Esélyek és remények az oktatásban

Az oktatás szerepe a társadalmi fejlődésben

Az oktatás rövid távú hatásai

Az oktatási rendszer hatása a foglalkoztatásra és ezen keresztül a gazdasági növekedésre, két szempontból is vizsgálatot érdemel. Az oktatás eredménye értelemszerűen megjelenik mindenkinél, aki iskolába járt és eljutott arra a szintre, hogy a munkaerőpiacon hasznosítható tudásra, illetve azt igazoló bizonyítványra, oklevélre tegyen szert. Megjelenik a hatása annak is, amikor az oktatási rendszer nem ér el eredményt, és úgy lép ki valaki a rendszerből, hogy nem szerezi meg a szükséges ismereteket, képességet és jártasságot ahhoz, hogy sikeres legyen a munkaerőpiacon. Aki nem találja meg a helyét a munkaerőpiacon, az állami gondoskodásra szorul. Rosszabb esetben élete vakvágányra fut, rossz útra téved.

Az oktatás hosszú távú hatásai

Az egyes személyeknél megjelenő eredmény mellett az oktatási rendszernek hosszabb távú, az egész ország fejlődésére kiható eredménye is van. Minél több azoknak a száma, akik sikeresen járják végig az oktatási rendszert, annál magasabb lesz az ország iskolázottsági szintje. Az iskolázottsági szint emelkedése hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen azoknak a családoknak a száma, ahonnan a gyermekek születésüknél fogva az átlaghoz képest lényegesen rosszabb eséllyel indulnak el az életben. Természetesen fordítva is igaz ez a megállapítás, amennyiben nő azoknak a száma, akik nem sikeresek az iskolában, emelkedik azoknak a száma is, akiknek kevés az esélyük a munkaerőpiacon, és ennek következtében kevés az esélyük arra is, hogy gyermekük ne hátrányos helyzetből indulva lépjen be az oktatás rendszerébe. Kutatási tapasztalatok szerint a gyermek iskolai sikerességére nagy hatással van az anya iskolázottsági szintje.

Összefüggések az egyes rendszerek között

A foglalkoztatás, az oktatás, a szociálpolitika kérdéseinek összehangolt kezelése teremtheti meg a feltételeket az ország gazdasági növekedéséhez. Ahhoz, hogy a foglalkoztatás növekedjen, olyan munkaerőre van szükség, amelyik képes alkotó módon bekapcsolódni a termelés folyamatába, és képes arra, hogy az élete során újabb és újabb ismeretekre tegyen szert, szükség esetén pályát módosítson. Ennek a képességnek a megszerzése csak jól működő oktatási rendszer esetén biztosítható. A jól működő oktatási rendszer teremtheti meg az esélyeket ahhoz, hogy mindenki megszerezze a képességeket a munkaerőpiacon történő helytálláshoz

Államérdek, családi érdek

Kevesen vannak, akik kétségbe vonják azt az állítást, hogy a társadalmi, gazdasági fejlődés alapja az adott országban élők műveltségi szintjének minél magasabb szintre történő emelése. Nehéz elképzelni a gazdasági fejlődés felgyorsulását, növekedését abban az esetben, ha az ország iskolarendszere nem képes annak biztosítására, hogy minél többen, minél magasabb szintű tudást szerezzenek. Az állam érdeke ennek megfelelően az olyan iskolarendszer létrehozása és működtetése, amely képes és alkalmas befogadni mindenkit, aki az adott ország területén él, képes és alkalmas felkészíteni azokra a feladatokra, amelyekre szükség van ahhoz, hogy az adott ország megfelelő fejlődési pályára álljon, illetőleg megfelelő felfelé ívelő pályán tartsa a gazdaságot. Az oktatáshoz való hozzáférés azonban az egyénnek és a családnak is az érdeke, arra való tekintettel, hogy a személyes boldogulás alapja is a minél nagyobb tudás, minél magasabb szintű iskolai végzettség megszerzése. A család érdeke az, hogy a gyermek megkapja a személyiségének legteljesebb mértékű kibontakoztatásához szükséges fejlesztést, ezen túlmenően azt a lehetőséget, hogy képességeinek és személyes ambícióinak megfelelő iskolai tanulmányokat folytasson. A jól megszervezett oktatási rendszer esélyt teremt a boldoguláshoz azoknak a gyermekeknek is, akik születésüknél fogva az átlagosnál rosszabb helyzetben vannak.
Az állam érdekei és a családi érdekek sok tekintetben azonosak. Az államnak érdeke, hogy a társadalom minél több tagja legyen alkalmas és képes a boldogulásra. Az egyén sikeressége egyben garancia az állam sikerességére. Az állam érdekei és a családok érdekei annál inkább egybeesnek, minél szélesebb a támogatottsága azoknak a céloknak, amelyeket az állam megfogalmaz. Fordítva még szemléletesebb ez a kép: annál nagyobb a lehetőség a családi érdekek és az állam által megfogalmazott érdekek összeütközésének, minél szűkebb társadalmi közösség céljainak megvalósítását tűzi maga elé az állam. Konfliktusokhoz vezethet, ha a nevelés és oktatás közszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetősége szűkebb, mint amennyi a társadalmilag elfogadható, társadalmilag hasznos, reális igények teljesítéséhez szükséges.
Az Orbán kormány az oktatás rendszerét államosította, hogy az állam céljainak alárendelje.

Az egyenlő bánásmód az oktatásban

Az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke a következőket tartalmazza „Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét.” Ehhez kapcsolódó hír: kötelezettségszegési eljárás indult a magyar kormány ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt. Ebben az eljárásban az Európai Bizottság arra keresi a választ sérti-e Magyarország iskoláztatás gyakorlata az uniós jogot, egészen pontosan a jogellenes elkülönítés, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. Miután az oktatás-szervezés, a pedagógiai folyamatok jellemzője a csoportképzés és az egyénre szabott törődés, a kollektív és az egyéni munka, miután ezekben a folyamatokban érvényesül az intézményi és a személyhez kötődő döntéshozatal, tág tere van a szubjektív értékítéletnek. Ezért az a nagy kérdés, hogy a rendszer szabályozottsága, működési mechanizmusa segíti-e, mérsékli-e, kizárja-e az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesülését, vagy éppen segíti az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértését.
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény indokolásából érthetővé válik, milyen elvárások, milyen kötelezettségek vannak ezen a területen. „Az egyenlő bánásmód követelménye a kötelezettektől azt kívánja meg, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyek vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést, megtorlást, zaklatást vagy jogellenes elkülönítést eredményez. Alapvetően tehát az egyenlő bánásmód követelménye az egyik oldalon negatív kötelezettséget jelent: a kötelezettek nem sérthetik meg mások egyenlő emberi méltóságát. Jogosulti oldalon ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy mindenkinek jogosultságként kikényszeríthető igénye van arra, hogy őt egyenlő méltóságú személyként kezeljék. Ennek megfelelően az államnak az egyenlő bánásmód követelménye tekintetében a jogsérelmet elszenvedők számára elsősorban a jogsérelmekkel szembeni fellépés eszközrendszerét kell biztosítania.” Az egyenlő bánásmódról szóló törvény különbséget tsz a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés között. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés minden olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás gyakorlat amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt helyzete, állapota, tulajdonsága, jellemzője miatt más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül. Közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor valósul meg, amikor látszólag minden jogszerű, minden rendben, mégis egyes személy, vagy személyek csoportja másik összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest – az előzőekben ismertetett okokból – lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerül. Jogellenes elkülönítés akkor valósul ha egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól – tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül – elkülönítenek. Jól érzékelhetően a jogsérelem bekövetkezhet „gondatlanságból” is, anélkül, hogy annak bekövetkeztét bárki kívánta volna. Sőt, az sem zárható ki, hogy visszájára fordul egy jó szándékú – éppenséggel esélyteremtés céljából megszületett – intézkedés, és hatása éppen az ellenkezője lesz annak, mint amit el kívántak vele érni. Leggyakrabban a nem, a bőrszín, a vallási meggyőződés, a szexuális irányultság, a társadalmi származás, a vagyoni helyzet miatt különböztetnek meg személyeket, csoportokat.
A magyar oktatás helyzete sajátos arra való tekintettel, hogy először vállalta fel a hatalom az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségének a szűkítését, s tűzte ki célul az érettségihez jutok számának csökkentését, biztosítva ily módon a társadalom alacsonyabb műveltségi szintjének az elérését. A hatalom ezen a területen is fülkeforradalmat hirdetett.

A külső és belső hatások

Azt, hogy az oktatási rendszer, a rendszer egyes intézményei milyen társadalmi környezetben tevékenykednek adottságnak kell tekinteni. A külső környezet az az ország, az a település, amelyben az intézményi épületek állnak, amelyből érkeznek a gyermekek, a tanulók, amelynek polgárai elvégzik az intézményi feladatokat. Lehet-e jobb az oktatási rendszer, a rendszer egyes intézménye, mint az a környezet, amelyben működik? Képes-e az oktatás rendszere ellensúlyozni, csökkenteni a társadalmi különbségeket? Magyarországra lefordítva a kérdéseket: miképpen hat az oktatási rendszerre, annak intézményeire hogy az országban nagy hagyománya van a társadalmi kirekesztésnek, amit bizonyít, hogy 2016. elején az európai átlagot meghaladó idegengyűlöletet mértek a kutatók? Nem másodlagos kérdés az oktatási rendszer, illetve egyes intézményei szempontjából az ország, illetve az itt élők viszonyulása az Európai Unióhoz. 2015 novemberében folytatott reprezentatív felmérés adatai szerint az Európai Unióról a magyar lakosság negyven százalékának van kedvező képe. Az előző évi mérések tapasztalataihoz képest ez az eredmény öt százalék növekedést jelent. Egyáltalán nem mellékes kérdés, milyen hatással van az oktatási rendszerre, egyes intézményeire, az ott dolgozókra a munkanélküliség, a gyermekszegénység.
Látszólag egyszerű megválaszolni a kérdéseket. Az oktatás rendszere, az egyes intézmények nem lehetnek jobbak, különbek, mások, mint az itt élők, mint a környezet. Egy olyan országban amelyben a hatalomgyakorlás központi eleme a harc, a küzdelem, amelyben politikai tényező a másság elutasítása, az idegengyűlölet, amelyben az Európai Unió becsmérlése napi gyakorlat, az oktatási rendszer szükségszerűen tükrözi a hivatalos elvárásokat. Az egyes intézményekre a közvetlen környezetük is hat. Ezt a befolyást gyengíti, ha minél távolabb viszik az intézményt a helyi közösségtől. Ha az intézmény felállításáért, működéséért a helyi közösség a felelős, akkor e kötelezettség együtt jár az igénytámasztás jogával. A helyi közösség elvárja a helyi igényekhez való alkalmazkodást, a helyi sajátosságok figyelembe vételét. A helyi közösség kötelessége viszont a minél jobb feltételek megteremtése a nevelő-oktató munkához. Ebből eredően a helyi közösség joga az intézményi teljesítmény figyelemmel kísérése, az intézményben dolgozók beszámoltatása, az intézményi feladatok végrehajtásának számonkérése. Az intézmény jó vagy rossz teljesítménye befolyással van a helyi településpolitikára, a helyi munkaerő gazdálkodásra. A jól működő intézmény fontos szerepet tölt be a helyi közéletben, a helyi kulturális életben. A jól működő intézmény befolyásolja a helyi választásokat.
A társadalmi környezeti hatások összeadódnak, erősítik kioltják egymást. Javíthatják, ronthatják az oktatási intézmények teljesítményét. A társadalmi környezet az oktatás eredményességét meghatározó tényezők egyike, amely kiegészülve a jogi környezettel, a hatalomgyakorlás intézményeivel alkotják az oktatási rendszer működését meghatározó külső tényezőket.
A konkrét, intézményi pedagógiai munka sikerét jelentős mértékben meghatározza az adott intézmény nevelőtestülete. A nevelőtestület képes lehet – jó és rossz értelemben – szembe menni akár a központi, akár a helyi elvárásokkal. A nevelőtestület a pedagógusok közössége. A pedagógusközösség teljesítménye az egyes pedagógusok teljesítményétől is függ. Nyilván az egyes pedagógus munkáját számtalan körülmény befolyásolja. Gátolhatja, inspirálhatja az intézményvezetés, az intézményi közösség, a környezet, az ambíció, a hivatástudat, a személyes és családi körülmények. Ezek alkotják az oktatási rendszer belső tényezőit. Az egyes intézmények eredményei összeadódnak, „kiadják” a rendszer eredményeit.
A külső körülmények meghatározóak az oktatási rendszer szerepének, társadalmi rendeltetésének kijelölésében. A belső tényezők jelentős szerepet kapnak az esélyteremtés megvalósulásának adott közösségen belül.
Sokszor elhangzó, jogos kritika, hogy a magyar oktatási rendszer nem képes csökkenteni, sőt fel is erősíti a családi háttérből származó különbségeket. Az oktatás rendszere önmagában erre nem is lehet képes. A külső és belső tényezők összetalálkozása esetén van arra remény, hogy az oktatás eredményesen fel tud lépni a társadalmi különbséget csökkentése, a szegénységből való kilábalás érdekében.
A külső körülmények alakulása Magyarországon nem kedveznek az esélyteremtő intézmények létrejöttéhez. Az állami szerepvállalás növekedése miatt a helyi társadalom befolyása visszaszorult. Az állami szerepvállalás erősödése miatt az intézményi innovációnak kevés lehetősége maradt.

A jogi környezet alakulása

A nemzetközi rendelkezések

Arra a kérdésre miképpen sérülhetnek a köznevelés rendszerében az egyenlő bánásmód követelményei a választ nem egyszerű megadni. Az oktatási rendszert érintő európai uniós jog és a nemzetközi szerződések nem változtak meg 2010. után. Így az uniós rendelkezések alapján jogellenes a hátrányos megkülönböztetés minden módja és formája. Tiltott a jogellenes elkülönítés. Tény viszont, hogy az oktatás, a szakképzés tagállami hatáskörben maradt. Az oktatás területén, beleértve a szakképzést is, az Európai Unió a tagállamok intézkedéseit támogató összehangoló vagy kiegészítő intézkedések megtételére jogosult, anélkül azonban, hogy ennek révén elvonná a tagállamok e területén meglévő hatásköreit. Az Európai Unió az oktatás, szakképzés terén nem adhat ki olyan kötelező erejű jogi aktust, amelynek eredményeképpen harmonizálná a tagállamok törvényeinek, rendeleteinek előírásait, illetőleg közigazgatási intézkedéseit. Mindebből az következik, hogy a tagállamok elvileg szabadon döntenek arról a kérdésről, hogy területükön milyen módon érvényesül vagy nem érvényesül a tanítás szabadsága, a tanuláshoz való szabad hozzáférés joga. Elvileg, miután nem sérülhetnek az uniós alapelvek, a kihirdetett nemzetközi szerződések.
Az Európai Unióban – a diszkrimináció tilalma mellett – alapelv a szubszidiaritás: a döntéseket az állampolgárokhoz lehető legközelebb eső szinten hozzák meg. Több nemzetközi szerződés elismeri a szülőnek azt a jogát, hogy gyermeke neveléséről, oktatásáról saját vallási, világnézeti meggyőződésének megfelelően döntsön. Ezt a jogát az állam köteles tiszteletben tartani. Ezek az egyezmények is tartalmazzák a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. [az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezmény; Emberi Jogok Európai Egyezménye; Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya]
Magyarországon a köznevelés rendszerének szabályozása és az ennek nyomán kialakuló gyakorlat azonban ellentmond a diszkrimináció tilalmára vonatkozó előírásoknak, a szubszidiaritásból eredő követelményeknek, a szülői jogok tiszteletben tartására vonatkozó rendelkezéseknek. Ennek indoka az a felfogásbeli különbség, amely megjelenik az Alkotmányt felváltó Alaptörvényben, majd annak nyomán az oktatási rendszer újraszabályozásában.

Az Alkotmány és az Alaptörvény közötti különbségek

Amikor az Alkotmányt felváltotta az Alaptörvény, napvilágot látott olyan elemzés is, amely szerint nincs nagy baj, mivel az Alaptörvény szövege sok helyen alig tér el az Alkotmány szövegétől. Az eltelt néhány év alatt világossá vált, hogy az eltéréseknek nyomós indoka és súlyos következményei vannak. [Nem csak az oktatás terén.]
Az Alkotmány és az Alaptörvény is együtt szabályozza a kutatás és a művészeti élet szabadságát, a tanulás és a tanítás szabadságával. Míg az Alkotmány szövege szerint a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és a művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát, addig az Alaptörvény akként rendelkezik, hogy Magyarország biztosítja e szabadságjogokat, a tanítás szabadságát törvényben meghatározott keretek között. Ez a megszövegezés teljes egészében az Országgyűlésre bízza, hogy a tanítás szabadságának érvényesülését milyen módon „biztosítja” [nem biztosítja] a felsőoktatásban, a közoktatásban, s az intézményes kereteken kívüli oktatásban. Így válhat alkotmányossá minden olyan intézkedés, amelyik elvonja az intézményi döntési jogokat, amelyik szűkíti a nevelőtestületi jogosítványokat, a pedagógusok módszertani szabadságát.
Míg az Alkotmány megfogalmazza a diszkrimináció tilalmát. Szövege szerint „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Tartalmazza továbbá, hogy a felsoroltak alapján történő bármilyen hátrányos megkülönböztetésért – törvényben meghatározott – szigorú büntetés jár. Az Alaptörvény – bár rendelkezik az alapvető jogok különbségtétel nélküli biztosításáról – nem tartalmazza a hátrányos megkülönböztetés szigorú megbüntetésére történő utalást. Ez a változtatás az Alkotmánybíróság immár évtizedes gyakorlatát változtatja meg, miszerint az Alkotmány ismertetett rendelkezése – az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben – az egész jogrendszer tekintetében az állam kötelezettségévé teszi minden személy egyenlő méltóságának tiszteletben tartását és védelmét. Az állam mint közhatalom s mint jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani a területén tartózkodó minden személy számára. Ebben az összefüggésben nem tehet különbséget közöttük faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint.
Az Alkotmány rendelkezései biztosították a településen élő választópolgárok közösségei részére a helyi önkormányzáshoz való jogot Az Alkotmánybíróság szerint ez az államhatalom decentralizálásán túl, a választópolgárok helyi önkormányzáshoz való alapjogát is jelenti, amely jog alkotmányos védelmet élvez. Az Alaptörvény már nem utal az önkormányzás jogára, azt deklarálja, hogy Magyarországon a helyi közügyek intézése és a helyi közhatalom gyakorlása érdekében helyi önkormányzatok működnek. A helyi önkormányzás, mint alapjog biztosította a helyi közügyek ellátásához való jogot. E joghoz kapcsolódóan az Alkotmány rendelkezései védik az önkormányzati tulajdont: az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát, mondja. Az Alaptörvény viszont a helyi önkormányzati tulajdont köztulajdonná nyilvánítja, amely az önkormányzati feladatellátást szolgálja.
Ezek az „alkotmányos” eltérések tették lehetővé a köznevelés terén az állami monopolhelyzet kialakítását, a tanítás szabadságának korlátozását, az egyenlő bánásmódot sértő helyzetek kialakulásának megakadályozását szolgáló rendelkezések elhagyását.

Az eltérő szabályozás elvei

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény [közoktatásról szóló törvény] és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény [köznevelésről szóló törvény] között alapvető az eltérés a szabályozás filozófiájában és a szabályozás tartalmában. A közoktatásról szóló törvény az oktatási rendszer minden lényeges kérdésének, a jogoknak és a kötelezettségeknek törvényi szintű szabályozására vállalkozott. A köznevelésről szóló törvény „kerettörvény”, s ebből eredően a végrehajtó hatalom szabályozási köre jelentősen megnő. A közoktatásról szóló törvény a feladatmegosztás elvére épít. A köznevelésről szóló törvény az állami felelősség középpontba állításával, az állam kezébe adja a köznevelés rendszere irányításával, működtetésével, feladatszervezésével összefüggő jogosítványok túlnyomó többségét. A közoktatásról szóló törvény a gyermekek jogairól szóló egyezmény elveiből kiindulva szabályozott: a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe; az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét. A gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni; a középfokú oktatást minden gyermek számára megnyitják; elő kell segíteni a gyermek személyiségének kibontakozását, valamint szellemi és fizikai tehetségének és képességeinek a lehetőségek legtágabb határáig való kifejlesztését. [Egyezmény 12. Cikk 1., 28. Cikk 1/b., 29. Cikk 1/a.] A köznevelésről szóló törvény lényege az állami akarat érvényesítése az intézményes nevelésben való részvétel terén is.

Ami kimaradt a köznevelésről szóló törvényből

Az Alkotmánybíróság mutatott rá arra, milyen jelentősége van egy törvény alapelveinek. Egyrészről meghatározzák az egész szabályozás „szemléletét”, filozófiáját. Másrészről adott helyzetben a törvény alapelveire akkor is hivatkozni lehet, ha konkrét joghely sérelmére nem lehet hivatkozni. Nem vitatható a „gyermek mindenek felett álló érdekének” érvényesülésére vonatkozó – egyezménybe foglalt és törvényben kihirdetett – követelmény érvényesülésének nem előfeltétele, hogy egy szakmai törvény „megismételje”. A közoktatásról szóló törvény azonban többet tett a puszta szövegismétlésnél. Rendelkezései fontos iránymutatásokat tartalmaztak a jogalkalmazók részére: a közoktatás szervezésében, irányításában, működtetésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe. A közoktatásban a gyermek mindenek felett álló érdeke különösen, hogy a törvényben meghatározott szolgáltatásokat megfelelő színvonalon biztosítsák részére oly módon, hogy annak igénybevétele ne jelentsen számára aránytalan terhet, továbbá minden segítséget megkapjon képessége, tehetsége kibontakoztatásához, személyisége fejlesztéséhez, ismeretei folyamatos korszerűsítéséhez, valamint ügyeiben méltányosan, humánusan, valamennyi tényező figyelembevételével, a többi gyermek, tanuló érdekeinek mérlegelésével, a rendelkezésre álló lehetőségek közül számára legkedvezőbbet választva döntsenek.
Nem kerültek át a közoktatásról szóló törvényből a köznevelésről szóló törvénybe az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésével kapcsolatos oktatásspecifikus rendelkezések sem: az egyenlő bánásmód követelménye alapján a közoktatásban minden gyermeknek, tanulónak joga, hogy vele összehasonlítható helyzetben levő más személyekkel azonos feltételek szerint részesüljön velük azonos színvonalú ellátásban.
A köznevelésről szóló törvény nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek köteleznék az illetékes minisztert egyeztetési eljárás lefolytatására az oktatási rendszert érintő döntések előkészítése során. A közoktatásról szóló törvény meghatározta a miniszter tanácsadó, véleményező testületeit, összetételét, megalakításának rendjét, jogosítványait. Ez a megoldás kizárta, hogy előzetes egyeztetések, az érdekeltek meghallgatása, a tervezett intézkedések és várható hatásuk megvitatása nélkül döntsön a Parlament, a kormány, a miniszter. E szabályozás elmaradása nagyfokú kockázatot jelent, s magában hordozza a súlyos tévedés, „melléfogás” lehetőségét.
A köznevelésről szóló törvény nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan sem, hogy a köznevelés rendszerének kapacitását milyen elvek szerint kell megtervezni, kialakítani, intézményeit fenntartani, feladatait meghatározni, összevonni, megszüntetni. E kérdésekben az állami ellátó rendszerben az illetékes miniszter jogosult dönteni. A szabályozatlanság, az egyeztetési kötelezettség hiánya tág lehetőséget biztosít a szubjektív döntéshozatalra. Ez a kérdés szorosan kapcsolódik az állami szerepvállalás új rendjéhez, a feladatmegosztás rendszerének felszámolásához.
Nem kerültek át a közoktatásról szóló törvényből a köznevelésről szóló törvénybe azok a rendelkezések, amelyek elrendelték a szegregáló iskolák felmenő rendszerben történő bezárását. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján nem lehetett a következő tanítási évben az általános iskola első évfolyamán osztályt indítani, ha a felvételi körzete kialakításánál vagy a felvételi eljáráskor a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek a többi gyermekhez viszonyított – törvényben meghatározott – arányát nem lehetett megtartani, és egyébként a település többi iskolája elégséges férőhellyel rendelkezett a település összes tanköteles tanulójának felvételéhez. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a felvételi körzetek kialakítására, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felvételi arányának meghatározására vonatkozó rendelkezések miniszteri rendeletbe kerültek át. Ez a változtatás visszafordította azt a folyamatot, amelynek eredménye az érintett iskolák felszámolása. Arra is akad példa, hogy a már bezárt iskolát újraindították.

Az állam szerepének megváltozása

Ami a preambulumokból kiolvasható

Bár az Alkotmánybíróság iránymutatása szerint a törvények preambulumának nincs kötelező jogi ereje, érdemes átolvasni a két törvény bevezető szövegét. A megfogalmazásbeli eltérések árulkodóak, jellemzőek és meghatározóak, tükrözik a két törvény eltérő szabályozási felfogását. Mindaz, ami kimarad a köznevelésről szóló törvény preambulumából – utalás esélyegyenlőségre, a tanszabadságra, a tanítás szabadságára – nem véletlen. Mint ahogy az sem, hogy felcserélődnek – az egymást váltó törvényekben – a jogok és kötelességek kifejezések. Míg a közoktatásról szóló törvény alapelvei a pedagógus-szülő-tanuló együttműködésére épülő, nyitott, befogadó partnerközpontú szolgáltató iskola kialakítását tűzi ki célul, addig a köznevelésről szóló törvény a rend-fegyelem-következetes számonkérés elveire épülő, közszolgáltató iskola létrehozását tűzi ki célul.
A közoktatásról szóló törvény hivatkozott rendelkezései: „A Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján való gyakorlásának biztosítása, a lelkiismereti meggyőződés szabadságának és a vallásszabadságnak, a hazaszeretetre nevelésnek a közoktatásban való érvényesülése, a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósítása, a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesítése, a gyermekek, tanulók, szülők és a közoktatásban foglalkoztatottak jogainak és kötelességeinek meghatározása, továbbá korszerű tudást biztosító közoktatási rendszer irányítása és működtetése céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:”
A köznevelésről szóló törvény hivatkozott rendelkezései: „A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek hazafias nevelése és minőségi oktatása érdekében az Alaptörvényben foglalt művelődéshez való jog, a nemzetiségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósítása, a köznevelés résztvevői kötelességeinek és jogainak meghatározása, továbbá korszerű tudást biztosító köznevelési rendszer irányítása és működtetése céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja.”

A feladatmegosztás felszámolása

A két törvény közötti eltérések között talán a legfontosabb az állam szerepének újraértékelése. Lényegében ennek következtében minden és annak ellenkezője is megtörténhet. Az állam minden lehetséges szerepet „elvállalt”. Minden lehetséges döntési jogkört „lefoglalt”.
A közoktatás a feladatmegosztás elvére épül: ágazati irányítás, fenntartói irányítás, intézményi döntések. A miniszter által ellátott ágazati irányítás – mint közhatalmi funkció – lényege: jogszabályok kiadása, hatósági és szakmai ellenőrzés, országos mérés-értékelés lefolytatása, minőségbiztosítás rendszere, vizsgarendszer működtetése. Nincs közvetlen beleszólási joga a miniszternek sem a fenntartói, sem az intézményi ügyekbe. A fenntartói irányítás lényege: döntés az intézmény létesítéséről, feladatairól, az előírtnál több szolgáltatásról, a felvehető gyermekek, tanulók számáról. Része a működés tárgyi feltételeinek biztosítása, a fenntartói minőségbiztosítás rendszerének működtetése, a feladatellátáshoz szükséges költségvetési fedezet biztosítása, döntés intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről. Az intézmény döntések lényege a feladathoz alkalmazkodó szervezet kialakítása, a pedagógiai folyamatokat kialakítása, a pedagógiai programok, helyi tantervük elfogadása, az intézményi minőségbiztosítás rendszerének működtetése. Az intézményvezető munkáltatói joggal rendelkezik, gazdálkodási jogosítványai vannak, szerződéseket köthet. Az intézménynek lehet saját bevétele.
2013. január 1-jétől az állam szerepe lényegesen megváltozott. A köznevelés területén az állam ellátja a közhatalmi, a fenntartói és intézményi feladatokat is. Az állam különböző szereplőkkel ugyan, de szabályoz, ellenőriz, engedélyez, fenntartja az intézményeket, és ellátja az intézményi feladatokat. A közhatalmi funkciók köre kibővül a szakfelügyelettel, a pedagógus minősítés rendszerével. A fenntartói feladatokra létrejön egy központi hivatal, amely alá van rendelve a miniszternek. [Ezt a hivatalt osztják fel oktatási központra és ötvenkilenc tankerületi központra. Az irányítás, fenntartás, feladatellátás lényege nem változik.] Keverednek a közhatalmi feladatok és a fenntartói feladatok. A fenntartói feladatot ellátó szervezetbe olvadnak be az önkormányzatoktól elvett intézmények. A fenntartó, egyben maga az intézmény. A fenntartói irányítás legfontosabb elemei viszont nem kerülnek a fenntartóhoz, hanem a miniszteri jogosítványaivá válnak A miniszter dönt az intézmény létesítéséről, tevékenységének meghatározásáról, vezetőjének megbízásáról, a megbízás visszavonásáról, az intézmény megszüntetéséről. A közhatalmi jogkörök és fenntartói jogosítványok összemosódnak. Érvényesül az alá-fölérendeltség a miniszter és a hivatalvezető között. [Továbbra is megmarad egy a miniszter által irányított központi hivatal, amelyik irányítja a fenntartói szervezeteket.] Az állami intézményfenntartóhoz kerülnek egyes intézményi, intézményvezetői jogosítványok. A függőségi viszony teljessé válik. Az intézményvezető függ a minisztertől. Az alkalmazott függ a fenntartótól. Ebben a rendszerben az utasításadás lehetősége és joga csak az irányító „jóindulata” által korlátozott. Az intézményben foglalkoztatottak kinevezése és felmentése a fenntartó jogosítványa. Az iskola „jogilag” szakmailag önálló, de az intézményi belső szervezetalakítás joga a fenntartóé. Az intézményi döntések érvényességéhez nem egy esetben fenntartói egyetértés szükséges. Az intézménynek nincs költségvetése, vezetőjének nincs gazdálkodási jogosítványa, nem köthet megállapodást. Nem hozhat olyan szakmai döntést, amelynek végrehajtásához pénzre van szükség. Egy osztálykirándulás megszervezéséhez, egy jutalomkönyv megvételéhez – költségvetési szempontból – fenntartói engedélyre van szükség. [Az új rendben sem lesz költségvetése az intézménynek, de – a tankerületi központ belső szabályzatában meghatározott összeg erejéig és kiadási jogcímen – az intézmény kötelezettségvállalói és javaslattevői jogosítványt kap.]
Az állam közhatalomként szabályozza a felvételi eljárás rendjét. Az állam fenntartóként meghatározza hány gimnáziumi, szakgimnáziumi, szakiskolai férőhely lehet. Az állam iskolaként dönt, kit vesz fel. Az állam döntései nem korlátozottak, a döntési feltételek nem szabályozottak. Egyeztetési kötelezettsége nincs. Döntését bármikor megváltoztathatja. Az állam önmagával egyeztet. Partnerei az általa e célra létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar, Köznevelési kerekasztal.

Az esélyrontó megoldások

Az esélyrontó tankötelezettség

Téved, aki azt hiszi, a tankötelezettségre vonatkozó rendelkezések lényege, annak meghatározása, mikor kell a gyermeknek iskolába lépnie, és hány éves koráig köteles iskolába járni. Van ilyen szereppel is, miután a törvényi előírások valóban meghatározzák a szülő és gyermeke iskolai nevelésben való részvételi kötelezettségét. E kötelezettség egyben jog is, melynek lényege: az állam köteles garantálni, hogy legyen olyan intézmény, amely nem tagadhatja meg a tanuló felvételét a tankötelezettség ideje alatt. Kétségtelen, a tanulásban való részvétel lehetősége nem a tankötelezettség időpontjával zárul le. A tankötelezettség lejárta után, azonban nincs ellátási felelőssége és kötelezettsége az államnak. Az állam szabadon dönt – divatos szóval élve – az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtéséről.
A közoktatásról szóló törvény előkészítésénél – a tizenhat éves korig tartó tankötelezettség megtartása mellett – politikai egyezség jött létre a parlamenti pártok között abban a kérdésben, hogy tolódjon ki az iskolaválasztás kényszere a tizenhatodik életév után. Az általános műveltséget megalapozó oktatás tartson tíz évig. A tankötelezettség megszűnése után lépjen a tanuló a szakképzésbe. Egyezség jött létre abban is, hogy az érettségihez jutók aránya érje el a korosztály hetvenöt százalékát.
A tizennyolcadik életévig tartó tankötelezettséget 2003-ban vezette be az Országgyűlés azoknál akik tanulmányaikat 1998 szeptemberében, illetőleg azt követően kezdték meg az általános iskola első évfolyamán. Ezzel egyidejűleg a szakiskolák feladatává vált, hogy az általános iskola befejezése után felvegye azokat, akik – a szülő szabad iskolaválasztása alapján – a felvételi eljárás során nem nyertek felvételt sehová. Valójában a fogyó gyermeklétszám és a meglévő intézményhálózat változatlan kapacitása miatt általában nem okozott nehézséget a szülői választás szerinti beiskolázás. A tankötelezettség ideje alatt a tanulói jogviszonyt nem lehetett megszüntetni.
A tankötelezettség idejének tizenhatodik életévre történő leszállítása azoknál a tanulóknál kezdődött, akik 2012. szeptember 1-jén kezdték meg a tanulmányaikat a kilencedik évfolyamon. Ez lényegében visszamenőleges hatályú, az érintettekre hátrányos szabályozás. Ettől az időponttól kezdődően ugyanis nincs már olyan középfokú iskola, amelyik köteles lenne felvenni a tanulót az általános iskola befejezése után. Akik nem nyernek felvételt középfokú iskolába és még tankötelesek, az úgynevezett hídprogram keretében tesznek eleget kötelezettségüknek. A tanköteles tanuló az iskola jelzése alapján kerül át a hídprogramba, amennyiben a középfokú iskolai felvételi eljárás során nem találnak részére iskolát.
A tizennyolc éves korig tartó tankötelezettség nem tartott hosszú ideig. Mi változott? Miért romlottak az esélyei annak, hogy a tankötelezettség után kezdje meg, folytassa tanulmányait valaki? Az ok: az állam oktatáspolitikai célkitűzései megváltoztak, felrúgták az említett oktatáspolitikai egyezséget, az államosítással megváltoztak a felelősségi és az érdekeltségi viszonyok.
A helyi önkormányzatok politikai felelősséggel tartoznak a választóiknak a település iskolarendszeréért. Anyagilag is érdekeltek abban – a tanulói létszámhoz kötött finanszírozásban -, hogy minél többen járjanak az általuk fenntartott iskolába. Az állam érzéketlen a helyi, közösségi problémákkal, munkaerő piaci, foglalkoztatási gondokkal szemben. Nem tartozik beszámolási kötelezettséggel a lakosságnak. A települési problémák miatt a választó közvetlenül nem kérhet számon semmit az államon. Az állam költségvetési szempontból viszont abban lehet érdekelt, hogy csökkentse az ellátó rendszert.
A tankötelezettség idejének tizenhat éves életkorra történő visszaállítása meg is teremti a lehetőséget a szűkítéshez. Kizárólagosan az állam kezében van annak meghatározása, hogy hány férőhelyet biztosít a gimnáziumok, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák részére. [Ezeknek az iskolatípusoknak a neve 2016. szeptember 1-jéig gimnázium, szakközépiskola és szakiskola.] Az állam tetszés szerint alakíthatja a felvételi eljárás rendszerét. Tetszés szerint határozhatja meg az egyes iskolatípusokba történő belépés feltételeit.
A tankötelezettség ideje leszállításának egyéb következményei is lehetnek. A tankötelezettség megszűnése után, a szülő akár gyermeke akarata ellenére is kérheti a tanulói jogviszony megszüntetését. A gyakorlat azt mutatja, egyre nő azoknak a szegény sorban élőknek a száma, akik tizenhatodik életévük elérése után bekapcsolódnak a közmunkába. Nem zárható ki az sem, hogy a tanuló akár a szülőjének akarata ellenére kilépjen az iskolából, abbahagyja tanulmányait.

Az esélyrontó intézményrendszer

A gyermekek, tanulók helyzetét jelentős mértékben javítja, megkönnyíti, ha olyan intézménybe kerülnek felvételre, amelyben lehetőségük van van lépésről lépésre továbbhaladni anélkül, hogy új intézménybe kellene átlépni, beiratkozni. A helyi önkormányzati feladatellátásban egyre gyarapodott azoknak az intézményeknek a száma, amelyek többféle feladatot látnak el, nem egyszer az óvodától az érettségi megszerzéséig biztosítva a továbbhaladás lehetőségét. Ezek az úgynevezett többcélú intézmények, amelyek az óvodai nevelés után biztosítják az általános iskolai nevelésbe-oktatásba történő bekapcsolódást, annak befejezését követően a középfokú iskolák valamelyikébe történő belépést. A nevelés-oktatás feladatok mellett számos többcélú intézményben ellátták a könyvtári, a közművelődési, a sport feladatait is. A többcélú intézményekben a különböző feladatot ellátó szervezeti egységek összehangolják tevékenységüket, megteremtik a lehetőséget ahhoz, hogy a tanuló tehetségének, képességének megfelelő tanulmányokat folytasson, felvételi eljáráson való részvétel, iskolaváltás nélkül. Minden lehetőség adott a szabadidő hasznos eltöltéséhez. A többcélú intézményben a tankötelezettség ideje alatt a tanulói jogviszony nem szüntethető meg, addig ameddig a tanulmányok folytatására lehetőség van. A többcélú intézményben iskolaváltás nélkül folytathatta a tanulmányait az, aki a szakképesítés megszerzése után akar érettségit vagy érettségi után akar szakképesítés szerezni.
Az állami intézményfenntartásban a többcélú intézmények által nyújtott előnyök elenyésztek. Az önkormányzati intézmények átvételekor szét kellett szakítani az óvodát, a könyvtárat, a művelődési intézményeket az iskoláktól. Ezek ugyanis az önkormányzatoknál maradtak. Az egy intézmény keretei között működő óvoda és általános iskola lehetővé tette az iskolai tanulmányok megkezdésének megkönnyítését. Az iskolai kezdő évfolyamain az óvodák játékos, gyermekbarát feltételeihez hasonló környezetet alakítottak ki. A tanulási módszerek is igazodtak a tanulói életkorhoz. Megváltozott a tanulmányok folytatásának lehetősége is, hiszen az általános iskolák és a gimnáziumok az állami intézményfenntartókhoz, a szakképzésben részt vevő intézmények a szakképzési centrumokhoz kerültek.

Az esélyrontó hídprogramok

Köznevelés rendszerének új „találmánya” az úgynevezett hídprogramok bevezetése. Két típusa van: a Köznevelési és a Szakképzési Hídprogram. E programok közös jellemzője, hogy összegyűjti a bármely okból lemaradók csoportját és kiemeli az érintetteket az iskolarendszer „normális” kerékvágásából. Valójában ez a megoldás a hátrányos megkülönböztetés egyik törvényesített formája, melyet személyiségfejlesztésnek tüntet fel a – többször is gyökeresen átírt – törvényszöveg: a „Köznevelési és Szakképzési Hídprogramok segítséget nyújtanak a tanulónak a középfokú nevelés-oktatásba, szakképzésbe való bekapcsolódáshoz vagy a munkába álláshoz, valamint az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez a komplex, tanulmányi, szociális, kulturális, képességbeli és személyiségfejlesztést támogató pedagógiai tevékenységgel.” A lényeg azonban könnyen felismerhető: ha a tanuló hatéves korától annak a tanévnek a végéig, amelyben betölti a tizenötödik életévét legfeljebb az általános iskolai hatodik évfolyamot végezte el, további tanulmányait a Szakképzési Hídprogramban folytatja. A másik felismerhető cél: megteremteni a feltételeket a középfokú iskolák bezárásához, kapacitásainak csökkentéséhez.

Az esélyrontó követelményrendszer

Az oktatási rendszer legvitatottabb kérdései – ebben sosem volt konszenzus – a pedagógiai-szakmai munka központi szabályozottsága, ezzel összefüggésben az intézmény szakmai önállóságának terjedelme. Az egyik álláspont szerint az oktatás folyamatát intézményi szintig kell az államnak szabályoznia (folyamat szabályozás). A másik álláspont szerint elégséges az oktatás szakaszait és a szakaszhatárra elérendő célokat meghatározni. Az ahhoz vezető utat pedig az intézménynek kell a helyi tantervükben meghatározni (kimeneti szabályozás). Ez a nézetkülönbség az iskolai tevékenység szabályozásánál volt domináns. Az óvodák és a kollégiumok pedagógiai tevékenységének szervezésénél az állami szabályozás mindig tág teret adott az intézményi szintű szabályozásnak.
Az iskolai pedagógiai tevékenység tartalmi szabályozását – a jogszabályban kiadott Nemzeti Alaptanterv, kerettantervek, szakmai vizsga és az érettségi vizsga vizsgakövetelményei – oldották meg. Nemzeti Alaptanterv és a vizsgakövetelmények kötelező jellege nem vitatott. A kerettantervek szerepe áll a vita középpontjában. Ha az oktatáspolitika a folyamatszabályozás mellett tör lándzsát, a kerettantervek alkalmazása kötelező, ha a kimeneti szabályozás mellett, akkor a kerettantervek ajánlott dokumentumként jelennek meg. Az iskolák helyi tantervet fogadnak el. A kötelező kerettanterv helyi tantervként funkciónál. Az ajánlott kerettanterv is lehet helyi tanterv, de az iskola saját helyi tantervet készíthet.
A kormányváltások eddig tantervváltásokkal is jártak. Ezért még egyik követelményrendszer teljes körű, valamennyi iskolai évfolyamra történő bevezetéséhez sem volt elégséges az idő. 1993. óta ötször jelent meg új Nemzeti alaptanterv. A 2003-ban kiadott Nemzeti Alaptanterv átfogó reformjára 2007-ben került sor. Az iskolákkal szembeni elvárásokat ekkor – az Európai Parlament és a Tanács ajánlásának megfelelően – a kulcskompetenciák fejlesztésében határozták meg, konkrét tananyag hozzárendelése nélkül. A kulcskompetenciák azok a kompetenciák, amelyekre minden egyénnek szüksége van személyes boldogulásához, fejlődésének, az aktív állampolgári léthez, a társadalmi beilleszkedéshez és a munkához. Meghatározásra kerülnek a kiemelt fejlesztési feladatok, a helyi szintű szabályozás elvei, az iskolai nevelés-oktatás közös értékei. Az iskolák joga, felelőssége annak meghatározása, hogy ezek a normák, kompetenciák milyen műveltségi terület részeként és hogyan kerülnek elsajátításra. A tananyagot, a követelményeket a helyi tanterv határozza meg. A helyi tanterv határozza meg magasabb évfolyamra lépés feltételeit. Nem elvárás, hogy minden tanulónak azonos időpontra azonos teljesítményt kell elérnie. A közoktatásról szóló törvény pedig az általános iskola első-harmadik évfolyamán tiltja a „buktatást” és kötelezővé teszi a szöveges értékelést. Az iskolai teljesítményeket – az intézményi, a fenntartói és az állami – minőségbiztosítás rendszere méri.
A 2012-ben kiadott Nemzeti Alaptantervben a leglényegesebb eltérés a 2007-ben kiadott Nemzeti Alaptantervhez képest, hogy az elérendő célokhoz ismét konkrét tartalmi követelményeket rendel hozzá. A kiadott kerettantervek helyi tantervként történő alkalmazása kötelezővé válik, az attól való eltérés lehetősége minimális: a tanórai foglalkozások időkeretének tíz százaléka. A „buktatás tilalmára” vonatkozó rendelkezések az új szabályozásból kimaradnak, a szöveges értékelés időszaka lerövidült, az első évfolyamra és a második évfolyam első félévére. Ez a szabályozás megnehezíti az egyénre szabott tanulói útvonalak kialakítását. Minden tanulótól ugyanazt a teljesítményt kell elvárni, ugyanarra az időre. Nincs idő, nincs lehetőség a hátránycsökkentésre, a családi, szociális, kulturális helyzetből adódó eltérések figyelembe vételére. Aki lemarad, az kimarad. Sorsa a hídprogram.
Nem lehet „szó nélkül hagyni” a tanulói munkaterhek növekedését sem. A 2003-ban kiadott Nemzeti Alaptanterv szerint az első-negyedik évfolyamon egy tanítási napon nem lehetett több a tanuló kötelező és szabadon választott tanítási óráinak száma öt tanítási óránál. Ez az időkeret egy tanítási héten legfeljebb két tanítási órával növelhető meg. A 2012-ben kiadott nemzeti alaptanterv alapján egy tanítási napon az első-harmadik évfolyamon hat tanítási órát, a negyedik évfolyamon napi hét tanítási órát is lehet tartani. Ez az időkeret az első-negyedik évfolyamon legfeljebb további két órával megnövelhető.

Az esélyrontó szakképzés

A szakképzésnek számos vitatott és mind a mai napig érdemben át nem gondolt problémája van. Az első és legfontosabb kérdés: milyen szakképesítésre készítse fel a tanulót az iskolarendszer? A szakképzés hosszú távú fejlesztése az ország gazdaság szerkezetére vonatkozó elképzeléshez igazodna, ha ilyen létezne.
A másik gyakran elhangzó kérdés, hányan kapcsolódjanak be a szakképzésbe és melyikbe? Természetesen az előzőekben kifejtettekre tekintettel erre nehéz megadni a választ. A szakképesítés megszerzésére történő felkészítésnek két rendszere van: az iskolai rendszerű szakképzés és az iskolarendszeren kívüli szakképzés. E két rendszer egymás mellett tevékenykedik, sokszor egymásra tekintet nélkül. Valós tervek hiányában nem lehet tényleges választ adni arra a felvetésre, hogy adott szakképesítésből az elkövetkezendő rövid-, közép- vagy hosszú távú időszakban hány szakemberre lesz szükség. Így nincs valóságos, objektív tervezési lehetőség a beiskolázási számok adminisztratív eljárásban történő meghatározásához.
Az iskolai rendszerű szakképzés jellemzője, hogy a változó igényekhez lassabban tud alkalmazkodni, hiszen a pedagógus állomány, a tanterv, tankönyv, az eszközök és felszerelések nem cserélhetők máról-holnapra. Elfogadott nézet, miszerint az iskolarendszerben nem meghatározott szakképesítésekre kellene a tanulót felkészíteni, hanem adott szakmacsoport, ágazat legfontosabb közös ismereteire. Az iskolarendszeren kívüli képzés pedig alkalmas arra, hogy rövid időszakban felkészítsen egy konkrét szakképesítés megszerzésére.
Lényeges kérdés, a szülőnek gyermeke hány éves korában kell megválasztania életpályáját? Európai trend, ezt az időszakot minél későbbre kitolni.
További fontos szempont milyen iskolai előképzettséggel szerezzen a tanulók szakképzettséget.
Az elmúlt több mint negyedszázadban, többszöri váltás, számos kísérlet beindítása ellenére sem lehet kijelenteni, hogy napjainkra jó, végleges megoldások születtek. Sőt! A szakképzés 2010 utáni újra és újra beindított átalakítása, a gazdaság igényeihez való látszólagos és erőszakos „hozzáigazítása”, nem veszi figyelembe azt a valós tényt, hogy a tudás néhány év alatt, ha nem újítják meg, nem egészítik ki amortizálódik. A leglényegesebb kulcskompetencia ezért a tanulás elsajátítása, a kezdeményezőkészség és vállalkozás kompetencia. Ezért a szakképző iskolák fontos feladata ezeknek a kulcskompetenciáknak a kialakítása, a tanulók felkészítése tudásuk folyamatos karbantartására, megújítására, szükség esetén a pályaváltásra. Nem véletlen, hogy fejlett gazdasággal rendelkező országokban a szakképzésben folytatott tanulmányok túllépnek a közoktatáson, és a felsőoktatás rendszerében fejeződnek be. Hazánkban pedig az a kormányfői hozzáállás az útjelző, hogy „jó szakma felér egy diplomával”.
A közoktatás rendszerében a szakképzés megkezdésére tizenhat éves kor után kerülhetett sor. A szakképzésben két iskolatípus, a szakiskola és a szakközépiskola vesz részt. A szakiskola végzi azoknak a felkészítését akik nem fejezték be az általános iskolát, illetve a nyolcadik évfolyam befejezéséhez kötött szakképzést kívánnak szerezni. A szakiskola a kilencedik-tizedik évfolyamán közismereti tananyagból készíti fel a tanulót, kiegészítve azokat a szakképzést megalapozó ismeretekkel. Így lehetősége van a tanulónak arra, hogy iskolát, szakképesítést váltson. A szakmai bizonyítvány megszerzése után pedig bekapcsolódhatott az érettségire történő felkészítésbe a tizenegyedik évfolyamon. A szakképzésben résztvevő másik iskolatípus a szakközépiskola, amelynek kilenc-tizenkettedik évfolyamain érettségire történő felkészítés, valamint a szakképzésbe történő bekapcsolódást elősegítő szakmai és gyakorlati ismeretek átadása folyik. A tanuló a gimnáziumi érettségivel azonos értékű érettségi bizonyítványt szerez.
2013-ban a szakiskolai felkészítés változik meg. Az általános iskola után kezdődik a szakképzés. A gyakorlati képzés válik hangsúlyossá. A közismereti tananyag oktatására, az említett kulcskompetenciák fejlesztésére nincs idő. 2016. szeptember 1-jétől a szakközépiskola lép a szakiskola helyébe lép. Az új szakiskolában is az általános iskola után kezdődik a hároméves szakképzés. A rendelkezésre álló idő minimális hányadát fordítják közismereti tananyagok ismereteinek átadására, az „önképzéshez” szükséges kulcskompetenciák fejlesztésére. A felkészítés nem biztosíték arra, hogy az iskolából kilépő tanuló alkalmas és képes tudásának folyamatos fejlesztésére, bővítésére. Ezért hangzik el kritikaként, hogy a tanuló „egyszer használatos” szakképesítést szerez. A szakképzés lényegében a gazdaságnak biztosít olcsó munkaerőt. A szakmai vizsga letétele után további két évfolyamon felkészülhet a tanuló az érettségi vizsgára. Jogos kérdés: eleget tud-e tenni az érettségi vizsga követelményeinek az, aki három év „kihagyás után”, két év alatt készül fel az érettségire. A régi típusú szakközépiskolát felváltó szakgimnázium az érettségivel együtt szakképesítést is ad a tanulónak. Ezért a felkészítéshez rendelkezésre álló időkeret jelentős részét lefoglalja a szakképzéshez kötődő elméleti és gyakorlati tananyag átadásának ideje. A szakgimnáziumban ennek következtében szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra lehet felkészülni. Ebben az iskolatípusban érettségiző tanuló felsőoktatásba való bekapcsolódásának esélyei nem azonosak a gimnáziumi tanulmányok után érettségit szerző tanulóéval.
A szakképzés 2010 után történő átalakítása lényegében minden felvetett kérdést „eldöntött”. A szakképzésbe az általános iskola után lehet kapcsolódni. A szülő kénytelen gyermeke tizennégy éves korában dönteni az életpálya megválasztásáról. A pályakorrekcióra kevés az esély. Az állam dönti el milyen szakmát lehet választani. A kormány rendeletben évente határozza meg a szakképzésbe felvehető, az állam által finanszírozott tanulói létszámot, és azt is, hogy ebből a létszámból az egyes iskolafenntartóknak mennyi jut. A kormány a fővárosi, megyei fejlesztési és képzési bizottságok javaslata alapján dönt. A bizottságok a gazdaság igényei, a munkaerő-piaci kereslet adatai, valamint az országos, regionális, fővárosi és megyei beiskolázás figyelembe véve tesznek javaslatot, a szakképzés fővárosi, megyei szükségleteire. Az ingyenes oktatásban való részvétel csak a kormányrendeletben meghatározott – az állam által támogatott – megyénként, a fővárosban eltérő szakképesítésekre vonatkozik. Ez a megoldás azt feltételezi, hogy középtávon meg lehet jósolni a munkaerő-piaci igényeket. Ez a megoldás arra kényszeríti az iskolafenntartókat és az iskolákat, hogy évente igazodjanak a kormány döntéseihez.
Az állami szakképzés intézményeit 2015. július 1-jével kiemelték a köznevelés rendszeréből, és egy másik intézményrendszerbe, úgynevezett szakképzési centrumokba helyezték át őket. A kevesebb mint ötven szakképzési centrum részévé vált a több mint ezeregyszáz szakképző iskola.
Az állami intézményfenntartásban lévő iskolák az ingyenes felkészülésre jogosító, államilag támogatott létszám elosztásnál kiemelt figyelmet kapnak. Jól látható állami törekvés, a nem állami fenntartásban működő szakképző intézmények felszámolása.
Ma még nem ismeretes miképpen alakul a szakgimnáziumi és a szakiskolai tanulók aránya. Az tény, hogy az érettségit is nyújtó szakközépiskolák nagy népszerűségnek örvendenek. Ha megvalósul az a kormányzati törekvés, hogy minél kevesebben érettségizzenek és minél többen az általános iskola után kapcsolódjanak be a szakközépiskolai felkészítésbe

A szülő és gyermeke esélyeinek romlása

A többcélú intézmények szétszedése, a szakképzés rendszerének átalakítása, a tankötelezettség idejének csökkentése, az egyéni tanulási útvonal kialakítása lehetőségének korlátozása, a tantervek és tankönyvek kötelező alkalmazása – amelyekről már volt szó – jelentősen csökkentik a tanulói esélyeket a kívánatos fejlődési útvonal megtalálásában és végigjárásában. Hasonló következtetésre lehet jutni más szempontok szerint elvégzett elemzés alapján is. A szülő és gyermekének helyzetét alapvetően az határozza meg, hogy az intézményes nevelésben való részvétel során a döntés joga és lehetősége kinek a kezében van. Ugyancsak fontos szempont, hogy a szolgáltatásban érdekeltek, vagyis a szülők és a tanulók milyen lehetőséget kapnak a döntéshozatali folyamatokba történő bekapcsolódásra, az intézmény működésének, tevékenységének figyelemmel kísérésére, befolyásolására, ellenőrzésére.
A közoktatás rendszerére jellemző, hogy a szolgáltatások igénybe vétele hosszú időszakon keresztül a szülői döntésen múlik. A kötelező szolgáltatás igénybe vételénél is volt reális választási lehetőség.
A közoktatás rendszerében a gyermek öt éves koráig a szülő elhatározásán múlik, hogy gyermekét beíratja-e az óvodába vagy sem. A gyermekek több mint kilencven százaléka vette igénybe szülői döntés alapján az óvodai nevelést. Tény, hogy a legszegényebb családok, köztük a cigány családok az átlagnál lényegesen ritkábban vitték el gyermeküket öt éves kor alatt az óvodába. A hosszabb ideig tartó óvodába járás pedig segíti a sikeres iskolakezdést. Egy uniós „ajánlás” nem véletlenül fogalmazza meg, hogy a legszegényebb gyermekek négy éves koruktól járjanak óvodába. E cél elérése érdekében a közoktatásban óvodáztatási támogatással ösztönözték az érintett szülőket arra, hogy minél korábbi időpontban írassák be gyermeküket az óvodába. A köznevelés rendszerében alapvető és gyökeres fordulatot jelent, hogy az óvodai nevelésben való részvétel kötelezettségének leszállítását a gyermek harmadik életévére. E kötelezettség alól a jegyző a szülő kérelmére felmentést adhat. A kérelem elbírálásához be kell szerezni az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértését. A jegyző a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva dönt. A kérelem akkor teljesíthető, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete azt indokolja. Nincs szükség hosszasabb elemzésre annak megértéséhez, hogy meglehetősen szokatlan megoldás a jegyzői döntéshez óvodavezetői és védőnői egyetértést kapcsolni. Az sem vitatható, hogy a bírálati szempontok korántsem egyértelműek, és tág teret adnak a szubjektív értelmezésnek. A közoktatás rendszerében a szülő kérhette gyermekének felmentését az óvodai nevelésben való kötelező részvétel alól is. A köznevelés rendszerében az óvodai nevelésben való kötelező részvétel alól nincs lehetőség felmentést adni.
Az intézmény szabad megválasztása terén is romlott a szülők választási esélyei. Nem csak a többcélú intézmények megszűnése miatt, hanem azért is, mert az alapítványi és más nem állami intézmények közül több megszűnt. Nem hallgatható el az a tény sem, hogy bár az egyházi fenntartásban lévő intézmények száma nőtt, számos, korábban egyházként működő szervezet az új szabályok szerint már nem minősül egyháznak. Működésük bizonytalanná vált. Az alapítványi intézmények helyzete azért is romlott, mivel az újabb engedélyek kiadása jelentős mértékben függ a miniszter szubjektív értékítéletén. Az állami tantervek és tankönyvek alkalmazása kötelező, kivéve, ha a használatuk alól a miniszter „felmentést ad”. Vezetőiket a miniszter egyetértésével bízhatja meg a fenntartó. A legtanulságosabb a nem állami szakképző intézmények helyzete, mivel részükre az államilag finanszírozott tanulói létszámot évenként határozzák meg egy kormányrendeletben. A „kiosztásra kerülő” létszám évenkénti csökkenése a nem állami fenntartásban működő szakképző intézmények további tevékenységét teljesen bizonytalanná teszi.
A tankötelezettség teljesítése nem jelent iskolába járási kötelezettséget. Lehetőség van arra, hogy a tanuló magántanulóként teljesítse a tankötelezettségét. Gyökeresen eltérő azonban az az eljárás, amely alapján magántanuló lehet valaki. A közoktatás rendszerében a szülő választhatta meg, hogy gyermeke iskolába járással vagy magántanulóként teljesíti a tankötelezettségét. Nem volt szükség engedélyezési eljárásra. Abban az esetben, ha az iskola igazgatója, a gyámhatóság vagy a gyermekjóléti szolgálat úgy ítélte meg, hogy a tankötelezettség magántanulóként való teljesítése hátrányos a tanulónak, vagy az ily módon megkezdett tanulmányok befejezésére nem lehetett számítani, értesítette erről az illetékes önkormányzat jegyzőjét. A jegyző döntött arról, milyen módon teljesítse a tankötelezettségét a tanuló. Hátrányos helyzetű tanuló esetén az iskola igazgatója beszerezte a gyermekjóléti szolgálat véleményét, döntésének meghozatala előtt. Jól érzékelhetően az ügy ura a szülő. Minden más szereplő a gyermek érdekében léphet fel. A köznevelés rendszerében megfordul a helyzet. A tankötelezettség továbbra is iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető. Ahhoz azonban, hogy magántanuló lehessen valaki, az iskola igazgatójának az engedélye szükséges. Míg a közoktatás rendszerében nincs feltételhez kötve a szülő választási joga, a köznevelés rendszerében akkor válhat magántanulóvá valaki, ha az a fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából nem hátrányos. Az igazgató döntéséhez beszerzi a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat véleményét. A gyermekvédelmi gondoskodásban résztvevő tanuló esetében az iskola igazgatójának a gyermekvédelmi gyám véleményét kell beszereznie. Láthatóan megfordul a szülő pozíciója, hiszen a kérelméhez bizonyítania kell, hogy gyermeke magántanulóként történő felkészülése az összhangban áll a fejlődésével, és biztosítja tanulmányainak eredményes folytatását és befejezését. Lényegében a „bizonyítási teher” fordul meg. Míg a közoktatás rendszerében a gyermek érdekében eljárást indítóknak kell igazolniuk, hátrányos a gyermeknek, hogy magántanuló legyen, addig a köznevelés rendszerében a szülőnek kell bizonyítania, hogy ez a megoldás nem hátrányos gyermekének.
Még egy példa a „szemléletváltásra”: a közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján a napközis, illetve a tanulószobai foglalkozásokat a szülői igények szerint kellett megszervezni. Ehhez biztosított a törvény időkeretet. A gyermek, a szülő kérelmére került felvételre a napközis, illetve a tanulószobai foglalkozásra. A köznevelésről szóló törvény rendelkezései szerint az általános iskolában tizenhat óráig kell megszervezni a tanórai és egyéb foglalkozásokat. Az iskolában az igazgató a tanulót a szülő kérelmére fel lehet menteni a tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól. Nincs rendelkezés a törvényben arra vonatkozóan, hogy e kérelem teljesítésénél mit mérlegeljen az iskola igazgatója.
A szülői érdekképviselet, illetőleg a tanulói érdekképviselet helyzete is eltérően alakul a két törvényben. A szülői közösség, illetőleg a diákönkormányzat a közoktatás rendszerében számos kérdésben egyetértési jogot gyakorolt az intézményi szabályzatok elkészítésénél. A köznevelés rendszerében az érdekképviselet szervezeteit a véleményezés joga illeti meg. A közoktatás rendszerében a szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat számos esetben részt vesz a döntések meghozatalában. A szülői szervezet fontos szerepet tölt be az intézményi minőségirányítás rendszerében. Részt vesz az intézményi teljesítményének értékelésében, az ennek nyomán készülő intézkedések elkészítésében. Az intézményi minőségbiztosítás rendszere a köznevelésről szóló törvényben nem található meg.
Jelzésértékű – mivel tartalmában nincs számottevő különbség –, hogy míg a közoktatásról szóló törvény a gyermekek, tanulók, illetve a szülők jogairól és kötelességeiről rendelkezik, addig a köznevelésről szóló törvény a gyermek, a tanuló, illetve a szülő kötelességeiről és jogairól.

A pedagógusok helyzete

Az értékelési szempontok

A pedagógusok helyzetének változását, a két rendszer közötti különbséget több szempontból vizsgálva lehet megérteni. Ezek közé tartozik a jövedelmek alakulása, a szakmai, módszertani önállóság alakulása, a foglalkoztatás rendszere, a munkafolyamatok, munkavégzés szervezése, munkaterhek alakulása. Ezek sok esetben összefüggő, egymást fedő kérdések.

A jövedelmi helyzet alakulása

A közoktatás rendszerében a pedagógusok jövedelemhelyzetét jelentős mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy a munkáltatójuk a munka törvénykönyve hatálya alá tartozott, vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá. A közalkalmazottak juttatásainál az illetmény-előmeneteli rendszer kötött szabályait kell alkalmazni. Munkaviszony keretében a felek szabad megállapodása határozza meg a munkavégzés ellenértékét, azzal a megkötéssel, hogy a minimálbérnél, a bérminimumnál senki nem kaphatott kevesebbet. A közoktatásról szóló törvény előírta, hogy pedagógus munkakörben a munkabér nem lehetett kevesebb, mint az azonos munkakörben azonos feladatot ellátó, közalkalmazottként foglalkoztatott pedagógus illetménye és pótlékainak összege.
A köznevelésről szóló törvény merőben új gyakorlatot vezetett be. Megtiltotta a közalkalmazotti illetmény előmeneteli rendszer szabályainak az alkalmazását és bevezette a pedagógus-életpályát, függetlenül attól, hogy mely foglalkoztatási törvény hatálya alá tartozik a munkáltató. Akár munkavállalóként, akár közalkalmazottként látja el a feladatát a pedagógus, egységesen alkalmazni kell illetményének, illetve munkabérének a meghatározására a köznevelésről szóló törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet előírásait. Kétségtelen tény, hogy az új rendelkezések alapján megállapítható összeg több tízezer forinttal meghaladja a korábbi szabályok alapján számítható összeget. Kétségtelen tény az is, hogy a közalkalmazotti illetménytábla és pótlékalap 2007 óta nem változott. Ebből következően a közalkalmazottak juttatásai nem emelkedtek. A díjazási rendszer mégis számos olyan elemet tartalmaz, amely sok tekintetben hátrányos a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottakra. A közalkalmazotti rendszer alkalmas volt arra, hogy elismerje a többlet szakképesítéseket, a több, magasabb szintű szakmai tudást, az átlagosnál jobb munkateljesítményt, többlettanítást. A köznevelés rendszere nem vette át ezeket a differenciálási lehetőségeket. Minden pedagógusnak, – függetlenül attól, hogy hány évet töltött el a pályán – a „rajtvonalhoz” kellett állnia az életpálya bevezetésekor. Az új besorolási rendszer nem veszi figyelembe a munkakör betöltéséhez előírt végzettség mellett meglévő többlet végzettségeket. Megszűnt a kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés, az intézményi minőségbiztosítási rendszerben való közreműködésért járó pótlék, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal való foglalkozás után járó pótlék, a többlettanítás után járó az óradíj. Azokat az elemeket vették ki a rendszerből, amelyek az ismeretek megújítására, bővítésére ösztönözték a pedagógusokat, illetőleg amelyek magasabb színvonalú munkavégzést, az előírtnál több munkateljesítményt ismerték el.
Az új illetmény előmeneteli rendszer bevezetését 2013. szeptemberétől kiindulva, több lépcsőben, 2017. szeptemberi zárással tervezte meg a kormány. Az utolsó általános, mindenkire kiterjedő illetményemelés – egy 2016. júniusban elfogadott köznevelési törvény módosítás alapján – elmarad. Az így felszabaduló összeget az intézményvezetők a bérek differenciálására használhatják fel.

A pedagógus szakmai, módszertani szabadsága

A pedagógusok szakmai, módszertani szabadsága a köznevelés rendszerében alaposan megfogyatkozott. Ez összekapcsolódik azzal a változással, hogy nem az iskolák készítik el, fogadják el a helyi tantervüket, hanem a kötelező kerettantervet kell helyi tantervként alkalmazniuk. A pedagógusnak a kerettantervben előírtakat kell teljesítenie. Meg kell követelnie minden tanulótól, hogy a meghatározott időpontra sajátítsa el mindazt, amit központilag előírtak. Ehhez kapcsolódik a tankönyvkészítés és –választás lehetőségének megszüntetése. A közoktatás rendszerében a pedagógus az iskola pedagógiai programjában meghatározott elvek figyelembe vételével döntött arról, hogy munkája során melyik tankönyvet alkalmazza. A köznevelés rendszerében a kerettanterv adott tantárgyához az állam által kiadott két tankönyv közül lehet választani. A tankönyvek fejlesztése, kiadása és forgalmazása állami feladattá vált.
Természetesen a pedagógus szakmai, módszertani szabadsága, a lehetőségek kihasználása szorosan összefügg a munkahely választás lehetőségével, az alkalmazás kérdéseivel. Mennyire ösztönző a munkahelyi légkör az innovációra. Mennyire szabad a véleménynyilvánítás. A kötelező tanterv, a kötelező tankönyv, az alkalmazás, a tanfelügyelet, a kötelező köztestületi tagság nem ösztönöz, hanem visszafog.

Az alkalmazás, foglalkoztatás rendszere

Az alkalmazás, a munkahely megválasztásának lehetősége az állami intézményfenntartás körében gyakorlatilag megszűnt. 2013. január 1-jétől az állami fenntartású intézmények az állami intézményfenntartó központ szervezeti egységeivé váltak. A munkáltatói jog gyakorlására a központi hivatalként működő állami intézményfenntartó központ elnöke kapott felhatalmazást. Az azóta eltelt időszakban a helyzet némileg megváltozott, miután az állami intézményfenntartás rendszere változott. A szakképzésben résztvevő intézmények kiválásával és a negyvenhét szakképzési centrum létrejöttével nőtt a munkáltatók száma. 2017. január 1-jétől az állami intézményfenntartó központ helyett ötvennyolc tankerületi központ jön létre, melyek elvi irányítását a Klebelsberg Központ látja el. Megnyílik a lehetőség arra, hogy a pedagógus munkahelyet változtasson. Arra nehéz választ adni, hogy az állami munkáltatókra kiterjedően létezik-e „fekete lista”. A munkáltatók csekély száma – amely egyébként az óvodákat leszámítva az ellátó rendszer több, mint nyolcvan százalékát lefedi – lehetővé teszi a gyors információ áramlást.
A foglalkoztatás rendszere, a munkáltatói jogok gyakorlása meglehetősen bonyolult. Az állami fenntartású intézmények vezetőit a miniszter bízza meg és menti fel. Ez közvetlen függőségi kapcsolatot hoz létre. A munkáltatói jogok gyakorlása megoszlik a fenntartó és az intézményvezető között. Az egyértelmű, hogy az intézményvezető jogosítványa nem terjed ki az alkalmazásra (kinevezésre) és az alkalmazás megszüntetésére (kinevezés megszüntetésére). E jogosítvány a szakképzési centrum főigazgatóját, illetőleg az állami intézményfenntartó elnökét, átruházott hatáskörben illetékes vezetőjét, a jövőben a tankerületi oktatási központ vezetőjét illeti meg. Az egyéb munkáltatói jogkörök gyakorlása az intézményvezető jogosítványa, kivéve, ha a döntésnek költségvetési vonzata van. A munkáltatói döntés végrehajtásához sokszor van szükség pénzre. Az óraadó tanár alkalmazásához polgári jogi szerződést kell kötni. A rendkívüli munkavégzés elrendelésekor fizetni kell a dolgozónak. Az igazgatója nem állapíthat meg célfeladatot, nem adhat jutalmat, nem döntheti el pótlék összegét a megadott alsó és felső határok között.
A tankerületi központokról rendelkező kormányrendeletben foglaltak szerint a tankerületi központ költségvetése terhére a köznevelési intézmény – a tankerületi központ belső szabályzatában meghatározott összeg erejéig és kiadási jogcímen – átruházott hatáskörben kötelezettséget vállalhat és kiadás teljesítését kezdeményezheti. Ebből a szövegből látszik, hogy az intézményeknek saját költségvetésük nem lesz. Nem látszik viszont, hogy mekkora összeg felett rendelkezhet az intézményvezető. Nem lehet tudni azt sem, hogy milyen jogcímen – dologi, bér, más. Nem lehet tudni azt sem, tankerületenként, intézményenként eltérő vagy egységes összegek, jogcímek kerülnek megállapításra.

A munkavégzés szabályai

A pedagógus-munkakörben történő foglalkoztatás szabályai alapvetően megváltoztak. A bizalmi elv helyébe az állam mindent szabályoz, ellenőriz elve lépett.
A közoktatás rendszerében a pedagógus munkaideje két nagy részből állt: a gyermekkel, tanulókkal történő közvetlen foglalkozás idejéből és a munkaidő többi fennmaradó részéből. A gyermekekkel, tanulókkal való foglalkozás közvetlen foglalkozás idejét az adott munkakörhöz tartozó kötelező óraszám határozta meg, a pedagógusok többségének heti huszonkét órában. Az e felett végzett tanításért a pedagógusnak óradíj járt. A kötelező óraszámmal le nem kötött munkaidővel a pedagógus maga gazdálkodott, kivéve, ha a teljes munkáltatói jogokkal rendelkező vezető nem írta elő valamilyen feladat elvégzését. A pedagógus a munkaidőnek ebben a részében ügyviteli feladatokat látott el, előkészítette az óráit, dolgozatokat javított, felkészült az óráira, felügyelt a tanulókra stb. A köznevelésről szóló törvény a pedagógus munkaidejét három nagy szakaszra osztja: kötött munkaidőre, neveléssel-oktatással lekötött munkaidőre, szabadon felhasználható munkaidőre. A kötött munkaidő heti harminckét óra, ezen belül a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő heti huszonkettő-huszonhat óra. A fennmaradó nyolc órával a pedagógus maga rendelkezik. A pedagógus a kötött munkaidőben köteles a munkahelyén tartózkodni. A neveléssel-oktatással lekötött munkaidőn belüli óraszámok meghatározásának nincsenek kritériumai. Az igazgató huszonhat óra felett is elrendelhet eseti helyettesítést, például, ha valaki beteg lesz. Az eseti helyettesítés napi kettő, heti hat óra lehet és összesen harminc alkalommal lehet elrendelni anélkül, hogy bármilyen ellenszolgáltatást fizetnének a többletmunkáért.
Összeadva ezeket az időket állítható, kevés az a pedagógus, aki ne dolgozna többet a heti törvényes munkaidőnél, negyven óránál. Bizonytalanná vált kinek heti hány órát kell tanítania. Bizonytalanná vált a munkáltató kinek, milyen okból ad kevesebb vagy több órát. Az tény, hogy ugyanannyi az illetménye, a munkabére a pedagógusnak akkor is, ha heti huszonkét órát tanít, és akkor is, ha heti huszonhat órát.

A kötelező köztestületi tagság

A pedagógus 2015. január 1-jétől – amennyiben állami vagy önkormányzati fenntartású intézményben dolgozik – a Nemzeti Pedagógus Kar tagjaivá vált, a törvény erejénél fogva. A Nemzeti Pedagógus Kar tagja köteles megtartani a kar alapszabályában, etikai kódexében foglaltakat. Magatartásával, nyilatkozataival nem sértheti a Nemzeti Pedagógus Kar érdekeit. A Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe megsértése esetén – hivatalból – etikai eljárás lefolytatására van lehetőség. Az etikai kódex által megfogalmazott elvárások az általánosság olyan magas szintjén mozognak, amely bármilyen értelmezést lehetővé tesznek. Ennek igazolására néhány példa: „A pedagógus sem tetteivel, sem nyilatkozataival nem csorbítja saját intézménye és hivatása jó hírét, annak öregbítésére törekszik;” „A pedagógus mindenkor példát mutat nemzeti jelképeink megbecsülésében, nemzeti ünnepeink és a mindezek által jelképezett, képviselt értékek tiszteletben tartása terén;” Az etikai vétség miatt kiszabható büntetések között a kizárás és ehhez kapcsolódóan a „hivatalvesztés” nem szerepel. Az etikai kódex azonban szakmai szabályként határozza meg önmagát. A munka törvénykönyve szerint a szakmai szabályok megsértése megalapozza a foglalkoztatási jogviszony megszüntetését.

A pedagógus ellenőrzésének rendszere

Végül, de nem utolsósorban létrejött az állami tanfelügyelet rendszere és az állami minősítés rendszere. Ezek együttesen garantálják, hogy az állam egyetlen pedagógust se veszítsen szem elől. Az Oktatási hivatal minden év július 20-ig a következő évre szóló országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervet készít megyei bontásban. Az ellenőrzési tervet úgy kell összeállítani, hogy ötévente egy alkalommal minden intézmény minden pedagógusára sor kerüljön.
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés részeként a miniszter által jóváhagyott módszerek, szempontok szerint intézményi önértékelés kell tartani, melynek részeként kétévente sor kerül az intézmény pedagógusai, valamint az intézményvezetői megbízás második és negyedik évében az intézményvezető intézményen belüli értékelésére.
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés az óra- és foglalkozáslátogatás, a megfigyelés, az interjú és a pedagógiai dokumentumok vizsgálata módszereit alkalmazza.
A minősítési eljárásban való részvétel előfeltétele az életpályán történő továbbhaladásnak – Gyakornok, Pedagógus I., Pedagógus II. fokozat. Minden pedagógusnak pályája során legalább két alkalommal minősítési eljárásban kell részt vennie, melynek megszervezése szintén az Oktatási Hivatalnak a feladata. A minősítési eljárás fontos része az óralátogatás.
Az ellenőrzés és a minősítés rendszere útmutatókra épül, amelyeknek elvileg nem lehetnének kötelező, számon kérhető előírásai.
Mind a két rendszer kipróbálatlanul, sürgősséggel került bevezetésre, többször megváltoztatott szabályokkal.
Mind a két rendszer igényli az intézményekben dolgozó pedagógusok közreműködését. A Mesterpedagógus és Kutatópedagógus fokozatba besoroltak kötelesek ellátni a tanfelügyelő, a minősítő szakértő feladatait. Így az állami irányítás részévé válnak, miközben egy adott nevelőtestületnek is a tagjai. Az állam tetszése szerint szerezhet információkat az intézményben folyó munkáról, adott esetben egyes pedagógusról.
Mindezek alapján érthető, ha a pedagógus tart attól, az állami akarattal szemben történő bármilyen fellépése állásvesztéssel járhat.

Következetes számonkérés

A köznevelés rendszere a rend, fegyelem, következetes számonkérés, szigorú szankcionálás elvére épül. A puding próbája az evés. A jogszabály próbája rendelkezéseinek érvényesülése. A jó, a társadalmi haladás irányával egyező szabályozás az önkéntes jogkövetésre épül. Az önkényes, a társadalmi elvárásokkal szembehelyezkedő jogszabályokat ki kell kényszeríteni.
Hagyományos kényszerítő eszközök azok a szabálysértési tényállások, amelyeket az intézményes nevelésben való részvételi kötelezettség megszegése esetén lehetett, kellett alkalmazni, illetve a kiskorú veszélyeztetése büntetőjogi tényállás. Hagyományos eszköz a gyermekvédelmi eljárások keretében történő védelembe vétel és ennek keretei között kötelező magatartási szabályok megállapítása a szülő és gyermeke részére. A köznevelés rendszerében azonban az állam a pedagógiai eszközöket háttérbe szorítva rendészeti módszerekkel kívánja kikényszeríteni az általa meghatározott előírások, elvárások teljesítését.
2013. szeptember 1-jén hatályba lépett rendelkezés elrendelte, hogy három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, akivel szemben szabálysértési eljárás van folyamatban tanköteles gyermekének mulasztása miatt. A szabálysértési eljárás megindul a feljelentéssel. Ez a tilalom – az ártatlanság vélelmét mellőzve – úgy került alkalmazásra, hogy adott esetben az iktatáson kívül semmilyen más cselekményre nem került sor. A rendelkezés 2013. november 29-éig volt hatályban. [2011. évi CVI. tv. 1. § (4a) bek. aa) pont]
Mind a mai napig hatályos előírás, miszerint három hónapi időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, akit tanköteles gyermeke mulasztása miatti szabálysértés elkövetéséért három hónapon belül jogerősen elmarasztaltak. A rendelkezés nem ad helyt mérlegelésre. Nem számít az elkövetés indoka, a cselekmény súlya, a kiszabott büntetés. Nem számít, hogy ugyanazért a cselekményért több szankciót alkalmaznak. Nem számít, hogy a család jövedelem nélkül maradhat. [2011. évi CVI. tv. 1. § (4a) bek. ab) pont]
A tankötelezettség megszegése további szankciókat is „kivált”. Amennyiben adott tanítási évben az igazolatlanul mulasztott kötelező tanórai foglalkozások száma eléri az ötvenet, a gyámhatóság kezdeményezi a fővárosi és megyei kormányhivatalnál az iskoláztatási támogatás megvonását. Mérlegelésre nincs lehetőség. A gyámhatóság ezen túl elrendeli a gyermek védelembe vételét. E rendelkezés alkalmazása ugyancsak kötelező, mérlegelésnek nincs helye. [1997. évi XXXI. tv 68/A. § (1) bek.; [1998. évi LXXXIV. tv. 15. § (1) bek. b) pont]
A rendőrségről szóló törvény – a rendőri intézkedések között – külön alcímet szentel a tanulóval szembeni fellépés lehetőségére. A rendőr azt a tizennegyedik életévét be nem töltött tanulót, aki nagykorú kísérete nélkül van, és nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy tanítási napon a tanítási óráról, az iskola által szervezett kötelező foglalkozásról engedéllyel van távol, vagy arról engedéllyel távozott a nevelési-oktatási intézmény vezetőjéhez kísérheti. Intézkedése előtt a nevelési-oktatási intézménnyel előzetesen egyeztetni köteles a rendőr. Hitelt érdemlő igazolásként a nevelési-oktatási intézmény, az orvos, illetőleg a szülő által kiállított írásbeli igazolást lehet elfogadni. [1994. évi XXXIV. tv. 33/A. §]
Nem született meg a törvény, de napvilágot látott az az elképzelés, amely lehetővé tenné rendőrök iskolába vezénylését a rend és fegyelem fenntartása érdekében. Az elképzelés tartalmazza annak lehetőségét, hogy a tanulóval szemben a rendőr kényszerintézkedést alkalmazzon. Mellesleg számos iskola veszi igénybe önként a rend fenntartásához a rendőrség.
A köznevelési törvények is van önálló szankció rendszere. Minden szereplővel szemben felléphet az állam valamelyik képviselője.
A közoktatás rendszerében a nem állami, nem önkormányzati intézmény megszüntetéséhez jogerős bírósági ítéletre volt szükség. A köznevelés rendszerében a különböző hatósági eljárások eredményeképpen elrendelhető a köznevelési intézmény törlése a nyilvántartásból. A nyilvántartásból való törléssel az intézmény megszűnik. Erre az intézkedésre súlyos jogszabálysértés vagy az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés során megállapított szakmai jogszabálysértés miatt kerülhet sor. Súlyos jogszabálysértés – többek között – ha a köznevelési intézményben folyó nevelő és oktató munka a közbiztonságot, a közrendet, a közegészségügyet, a közerkölcsöt sérti, vagy mások jogai, szabadságjogai ellen irányul. Szakmai jogszabálysértés – többek között – ha az intézmény tevékenysége során a reá irányadó kerettanterv rendelkezéseit megsérti. E fogalmak értelmezése nagyfokú „mozgásteret” adnak az eljáró hatóságnak. [Köznev. tv. 21. (8)-(11) bek.]
A pedagógusok minősítési rendszere alkalma arra, hogy a pedagógust eltávolítsák a pályától. Ha a gyakornok a megismételt minősítő vizsgán vagy a Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógus a megismételt minősítési eljárás eredményeként „nem felelt meg” minősítést kap, közalkalmazotti jogviszonya, munkaviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik. [Köznev. tv. 64. § (6) bek.]
Ha a tanuló kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. Fegyelmi büntetésként – többek között – a kizárás az iskolából büntetés is kiszabható. A közoktatás rendszerében a tanköteles tanulóval szemben ezt a fegyelmi büntetést nem lehet alkalmazni A köznevelés rendszerében ez a büntetés kiszabható a tankötelezettség ideje alatt, akár az első évfolyamon is. Igaz a tanköteles tanulóval szemben csak rendkívüli vagy ismétlődő fegyelmi vétség esetén alkalmazható. A rendkívüli fegyelmi vétség értelmezése lehetőséget biztosít a hátrányos megkülönböztetéshez. Ha a tanulót kizárták az iskolából a szülő köteles új iskolát keresni gyermekének. Ha tizenöt napon belül nem jár sikerrel, az új iskolát a kormányhivatal jelöli ki. [Köznev. tv. 58. §]

A formálódó igazságszolgáltatás
A köznevelés rendszere megítélésénél nem mellékes szempont az Alkotmánybíróság és a Kúria álláspontja a köznevelés ügyeiben. Döntéseik ugyanis meghatározóak a jogszabályok értelmezésénél, alkalmazásánál, a bírósági döntéshozatalnál.

Az Alkotmánybíróság döntése

Jól érzékelhetően az Alkotmánybíróság osztja a kormányzati álláspontokat. Jó példa erre az a határozat, amelyben elutasítja az alapvető jogok biztosának kezdeményezéseit. Az alapvető jogok biztosa szerint a 2011. december 29-én kihirdetett törvény 2012. szeptember 1-jei, egyes szabályainak pedig 2013. január 1-jei hatályba léptetése nem biztosított kellő felkészülési időt sem az iskoláknak és a pedagógusoknak, sem a szülőknek és a gyermekeknek. Az alapvető jogok biztosa szerint az óvodai nevelésben való kötelező részvétel szabályai ellentétesek az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdésével, és felveti az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt egyezmény (a továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény) 18. cikk (1) bekezdésének sérelmét is. A kötelező óvodai nevelés „nyilvánvalóan” korlátozza a szülőnek a nevelés megválasztásához való jogát többek között azáltal, hogy a gyermek ötödik életéve betöltéséig a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentést a jegyző hatáskörébe utalja, amelynek bíróság előtti felülvizsgálata kérhető, de a kérelem elbírálásának szempontjai „önkényesen értelmezhetőek,” illetőleg a kérelem benyújtására a hátrányos helyzetű szülőket fogják „rávenni” az intézmények.
Az Alkotmánybíróság szerint az indítvány nem megalapozott. A köznevelés rendszerének átalakítása elsődlegesen intézményi vonzatú, az oktatás kötelező biztosítására, más oldalról igénybevételére, az ingyenességre vonatkozó szabályai alapvető változást nem mutatnak, így a rendelkezésre álló idő elegendő arra, hogy az érintettek a rendelkezéseket megismerjék.
Az óvodai nevelésben való részvételi kötelezettség korhatárának leszállítása pedig összhangban áll az uniós ajánlásokkal: „…a későbbi oktatás sikeressége alapjának növelése céljából különösen a hátrányos helyzetűek esetében 2020-ig a négyéves kor és a kötelező általános iskolai oktatásba lépési életkor közötti gyermekek legalább 95%-ának részt kell vennie a kisgyermekkori nevelésben.” A napi négy órás foglalkozás általánosságban indokolt elsősorban a szocializáció, a majdani iskolai követelményekhez való alkalmazkodás, a társadalomba való beilleszkedés megkönnyítéséhez. A szülő gyermekkel való foglalkozását, nevelési elveit nem gátolja, nem sérti, ellenkezőleg, kiegészíti a közösségben történő nevelés. Amennyiben pedig a gyermek különös érdeke, a családi körülmények indokolják, mód van a felmentésre.
Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleménye: Álláspontom szerint indokolt lett volna e rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése. A kötelező óvodai nevelésben történő részvétel korhatár leszállítása nincs összhangban a szülőknek az Alaptörvény XVI. cikkében biztosított, a gyermeknek adandó nevelés megválasztásának jogával, de a gyermek érdekeit sem veszi kellően figyelembe. Ha a szülők álláspontja szerint a családban van a helye a hároméves gyermeknek, nincs megfelelő alkotmányos indok arra, hogy a gyermeket onnan kiemeljék.
Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye Álláspontom szerint, bár az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése alapján a szülő nevelési joga korlátozható a gyermek testi és lelki fejlődésének biztosítása érdekében, a vitatott rendelkezés nem mutat fel kellő, alkotmányosan elfogadható indokot arra, hogy a gyermek fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges lenne az, hogy – testi és szellemi fejlettségétől, személyiségétől és érzelemvilágától, a szülőhöz való kötődésétől függetlenül – mindenképp a szülőjétől „elszakítva”, óvodában kelljen töltenie korai éveinek jelentős idejét.

A Kúria döntése
Érdemes megismerni a Kúriának azt a döntését, amely miatt jogvédő szervezetek kezdeményezték a kötelezettség szegési eljárás megindítását Magyarország ellen. „Nem állapítható meg a jogellenes elkülönítés (szegregáció) az olyan egyházi oktatási intézmény fenntartása, működtetése miatt, ahova túlnyomó többségben cigány származású gyermekek járnak, ha az iskola választása a szülők önkéntes, kellő tájékoztatás ismeretében hozott döntésén alapul, és az oktatás színvonala miatt az abban résztvevőket hátrány nem éri [2003. évi CXXV. tv. 10. § (2) bek., 19. §, 28. §].”
A Kúria által megváltoztatta azt a jogerős ítélet, amely szerint az I. r. alperes az iskolaépület ingyenes használatba adásával, az iskolabusz megszüntetésével és további pénzeszközök juttatásával megvalósította a 2011/2012. tanévtől kezdődően a roma gyerekek jogellenes elkülönítést. A Kúria jogi álláspontja szerint az I. r. alperes terhére rótt magatartások nem valósítanak meg jogellenes elkülönítést. Az indokolás szerint: „Tény, hogy az önkormányzat által korábban fenntartott iskola bezárását követően az egyház nem a meglévő oktatási intézményt vette át, hanem saját jogon alapított iskolát. Az egyház az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodásban minden 6. életévét betöltött helyi gyerek felvételét vállalta, azzal, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felvételét nem fogja elutasítani. A nemzetiségi önkormányzat vezetői tanúvallomásukban alátámasztották, hogy a szülők részéről is érkezett kezdeményezés az iskola megnyitására. A cigány kisebbségi önkormányzat határozatával kinyilvánította, hogy egyetért az általános iskola megindításával.
A peradatok alapján megállapítható, hogy a szülők tisztában voltak azzal, hogy az óvodában és az iskolában a gyermekek görög katolikus vallásnak elkötelezett nevelése, oktatása folyik majd. Ennek ismeretében íratták be gyermekeiket, saját elhatározásuk alapján hozták meg ezt a döntést. Nem állítható alappal az, hogy a szülők a kellő ismeretek hiányában voltak, mivel a peradatokból kitűnően a cigány kisebbségi önkormányzat és az egyházmegye is tájékoztatta a lakosokat az iskola által képviselt oktatásról. .
A perben a felperes nem kifogásolta az iskola nevelési-oktatási színvonalát, pedagógiai programját. Az oktatás megfelelő minősége nem volt vitatott az ügyben. A szülők nem mondtak le az oktatáshoz való jogról, nem eltérő oktatáshoz járultak hozzá, ebből következően az oktatásban részt vevőket hátrány nem éri. Tényként állapítható meg, hogy az alperesi iskolában az oktatás kis létszámú osztályokban, felmenő rendszerben valósul meg, ami a szabad iskolaválasztás jogának gyakorlásával együtt kizárja a szegregációt.
A fentiekben kifejtettek alapján nem állapítható meg az egyenlő bánásmód megsértése, a jogellenes elkülönítés, ezért a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította. (Kúria Pfv. IV. 20.241/2015.)

Csak az a lényeges, ami az államnak fontos

A magyar oktatás új rendszere a jogi szabályozás oldaláról vizsgálva felállt. Legfontosabb jellemzője az állam korlátlan beavatkozási lehetőségének törvényesítése az oktatás teljes folyamatában. A köznevelés rendszerének felépítésével a hatalom sokszor nyíltan, sokszor alig burkoltan, legtöbbször azonban álcázva felszámolta a tanítás és a tanulás szabadságát. Ehhez rendpárti jelszavakkal, vélt és hamis sérelmek orvoslásának kilátásba helyezésével megszerezte a pedagógusok és a társadalom jó részének támogatását. Nem kétséges, csak a nagyon vájt fülűek ismerhették fel, „a legyen rend az iskolában; aki megszegi a kötelezettségeit, az szigorú szankcióra számíthat; minden iskola nyújtson azonos színvonalú oktatást; helyre kell állítani a pedagóguspálya presztízsét, a minőségi oktatást; az oktatás helyébe a nevelést kell állítani; le kell venni a nevelés terheit a családról” propaganda szövegek mögött a valóságos célkitűzés nem más, mint alárendelni az oktatás egész rendszerét, teljes folyamatát és szereplőit az állam érdekeinek.

Miért fontos az oktatás az államnak?

A köznevelés rendszerének államosítása többféle kormányzati érdeket szolgál. A köznevelés rendszere a legnagyobb ellátórendszer, amelynek éves költségvetése az önkormányzati ellátórendszerben megközelíti az ezermilliárd forintot. Ez a rendszer közel kétszázezer embert foglalkoztat. Az állami elosztási rendszer kiépítése lehetőséget nyújt a források önkormányzati rendszerből történő kivonására, a források elosztásának állami rendelkezés alá vonására. Lehetőséget nyújt annak eldöntésére, hol működjön iskola, milyen szolgáltatásokat nyújtson, ki tanítson benne, mit és miből.
A köznevelés rendszere az ország majdnem minden családját érinti, hiszen intézményei megközelítően másfél millió gyermeknek, tanulónak nyújtanak szolgáltatást. Ebből adódóan az állam közvetlen befolyást tud gyakorolni gyermekein keresztül a szülőkre is.

Az államosítás társadalmi rendeltetése

Az államosítás célja és lényege, hogy a gyermekek nevelésének irányítása az állam kezébe kerüljön. Az állam döntsön arról, hogy kinek milyen sors jut. Ki méltó, ki alkalmas arra, hogy bejusson a felsőoktatásba. Az állami oktatási rendszer kiépítése alkalmas annak eldöntésére, hogy ki tartozik az „úri” középosztályhoz, a vezetői réteghez, és kiből legyen közmunkás, segédmunkás, fizikai munkaerő. Az államosított rendszer nyújt lehetőséget ahhoz, hogy az állam az általa fontosnak tartott ideológiát közvetlenül eljuttassa a célba, a gyermekekhez. A tananyag meghatározása, a tankönyvkiadás ehhez az ideológiaközvetítő célhoz igazodik. A nevelés centrikus oktatás azt fejezi ki, hogy olyan emberekre van szükség, akik nem vonják kétségbe az uralkodó osztály döntéseit, hatalmát.
Az államosított rendszer lényege, hogy az állam szabályoz, engedélyez, utasít, ellenőriz, fenntart. Az államosított oktatási rendszert lehet dróton rángatni, felülről, kézből irányítani. Az államosított oktatási rendszer alkalmas arra is, hogy kézben tartsa a pedagógusokat, meghatározza, hogyan viselkedjenek, milyen magatartást tanúsítsanak, mit tanítsanak. Az államosított oktatási rendszert lehet úgy formálni, alakítani, hogy annyi középiskolai férőhely legyen, hogy oda ne jusson be más, csak aki arra rendeltetett, és ehhez lehessen hozzárendelni az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeket.

Zárszó helyett

Lehet azt mondani, mert igaz: nem zártak be sok iskolát. Lehet azt mondani, mert igaz: nem küldtek el sok pedagógust. Lehet azt mondani, mert igaz: a tanulók többsége tizenhat éves kora után is jár iskolába. Az is igaz sokaknak, van rossz élménye az óvodák, iskolák működésével kapcsolatban. Ezért sokan gondolják, mondják: megérdemli a pedagógus, hogy a körmére nézzenek. Sajnos nem kevés azoknak a száma, akik úgy gondolják: „varga maradj a kaptafánál”. Minek az iskola annak, aki nem oda való?
Emlékeztetőül és válaszul Pastor Martin Niemöllertől: „Először eljöttek a zsidókért, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a szocialistákért, nem szóltam, mert nem voltam szocialista. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem.” 

2016.12.02.

Nincs hozzászólás »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!