A civilek összedobtak tizenkilenc kérdést, hogy megrengessék a Jó Állam alapjait. A megrengetéshez nincs szükség semmi másra, csupán arra, hogy a kérdéseket népszavazásra lehessen bocsátani, s az sikeres és eredményes legyen. Majdnem közömbös, hogy milyen kérdések születtek.

Lehetett volna kevesebb, mondjuk a klasszikus tizenkettő. Lehetett volna több, mondjuk száz. Kérdéseket nem nehéz megfogalmazni egy olyan korban, amikor a hatalomnak saját magán kívül semmi sem szent. A lényeg az lenne, hogy megnyíljon a lehetőség annak felméréshez, van-e kormányváltó hangulat a jogállamhoz kötődő szavazók körében. A lényeg az lenne, hogy ne csak kérdések, hanem válaszok is szülessenek. Olyan válaszok, amelyek alkalmasak arra, hogy utat mutassanak az embereknek egy másik irányba, mint amerre ma az ország tántorog.

Hátra arc! Kellene teli torokkal üvöltenie minden politikai pártnak, minden egyháznak, minden szakszervezetnek, minden egyesületnek, minden baráti körnek, minden újságírónak, minden józan gondolkodónak, mindenkinek, akinek a Duna parti cipőszobrokról nem a köpőcsésze, hanem a jeges vízbe belelőtt ártatlan honfitársaink jutnak az eszébe. Hátra arc! Kellene teli torokból üvölteni, hiszen a fekete ruhás náci hordák szabadon és diadalmasan masíroznak az utcákon, a köztereken a hatalom felé. A szélsőjobb jóképű, diplomás fiatal vezető politikusai magabiztosan hirdetik az ATV „Szabad szemmel” című műsorában: ők tudják a gyógymódot a gondokra. Ők majd kivezetik az országot a bajból. A riporter meg elfelejti megkérdezni, miért is kell a cigány gyerekeket összegyűjteni bentlakásos intézményekbe? Miért is kell zsidózni a Parlamentben? Miért is kell gyalázni az Európai Uniót? A riporter tátja a száját, a néző így nem tudhatja meg mi az igazság.

Nincs üvöltés. Nincsenek válaszok. Senki nem fog össze senkivel. Senki nem nyújtja a kezét a másiknak. Összejött tizenkilenc kérdés! Jók? Rosszak? Ilyen is, olyan is. Egy biztos: a rasszizmus, a cigány gyűlölet, a kirekesztés egyikre sem válasz. Mégis milliók gondolják úgy, nekik akkor lesz jobb ebben az országban, ha ezeket az eszméket hirdető, támogató párt jut hatalomra. Hazánk Hindenburgja nem szólal meg, porolgatja a bársonyszéket a bajuszkáját átmenetileg leborotváló führerjelölt előtt. Az ellenzéki pártok pedig nem a válaszokat keresik a kérdésekre, hanem igyekeznek elhatárolódni a gyanús civilek elől.

Egy ifjú titán a nyolcvanas évek közepén egyetemi kollégiumi szobájában ráébredt arra, nehezebb feljutni az egyetlen párt élére, mint újat alapítani! Az ifjú titán ráérzett arra is, ebben az országban az igazságot nem sokan szeretik hallani! Az ifjú titán ráérzett arra is, hazánk fiai nem akarnak, nem tudnak tanulni! Az ifjú titán ráérzett arra is, eljött a cselekvés ideje, s ha kihasználja a kedvező széljárást, sokra viheti. Sokra is vitte. Korlátlan hatalomhoz jutott, egy korlátlanul felelőtlen kormány élén. Így vezetheti az országot egy olyan szakadék felé, amelynek nincsen korlát a szélén.

Ébresztő! Ha nem sikerül megmondani az éhezőknek, hogy nem a cigányok és nem a zsidók eszik meg az ő kenyerüket. Ha nem sikerül megmondani a munkanélkülieknek, hogy nem a bevándorlók miatt vannak az utcán. Ha nem sikerül megmondani a jobb és szebb életre vágyóknak, honnan lesz pénz a boldoguláshoz. Akkor jut csillag mindenkinek. A kollaboránsoknak is.