A diktátorok közös sorsa, hogy inkább előbb, mint utóbb magukra maradnak. Nem marad a környezetükben olyan ember, aki meg merné, meg akarná mondani számukra az igazat. Aki figyelmeztet, ha kell.

Ez a helyzet igaz a mi kormányfőnkre is, aki nem kis büszkeséggel jelentette ki a számára fenntartott közrádióban és köztelevízióban, hogy attól kér tanácsot, akitől akar, és, hogy kitől akar tanácsot kérni, ahhoz senkinek semmi köze. Hiszen minden döntésért ő felelős, mondta. Állításaival csak az a baj, hogy ő nem felelt még soha semmilyen döntéséért, viszont döntéseit el kell viselnie egy országnak. Igaz, Orbán a despotává válás útjának korai szakaszán jár és az általa irányított diktatúrának még lehet kifutása. Erre utal, hogy helyettese még nem repült át Angliába, mint ahogy tette ezt ’41-ben a német diktátor helyettese, remélve, hogy külön alkut köthet és megússza. Nem sikerült az alku, és élete végéig börtönben maradt. Elgondolkoztató viszont, hogy a miniszterelnöknek az a tanácsadója, akihez – rajta kívül – senkinek semmi köze, a hírek szerint az említett szigetországban alapított céget, és már nyílt titok az is, hogy igyekszik hozzászokni az ország ködös éghajlathoz. Talán sejt valamit?

Az is igaz, hogy a pikszisből kieső kegyenceket még nem állították gépágyú elé, bár már előfordultak váratlan halálesetek, amelyek mindenkiben felébresztették a gyanakvást, kivéve az állam büntető igényének érvényesítésére hívatott szervezetet. Egyelőre, csak a gazdasági ellehetetlenítés, a sárdobálás, az adóhatósági ellenőrzés nehéz fegyvereivel kell biztosan szembenéznie annak, aki a miniszterelnök tyúkszemére lép. Feltehetően nem kér már tanácsot a végrehajtó hatalom feje azoktól a jó barátoktól sem, akiket az államfői, illetve a házelnöki székbe ültettetett, s ez azért érthető is, a hatalommegosztás gyakorlati érvényesítésének jegyében. Pedig jó lenne, ha valaki, mondjuk a felesége, akitől az említett magáncélból igénybe vett közrádiós nyilatkozat szerint szokott még tanácsot kérni, elmondaná számára, hogy egy miniszterelnöknek kifejezetten rosszul áll, ha egy székben elterülve, arcán gúnyos mosollyal, lekezelő modorban, megfellebbezhetetlenül osztja a frankót az országnak. Talán az asszony ismeri és elmeséli Sztálin utolsó reggelét is, amikor a hálószobája ajtaja előtt várakozó Berija nem engedett orvost hívni Kobához, bár elmondták néki az őrök, hogy négy órával korábban a földön elterülve, vizelettől átázott pizsamaalsóban, nyitott szemmel, beszédképtelen állapotban találtak rá a Kreml rettegett urára.

Jó lenne egy igazmondó juhász is. Jó lenne, ha talán az utolsó Juhász nem akart volna az orbáni „Szenföldön” indulni a választásokon, s nem halt volna meg – máig tisztázatlan körülmények között – egy autóbalesetben, közvetlenül a választásokat megelőző éjszakán. Jó lenne egy udvari bolond is, aki csörgősipkában a fején ülne a miniszterelnöki asztal előtt és lantját pengetve szedné dalba mi terem a magyar szívében. Nincs azonban olyan bolond, aki felvállalná ezt az őrültséget. Így nincs, aki megmondaná a kormány agyonterhelt vezetőjének, hogy a bevándorlásról és a terrorizmusról készített kérdőív megválaszolhatatlan, jogilag hibás és alaptörvény-ellenes. Csak a látnoki képességgel rendelkezők tudnak ugyanis választ adni arra a kérdésre, hogy az „elkövetkező években lehet-e terrorcselekmény célpontja Magyarország?” Ha csak hárommillió látnok élne ebben az országban, ez a kérdőív nem készült volna el. Ráadásul fel kellett volna tenni azt a kérdést is, lehetséges-e, hogy hazánk fia követ el a terrorcselekményt? Miután Matuska Szilveszter neve közismert, kimondható, hogy igen. Ezért nincs ilyen kérdés. Ekkor ugyanis kiderülne, hogy a bevándorlás és a terrorizmus összekapcsolása finoman szólva nem állja meg a helyét. A bevándorlás, bevándorló fogalmak összekapcsolása a jogellenes határátlépéssel, a feketemunkával, az élősködő itt tartózkodással, azt tükrözi, hogy a kormányfő és volt sportminisztere jogi diplomája annyit ér, mint halottnak a beöntés. Aki bevándoroltként tartózkodik hazánkban, az végigment egy engedélyezési eljáráson, megkapta a szükséges papírokat, vagyis már nem lehet hazánkban jogellenesen. Nincs megélhetési bevándorló, csak illegális bevándorló. Az illegális bevándorló viszont nem bevándorló, mivel nem rendelkezik a bevándorláshoz szükséges papírokkal. Nem jogszerűen tartózkodik hazánkban. A büntető törvénykönyv pedig ismeri az embercsempészet, a jogellenes tartózkodás elősegítése, a harmadik országbeli állampolgár jogellenes foglalkoztatása büntető tényállásokat. Miért alaptörvény-ellenes ez a konzultáció? Azért mert annak NEMZETI HITVALLÁSA előírja történeti alkotmányunk vívmányainak tiszteletét. Szent István Király „Dekrétomainak Első Könyve” így irányadó a menekültügyi kérdésekben. Ebben arra inti a nagy király fiát, Imre herceget, hogy a különféle tartományokból érkező vendégeknek adjon „táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak.” Mert”gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország.”

Persze, aki csak magára hallgat, annak mindegy kitől jön az intelem. A diktátorok közös sorsa, hogy inkább előbb, mint utóbb magukra maradnak.