Csak a mai helyzet éteri magasságokból történő elemzése, a tények és következmények messzemenő figyelmen kívül hagyásának eredményeképpen lehetett eljutni arra a következtetésre, miszerint „…téves értelmezés a mai jobboldal hatalomgyakorlását prímér önkényuralomként értelmezni.” A magyar jobboldal természetrajza címmel az „ÉS” 2013. május 17-i számában megjelent, meglehetősen hosszú, nehezen végigolvasható elemzés ezzel az „első lépéssel” indít. Eztán felteszi a kérdést: „Ha ugyanis Magyarországon … stabil a demokrácia, akkor hogyan lehetséges, hogy egyszer csak a stabilitásnak vége szakad, és a demokratikus hatalomgyakorlást az önkény váltja fel?”

Az említett kérdés megválaszolására az írás nem vállalkozik, pedig a mai helyzet megértéséhez ez döntő fontosságú. A mai hatalomgyakorlás kialakulása igazolja, hogy hazánkban nem volt stabil a demokrácia, ezért lehetett alig néhány hónap alatt felszámolni. Hogy miért nem volt stabil ez a demokrácia? Feltehetően közrejátszott ebben az a tény, hogy Magyarországon a parlamentáris demokráciának, a jogállami működésének nem volt történelmi hagyománya. Az 1989-1990-ben lezajlottak nem mélyreható társadalmi változások eredményei, hanem a hatalmi elit megállapodásainak a következményei voltak. A „nép” akarta a változásokat, azonban elsősorban jobb életet, s nem szabadságjogokat kívánt. Ezért nem csoda, hogy az akkori reformok hasonló sorsra jutottak, mint II. József reformjai. A második ok, amiért ilyen könnyen megbuktathatták a jogállamot, az a történelmi tévedés, hogy az úgynevezett kétharmados szabályok elégségesek az Alkotmány védelmére. Az alkotmányozók nem tartották szükségesnek még a legfontosabb alkotmányos elvek megváltoztathatatlanságának a kikötését sem. További okokként megjelölhetők a köztársasági elnök közvetlen választásának – pusztán személyi okokra visszavezethető – elutasítása, valamint az, hogy az akkori alkotmányozók nem akarták, nem merték az alkotmányos kérdésekben való döntést összekötni a népszavazással.

Így történhetett meg, hogy a kétharmados választási győzelme után a FIDESZ azonnal hozzálátott a jogállam felszámolásához, amelynek során mérföldkő volt az Alaptörvény és a sarkalatos törvények elfogadása. A folyamat lezártnak tekinthető a negyedik alaptörvény módosítással, illetőleg az ehhez kapcsolódó alkotmánybírósági döntéshozatallal. Egy demokratikus jogállam keretei között elképzelhetetlen, hogy a miniszterelnök látogatást tegyen az Alkotmánybíróság elnökénél, és ezt követően bejelentse, hogy lezárult az alkotmányozással összefüggő vita az országban. Ilyen kijelentést csak az a kormányfő tesz, aki tudja, hogy az Alkotmánybíróságra minden esetben számíthat, s nem fordulhat elő, hogy a testület megkérdőjelezi az Országgyűlés, a kormány döntését. Mára pedig egyértelművé és világossá vált, hogy a kormányzó hatalom által összeállított és megregulázott Alkotmánybíróság a jövőben nem kívánja, nem tudja betölteni azt a szerepét, amely miatt létrehozták, közpénzből fenntartják és működtetik. Egy jogállamban az alkotmányos viták soha nem zárulhatnak le, hiszen mindig és mindenkor lesznek, lehetnek olyan döntések, amelyeknek az alkotmányosságát mérlegre kell tenni.

Az említett írás másik, nyolc oldalon alátámasztani igyekezett állítása miszerint „Nézetünk szerint messze nem igaz, hogy a FIDESZ a szabadság felszámolására törekedne…”, nem állja meg a helyét. Az elmúlt három évben – többek között – korlátozták az egyházalapítás jogát, a sztrájkjogot, a sajtószabadságot, az iskolaalapítás jogát, a tanítás szabadságát, megszüntették a helyi önkormányzáshoz való jogot, korlátozták a munkavállalók jogait. A kialakított jogrend lényege pedig az, hogy az állam semmit nem garantál, mindent kegyként osztogat. Nem jogszabályok rögzítik, ki mire, milyen feltételekkel jogosult, hanem az arra felhatalmazott egyedi mérlegelésén múlik, ki jut hozzá a javakhoz. Kiszolgáltatottá vált a munkavállaló, a segélyre szoruló, a nincstelen. A rokkantsági nyugdíj rendszerének átalakítása, a közmunkaprogramok bevezetése és a minimálbérnél kevesebb összeggel történő díjazása, a szociális támogatás rendszerének átalakítása, a tankötelezettség idejének leszállítása, az érettségihez való eljutás útvonalának megnehezítése mind-mind az államtól való függést erősíti. A mai hatalom a polgárok nyugalmának megvédésére hivatkozással megteremtette a feltételeit a tizenkét éves gyermekek rács mögé zárásának, a hajléktalanok bezárásának, a tizennégy éven aluli gyermeknek rendőr általi bekísérésének az utcáról az iskolába, az iskoláztatási támogatás megvonásának a gyermek iskolából történő mulasztása miatt, és ugyanezen okokra hivatkozva a szülő közmunkából való kizárásának. Ezek az intézkedések azonban a meghirdetett célok elérésére nem alkalmasak, valóságos rendeltetésük meghatározott társadalmi helyzetben lévők, – túlnyomó többségben a mélyszegénységben élők – megfélemlítése.

Mitől lesz diktátor egy vezető? Talán attól az egyszerű ténytől, hogy nem tűr ellentmondást, akaratát, szándékát mindenáron, mindent legázolva keresztülviszi, s megtorol minden olyan véleményt, intézkedést, amely nincs összhangban az ő szándékával, véleményével. Bárki, aki végiggondolja az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a kormány működését, bárki, aki végiggondolja, hogy a miniszterelnök személyesen dönti el, szabad mérlegelés alapján dolgozhat-e az, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, el tudja dönteni, önkényuralom van-e hazánkban, vagy sem.

Ha a demokráciára az a jellemző, hogy az alaptörvény korlátozza az alkotmánybírósághoz fordulás jogát, hogy teljesíthetetlen feltételekkel kizárják a sztrájkjog gyakorlását, a népszavazás indítását, hogy hitéleti kérdésekről az országgyűlés határoz, hogy nincs arányos közteherviselés, hogy visszamenőleges hatállyal lehet jogszabályokat életbe léptetni, hogy az állam nem tiszteli a magánvagyont, a megkötött szerződéseket, és tudni akarja, sőt előírni, hogy mit csináljunk vasárnap, hogy az országgyűlés vita és egyeztetés nélkül hozhat törvényeket, hogy a közigazgatás felügyeli a sajtót és jelölheti ki a büntető bírókat, hogy munkatáborokat lehet szervezni, hogy létezhetnek nem telefontémák, hogy a tanítás szabadsága papíron sem létezik, hogy az érettségiig csak a kiváltságosok juthatnak el, hogy a hétéves gyermeket fegyelmi úton el lehet távolítani az iskolából, akkor a Magyar Köztársaság romjain ma a demokrácia virul. Ha ezek a tények mégsem a demokráciára jellemzőek, akkor ma hazánkban nem demokrácia, hanem önkényuralom van.

Miután a FIDESZ nem azonosítható a mai jobboldallal, mint ahogy ezt az említett írás sugallja, 2014-ben nem számít, hogy ki milyen oldalról érkezik. A tisztesség és a szolidaritás helyreállítása kiinduló pontja lehet egy ellenzéki összefogásnak.