Gondosan kiválogatott, szépen öltöztetett, jól érzékelhetően jó családból való, magyar gyermekek kántálják a dicshimnuszt a kormányablak díszletei előtt. A türelmes és humánus hivatalnokokra kér áldást a gyermekcsoport, akik a nehézfejű ügyfelek vegzatúrája ellenére állják a sarat becsülettel. Érdemes megnézni ezt a néhány perces filmecskét ahhoz, hogy mindenki megértse mit is jelent az oktatás államosítása. Mint az orgonasípok, állnak egymás mellett a többnyire szőke hajú lányokból álló csoport tagjai és mondják, mint a papagájok a beléjük vert, feltehetően számukra teljesen értelmetlen szöveget: „a hivatalban sok humánus ember, minden kérdésre készségesen felel….éppen ezért Önöket sokan szeretik, ha szükséges fel is keresik…kívánjuk, hogy szálljon áldás munkájukra.”

Azért kell hároméves korban minden gyermeknek óvodába járnia, hogy jusson minden kormányablak elé gyermekdíszlet. Azért kell hároméves korban minden gyermeknek óvodába járnia, hogy ne a szülő tömje tele a fejüket hazug mesékkel Piroskáról meg farkasról, hanem az állam töltse teli elméjüket a hatalom nagyszerűségéről szóló mondókákkal.

Minden diktátor, minden diktatúra a mosolygós gyerekarcok mögé bújva próbálta eltitkolni igazi természetét. Nincs ez másképpen nálunk sem. A közigazgatás jól, rosszul végzi a munkáját. Engedélyez, igazol, ellenőriz, büntet. A közigazgatás végrehajt. Végrehajtja azokat a törvényeket, amelyeket az Országgyűlés elfogad. A közigazgatás munkáját a törvények határozzák meg, amelynek tartalmáért nem felelős a hivatalnok. A hivatalnok csak megvonja a segélyt, mert ezt írja elő a törvény. A hivatalnok csak kizár a közmunkából, csak kitilt a közterületről, csak elrendeli a kilakoltatást, csak megvonja az iskoláztatási támogatást, mert ezt írja számára elő a törvény. A hivatalnok lehet, hogy szánakozik, de teljesít.

Az óvoda is hivatallá silányult ennek a hatalomnak a kezében. Ennek a hivatalnak a feladatai világosak: elő kell készítenie a gyermekeket egy másik hivatalnak, az iskolának, hogy közös munkájuk eredményeképpen, a tankötelezettség végére engedelmes, lojális, sorsukba beletörődő alattvalók lépjenek rá a hatalom által kijelölt útjukra.

Feltehetően nem a hivatalnokok, nem az óvodapedagógusok agyából pattanhatott ki az ünnepi műsor ötlete. Valószínűleg fentről jött a sugallat. A mai óvodások nagyszülei nem csodálkoznak. Ismerős a történet. Talán még emlékeznek is azokra a versecskékre, amiket nekik tanítottak be az ötvenes évek óvónénijei. Emlékeznek még a május elsejei felvonulásokra, illetve a tribün előtti káoszba fulladt zászlógyakorlatokra, amelyekre az állását féltő testnevelő tanárok próbálták felkészíteni az ifjúságot, hogy köszönthessék hazánk nagyjait. A mai óvodások szülei kimaradtak ezekből az élményekből, miután az ő gyerekkorukban már nem volt divat a hatalom hangos dicsőítése. Jól működött a T.T.T. (tűr, tilt, támogat)

A mai hatalom nem ismeri a türelem kifejezést. Tiltott szó, tiltott hozzáállás. Nincs türelem senkivel szemben. Elvárásaikhoz igazodni köteles a hároméves gyermek is. Ezért számtalan formában és módon közölte az elmúlt években az intézményekkel: jó néven veszi, ha aktívan közreműködnek a kormányzati propagandában. Igaz a nem éppen pozitív visszajelzések nyomán megjelent hivatalos közleményekben mindenki igyekszik másra kenni a kezdeményezés dicsőségét. Jelen ügyben nem is az a lényeges, hogy az óvoda, az önkormányzat, a kormányhivatal, a Miniszterelnökség volt e az ötletgazda. Hanem az, hogy beigazolódott a köznevelés államosításának sikere. Az óvodák – bár önkormányzati fenntartásban maradtak – jól érzik, hogy sikeres működésük alapja a hatalom igényeinek kiszolgálása. Ezt várja el a kormánypárti polgármester. Erre kényszeríti az óvodavezetőt, a pedagógust a kormány által létrehozott, finanszírozott és felügyelt köztestület, illetve annak kötelező tagsága, a vele járó etikai eljárás, a tanfelügyelet visszaállítása, a pedagógus minősítési rendszer.

Ami ebben az ügyben a legszomorúbb az a szülői hozzájárulás ahhoz, hogy gyermekükből díszletet gyártson a hatalom. A szülőknek kellene megvédeniük gyermeküket attól, hogy az állásukat féltó óvodapedagógusok a gyermek életkorához igazodó játékos nevelés elvét félredobva, értelmetlen politikai propaganda céljára használják fel a gondjaikra bízott gyermekeket. Persze ez a hozzáállás lehet szülői előrelátás is. Ki tudja, ki, hol, milyen listát készít? Feltehetően sokan úgy gondolják, nem lehet elég korán kezdeni a jó pontok gyűjtögetését ahhoz, hogy gyermeküknek jusson egy hely valamelyik gimnáziumban, majd az egyetemen.

Remélhetően mire ezek a gyermekek válaszúthoz érkeznek, az oktatáshoz való hozzáférés szabaddá válik mindenki előtt, s a kormányablak sztárjai régen elfelejtve az ellenük elkövetett merényletet, saját érdemeik alapján jutnak el pályájuk csúcsára.