdődött a Heineken jobb belátásra bírása: legyen elnéző, érvényesítse az „élni és élni hagyni” elvet, mondta az előterjesztő miniszter, hozzátéve: „a kormánynak vannak eszközei a nemzeti érdekek védelmére”. A Heineken értett a szóból! A felek megegyeztek. A „sörháború” véget ért. Mi lesz a javaslat sorsa? Lehet, hogy visszavonják? Lehet, hogy elfogadják? Igazán kár lenne kidobni egy ilyen lázáros megoldást. Jól jöhet még. Elfogadása esetén van kormányzati mozgástér. A kormány mérlegelési jogkörében, kellően homályos törvényszöveg alapján, felmentést adhat a tilalom alól. Kinek jutna eszébe zsarolásra gyanakodni? A kormány szemének a bekötésére a törvényjavaslat kellő időt biztosít. A javaslattal bevezetett, a tilalmat megszegőkkel szemben alkalmazható új büntetőjogi tényállás hatályba lépésének napja: 2018. január 1.

Amikor a polgári ellenállás kevés

Ami azt illeti, nem zárható ki, hogy a CBA vesszőfutásához hozzájárult azoknak a bojkottja, akik úgy gondolták, nem vásárolnak egy olyan áruházlánc boltjaiban, amelyik nyíltan különbséget tesz a vásárlók között pártszimpátia alapján, s amelyik nyíltan elbocsátással fenyegeti meg azokat a dolgozóit, akikről kiderül, hogy nem kötődnek a kormánypárthoz. Lehet, hogy Lázár János nem bízott a Heineken ellen – közreműködésével – meghirdetett bojkottban? Ez is költői kérdés. Bár sokkal valószínűbb, hogy a határon túli magyaroknak akart ilyen sportszerűtlen eszközökkel kedveskedni a választásokhoz közeledve a Magyar Kormány. Erre utal, hogy a törvényjavaslat aláírói között megtalálható a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is. Ez a trükk látszólag bevált. Látszólag, mivel az ország hírnevén ezek a megoldások nem javítanak. Éppen ellenkezőleg: elriasztják azokat a befektetőket, amelyek még „nem futnak a befektetett pénzük után” és módjukban áll keresni egy olyan országot, amelyikben a kormány nem avatkozik be jogellenesen a gazdasági folyamatokba. A benyújtott törvényjavaslat nehezen egyeztethető össze az uniós joggal, amely tiltja a tagállamok közötti kereskedelem korlátozását. Ezt is tudta Lázár János, amikor benyújtotta törvényjavaslatát. Tudta, mégis megtette, hiszen, ha az országot ezért elmarasztalják, a bírságot nem ő, hanem az adófizetők állják.

A háborúban, amelyet az ország a világ és önmaga ellen vív, Lázár János „bon motjai” első hallásra békés eszközöknek tűnnek. Szavai azonban egyáltalán nem viccesek. A sajtó munkatársai is ritkán mosolyognak. Tudják, komolyan kell őt venni. Üzenetet, a legfőbb hadúr üzeneteit közli. Felelőssége óriási. A szó halálos fegyver, ha ügyesen forgatják. Ő jól bánik ezzel a fegyverrel. A kár, amit okoz szinte helyrehozhatatlan.

Igaz, nem ő a fejedelem. A „parancsra tettem” védekezés – ha eljön az ideje, hogy számot adjon tetteiről – mégsem segíthet rajta.