Az, aki az alaptörvény jogállamiságra és hatalommegosztásra vonatkozó rendelkezéseit olvassa, nem véletlenül jut arra a következtetésre, hogy hazánkban minden rendben van. „Magyarország független, demokratikus jogállam.

A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” Ezekkel a rendelkezésekkel ugyanis nincsen semmi gond. Az Országgyűlés működésének, döntéshozatalának szabályai, az alkotmányozás folyamata, az országgyűlési megbízatások kiadásának rendje, az úgynevezett sarkalatos törvények megalkotásának szabályai azok, amelyek a gyakorlatban nullára írják ezeket a szabályokat. A kormányzó többség ugyanis gúnyt űzött a magyar parlamentarizmus 1989-1990-ben kidolgozott, elfogadott és 2010-ig gyakorolt lényegéből: a parlamenti többség az állami berendezkedést alapvetően érintő kérdésekben, kinevezésekben egyeztetés, kompromisszumkötés nélkül akkor sem dönt, ha arra módja van. (A Horn kormány kétharmaddal rendelkezett a Parlamentben, mégis önként vállalta, hogy a kétharmados törvényeket csak akkor módosítja, ha abban az ellenzékkel megegyezett.) Ez felelt meg annak a jogállami klauzulának, amelyet a rendszerváltó politikai erők kötöttek. Ezt az egyezséget az úgynevezett kétharmados szabályokban fejezte ki az Alkotmány. Az alaptörvény szinte szó szerint átvette ezeket a szabályokat az Alkotmányból. Kétharmados többség birtokában, a kétharmados szabályok minden változtatás nélküli átvétele azonban nem a jogállamiságot erősítette, hanem lehetővé tette, hogy a kormánytöbbség egyeztetés nélkül alkotmányozzon, kinevezzen, átalakítson. Ezáltal megnyílt a lehetőség a hatalommegosztás felszámolására, a jogállam megszüntetésére. A minősített többség lényege ugyanis nem a számokban, hanem az egyeztetés kötelezettségében fogalmazható meg. A hatalommegosztás, a jogállamiság védelmének valóságos szándéka esetén az alaptörvénynek ki kellett volna zárnia, hogy a mindenkori kormányzó többség, függetlenül attól, hogy hány képviselője van, egyedül döntsön ezekben a kérdésekben. A jogállam felszámolása lényegében lezárult akkor, amikor „egy kézbe került” a köztársasági elnöki, a parlament elnöki és a miniszterelnöki hatalom. Az alaptörvény negyedik módosításával pedig – mintegy igazolva az előző állítást – ez a folyamat visszafordíthatatlanná vált.

A befejezett folyamatokra nincs hatása, de a tisztánlátás kedvéért érdemes végiggondolni, szükségszerű volt-e a köztársasági elnöknek az a döntése, hogy aláírás előtt nem küldi meg az Alkotmánybíróságnak azt az alaptörvénymódosítást, amely lényegében változtatta meg az ország közjogi berendezkedését, – mindenekelőtt – a köztársasági elnöki jogköröket? A válasz: nem! A negyedik alaptörvénymódosítás kihirdetése előtt az alaptörvény nem tartalmazott tiltó rendelkezéseket az alaptörvénymódosítás előzetes normakontrollra küldésére vonatkozóan. A köztársasági elnök, ha tágan értelmezni jogkörét, az Országgyűlés által elfogadott törvényekre vonatkozó általános szabályok alkalmazásával, az alaptörvény negyedik módosítását megküldi az Alkotmánybíróságnak. Az elfogadott törvényszöveghez, így az alaptörvénymódosítás elfogadott szövegéhez is, csak a köztársasági elnök aláírása után, a Magyar Közlönyben történő kihirdetést követően kapcsolódik joghatás. Csak a kihirdetett alaptörvénymódosítás válik az alaptörvény részévé és szűnik meg ezáltal – az Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlat szerint – annak lehetősége, hogy az Alkotmánybíróság megvizsgálja összhangját az alaptörvény többi részével, így mindenekelőtt az alaptörvény alapelveivel.

A köztársasági elnök azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A köztársasági elnök döntése érthető, de nem menthető. Cselekedetét a történelem feltehetően besorolja majd azok közé a döntések közé, amelyek az ország érdekeinek figyelmen kívül hagyásával születtek. E döntés alapján mára megváltozott a helyzet. Az alaptörvény szövege kiegészült, mérlegelésnek nincs többé helye. Az új szöveg egyértelmű: „Ha a köztársasági elnök úgy ítéli meg, hogy az Alaptörvénynek vagy az Alaptörvény módosításának a megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelményeket nem tartották meg, ennek vizsgálatát kéri az Alkotmánybíróságtól.” Megfordítva a „tételt” a köztársasági elnöknek, ha nem talál eljárási hibát, akkor is alá kell írnia az alaptörvénymódosítást, ha az minden más rendelkezésével ellentétes, például az áll benne, hogy Magyarország: királyság.

A köztársaság első közjogi méltósága továbbra is jogosult igénybe venni mindazokat a szolgáltatásokat, juttatásokat, amelyek magas pozíciójához kapcsolódnak. Ezekről nem mondott le akkor, amikor az alaptörvény negyedik módosításának aláírásával lemondott arról, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett. Mára már világossá vált, hogy az ország legfőbb méltóságának nem a bajusza hiányzott ahhoz, hogy méltóságának megfeleljen, hanem az államférfiúi bölcsesség.